Három október

 

Nemzetünk legújabb kori történelme nagyon sok olyan évfordulót mondhat magának, melyek mindegyike számot tarthat a „nemzeti ünnep” megtisztelő jelzőre. Természetes, hogy ennyi nemzeti ünnep nem fér bele a naptárba, azonban ezek a történelmi események megérdemlik, hogy időről-időre megemlékezzenek róluk, hogy az utókor emlékezetében megmaradjanak.

 

Ezeket a fontos, a nemzet történelmét meghatározó eseményeket nehéz csoportosítani, mert vannak szomorú és dicsőséges, előremutató és visszahúzó események, győztes és vesztes csaták évfordulói. Vannak olyan évfordulók, amelyeket legjobb volna elfelejteni, mert nemzeti létünk megmaradása szempontjából mérhetetlenül károsak voltak, mégis az elmúlt 50 évben „dicsőséges évfordulóként” próbálták azokat az emberek tudatába beleerőszakolni. Ilyenek voltak: március 21, április 4, november7, és voltak  olyan évfordulók melyeket szerettek volna az emberek emlékezetéből kitörölni, mint június 4,  október 15. Vagy

október 23.

Ezekből a történelmi eseményekből az év minden hónapjára, januártól-decemberig találunk olyat, amelyik említésre méltó. Azonban az utóbbi 150 évben az őszi hónapok, azok, amikor olyan események történtek, melyeket minden magyarnak ismernie kell, mert ezek a történelmi események alapvetően meghatározták a nemzet fejlődésének, a nemzeti eszme kibontakozásának lehetőségeit.

Mindezt most októberben azért időszerű feleleveníteni, mert ebben a hónapban három olyan évfordulóról kell megemlékezni, melyek történelmi távlatból értékelve alapvetően alakították nemzetünk történelmét.

 

  1849 október 6-án Aradod végezték ki a szabadságharc 13 tábornokát és lőtték agyon Pesten a független kormány miniszterelnökét.

   1944 október 15-én Horthy elvetélt fegyverletételi parancsa után, a Hungarista Kormány vette át a hatalmat és a honvédő háború folytatása mellett döntött.

   1956 október 23-án Budapesten kirobbant a kommuista ellenes forradalom, mely első, de soha be nem gyógyuló sebet ütött a Szovjetunió és a világkommunizmus testén.

 

Ezen események után, a  nemzeti elnyomás, a nemzetidegen erők gyászos uralma következett, melyek sajnos, még napjainkban is éreztetik hatásukat.

 

                                  Először október 6. ról kell megemlékezni.

 

1848-49-ben Magyarországon a forradalom és szabadságharc eseményei határozták meg az emberek életét. Az egész Európán végigsöprő forradalmi hullám rövid idő alatt hamvában holt, csupán Magyarországon lobogott a szabadság lángja. A legelszántabb, legöntudatosabb forradalmárok Magyarországra jöttek, - sokan szöktek- hogy kivegyék részüket a zsarnokság elleni küzdelemből. Ekkor írta Petőfi Sándor:

                    Európa csendes, újra csendes,                Magára hagyták, egymagára

                    Elzúgtak forradalmai…                          A gyáva népek a magyart,

                    Szégyen reá! Lecsendesült és                 Lánc csörög minden kézen, csupán

                    Szabadságát nem vívta ki.                       Magyar kezében cseng a kard.

E hősies küzdelmet csak két akkori világhatalom, az Osztrák Császár és  az Orosz Cár egyesített hadereje tudta leverni.

A szabadságharc leverése után Haynau bosszúálló rémuralmának hónapjai következtek. Ennek során a fogságba esett katonák és tisztek ezreit kényszersorozták be a császári hadseregbe és szórták szét a birodalom különböző helyőrségeibe. Azokat a bátor tiszteket pedig, akik nemzetiségüktől függetlenül a szabadságharc ügye mellé álltak és ott vitézségükért magas rendfokozatot, /ezredes-tábornok / kaptak, hadbíróság elé állították és elrettentő példaképen 1949 október 6-án Aradon kivégezték.

 

  E hősök megérdemlik, hogy neveik megmaradjanak az emberek emlékezetében, elsősorban az iskolák tankönyveiben.

Kiss Ernő, Aulich Lajos, Damjanich János, Nagy Sándor József, gróf Vécsey Károly, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Pöltenberg Ernő, gróf Leningen Károly, Schweidel József, Dessewffy Arisztíd, Lázár Vilmos.

 

A bosszúállás azonban nem állt meg a katonáknál. Ugyanezen a napon lett a megtorlás áldozata a független kormány miniszterelnöke Batthyány Lajos is, akit a Pesti „Újépület” udvarán lőttek agyon.

                                            

Október 6. és az azt követő önkényuralom késztette a nemzetet a „passzív ellenállás” politikájára, ami 18 év után rákényszeríttette a Habsburg hatalmat a „kiegyezésre” hogy egyenrangú félnek ismerje el Magyarországot, mint a Monarchia alkotórészét.

Ez tette lehetővé, hogy 50 év alatt Magyarország ismét felzárkózzon Európához. Ezt nem csak a hihetetlen fejlődés bizonyítja mint a vasútépítés, a bányászat, a nehéz és élelmiszeripar terén elértünk, /1880-ban Budapest volt a Világ legnagyobb malomipari városa / hanem a kontinens első földalatti vasútjának megépítése, a telefonhírmondó, a dinamó, a karburátor és sok hasonló világhírű találmány is, melyek a magyarság nevéhez fűződnek.

 

 

        A másik évforduló amiről nem szabad megfeledkezni 1944 október 15.

 

Erről a napról az elmúlt évtizedekben a kommunista és kozmopolita, liberális történelemhamisítók csak az elitélés hangján beszéltek és írtak. Azt az egyoldalú, elfogult, a valóságtól elszakadt képet próbálták az emberek tudatába besulykolni, hogy: „1944.  október 15-én a nyilas csőcselék a németek bábjaként átvette a hatalmat, a zsidókat a Dunába lőtték, az országot kirabolták, javait nyugatra hurcolták, rémuralmat valósítottak meg és romba döntötték az országot.”  Ezt tanították az általános iskolától az egyetemekig és még az un. rendszerváltás után sem változott ezen a téren a helyzet, hiszen nagy részben ugyanazok írják a tankönyveket, ugyanazok oktatják az egyetemeken a  jövendő történelemtanárait, akik ezt tették az elmúlt 50 évben is.

 

Az igazság ezzel szemben a következő: Horthy, október 15-én rádiószózatában letette a fegyvert az előretörő bolsevista hadsereg előtt. Ekkor az egész nemzet, - elenyésző kisebbségtől eltekintve- a megadás ellen foglalt állást. Még a Horthy-ra esküt tett tisztikar is a további harc mellett döntött, mert az ország Keleti, „ felszabadított” területéről érkező hírek, a Vörös Hadsereg  ázsiai barbárokhoz hasonló viselkedése és a nyomukban hazaszivárgó kommunisták basáskodása, a végsőkig való ellenállást sugallták.

Ezt látva Horthy lemondott és átadta a hatalmat azoknak, akik a honvédő harc továbbfolytatása mellett döntöttek.

Tehát Szálasi Ferenc törvényesen lett Magyarország Nemzetvezetője, mert Horthy nevezte ki, amit a Parlament is megerősített és a Szentkoronára tett eskü szentesített.

 

                                                 

 

Október15-ét követően, -  az ország azonnali megszállása helyett – ½ évig tartottuk fel a Vörös Hadsereget. Ennek a honvédő háborúnak kiemekedő eseménye volt Budapest hősies védelme, melyhez csak Sztálingrádi és Berlini csaták hasonlíthatók

E ½ éves ellenállás tette lehetővé a nemzeti vagyon Ny-ra menekítését, ami a háború után szinte teljes egészében hazakerült, alapja lett a hároméves tervnek és a jó Forint megteremtésének, szemben azokkal a nemzeti értékekkel, amit az oroszok raboltak el és még 62 év után sem kerültek vissza és kétséges, hogy egyáltalán hazakerülnek-e valaha?

 

     E ½ éves ellenállás tette lehetővé, hogy 1 millió magyar meneküljön Ny-ra, akik, ha itthon maradnak, mint „osztályidegenek” biztosan áldozatául esnek a kommunista „osztályharcnak”

Ennek szomorú példája volt az 1945 utáni, esztelen megtorlások sorozata, amikor a Szovjetunióból hazatérő kommunisták és a német táborokból visszatérő zsidók , mint „ fasiszta, háborús bűnöst” ítéltek el mindenkit, aki részese volt az október 15-e utáni honvédő harcnak.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy amíg Horthy uralma alatt a vidéki zsidóságot szinte teljes egészében németországi  táborokba hurcolták, addig Budapesten a gettóban és a védett házakban meghúzódó, mintegy 250.000 zsidó, Szálasi Ferencnek köszönheti életét, mert nem engedte meg a budapesti zsidóság felszámolását. Igaz, a Dunaparton kivégzett kémek, szabotőrök, katonaszökevények között zsidók is voltak, de nem ez volt a jellemző!

A magyarok ½ éves ellenállásának volt köszönhető, hogy a Vörös Hadsereg „csak” Ausztriáig jutott és így Európa nagy része megmenekült a „felszabadítás” gyönyöreitől.

 

Tehát a tárgyilagos, a tényeket figyelembevevő, párt és vallási érdekektől eltekintő történetírás, csak pozitívan értékelheti az 1944 október 15-i hatalomátvételt és az azt követő ½ éves honvédő harcot! Ez katonai és hadtörténeti szemmel és nemzeti érzéssel,  csak pozitívín értékelhető!

 

 

         1956 október 23 - hoz fűződik legújabb kori történelmünk dicsőséges forradalma és 

                                          szabadságharca.

 

Egy emberöltő történelmi távlatából megállapíthatjuk, hogy a Szovjetunió és a Kommunista Világrendszer hanyatlása ekkor kezdődött. Itt kapott olyan súlyos sebet, ami soha nem gyógyult be és egyre üszkösödve elvezetett a rendszer 1991-es végső összeomlásához.

1956-ig a Szovjetunió és a kommunista pártok sikert-sikerre halmoztak. Már 900 milliós

„legyőzhetetlen béketáborról” beszéltek. / Akkor ez a Föld lakósságának közel 1/3-a volt /

A gyarmatok megszűnését is saját győzelmükként könyvelték el. Fennhangon hirdették, hogy rövid időn belül gazdaságilag is megelőzik a kapitalista világot.

 

1953-ban Berlinben még sikerült szovjet tankokkal megakadályozni a németek próbálkozását sorsuk jobbra fordításában.

1956-ban a magyarok már nem hátráltak meg! Az ellenségtől elvett fegyverekkel és benzines palackokkal   vették fel a küzdelmet a Világ legerősebb szárazföldi hadseregének csapatai és      annak magyar csatlósai ellen és öt nap alatt kivívták a győzelmet! 

 

                                                        

Azonban a reform kommunisták árulása és a Szovjet Hadsereg újabb november 4-i  támadása  leverte a forradalmat. A fegyveres harcok során 2500 volt a hősi halottak és 20.000 a sebesültek száma.  A forradalom leverését  kegyetlen bosszúállás követett. Ennek során , közel 400 embert végeztek ki „ bírói ítélet” során. Az agyonvertek, a „szökés közben agyonlőttek, az eltüntek” és a sortüzek áldozatainak száma ismeretlen. 22.000 embert zártak börtönbe, tízezreket internáltak és 200.000ember menekült ki az országból.

 

 1956 világtörténelmet írt, amit a „ Pesti Srácok” vívtak meg és aljas történelemhamisítók azok a reform kommunisták, akik most magukat tüntetik fel a forradalom előkészítőinek, vezetőinek, hőseinek és mártírjainak.

 

Október az emlékezések hónapja!

Emlékezzünk büszkén és hajtsuk meg az emlékezés zászlait 1849, 1944 és 1956 hősei és mártírjai emléke előtt és helyezzük el – ha csak gondolatban is – e hősök megjelölt síremlékeire és a még jeltelen gödörben elkapartak jelképes sírhalmaira a megemlékezés koszorúit.

              

 

                                                                                    Szalay Róbert történelemtanár

 

 

Versek: 1849-hez. Petőfi Sándor: „Élet vagy halál”  kötet 1064. old.

             1944-hez Alföldi Géza : „Csak a gyökér kitartson”

             1956-hoz Ismeretlen költő: Hősköltemény …….