ONLINE HÍRSZOLGÁLAT www.szittya.com/hírek.html

 

Siklósi András

 

Az antijudaizmus jogos nemzeti önvédelem!

– Egy kis eszmefuttatás a Jobbik serkentésére –

 

Le a kalappal Gyöngyösi Márton előtt! Végre egy olyan, évtizedek óta létező, ám kínos gonddal takargatott, eltitkolt problémára hívta fel a közfigyelmet, ami nagymértékben hozzájárult hazánk jelenlegi katasztrofális állapotához, s alapvető oka a magyarság rohamos elszegényedésének, leépülésének, elvándorlásának és pusztulásának. Akkor, amikor a világzsidóság, benne a hazai Dávid-háziak és bérenceik (kettős izraeli-magyar és nem kettős állampolgárok) nyíltan összehangolt, koncentrált támadást indítottak a magyar élet gyökerei, a magyar megmaradás ellen, úgy gondolom, hogy a legkevesebb, amit tehetünk ennek megakadályozása végett, hogy minden lehetséges fórumon határozottan síkra szállunk ellene. Fölösleges és értelmetlen szüntelenül védekeznünk az antiszemita, rasszista, fasiszta, náci, nyilas stb. – egyébként megalapozatlan, légből kapott – megbélyegzések ellen; hanem igazunk biztos tudatában ellenségeinket, árulóinkat kell szigorúan tetemre hívnunk és lelepleznünk. Nem nekünk kell elnézést, irgalmat könyörögnünk (amit úgysem kapnánk meg!) az önkiválasztott, „túlélő” fajtól; hanem a rendelkezésünkre álló összes tudás és tapasztalat (előítélet?) birtokában, a cáfolhatatlan tények, az alattomos, hódító propaganda és cselvetések bátor feltárásával és leltárba vételével kell bizonyítanunk országnak-világnak, hogy milyen elvetemült, ördögi színjátékok folynak egyre sűrűbben nemzetünk, elemi létfeltételeink, ősi kultúránk és hagyományaink lerombolásáért; azért, hogy Istentől nekünk adományozott életterünket, a Kárpát-medencét, elbitorolják tőlünk, hogy maguknak és sehonnai, gyülevész testvéreiknek, hitsorsosaiknak új hazát szerezhessenek a mi rovásunkra.

Ilyen alattomos, körmönfont „honfoglalás” fényében nemhogy vétek vagy bűn ez ellen a gyalázat ellen protestálni és lázadni, hanem szent kötelességünk (lásd Aranybulla és egyebek!)! Tovább megyek: akik magyarként, bármi okból beállnak elnyomóink, gyilkosaink szolgálatába, feléjük talpnyaló gesztusokat mutatnak, vagy mindezen károkozások ismeretében bambán hallgatnak és kivárnak – főként azok, akik hivatalos tisztségeket, vezető pozíciókat töltenek be –, azok fajtánknak, hazánknak felelősségre vonandó megrontói, akik számára nincs kegyelem és megbocsátás! Öntudatosabb nemzeteknél (pl. palesztinok, albánok, csecsenek, írek, baszkok, afgánok) legelőször ezeket a gazfickókat likvidálják, hiszen már Petőfi is megírta, hogy „könnyű elbánni külső elleninkkel, ha kivesznek a belső bitangok”.

Gyöngyösi csupán óvatosan és körültekintően jegyezte meg, hogy ezek a „kettős állampolgárok”, amennyiben országgyűlési képviselők, netán kormánytagok, bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek számunkra (mi az hogy, nagyon is!), s honfitársainknak jogában áll tudomást szerezni arról, hogy valójában kik tartoznak közéjük. Elárulhatom, bőven akadnak efféle „identitászavaros, tudathasadásos elemek”, akik ha úgy látják célravezetőnek, a sárga csillagot is habozás nélkül kitűzik magukra (javaslom még, hogy legalább a „békemeneteiken” a Duna-parti vascipőket is húzzák patáikra!), de sohasem a magyar érdekek mellett nyilatkoznak meg, ezt már ezernyi letagadhatatlan példa igazolja. Nem hiszem, hogy nekünk tiszteletben kellene tartanunk röhejes „hiperérzékenységüket”, s attól való félelmünkben, hogy megszólják a ház elejét, meg hogy ez nem „szalonképes” az EU politikai bordélyaiban és budoárjaiban, lemondhatnánk a szabad véleménynyilvánításról, ami ugyebár az általuk hirdetett és magasztalt „demokrácia” minimális velejárója. Mert ha nem így van, akkor ismerjék be őszintén, hogy ez a mostani, a látszatok dacára, csak egy hibrid „demokratúra”, ténylegesen inkább zsarnokság; hiszen a szólásszabadságunk csak addig terjed, ameddig az ő szekerüket toljuk, viszont ha magunkért, esetenként az ő álláspontjukkal ütközve, fogalmazzuk meg gondolatainkat, az már nekik és holdudvaruknak elfogadhatatlan, sőt üldözendő. Egyébként hogyan juthatna eszükbe a Jobbik betiltása, ill. mindazok (pártállástól, ideológiától független) törvényi elmarasztalása, akik nem az ő (klezmer) zenéjükre táncolnak? Itt már lehull az óhéber álarc, s ha nem vigyázunk, a „holokamu-tagadás” szankcionálásával párhuzamosan, pillanatokon belül oda is eljutunk, hogy kinyírnak vagy börtönbe zárnak bennünket, ha fölkiáltunk azért, mert a krisztusi keresztre feszítve, vagy a torkunknak szegezett kés fenyegetettségében nem kívánunk tovább élni, mivel lehetetlen.

Gyöngyösi kicsit megszeppenhetett saját szavaitól (vagy tán szóltak neki?), mivel utóbb „elnézést kért a megbántottaktól”, de szerencsére nem adta föl álláspontját, s nem hátrált meg komolyabban. Ő még elég fiatal, s nyilván nincs birtokában az a cáfolhatatlan érvrendszer, beható történelmi tájékozottság, melyre támaszkodva, magyarázkodás helyett, rögtön ellentámadásba lendülhetett volna. Talán pártja is fölkészületlen e téren, azaz nem edződött meg kellőképpen az önvédelmi párbajokban, s megfelelő bölcsesség és ravaszság híján döbbenten áll az efféle folyamatos össztűz, ill. hazug rágalomözön alatt. Pedig el kellene hinniük, hogy győzhetnek is ebben a sorsdöntő, történelmi vitában (erkölcsileg mindenképpen!), hiszen az ellenük föllépők meg se próbálják bizonyítani (nem is lehet!) ócska vádjaikat, hanem csupán hatalmi arroganciával kívánják őket elhallgattatni; tehát erőszakkal beléjük fojtani a szót, s elszigetelni, kiközösíteni a pártot a legdurvább, legalpáribb eszközökkel. Most nagyon fontos, hogy a Jobbik (és Gyöngyösi) ne ijedjen meg a saját árnyékától, hanem elszántan álljon a sarkára, és kemény összetartással, szolidaritással harcoljon nemes elveiért, s ne engedje, hogy egyes tagjait, képviselőit leszalámizzák, ellehetetlenítsék. Most végre lehetősége nyílt arra, hogy híveit s az utcák egyszerű lakóit (nem csőcselék!) is bevonva, széles körű tüntetéseket, tömegdemonstrációkat, általános sztrájkokat szervezzen országszerte, az egyetemes magyarság védelmében. Óriási hiba lenne elpuskázni ezt a kedvező alkalmat, és visszasüppedni a parlamenti bársonyszékek kényelmébe, mert – mint láthatjuk – ott semmi esélye sincs, hogy érvényt szerezzen elképzelései, sajátos programja megvalósításának.

Ezt a növekvő aktivitást várják tőle szimpatizánsai s mindazok a milliók, kiket totális létbizonytalanságba taszítottak a mohó, parazita hiénák; s akiket olyannyira kiforgattak önmagukból, hogy a legcsekélyebb reményük sem maradt a túlélésre, s akiknek semmilyen egészséges stratégiája, ellenségképe és jövőképe nincsen. Mivel az összes többi párt „elhatárolódott ordas eszméiktől”, miáltal végre „elvált a sz@r a víztől” (lásd Duray Miklós!), most megmutathatják, hogy ők „a legtökösebb legények a vásárban”, akik bármi áron hajlandók végigvinni a küzdelmet, s akármit vijjognak a temetésünkre gyülekező dögkeselyűk, valahány „intelmük” simán lepereg róluk. Egyébként úgy vélem, gyarmatosítóink szájtépésének, hőbörgésének nagyobb a füstje, mint a lángja, s nem merik megkockáztatni a Jobbik „törvényi betiltását”; mert annak nemcsak Magyarországon, hanem Európában s a többi kontinensen is azonnal híre menne, aminek káros következményeit a cionista rablók, a fokozódó világgyűlölet közepette, aligha szeretnék fölvállalni. Jól tudják ők is, mert sajnos nem ostobák, hogy közeli bukásuk elkerülhetetlen, s fölöslegesen nem akarhatják maguk alatt vágni a fát.

Tehát kard ki kard! Ideje rendet vágni ebben a bűzlő, mocsári dzsungelben, ideje földeríteni és elkergetni hóhérainkat, mert velük együtt, pláne az ő rémuralmuk alatt sínylődve hamarosan megpecsételődik a sorsunk. A Jobbik, ha okosan, taktikusan kihasználja helyzeti előnyét, most maga mögé (mellé) toborozhatja, és rendíthetetlen hadsereggé kovácsolhatja a magyarság eltiport többségét, s örökre véget vethet gonosz, alvilági megszállóink féktelen és felelőtlen tobzódásának! Utána pedig, élve frissen keletkezett népszerűségével és elsöprő támogatottságával, végrehajthatja a 23 éven át elsikkasztott valódi rendszerváltást és elszámoltatást, majd megteremtheti egy vonzó, büszke és virágzó ország alapjait, melyben öröm lesz fajtánkhoz s a Szent Korona államához tartozni. Esküjük is arra kötelezi a jobbikosokat, hogy megtorpanások és vargabetűk nélkül végigmenjenek a megkezdett úton, s ne tisztességes, hűséges embereik botrányos kitúrásáért vagdalkozzanak (ugyanakkor szűrjék ki a soraikba furakodott, kufárkodó, bomlasztó kalandorokat), hanem teljes erejükkel és minden tehetségükkel forduljanak a testünkből lakmározó ragadozóink, vámpírjaink ellen! Ha a magyarság megsejti ezt az eltökéltséget, ha ráérez az ütőképesség s az eredményesség hasonlíthatatlanul csodás ízére, akkor senki és semmi nem gátolhatja meg a ragyogó diadalt (korántsem egy kiváló választási szereplést értek alatta!).

Nem rejtettem véka alá sosem, hogy nem kedvelem túlzottan a koncleső, marakodó pártokat (bár az FKGP-t, a MIÉP-et, majd a Jobbikot tőlem telhetően, sokszor és sokféleképpen segítettem), s a magyar jövő építését inkább nélkülük képzelem el; azonban most szívvel-lélekkel kiállok a Jobbik, mint az egyetlen számottevő nemzeti radikális mozgalom mellett, s nem is hagyom cserben, ha nem tér le a keskeny ösvényről, azaz népünk és hazánk ügyének önzetlen szolgálatáról. Véleményemmel, elhatározásommal nyilván nem vagyok egyedül, de nem mellékes ennek újbóli kihangsúlyozása, önkéntes (hátsó szándék nélküli) elkötelezettségem nyilvános megvallása sem. Bízom abban, hogy később nem kell csalódnom bennük, mert egy elgyávulásból, meghasonlásból, önfeladásból fakadó kudarc nemcsak engem szomorítana el, hanem talán hazánk végső tönkretételét, bekebelezését is siettetné. (Persze, ha szükségét érzem – amolyan fogadatlan prókátorként –, ezután sem fukarkodom majd javító tanácsaim és a vadhajtásokat nyesegető, előrevivő kritikáim közzétételével.)

A Jobbiknak tudnia kell, hogy a magyarság jelenlegi, borzalmasan beteg (mondhatnám: haldokló) állapotában nem bír már el több „szakértői kísérletezést”, sanyargattatást, hanem bajainak sürgős orvoslására vár, amit nem lehet félvállról venni. Nem szeretném a Jobbikot irreális, adottságait meghaladó igényekkel megbéklyózni, de most erején felül kell teljesítenie, mert ezen is múlhat a megmaradásunk. El kell döntenie minden jobbikosnak, hogy vállalja-e ezt a megnyerhető, de az utolsó csepp vérig tartó, gigászi háborút (a nemzet legkiválóbb katonáinak rokonszenvével és kimeríthetetlen áldozataival fölvértezve), avagy a saját karrierjét, boldogulását tekinti előbbre valónak (mely „csatározásban” biztosan könnyűnek találtatik, és helyrehozhatatlanul összeomlik). Nincs más „alternatíva”, le kell tenni a garast! Amennyiben a javunkra, közös előnyünkre cselekszik, akkor (és csak akkor) mi is megmarkoljuk a zászlót (vagy a fegyvereket), s nem is engedjük el addig, míg a magyarság hánykódó hajója békés, hullámmentes révbe nem ér. Ehhez a sikeres „hajózáshoz”, az előttünk tornyosuló összes kihívás és gordiuszi csomó hatékony megoldásához kívánok a Jobbiknak elegendő spirituális és materiális energiát, kitartást, valamint Boldogasszony Anyánk s a Magyarok Istenének áldó pártfogását! Föl az igazságos nemzetmentő küzdelemre, éljen a szent világszabadság, örökké éljen a haza!

 

Kapcsolódó: Siklósi András: Az antiszemitizmus a mi fegyverünk is lehet!