MOLNÁR TAMÁS KIÁLLÍTÁSA

 

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET KÉPEKBEN - SÁMÁNRAJZOK

 

p03309

 

A LOVASNOMÁD – SZKÍTA ŐSHAGYOMÁNY ÉS JELKÉPRENDSZER EREDETMÍTOSZA

(Harminc nagyméretű táblakép a szibériai és sztyeppei kőbálványok, kőrajzok és emlékoszlopok motívumainak felhasználásával)

 

2000 Szentendre, Vajda Lajos Stúdió Pincegaléria, Péter-Pál utca 6.

2013. szeptember 7. szombat, 18.00 óra

Megnyitja: Grandpierre Atilla, író, zenész, csillagász

Zene: Sámándobok

 

ELŐSZÓ A KIÁLLÍTÁSHOZ

 

Egy varázslatosan izgalmas időutazásra hívom kiállításom látogatóit. Szibéria történelmének eddigi leggazdagabb leleteit az Altaj-hegység völgyeiben feltárt szkíta kori fejedelmi sírok szolgáltatták. Ezeket a káprázatosan szép aranybevonatú fafaragványokat, drága szőnyegeket, színpompás hímzéseket és kifinomult kővéseteket az örökké fagyott talaj szinte épségben megőrizte számunkra. A kor történelmét alakító, sámánhitű, díszes fegyverzetű, büszke lovas nomádok lakták egykor e zegzugos vidéket. Az ázsiai hunok, a türkök, az avarok, a Kínát meghódító kitajok és dzsürcsik, az Európát is elözönlő mongolok mind Dél-Szibériából, vagy az azzal határos végtelen területekről indultak hódító útjukra.

 Ezen a távoli, titokzatos tájon - különösen az Okunyev - kultúra területén, az Ob és a Jenyiszej folyó partjai mentén-, a fagyos tajgából kisarjadó füves legelők jelentős mértékben átnyúltak a szkíták uralta végtelen sztyeppékre. Egykor létezett ezen a területen egy olyan gazdag motívum- és szimbólum-kánon, amit ezeknek az ősi kultúráknak a képviselői alkottak. Ez a kőbe vésett, égbolt felé törő hagyaték, szerves része volt kiterjedt szellemi-vallási univerzumuk világának. Az egységes jelképrendszer láthatóan összeköti az Okunyev - kultúrát a szkíta-szibériai világábrázolással. Ez az eurázsiai őshagyományokra épülő kapcsolat – elvi és művészettörténeti szempontból -, alapvetően közös vonásuk és jellemzőjük az egykor itt élő népeknek. Nem lehet véletlen az sem, hogy ezeket a csodásan megfaragott kő emlékoszlopokat később sokszor beépítették a szkíta-kori kurgánokba (sírdombokba). Tudatosan úgy elrendezve ezeket az ősi véseteket, hogy azok ornamentikája jól látható és olvasható legyen.

 Mai önazonosságunk szempontjából sajnálatosan keveset tudunk ezen egykori rokon népekről és saját szerteágazó ősmúltunkról. Sokszor nem látjuk a nyilvánvaló kapcsolatot, pedig mai népművészetünkben mindmáig itt vannak elrejtve ezek a távoli vizuális jelek, jelképek és szakrális üzenetek. A néhány évvel ezelőtti berlini szkíta kiállításon, az időszámításunk előtti III. - II. évezredben készült kőbálványok fantasztikusan részlet-gazdag véseteit és faragásait, mint jellegzetes „elő-szkíta” alkotásokat mutatták be a tárlat rendezői. A szkíta-szibériai ember- és állatábrázolási stílus nyilvánvaló helyi hagyományokat is hordoz és felölel. Mindemellett jellegzetes elemeinek jelentős része a térség bronzkori kultúrájához és művészetéhez kötődik. A különböző lelettársulások és radiokarbonos kormeghatározások nem hagynak kétséget a felől, hogy ezeket a faragott kőtárgyakat és emlékoszlopokat a korai bronzkor kezdetéhez, vagyis a kifutó Kr.e. III. évezred végéhez, és a Kr.e. II. évezred elejéhez kell csatolnunk. A mai ember számára megdöbbentő lehet, hogy ezek a kőbe vésett ősi, ám mégis modernnek ható jelrendszerek és üzenetek legalább 4.500 évesek!

 A világfa- és életfa motívumok, az Isten- és állatábrázolások, valamint különösen az olyan tanújelek, mint a kultikus kőbálványok, a „szarvas-kövek”, a madármotívumok, a háromszemű emberek és a korábbi korokból kiásott Okunyev - emlékoszlopok sámánrajzai, mind a mai napig művészettörténeti hidakat alkotnak a távoli misztikus ősmúlt értékei felé. A köveken megjelenő világfák és égboltrendszerek szimbolikus ábrái egy távoli, igen fejlett civilizáció világlátásának döbbenetesen hiteles korrajzai és lenyomatai. Ez a szkíta-szibériai művészet igen gazdagon rétegzett és díszített, olyan fejlett geometriai, matematikai és csillagászati tudást rejt magában, amely mindmáig tudományos megfejtésre vár. Ezek az ősi civilizációs és vizuális üzenetek feltűnő módon elsősorban a szkíta-kori vezető réteg monumentális sírépítményeiben fordulnak elő. Erre az ősi kultúrára épült rá később a hantik (osztjákok), manysik (vogulok), ujgurok, hunok, avarok, magyarok népművészete és vizuális kultúrája.

 Ez a szkíta-szibériai művészet szerteágazó, sokirányú és eleven kulturális kapcsolatokat tesz lehetővé számunkra. Ezen eurázsiai (keleti) szellemi hatások és kötések, az értékek sokasága és gazdagsága ma még szinte feltáratlannak és kimeríthetetlennek tűnik. Most elérkezett végre az idő, hogy kiállításunk anyagával belevágjunk e felfedező és múltidéző időutazásunkba! Vissza kell térnünk és fel kell fedeznünk népünk jelképrendszerének kimeríthetetlen ősforrását! A „keleti nyitás” jegyében keressük meg máig élő néphagyományaink távoli gyöngyszemeit és ősi gyökereit! Induljunk el újra őseink vándorló sztyeppei útján azért, hogy a szakrális és misztikus múlt eme titokzatos és értékes hagyatékából felfakadjon végre a szépségesen gazdag magyar múlt, jelen és eljövendő!

 Kiállításom létrejötte kapcsán külön köszönet illeti az orosz tudományos élet és a művészettörténészi szakma azon kiváló tudósait, akik az egyetemes emberi kultúrtörténet számára feltárták ezeket a csodálatos ősi kincseket. A kiállítás teljes anyagát ezúttal felajánlom a reményeim szerint hamarosan megszülető Magyar Őstörténeti Intézet számára.

 

Molnár Tamás képzőművész, író