A vérbetiport forradalom - Szalay Róbert  

 

Október 30.-ig a szovjet vezetés meggyőződött arról, hogy a Nagy Imre  kormánynak nem sikerült megállítani a forradalom kiszélesedését és csak néhány nap kell ahhoz, hogy Magyarországon egy olyan kormány alakuljon, amelyik teljesen szakít a kommunista elvekkel és elszakítja a Szovjetunióhoz fűződő megalázó kapcsolat szálait.

Ezt támasztották alá azok a vezető magyar politikusok, pártvezetők és magas rangú ÁVH-s tisztek, akik már több százan gyülekeztek Tökölön, a szovjet csapatok magyarországi főhadiszállásán.  Ezek sirámait, kétségbeesett panaszait továbbították Moszkvába, melyek  a fasizmus visszatérését vizionálták. Látszólag ezt igazolta a Köztársaságtéri Pártház „ ostroma, ” is, ami adu-ász ként igazolta a szovjetek előtt a felvázolt helyzetet.

A Kreml urai elégedetten győződhettek meg  arról, hogy előrelátóan cselekedett, amikor parancsot adott Zsukov tábornoknak, október 28.-án, hogy vonjon össze akkora haderőt három nap alatt a magyar határon, hogy ha arra parancsot kap, gyorsan megszállhassa az országot, mielőtt egy antikommunista és szovjetellenes állam jöhetne létre a kommunista tömbön belül.

 

Zsukov közben megtette az előkészületeket. 19 páncélos és gépesített hadosztályt vont össze, megfelelő légierő és légidesszant egységekkel kiegészítve. Ez azt jelentette, hogy hozzávetőleg 3.000 páncélos és mintegy 150-200.000 katona várta a támadási parancsot.

 

/ Összehasonlításként megemlítem, hogy 1940 májusában a németek kevesebb tankkal támadták meg Franciaországot, amit néhány hét alatt legyőztek. /

 

Ilyen előzmények után, október 31.-én hajnalban megindult a szovjet támadás, ami a nemzetköz kapcsolatok írott és íratlan törvényi szerint is valóságos hadüzenet nélküli háborút jelentett. - Ezt Király Béla tábornok fejti ki világosan   " Az első háború a szocialista országok kötött” című könyvében. –

 

A határt átlépő alakulatok semmi ellenállásba nem ütköztek. A parancsnak megfelelően nyomultak az ország belsejébe és fokozatosan vették birtokba ill. foglalták el az előre megjelölt stratégiai és katonai szempontból fontos objektumokat. Ezek elsősorban a hidak voltak, hogy a páncélos erők mozgását biztosítsák. Ahol erre szükség volt, még pontonhidat is vertek  folyón. A következő fontos cél volt a repülőterek, elsősorban a magyar katonai repülőterek elfoglalása, részben, hogy a magyar harci gépek felszállását megakadályozzák, másrészt, hogy a légi felderítést lehetetlenítsék meg. Ezt követte a laktanyák körülzárása és fontosabb csomópontok birtokbavétele, és végül a nyugati határ biztosítása, az esetleg onnan jövő segítség megakadályozására.

Mindez négy nap alatt, minden ellenállás nélkül tökéletesen sikerült, mert a Magyar Honvédség kommunista, hazaáruló vezetői, akik tökéletesen tisztán látták a szovjet csapatok mozgását és tisztában voltak a következményekkel, mindent elkövettek, hogy a honvédséget harcképtelenné tegyék.

- Eltávolították a hadseregből azokat az egyetemista tisztjelölteket, akik eszmei   irányítói lehettek volna egy nemzetvédő harcnak.

- Leszerelték a másodéves, jól kiképzett katonákat,

- Elrendelték a legszigorúbb tüzelési tilalmat

- Az összes ágyúból kiszereltették az elsütőberendezést.

- November 3.-án haza, ill. eltávozásra engedték a katonák nagy részét.

 

Közben Magyarországon a refomkommunisták árulása következtében, teljesen elaltatták az emberek éberségét.

Senki nem tudta, hogy a szovjetek nagy erőkkel özönlenek befelé az országba, pedig ezt már a  nyugati rádiók is / Amerika hangja, Szabad Európa, stb. / folyamatosan sugározták.

E-közben a magyar sajtó és a rádió kivonulásról papolt és a hétfői munkakezdés részleteit fejtegette.

 

Érdemes itt dokumentumként idézni  Honvédelmi Miniszter november 2.-i felhívását, amikor az ellenséges csapatok már szinte az egész országot megszállták. Figyeljük meg, a sunyi, semmit nem mondó, a lényeget eltitkoló, az ellenséges támadást elhallgató, figyelemelterelő halandzsát.

 

„ Maléter Pál, a honvédelmi miniszter első helyettese, a Kilián György laktanya parancsnoka az alábbi felhívással fordul a magyar dolgozókhoz:

Honfitársaim!

A fegyveres forradalmi harc során minden harcos büszkén vette tudomásul, hogy dolgozóink sztrájkkal támogatják harcinkat. Minden harc után a békés építés korszakának kell elkezdődnie, hogy ezzel biztosíthatók legyenek a forradalom vívmányai. A sztrájk célja  az ellenfél* gyengítése. Dolgozóink mostani sztrájkja nem az ellenfelet gyengíti, hanem minket, saját magunkat. Gyermekeinknek tejet, gyárainknak szenet, családjukhoz vágyó dolgozóinknak  rendszeres közlekedést kell biztosítanunk, különben elveszíthetjük  azt, amit forradalmár harcosaink nagy véráldozattal kivívtak.

Magyar dolgozók!

Erősítsétek a szabad, független, semleges Magyarországot, drága hazánkat.

Vegyétek fel a munkát! /MTI / 

 

*Érdekes, hogy Ellenség helyett ellenfelet mond, mintha csak egy sportversenyről lenne szó. A magyar nyelv pontos. Analitikus. Az „ellenfél” kevesebb, vacakabb mint az „ellenség”  Márai S.

 

Kinek az érdeke volt, hogy megszűnjön a sztrájk, azt a látszatot keltve, hogy győzött a forradalom és visszatérhet minden a rendes kerékvágásba? Miközben a szovjet hadsereg ezekben az órákban szállta meg hazánkat. Kiknek volt érdeke elterelni a figyelmet a kapunk előtt álló veszedelemről? Gyermekeinknek tejet, gyárainknak szenet kérni, amikor az ellenség eltiprással fenyegette egész forradalmunkat?

Ez csak a kommunistáknak és reformkommunistáknak volt érdeke, akik látták, hogy a szovjet hadsereg beavatkozása nélkül számukra minden veszve van.

 

Így November 4.-én hajnalban a támadó szovjet csapatok jóformán semmi ellenállásba nem ütköztek. A honvédség részéről, csupán két egység vette fel esküjéhez híven a harcot az ellenséggel szemben.

 

Az 51. Légvédelmi tüzérosztály, és az ott tüzelőállásban lévő honi  légvédelmi tüzér üteg, és az ott állomásozó, Oltványi László nemzetőrparancsnok vezette nemzetőrök  vették  fel a harcot  sikerrel, Soroksáron a Jutadombnál, azzal a szovjet páncélos oszloppal amelyik Maléter Pált akarta bevinni a Honvédelmi Minisztériumba, hogy a hadsereggel letetessék a fegyvert.

 

Dunapentellén, az ott állomásozó légvédelmi tüzérezred vette fel az egyenlőtlen küzdelmet. Ezt a szovjetek hatalmas páncélos, tüzérségi erők bevonásával,  valamint a légierő bevetésével három nap alatt felszámolták.

 

A 100.000 fős hadsereg többi egysége, vagy feltétel nélkül letette a fegyvert, vagy parancs nélkül szétzüllött.

Jellemző a hadüzenet nélküli háborúra, hogy a kommunisták szempontjából leg megbízhatóbb,  Kiskunhalasi Lövészezred, is, - amelyik Hodosán őrnagy  parancsnoksága alatt végig az „ellenforradalmi banditák” ellen harcolt – a lefegyverzés sorsára jutott.

 

A honvédség több száz tábornoka és ezredese közül egyedül Király Béla tábornok, mint a Nemzetőrség főparancsnoka, vette fel a küzdelmet a támadókkal szemben. Többször kérte telefonon Nagy Imrét, hogy rádiószózatban szólítsa fel a nemzetet az ellenállásra, de Nagy Imre ezt megtagadta és kíséretével a Jugoszláv követségen kért menedékjogot. Ezután Király Béla a közelében elérhető nemzetőr alakulatokkal megkísérte az ellenállást, de amikor annak reménytelenségéről meggyőződött harcolva verekedte át magát és ki csapatát Ausztriába és ott adták át fegyvereiket az osztrák katonáknak.

 

Ezt követően csak a forradalmárokból szerveződött nemzetőr egységek és a csapattestüktől elszakadt katonák folytattál az ellenállást, a hatalmas túlerővel szemben. Ezekben a harcokban a forradalmárok 70-80 %-os véres veszteséget szenvedtek.

/ Itt említem meg, hogy ha a háborúban egy alakulat 20-30 %-os véres veszteséget szenved, azt kivonják a frontvonalból és csak feltöltés és pihenés után vetik ismét harcba. /

 

Budapesten a szervezett ellenállás november 8.-ig, egyes elszigetelt helyeken 9.-ig tartott. Ezután csak szórványosan történt 15.-ig egy-egy zavaró tűzcsapás a szovjet egységekre.

 

A leghevesebb, és mindkét részről legnagyobb veszteséget felmutató harcok, a következő körzetekben folytak: Corvin-köz, Szél Kálmán tér. Móricz Zsigmond körtér, Baross tér, Újpest, Kispest, Csepel, Ó-buda, / Schmidt kastéj / 

 

Remélem, lesz még olyan élő résztvevő és bátor tollforgató. Aki ezeknek a helyszíneknek a történetét megírja, hogy az megmaradhasson az utókornak.

 

Végezetül álljon itt az a veszteséglista, ami a harcok hevességét mutatja. Az adatok nem pontosak, mert a forradalom leverése után sok hozzátartozó halottját, vagy sebesültjét, a felelősségre vonástól félve hamis adatokkal jegyeztette, de a nagyságrendek így is érzékelhetők.

 

Hősi halált halt 3.000 harcos. Megsebesült 21.000 ember. – Ezek csak a súlyosabb sebesültek, mert a könnyebb sérültek ellátás után tovább harcoltak .-

A büntetés elől és a kommunizmus visszatérésétől félve 200.000 menekült külföldre. A bosszúállás éveiben 300 embert végeztek ki bírói ítélettel. 

- Az erdőkben agyonvert, a menekülés közben lelőtt, az „eltűnt” egyénekről nincs adat. -  22.000 embert zártak börtönbe és 16.000 embert internáltak.

Több tízezer embert érintett az egzisztenciális bosszú, lefokozás, áthelyezés, alacsonyabb beosztásba sorolás, stb.

 

Nem érdektelen a szovjet veszteséglista sem: Hivatalos szovjet adat.

Halott 720,  sebesült, 1540,   eltűnt 51,

Harckocsi 52, páncélautó, 29,  ágyú 29,  sorozatvető 4, gépkocsi 112, motor- kerékpár 11, repülő 2,  helikopter 1,

 

                                                                    Szalay Róbert történelemtanár

Elolvasásra ajánlott könyvek:

Pongrátz Gergely: Corvin- köz 1956

Szalay Róbert: Ami a történelemkönyvekből kimaradt.

Szalay Róbert: A reformkommunizmus fekete könyve

Zicherman István: 1956 szovjet szemmel

Szűcs Miklós: Ezredes voltam 1956-ban a vezérkarnál.