http://www.matrafonix.com/wp-content/uploads/2011/03/top_2.jpg

 

Jézus élete – néhány hiányzó láncszem

http://matrafonix.com/wp-content/uploads/2010/06/jezuse2.jpg Jézus életét szinte kizárólag a Bibliából ismerjük, de – valljuk be – valójában az sem sokat ír róla. Hiszen 12 éves korától egy óriási szakadék tátong ránk a szent könyv lapjai közül. Tátong bizony, hiszen eredetileg ezek a leírások is szerepeltek benne, mígnem az 553-as zsinaton azt a német-római császár parancsa szerint ki nem törölték belőle, az összes teremtéstanra és reinkarnációra vonatkozó résszel együtt. Egyszerűen ezt kívánta az érdekük. A miénk azonban most azt kívánja, hogy a Jézusról kialakított képünk amennyire csak lehet, kiteljesedjék. Van rá esélyünk, hiszen az Isten annál sokkal bölcsebb, mintsem hogy ilyen fontos információkat – pusztán néhány ember ostoba szeszélye és érdeke miatt – veszni hagyna. Az alábbiakban – túl azon, amit az Arvisurákból megtudhatunk róla – szeretnék közzétenni néhány feledésbe ment, további információt.

Jézus a Szeretet, a Ravaszság és az Erő Istensége, illetve az Atya ezen tulajdonságainak képviselője. Ő a kék színű aurával rendelkező, s egyben az egyik szelíd minőségű, lélekcsoport vezetője. Jelenleg Ő ÉL – azaz az Istenségek (kerubok) között hivatalosan, demokratikusan megválasztott vezető, ezért a “királyok királya” elnevezés is. Megválasztása i.e. 3500 körül történt, s kb. 2030-ban, a Földön bekövetkezendő tűzözön idején jár majd le a megbízatása, illetve ekkor lesz újraválasztás. Jézus egy Messiás, ami azt jelenti, hogy a kozmikus tudományok mestere cím viselője. Nazír, azaz Isten idéző pap, mely fokozatot az Ordoszban történt sámánképzését követően nyerte el.

Jézusnak kb. 1200 inkarnációja volt a Földön, ezek közül az első a szíriuszaiak emberiség-megteremtésével kezdődött, Kr.e. 445.508-ban (az Arvisurákban is ismertetett Kr.e.13.508 előtt 432.000 évvel). Ekkor jött a Földre Jézus, de előtte más bolygókon már számos életet élt. Ő volt a Földön pl.: Marduk fáraó (élt 3600 évet), Zeusz, Kasjapa (Gautama elődje, az ő előtti Buddha), vagy éppen Zarathustra is. Más kultúrákban, vallásokban is ismerték, hiszen tanításaival szinte az egész világot bejárta, s annak mindenhol nyoma is maradt. Persze más-más népek, más-más néven nevezték, pl. Je Szu, Isa próféta, azonban a valódi neve Josua Ben Miriam volt, anyja Mária is Josuának szólította.

Hogy mennyire nem volt közönséges ember, azt jól lehet érzékelni Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titka című könyvében leírtak alapján. Ez a következőket írja róla:

“Ehnaton fáraó létrehozott egy misztériumiskolát, amely az Egy Törvénye nevet viselte. Ehnaton tizenkét évig oktatta őket, mely időszak után http://matrafonix.com/wp-content/uploads/2010/06/jezuse3.jpgcsupán öt és fél éve maradt, hogy meglássa, vajon képes-e elvezetni őket a halhatatlanság állapotába. Mivel sikerrel járt, segítségével mintegy 300 ember vált halhatatlanná. Miután Ehnaton eltávozott, a 300 halhatatlan egyiptomi csatlakozott a Tat Testvériséghez és durván Kr. e. 1350-500-ig, körülbelül 850 évig várakozott. Azután az Izraelben található Masada nevű helyre vándoroltak és megalapították az Esszénus Testvériséget. Ez a 300 halhatatlan alkotta a belső kört, mely igen naggyá növekedett. Mária, Jézus szülőanyja az Esszénus Testvériség belső körének tagjai közé tartozott. … József a külső körből származott. Az egyiptomi terv részét képezte, hogy a következő lépcsőfokban lehoznak valakit, aki képes bemutatni, hogy pontosan hogyan kell egyszerű földi halandóból halhatatlanná válni, bevési a tapasztalatot az Akasha krónikába, és valóra váltja azt. Valakinek véghez kellett ezt vinnie. … Mária és József összekerült egymással, és interdimenzionálisan gyermeket nemzettek, hogy egy testet hozzanak létre Jézus számára, ami lehetővé teszi, hogy tudata a rendkívüli magasságokból leereszkedjen a földi világunkba. Amikor Jézus megérkezett, egyszerű halandóként kezdte életét a Földön, éppúgy, mint bármelyikünk. … Saját műve segítségével a feltámadáson, nem pedig az égbeszálláson keresztül halhatatlanná tette önmagát, s a végrehajtás pontos folyamatát bevéste az Akasha krónikába. Az eseményt már hosszú idővel lezajlása előtt megtervezték.”

A pártus birodalmat a hun mah nemzetség alapította i.e. 256-ban. I.e.53-ban a hunok legyőzték a rómaiakat Carrhaenál, így egész Galilea és Palesztina pártus kézre került. Galilea kormányzója Adiabene Nakheb pártus herceg lett. (Héber nevén: Joakim), akinek Jeruzsálemben is hatalmas palotája volt. Feleségét Annának hívták. Kettejük frigyéből született a pártus hercegnő Mária (Jézus édesanyja.) Később mivel Heródes egy jóslat alapján törvényes fiait legyilkoltatta, úgy Jézus ténylegesen átvehette volna a Jeruzsálemi trónt. Mint tudjuk, ezt elutasította, mert a világi hatalommal nem akart élni. Jézus származása többszörösen összetett dolog. Kimutatható az írások alapján a szkíta, hun, magyar, mah, kusán, kus és szabír vér is Jézusban. A feljegyzések szerint amikor Mária vajúdni kezdett, üzent a bábáért. A bába megérkezett, s nem sokkal később a szobában nagy fényesség támadt, majd a kisded testet öltött. A bába megfogta, a gyermek súlytalan volt, majd súlya lett. Jézust, az egy élő szentet Mária fényként hordta ki, és ő a fényből öltött testet. Egy másik írás Jézus mennybemeneteléről szól. Ez egyértelműen beszámol róla, hogy a testet öltött Jézus fénnyé változott, és a fénnyel távozott

http://matrafonix.com/wp-content/uploads/2010/06/jezuse4.jpgJézussal kapcsolatban egyes körökben olyan információ is létezik, hogy tulajdonképpen “két Jézus” is élt egyszerre. Bizonyos ismeretek szerint volt egy nála tíz évvel fiatalabb testvére, aki – mintha csak ikrek lettek volna – nagyobb korában borzasztóan hasonlított hozzá (mivel a szíriusziak Jézusról egy klónt állítottak elő, s Mária ezt a beültetett magzatot hordta ki és hozta a világra). Ám csak a külső jegyeit illetően, mert egyéb tulajdonságait tekintve bizony hagyott némi kívánnivalót maga után, ugyanis elég csapodár szellemű ifjú volt. Hogy világosan ketté tudjuk választani őket, az igazi Jézust nevezzük betleheminek, míg az öccsét, Inriskit (INRI) názáretinek. Mindazok a problémák, ami miatt a lakosság Jézus halálát követelte, az Inriski számláján gyűlt össze. Jézus elsősorban az emberiség bűneinek és karmikus bűneinek megváltása miatt vállalta a keresztrefeszítés kínjait, mindemellett azonban – kihasználva a megtévesztő hasonlatosságukat, – a testvérét is megmentette. Tibérius – mivel ismerte a családjukat – nem is egyezett bele az ítéletbe, már csak azért sem, mert tökéletesen tisztában volt Jézus valódi kilétével, azzal, hogy Ő egy kerub. Pilátus azonban mégis keresztre feszíttette. Inriski Japán területére menekült, leszármazottai ma is ott élnek, egy Singo nevű faluban, ahol a korabeli vallási szokásokat máig gyakorolják, ráadásul értelemszerűen a japán Sintó vallástól eltérően, hiszen Inriski más kultúrát, tudást vitt oda.

A két Jézus történetnek egy másik változatát ismerhetjük meg Rudolf Steinertől. Steiner, aki világhírű teozófus, olyan képességekkel rendelkezett, hogy betekintést tudott nyerni az Akasha krónikába. A következőket írta az ebbéli tapasztalatairól (idézet Peter Krassa: Akasha krónika c. könyvéből): “Az Akasha-krónikából megtudta, két Jézus-fiú született, de csak az egyikükben testesült meg az Ige – Zarathustra szellemi lényege. Ezt a fiút szülei tizenkét éves korában Jeruzsálembe vitték, ahol azonban egyszer csak eltűnt. Szülei később az írástudó rabbik gyülekezetében találtak rá, ahol a rabbikat a zsidók templomában azokról a tanokról oktatta ki, amelyek oktatására maguk a rabbik lettek volna illetékesek. Zarathustra-énje, amely tehát tizenkét esztendőn át az egyik Jézus-fiúban élt, átköltözött a másik, szintén tizenkét esztendős Jézus-fiúba, aki addig egészen más szellemben gondolkodott. … Azonos nevű ellenpárja, akibe tehát beköltözött Zarathustra szelleme, az izraelita nép írástudói előtt bebizonyította, nagyon jól ismeri a zsidó tanokat és az ősi héber törvényeket. Steiner szemében ez cáfolhatatlan bizonyítéka volt annak, hogy Zarathustra szelleme valóban a “nátáni” Jézus-fiúba költözött.”

A hiányzó 18 év alatt első beavatását a Kheopsz alatti beavató-alagútrendszerben kapta. 30 éves koráig sok helyen tanult. A két legnagyobb iskola amit elvégzett a hun és a buddhista iskola volt. A sámán-keresztény iskolát illetve a másik oldalról a Chakrasamwara-tantra gyakorlatsorozatot végezte el. Előbbiben a Messiás címet nyerte el, míg a két iskola együtt avatatta a Kozmikus Tudományok Mesterévé (az Élet-Templomában). Minden nagy vallás felavatta prófétájává vándorlásai alatt. Kora minden nagy vallási címét birtokolta.

Feltámadását követően szinte az egész Földet bejárta, utolsóként Indiában élt, s ott is temették el 120 évesen. 108 éves korában, mint alelnök, még részt vett a IV. buddhista zsinaton. Sírja ma is látható Kashmirban, Srinagar városában. (Kasmír egyébként ma vitatott hovatartozású terület India és Pakisztán között. Meglehet, hogy a vita egyik oka, éppen Jézusnak a sírja. Hiszen a legtöbb vallás tudja, hogy itt van a sír, kivéve a kereszténységet.)

Forrás: http://www.arvisura.van.hu

H A L J E L Ú J R A ! ! !

Erdélyinek A Világ Vezetőjének Multifunkcionális Istenblogja

2008-02-03 20:13:25

Járt-e Jézus Indiában ?

Bhakti Abhay Narayan Svámi / Vida Dénes Írása

“Jézus még sok mást is cselekedett.

Ha egyenként mind megírnánk, azt hiszem, hogy az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni

kellene.” János 21.25.

Járt-e Jézus Indiában?

A XIX. század vége felé egy izgatott orosz fiatalember kért kihallgatást Kijev város egyházi vezetőjétől, Platon patriákától. Nyikolaj Notovics, a világjáró orosz történész nagy lelkesedéssel számolt be legutóbbi indiai útjának szenzációs élményéről: bizonyítékokat fedezett fel arra vonatkozólag, hogy Jézus hosszú éveken át Indiában élt! Notovics nagy meglepetésére az ortodox egyházi vezető arra utasította, ne publikálja felfedezését, jobb, ha hallgat az egészről. Kérését nem indokolta.

Notovics nem hagyta annyiban a dolgot. Párizsba utazott, hogy Rotelli kardinálissal beszéljen. Az utóbbi azonban szintén arra kérte, felfedezését ne tegye közzé, mert ezzel csupán az egyház ellenségeinek tenne jót, és elősegítené a protestáns tanok terjedését (!). A Vatikánban a pápa egy bennfentese ekként vélekedett: “Miért is publikálná e felfedezését? Senki sem fog nagy jelentőséget tulajdonítani neki, ráadásul sok ellenséget fog szerezni. Ön még fiatal, s tudom, hogy kutatása sok energiáját és idejét emésztette fel. Szívesen kárpótoljuk, engedje meg, hogy anyagilag támogassuk Önt.”

Notovics elutasította az ajánlatot. Egyedül Ernest Renan egyházi történész, kritikus és orientalista, a Francia Akadémia tagja mutatott érdeklődést, de mint később kiderült, csupán azért, hogy a kapott információt saját, önző céljaira használja fel.

Notovicsnak végül is 1894-ben sikerült fontos közlendőjét könyv formában publikálnia. A La Vie inconnue de Jésus-Christ (Jézus Krisztus ismeretlen élete) bombaként robbant, s rövid idő leforgása alatt még nyolc francia, három angol, valamint német, spanyol, olasz és svéd nyelvű kiadás követte.

A lámák titka

Ki volt Notovics tulajdonképpen, és mit fedezett fel Indiában? 1858-ban született a krími félszigeten. Iskolái után újságíróként dolgozott, de a The National Union Catalog szerint emellett tizenegy könyvet is írt, főleg az orosz történelemről és politikáról.

Az orosz-török háborút követően kezdte el utazásait Keletre, a különféle ázsiai országokba. Indiába Afganisztánon keresztül jutott. 1887. október 14.-én hagyta el Lahorét, hogy Kasmír és Ladakh felé vegye útját. Úgy tervezte, hogy onnan a Karakorumon és a kínai Turkesztánon keresztül tér majd vissza Oroszországba.

Veszélyes, kalandokkal teli útja után karavánja átkelt a 3500 méteres magasságban fekvő zódzsi-lai hágón, amely a természetes határt jelenti Kasmír “Boldog völgye” és Ladakh kietlen tája között. Kanyargós, szűk és meredek utakon haladva tettek meg körülbelül 145 kilométert, amikor is eljutottak Mulbekhbe. Itt egy buddhista gompában, kolostorban szálltak meg, ahol szokatlanul meleg fogadtatásban részesültek. Amikor Notovics ennek okáról faggatta a lámát, az alábbi választ kapta: “Nagyobb rokonságot érzünk az európaiakkal, mint mondjuk a mohamedán népekkel, akik tűzzel-vassal térítettek, halál és erőszak járt a nyomukban. Az egyedüli különbség köztünk és a keresztények között, hogy az utóbbiak elfelejtették Buddha fenséges tanítását és saját Dalai Lámát választottak maguknak. Tény, hogy Buddha, a tisztán lelki lény Issza szent személyében reinkarnálódott, aki képes volt igaz vallásunkat erőszak nélkül elterjeszteni a világban.” Notovics ekkor arra kérte a tudós lámát, beszéljen Buddha fiáról, Isszáról.

“Issza nagy próféta volt - folytatta a láma - nagyobb, mint bármelyik Dalai Láma. Az Úr lelki lényének része Ő, aki visszavezette az eltévedt lelkeket az Istenséghez; a Teremtő áldásában részesített mindenkit. Nevéről és tetteiről szent könyveink szólnak.” A láma szavai nyomán Notovics számára világossá vált, hogy Issza és Jézus egy és ugyanazon személy (Issza egyike az arabok által Jézust megillető neveknek). Megtudta továbbá azt is, hogy az eredetileg Indiában és Nepálban lejegyzett szövegeket Lhaszában, a főkolostorban őrzik, de némely nagyobb kolostorban is találhatók másolatok.

Miután Lehbe érkezett, Notovics mindent megpróbált, hogy a Jézusra vonatkozó szent iratokat tanulmányozhassa. Az ottani kolostor főpapjának drága ajándékokat küldött, abban a reményben, hogy az idegenektől különben féltve őrzött szellemi kincsekhez hozzájuthasson. Céljában végül is balszerencséje segítette. Pintak gompa környékén lovagolva leesett a lováról és lábát törte. A közeli Hemiszbe vitette magát, hogy az ottani kolostor szerzeteseinek ápolásában részesülhessen.

Notovics választása nem véletlenül esett Hemiszre. E helység alapítójától a Szangye csi ku szung thag csi ten nevet kapta, melynek jelentése: “Buddha tanítása értelmének támogatója”. Itt található Ladakh legnagyobb és leggazdagabb gompája, s itt rendezik Szent Padmaszambhva tiszteletére minden évben a híres fesztivált, amikor táncokkal, zenével és színes előadásokkal illusztrálják Buddha győzelmét a démonok felett.

Hemisz kolostora a Himalája egy eldugott kis völgyében rejtőzik, több mint háromezer méter magasságban. Elzártságának köszönhette, hogy a mohamedán hódítók pusztítása elkerülte. L. Austine Waddell írja: “...ezért található Hemiszben sokkal több könyv, régi viselet, maszk és egyéb érdekes tárgy, mint bármelyik más ladaki kolostorban.” 1974-ben két tibetológista, David L. Snellgrove és Tadeusz Skorupski látogatta meg Hemiszt. Megtudták, hogy a múltban sokszor ide hordták a környék kolostorainak értékeit, melyet a “sötét kincseskamrába” zártak. Ezt a helyet sohasem nyitották fel, kivéve, amikor őrzője a kinevezett új utódjának megmutatta.

Notovics tehát a néhány hétig tartó sérülését arra használta fel, hogy összebarátkozzon a szerzetesekkel, és ily módon bizalmukba férkőzzön. Miután ez sikerült, többszöri kérésének engedve két vastag kötetet hoztak betegágyához, s a főtisztelendő abbé két napon át, hosszú órákon keresztül olvasta a verseket, miközben Notovics tolmácsának fordítását jegyezte szorgalmasan. A kiválasztott, Jézusra vonatkozó részletek tibeti írások antológiái voltak, tizennégy fejezet 224 verssel. Az eredetieket páli nyelven jegyezték le az ókori Indiában, valamikor a Kr. utáni első vagy második évszázadban.

Egy rövid bevezető után leírás következik arról, miként határozta el a Mindenható, hogy emberként fog megszületni, mert így saját példájával taníthatja majd az embereket a testi léttől való megszabadulásra, a tiszta lelki sík, azaz a tökéletesség elérésére, ahonnan bejuthatnak Isten örökkévaló, változatlan, állandó boldogság jellemezte lelki birodalmába.

A tibeti mű ezután részletes leírást közöl egy isteni csecsemőről, aki a távoli Izraelben, szegény, de jámbor szülők gyermekeként született és Isszának hívták. Már gyermekkorában Isten beszélt rajta keresztül, s az emberek messze földről érkeztek, hogy hallhassák őt. Tizenegynéhányadik évében, amikor is a kor hagyományai szerint egy izraelitának meg kell nősülnie, atyja házát sokan látogatták, akik a Mindenhatóról szóló írásokban és beszédekben jártas, fiatal Isszát mind vőül szerették volna. Ám Isszának más terve volt. Az éj leple alatt elhagyta szülei házát, s egy karavánnal, kereskedők társaságában a Szindh (Indus) vidékére érkezett. Ott, az árják között, Isten szeretett országában telepedett le, azzal a céllal, hogy India híres szent írásait tanulmányozza.

Később a fiatal Issza az öt folyó környékére (Pandzsáb) utazott, onnan pedig Dzsagannáth Puriba tartott, a Bengáli Öböl partjára. Itt található India egyik legősibb, leghatalmasabb temploma. A templomváros papjai nagy örömmel fogadták, s tanították őt a Védák olvasására és értelmezésére, valamint gyógyításra és egyéb misztikákra. Jézus összesen hat évet töltött Puriban, Rádzsgirban és Benáreszban. Mindvégig az isteni szeretetről prédikált, kegyesen segített az elesetteken, még a kaszton kívülieken is. “Isteni Atyánk előtt nincs különbség gyermekei között.” A csodatevésre váróknak így szólt: “A legnagyobb csodát Istenünk végezte, amikor megteremtette az anyagi világot. Azóta is történnek csodák, minden nap, minden percben. Akik ezt nem látják, azok nem rendelkeznek az élet leggyönyörűbb ajándékával.” További hat évet a nepáli Himalájában töltött, ahol a buddhista írásokat tanulmányozta a különféle kolostorokban. Innen utazott végül vissza hazája felé. Szerencsésen megérkezett Palesztíniába, ahol a bölcsek nem ismerték Őt, még nevéről sem hallottak. “Ki vagy te és melyik országból jössz?”

Kritikák pro és kontra

Mint ahogy ez várható volt, Notovics könyvét sok bírálat érte. Először a New York Times hallatta hangját, 1894. május 19.-i számában. Bár könyvismertetője szerint Notovics kutatásának több részlete valós, hozzáteszi: “...az olvasók igencsak hiszékenyek lennének, ha Jézus indiai tartózkodásának tényét csak úgy elfogadnák”. A Times 1894. június 4.-i számában újra foglalkozott a témával. A Jézus életéről szóló buddhista kéziratok létét ezúttal sem támadta, de azért felvetette a kérdést: vajon az európai ember ne adjon-e több hitelt a keresztény forrásoknak a buddhista feljegyzésekkel szemben? “Notovics felfedezése minden figyelmet megérdemel. Jegyezzük meg jól, lehetséges, hogy a szóban forgó dokumentumok autentikusak. Ugyanakkor mi keresztények tudjuk, hogy Buddha tanítása meddő civilizációt hozott létre. Ezért naiv hiszékenységgel vádolhatók azok az ateisták, akik több hitelt adnak a buddhista, mint a keresztény feljegyzéseknek.” Más kritikák sokkal elutasítóbbak voltak. A North American Review 1894. májusi számában az ismert unitárius pap író, Edward Everett Hale nemcsak Notovics ladaki útját, de magát Hemisz létét is kétségbe vonta: “E mitikus kolostor, melynek Leh, a ladaki főváros közelében kellene lennie, nem található a buddhista eklézsiai települések kalendáriumában." Hale szkeptikus fejtegetései végén kijelenti, hogy az egész mű Notovics fantáziájának az eredménye.

1894 októberében a híres oxfordi indológus, Max Müller is a kritikusok sorába lépett. Írásában, melynek a The Alleged Sojourn of Christ (Jézus állítólagos indiai útja) címet adta, kifejtette, hogy a Jézus életéről és tanításáról szóló buddhista iratok hamisítványok, némely agyafúrt láma találmánya. Érvelését azzal vélte bizonyítani, hogy sem a Kandzsur, sem a Tandzsur (tibeti írások katalógusa) nem tartalmaz Jézusra vonatkozó feljegyzéseket. (Itt meg kell jegyezni, hogy a Kandzsur és Tandzsur a buddhista íratok egy részét tartalmazza csak - A. N.) Azt állította továbbá, Kasmírban állomásozó brit gyarmati tisztektől tudja, semmilyen feljegyzés nem tanúsítja, hogy törött lábú európai utazót ápoltak volna valamelyik helyi kolostorban. Hozzá kell tenni, bár Max Müller tudós indológus hírében állt - ő volt az angol kiadású Rg Véda és a The Sacred Books of the East (Kelet Szent könyvei) lektora, emellett az oxfordi egyetemen modern európai nyelveket és komparatív filológiát tanított - sohasem járt Indiában, s felfogása is meglehetősen furcsa volt erről az országról: “India jobban megérett a kereszténységre, mint Róma vagy Görögország Szent Pál idejében...szeretném tudni, résztvehetek-e egy olyan küldetésben, melynek célja a hitetlen hindu papság megsemmisítése és a keresztény tanítás kapujának megnyitása.” - írta 1876-ban egy barátjának.

Ugyanakkor Sir Francis Younghausband, a brit korona nagykövete a kasmíri király udvarában emlékezett arra, hogy találkozott Notoviccsal a Zodzsi-la hágóban. Könyvében, a The Heart of a Continent-ben írja, hogy ugyanazon táborban töltöttek egy éjszakát, miközben Notovics Kasmírból Szkarduba tartott. Notovics felfedezése óta sokan kutatták Jézus indiai útját. Az orosz kutatótól függetlenül, sőt, őt megelőzve, 1854-ben egy világutazó, Mrs Harvey megemlíti könyvében az Isszáról szóló írásokat. Egy bengáli hindu szerzetes, Szvámi Abhédánanda könyvében beszámol arról, hogy nagy meglepetésére megtalálta Hemiszben a Notovics említette kéziratokat, melyeket - tökéletesen ismervén a páli nyelvet - azonnal lefordított bengálira.

Szvámi Abhédánanda igen tudós ember hírében állt. Már ifjúkorában tökéletesen elsajátította a szanszkrit és angol nyelvet. 1896-tól 1921-ig a nyugati világban utazott, hogy a védánta filozófiát tanítsa. Bejárta az USA-t, Kanadát, Mexikót és az Egyesült Királyságot. Tudása, bölcsessége még a legfelsőbb körökbe is megnyitotta előtte az ajtót. Olyan személyek invitálták meg, mint az USA akkori elnöke, William McKinley, valamint Thomas A. Edison és mások. Könyvében, a Kashmír o Tibbate -ben így ír a vitatott témáról: “1922-ben Kasmírból Tibetbe utazván gyalog keltem át a Himaláján, hogy a buddhista és lámaista filozófiát, szokásokat és hagyományokat tanulmányozzam. Uticélom Hemisz kolostor volt, Lehtől mintegy harminc kilométernyire (...) Miután bejártam a kolostort, megkérdeztem a lámákat, vajon igaz-e Notovics állítása. S akkor megtudtam tőlük, hogy az orosz utazó valóban igazat írt”.

Nyikolaj Röhrich, neves orosz tanár és festőművész 1874. október 10.-én született Szentpéterváron. Meglehetősen fiatalon, huszonnégy éves korában nevezték ki a Cári Régészeti Intézmény professzorává. Mint kiváló költő-író, filozófus, régész, ruhatervező és diplomata, igazi polihisztor hírében állt. 1924-28 között expedíciót vezetett közép-Ázsián keresztül. Így jutott el Mongóliába, Tibetbe, Szikkimbe, Pándzsábba, Kasmírba és Ladakhba. Útjára elkísérte felesége, Helena, valamint két fia, George és Szvetoszlav. Ez idő alatt Röhrich mintegy 500 olajképet festett, köztük olyanokat, melyek ma már világhírnek örvendenek, s így igen értékessé váltak. Expedíciójuk célja többek között az ősi épületek, a különféle vallások, illetve a népvándorlások tanulmányozása volt. “Utunk során minden városban, minden településen megpróbáltam életre kelteni a népi emlékezet szikráját, hogy ősi múltjukra fény derülhessen. Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy az évszázadokon át gondosan őrzött és továbbadott mesék és legendák segítségével fedezhetjük fel a múlt realitását. Mindegyik népmesében megtalálható az Igazság magva..." - írta Röhrich.

Röhrich György nevű fia különösen képzett régész és nyelvész volt. A harvardi és párizsi egyetemen tanult, de jól ismerte a szanszkrt, perzsa, kínai és tibeti nyelveket is, Lobzang Mingyur Dordzse lámától pedig behatóan tanulmányozta a tibeti buddhizmust. Ennek köszönhetően egész másfajta fogadtatásban részesült, mint a korábbi fehér utazók. Louis Marin, a párizsi Etnográfiai Egyesület elnöke találóan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy György Röhrich előtt a legtitkosabb tibeti ajtók is megnyíltak. Nem csoda, hogy a család Issza legendájával is találkozott. Először Srínagarban hallottak Krisztus indiai útjáról. A későbbiek folyamán meglepetten tapasztalták, hogy az Isszáról szóló legendákat a néphagyomány egész Közép-Ázsiában ismerte! Több, egymástól eltérő elbeszélést hallottak, ám ezek bizonyos dolgokban egységesek voltak: Jézus “hiányzó” éveit Indiában töltötte.

Röhrichék a hemiszi kolostort 1925-ben látogatták meg. A szavahihető, precíz munkájáról híres professzor könyvében, The Heart of Asia-ban megerősíti a Jézusról szóló kéziratok létét. Művében többször is “írások”-at, “kéziratok”-at említ. Feljegyzéseiből kitűnik, a bizonyítékok teljesen meggyőzték. Altai-Himalaya című művében így ír: “Mindig vannak olyanok, akik dühösen hadakoznak, ha felfogásukkal, meggyõződésükkel ellenkező érvekről hallanak... Ők Jézus indiai útjával kapcsolatban csalásról beszélnek, ám én nem tudom elképzelni, hogyan hathatná át egész Kelet népi tudatát egy nemrégiben kiagyalt félrevezetés? És hol találnánk e célra olyan tudóst, aki hosszú értekezést írna ókori páli és tibeti nyelven? Ilyen emberről nem tudunk...”

A kutatás és vita, napjainkban is tovább folyik. A hetvenes években a német Stern folyóirat közölt hosszú cikket Jézus indiai útjáról, Hassnain kasmíri professzor segítségével, akinek sikerült fényképfelvételeket készítenie az említett kézirat idevonatkozó oldalairól. Holger Kersten német író, miután több hónapot töltött kutatással a helyszínen, 1983-ban publikálta könyvét, Jézus Indiában élt címmel. Egy évvel később, 1984-ben pedig az ezoterikus könyveiről híres Elizabeth Clare Prophet (USA) megjelentette az azóta nagy sikerű könyvét, The Lost Years of Jesus (Jézus ismeretlen évei) címen.

A nyomok Indiába vezetnek

1900-ban egy angol nyelvű folyóirat rövid tanulmányt közölt, amely azonnal felkeltette a világ keresztény teológusainak figyelmét. A cikk hírül adta Jézus egy mondását, melyet mindaddig nem ismert a nyugati világ. Fatehpur Szikriben, egy régi, romos város egyik falán látható a vésett szöveg. Ezt a várost Nagy Akbár (1542-1605) mogul császár építtette. Ő is vésette fel a szöveget egy diadalmas bevonulása alkalmával. Hogy miért idézte Jézust egy mohamedán hitű indiai császár? Akbár nagy álma Hindusztán egyesítése volt. Úgy vélte, ennek legnagyobb akadálya a különféle - hindu, dzsain, mohamedán, párszi, buddhista és keresztény - vallások lehetnek, ezért 1582-ben egy racionális monoteizmust hirdetett ki, amelyben megpróbált szinkretikus és egységes harmóniát (din ilahi) teremteni a különféle felekezetek tanítása között.

A főkapun áthaladva, a moszké területét elhagyva szemünk akaratlanul is egy hatalmas falívre vetődik, melyen a császár által kiválasztott Jézus idézetet láthatjuk: “Jézus (béke legyen vele) mondta volt: A világ olyan, akár egy híd. Ne építs rá házat, csak haladj át rajta! Töltsd életed Isten iránti odaadásban, mert ehhez képest minden más hiábavalóság!”

Bár Akbár tartott udvarában portugál jezsuitákat, kizárt dolog, hogy az agraphát azoktól hallotta volna. Jézus e mondásáról ugyanis a nyugaton ismert keresztény források nem tudnak. A jezsuita atya, Jerome Xavier írt ugyan egy terjedelmes munkát - kizárólag Akbár részére - Jézus élete címen, ám ebben nyoma sincs a fenti idézetnek. Eredetét tekintve a vélemények megoszlanak. Vannak, akik úgy vélik, az apostolok egyike, Tamás taníthatta Jézus e mondását, hiszen ő hosszú éveken át élt és tanított Dél-Indiában. Mások szerint magától Jézustól származnak e mondások - több is van belőlük -, amikor éveket töltött Indiában. Ez utóbbi feltevés nem lehetetlen, hiszen köztudott, hogy Indiában nagy hagyománya van az orális tanításnak. A tudós bráhminok között évezredeken át szállt szájról-szájra, apáról-fiúra a lelki bölcselet. Ma is vannak védikus iskolák, ahol a tanulók kötetekre való információt memorizálnak.

Mari (Murree) egy kis város, Taxilától mintegy hetven kilóméterre keletre, Kasmír határán. Itt található egy sír, melyet ősidők óta nagy tisztelettel és odaadással ápolnak a helybeliek. Ők mai Mari da aszthan-nak, “Mária anyánk nyugvóhely”-ének nevezik a sírhelyet.

Figyelemre méltó a sír fekvése. “Mária anyánk sírja” kelet-nyugati irányban fekszik, ami egyértelműen zsidó szokás. Mint tudjuk, a hinduk nem temetnek, halottaikat elégetik, hamvaikat szétszórják. Krisztus idejében Hindusztán része volt ez a vidék. Az Indiát megszálló mohamedánok csak évszázadokkal később jöttek, s különben is, ők észak-dél irányban temetkeznek. A VII. században mohamedán megszállás alá került Mahá-Bharatának (Nagy Indiának) ez a része, s bár a hódítók módszeresen rombolták a hindu templomokat, e sírhelyet épen hagyták, sőt továbbra is gondozták és tisztelték. Ez nem meglepő, hiszen a muzulmánok Jézust (Isszát) szintén prófétaként tisztelik.

Srínagartól mintegy 60 km-re délkeletre, Bidzsbihara falutól 12 km-re található egy tizenkét méteres barlang. Bejáratánál áll egy szép épület, Aish-muquam. Ez a szentély egy muzulmán szent, Zainuddin Wali ereklyéjét őrzi. A szent Zainul Ábidin Budsah szultán uralkodásának idejében (1408-1461) élt e barlangban. Tulajdonában volt egy értékes bot, amit Núr Din Wali sejktől kapott. E botot, mint isteni ereklyét, féltve őrzik a szentély őrei egy zöld színû selyemszövet alatt. A bot két és fél méter hosszú. s körülbelül ugyanannyi centiméter átmérőjű. Olajfából készűlt, sötét barna színû, és a hagyományok szerint Mózes, illetve Jézus botjának hívják. Imádói úgy tartják, hogy ez a bot valamikor Mózesé volt, később pedig Jézus tulajdonába került, mintegy szimbolizálva az Ő mózesi örökségét. Először Srínagarban őrizték, s csak később került Aish-muquamba. Az aish szó Ishából vagy Isszából ered, a muquam pedig nyugvóhelyet, pihenőhelyet jelent. A legenda szerint itt meditált Jézus.

Más emlékek is azt tanúsítják, hogy Jézus Indiában járt. 1413-ban Zainul Ábidin szultán udvarában élő történész, Mullah Nadiri megírta Kasmír történetét (Tarikh-i-Kasmír). Művében megemlíti, hogy Akh király fia, Gópadatta király idejében renoválták Kasmírban Salamon templomát perzsa szakemberek. Ez a templom már Jézus idejében is több száz éves volt. A felújítás alkalmával négy sort véstek perzsa nyelven a bejárati lépcsők oldalába. Magyar fordításban ezek így hangzanak: (1) “Ezen oszlopokat a szerény Bihiszthi Zagar tervezte 54-ben. (2) Khwadzsa Rukun, Murdzsan fia építette őket. (3) Juz Aszaf ekkor, ötvennégyben hirdette prófétai elhivatottságát. (4) Jézus Ő, Izrael gyermekeinek prófétája.”

Mullah Nadiri a következőket írta Jézusról: “Gópadatta uralkodásának ideje alatt tűnt fel e völgyben Juz Aszaf (Juz Asaf), aki azt mondta magáról, hogy izraeli próféta. Életével példát mutatott a jámborságban és erényben...Olvastam a hinduk könyvében, hogy e prófétát (kísérje Isten békéje és jósága) valójában hazrat Isszának, Isten szellemének nevezték...”

Shaik Al-Sza'id-usz-Szadiq, a nagy orientalista, aki 962-ben halt meg Khuraszanban, híres művében, az Ikmal-ud-Din-ban írt Jézus két indiai útjáról. Eszerint Jézus nem szállt a mennybe, hanem túlélvén a keresztre feszítést, újra Indiába távozott. Az Ikmal-ud-Din Juz Aszaf tanításából is idéz, amely feltűnő hasonlóságot mutat az Evangéliumok tanításával: “Halljátok hát szavaimat! A gazda elindul, hogy bevesse földjét. A magok egy részét madarak csipegetik fel, de hullik az útra is, köves talajra is, sőt tövisek közé, ahol nem fog kihajtani. Csak a jó talajba hullott mag fog teremni. A bölcs a gazda, tanítása pedig a vetőmag. Ha nem értik meg szavait, olyan, mintha a magot madarak ették volna meg. A kőre hullott magvak azt az esetet példázzák, amikor a tanítás bemegy az ember egyik fülén, de rögvest ki is jön a másikon. A tövisek közé hullott mag azokra utal, akik meghallgatják ugyan az Igét, de nem élnek annak szellemében. A jó talajba hullott mag példája alatt azok értetendők, akik nemcsak szívesen hallgatják tanításom, de hajlandók is aszerint élni." (V.ö.: Máté 13, 1-23; Márkus 4, 1-20; Lukács 8, 4-15)

A kasmíri mohamedánok tehát abban hisznek, hogy Jézus másodszor is Észak Indiába utazott, s végül ott is halt meg. Srínagar óvárosában, Khandzsar negyedben van egy sír, amely a hívő mohamedánok szerint Jézus sírja. A fölé épített szentélyt Rozabalnak hívják a helybeliek, ami a rauza bal szavak összevonásából keletkezett. A rauza jelentése: “ a prófáta sírja”. A sírt tartalmazó szoba bejáratánál látható felirat elmondja, hogy Juz Aszaf évszázadokkal ezelőtt jött Kasmírba, s hogy egész életében az Igazság (Isten) szolgálatában állt. Juz Aszaf földi maradványait tartalmazó szarkofág kelet-nyugati (keletről nyugatra) fekszik, s ez nem mohamedán, mégcsak nem is hindu, hanem zsidó temetkezési szokás!

Egyesek Jézus személyét vélik felfedezni a Bhavisjat-purána és a Kasmír történelmét tárgyaló szanszkrt mű, a Rádzsataranginí egyes történeteiben. Az előző műben egy Ísa, az utóbbiban egy Ísána nevű szentet vélnek Jézusnak. Ez az azonosítás azonban enyhén szólva túlzás, - bár magyarul mindkét név jelentése Isten - hiszen Indiában mind a mai napig olyan neveket adnak az újszülöttnek, melyek valamely módon Istent jelölik. Az Ísa és az Ísána is gyakori név Indiában.

Körülbelül negyven kilóméterre délre Srínagartól, Naugam és Nilmag falvak között található egy nagy síkság, Yus-marg, Jézus rétje. Szembetűnő továbbá, mily sok, Jézus nevét viselő helységnév maradt fenn Kasmírban és közvetlen környékén: Yisus (Jisszusz), Arya-Issza, Issza-Brari, Yuzu-dha, Yuzu-dhara, Yuzu-gam, Yuzu-hatpura, I-yesz-Issza, Kal-Issza, Yuzu-kun, Issza-kush, Yusz-mangala, Yuzu-maidan, Yusz-nag, Yuzu-para, Yuzu-rádzsa, Yuzu-varman, Yuszu, Issza-mati, Issza-eil, Issza-Ta és így tovább.

E témával kapcsolatban van még egy dolog, ami már régóta felkeltette a kutatók figyelmét:

A párhuzamok

Jézus és Krsna (Krisna) születése között, melyek felettébb szembetünőek. A Bhágavata Purána tizedik éneke (lábjegyzet: a KK e rész magyar fordítását már közölte előző számaiban) azt írja, hogy az akkori észak-indiai király, Kansza, aki igen kegyetlen természetű volt, egy égi szózat révén megtudta, hogy húgának nyolcadik gyermeke Krsna lesz, aki végül is elpusztítja őt. Annak ellenére, hogy a halálra rémült király rögtön börtönbe csukatta húgát és sógorát, Krsna megszületett, s apjának sikerült kicsempésznie őt. Így került az isteni csecsemő a pásztorok falvába, Vrndávanába. A gonosz Kansza eközben parancsot adott, hogy birodalmában minden újszülött fiúgyermeket öljenek meg.

Maga a két név (Krsna és Krisztus) közötti hasonlóság is figyelemre méltó. Indiában Krisna nevét több helyütt Kristának ejtik. A két név etimológiai jelentése “mindenkit vonzó”, illetve “(olajjal) felkent”.

Ezen hasonlóságok lelkesítően hatottak a “pogány” hindukat mindenáron megtéríteni akaró európai gyarmatosítókra. Rögtön levonták a következtetést, hogy a kereszténység hatására, Jézus példájára született meg Krsna születésének “mítosza”. Az európai indológusok ezért is igyekeztek minél későbbre datálni a Védák keletkezését. Ez az elmélet - t.i. hogy a kereszténység hatására keletkezett Indiában Krsna kultusza - csupán akkor dőlt meg végérvényesen, miután 1909-ben Dr. J. H. Marshall közzétette a Journal of the Royal Asiatic Society című lapban Heliodorusz oszlopán talált ókori felíratok megfejtését.

Heliodoruszt Taxila görög királya, Antialkidasz küldte Bhágabhadra indiai uralkodó udvarába nagykövetként. Oszlopa, melyet Krisztus előtt 113-ban emeltetett Besznagarnál, az indiai szubkontinens egyik legfontosabb régészeti leletének számít. Az oszlopon körös-körül ősi bráhmi nyelven bevésett szöveg látható, melynek fordítása így hangzik:

“Vászudéva (Krsna), az istenek istenének e Garuda oszlopát egy vaisnava hívő*, Heliodorusz, Dion fia, Taxila lakosa építtette, kit a hatalmas uralkodó, Antialkidasz küldött nagykövetként az üdvözítő, országát immáron tizennégy éve sikeresen irányító Kásiputra Bhágabhadra király udvarába.”

Meg kell említenünk még, hogy az említett azonosságokon kívül sok más hasonlóság van, így a hagyományokban is. Például a vízben való keresztelés sem idegen egy hindu számára, hiszen Indiában ősi hagyomány a szent fürdő. Már az Atharva Véda is említi, hogy születés után rituális fürdőben kell részesíteni az újszülöttet a Gangesz tisztító vizében.

Lélekvándorlás a Bibliában

Némely keresztény teológus csupán azért nem hisz Jézus indiai útjában, mert szöges ellentétet látnak a hindu és keresztény tanítás között, főleg az ún. reinkarnáció elmélet miatt. Ezzel szemben a hinduk érdekes módon nem látnak lényegbeli különbséget, legfeljebb mennyiségbelit (a hinduk szentírásai, a Védák igen terjedelmesek a Bibliával összehasonlítva). Szerintük Jézus ugyanazt tanítja, mint amit a védikus próféták tanítottak időtlen idők óta. Ugyanakkor voltak és vannak olyan Biblia tudósok, akik szerint a lélekvándorlást a Biblia is tanítja.

Mi is az a lélekvándorlás? Három fajtájában hisznek az emberek: 1) a lélek halhatatlan, s az anyagi világban mindaddig kényszerül különféle testeket felölteni - újra és újra megszületni - míg el nem éri a születés és halál körforgását feloldó lelki üdvözülést. 2) A halhatatlan lélek örökké alá van vetve az újraszületésnek, 3) nem létezik halhatatlan lélek, csupán egyfajta energia vagy erő, amely megteremti az újraszületés láncolatát. Mercier kardinális (1851-1926) Psychologie c. könyvében kijelenti, “ami az első változatot illeti, nem látok semmilyen okot arra, hogy ez a tanítás hamis vagy éppenséggel lehetetlen.”

Nyugaton úgy tudják az emberek, hogy a lélekvándorlás kizárólag hindu vagy buddhista hit. Ez téves, mivel a különféle ortodox zsidó tanításokban is lépten-nyomon találkozhatunk a reinkarnáció tanával, gilgul vagy ha'atakah néven. Philo Judaeus, Krisztus korabeli zsidó filozófus oly részletesen és természetesen írt a reinkarnációról, hogy számára teljesen normális felfogásnak számított. Flavius Josephus zsidó történész pedig azt írta, hogy az esszének és farizeusok hittek az újraszületésben (nem tévesztendő össze a feltámadással, ami szerint jelen fizikai testünket fogjuk majd visszanyerni).

Nézzük, hol és mit ír a lélekvándorlásról az Ószövetség: “Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda vissza” (Jób, 1.21). “Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai!” (Zsoltárok ? 90. 2,3,5,6.) Bölcs Salamon mondja példabeszédeiben: “Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala...Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem...Mikor készíté az eget, ott valék;” (8. 243, 24, 25, 27.). Ezek a sorok eléggé világosan beszélnek a tanult és komoly olvasó számára.

Az Újszövetségben is többször szó esik a lélekvándorlásról: “És amint eltávozék, láta egy embert, aki születésétől fogva vak vala. És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?” (János, 9. 1-3) Ha feltételezik valakiről, aki vakon született, hogy vétkezett, akkor egyértelműen csak előző életének bûneiről lehet szó.

Még kifejezőbb az alábbi idézet: “Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? Felele Jézus: ...Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született. Felele Nikodémus és monda néki: Mimódon lehetnek ezek? Felele Jézus és monda néki: Te Izrael tanítója vagy, és nem tudod ezeket?”

Máté evangéliumának 17. fejezetében a tanítványok megkérdezik Mesterüket, miért mondják az írások, hogy a Messiás előtt előbb Illés prófétának kell eljönnie? Jézus válaszából megértik, hogy Illés már eljött, tehát újraszületett, mint Keresztelő Szent János. Ugyanezt a 11. fejezetben is elmondja: “Keresztelő János (...) Illés ő, aki eljövendő vala. Akinek van füle a hallásra, hallja.” (11. 12-15)

A zsidók természetesnek tartották, hogy még a születés és halál körforgásától mentes próféták és nagy szentek is reinkálódnak, csakhogy segíthessenek lelki azonosságukról mitsem tudó, s ezért különféle szenvedésektől sújtott embereken. “Mikor pedig Jézus Czézárea Filippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek? Ők pedig mondának: Némelyek (...) Illésnek, némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” (Máté 16. 13-14)

A korai keresztény gondolkodók még szabadon írhattak a lélekvándorlásról, mint hitük szerves tartozékáról. Alexandriai Szent Clement (150-220), Origen (185-254), Nemesius, Emesa püspöke (IV. század), Synesius, Ptolemais püspöke (370-430), Szent Jeromos (370-420), Szent Augusztine (354-430) és még sokan mások írásaikban félreérthetetlenül a lélekvándorlás hite mellett tettek tanúbizonyságot.

Amikor a Nikaiai Zsinat (325) meghatározta a keresztény hitvallást, ennek egyik tétele így hangzott: “Azokat, akik azt mondják: »volt, amikor Isten fia nem létezett« és »mielőtt megszületett volna, nem létezett«, meg hogy »a semmiből lett teremtve...«, azokat a katolikus Egyház kiközösíti.”

A lélekvándorlás tanát csupán a Konstantinápolyi II. Egyetemes Zsinat (381) óta tagadja az Egyház.

A történelmi Jézus

Vitathatatlan, Jézus élete és tanítása sorsdöntően befolyásolta az egész emberiség történelmét. Ma már mintegy másfélmilliárd keresztény ember él a földkerekségen. Időszámításunk meghatározó pontja Jézus születésének (feltételezett) éve. S bár a Megváltóról számtalan könyvet, több mint százezer tanulmányt írtak már tudós emberek, életének még mindig vannak felderítetlen szakaszai. Nincs megbízható történelmi forrás, amely számot adna életének arról a körülbelül tizennyolc évéről, amiről a Biblia is hallgat. Úgy tünik, Jézus élete harmincadik évének betöltése után kezdődik, miután Szent János megkeresztelte. Sok teológus számára még az sem tisztázott, Krisztus melyik évben született. Valószínünek tartják, hogy valamikor időszámításunk előtti hetedik és negyedik év között. Jézus gyermekkoráról és kamaszkoráról vajmi keveset tudhatunk meg az Evangéliumokból. Pedig a korai évek döntően befolyásolják az ember karakterének kialakulását. Az Újszövetség szakértője, a tübingeni Ernst Kasemann (umlauttal) a következőképpen nyilatkozott erről: “Megdöbbentő, mily kevés autentikus információt kap az ember az Újszövetségből a történelmi Jézus életére vonatkozólag...” A kritikus teológus, Rudolf Bultmann hozzáteszi: “Jézus természetére, személyiségére és életére a felismerhetetlenség köde szállt.”

S mit mondanak maguk a keresztény teológusok Jézus hiányzó éveiről? A hagyományos állásfoglalása az, hogy Jézus valahol Názáretben vagy környékén, esetleg Egyiptomban volt a hiányzó évek alatt, s hogy azért nincs életének ezen időszakáról semmilyen korabeli feljegyzés, mert semmi különös nem történt. Ezt az érvelést természetesen nehéz elhinni, a magyarázat valami más kell, hogy legyen.

Vannak, akik úgy vélik, a korai keresztények nem tartották fontosnak a világi történelmet, inkább a lelki élet és a hit terjesztése foglalkoztatta őket. Mások szerint az egyház hatalma és befolyása hosszú ideig meggátolta Jézus hiányzó éveinek kutatását, mert tartottak minden olyan bizonyítéktól, amely esetleg nem tanításuk igazát erősíti, hanem azzal ellenkezőt állít. Azóta persze változtak az idők, az egyház politikája is egyre egyetemesebb. Nem csoda hát, ha az utóbbi évtizedekben egyre több olyan publikáció látott napvilágot, melyek Jézus indiai útjáról írnak.

Úgy tünik, közel az idő, amire Albert Schweitzer már 1913-ban figyelmeztetett bennünket: “A modern kereszténységnek késznek kell lennie arra a lehetőségre, hogy Jézus történelmiségére bármikor fény derülhet."

Idézett irodalom:

Nikolas Notovitch: The Unknown Life of Jesus Christ (1894)

Albert Schweitzer: Geschichte der Leben-Jesu-Forschung

Nirad C. Chaudhuri: Scholar Extraordinary, 32. old.

The Adventures of a Lady in Tartary, China and Kashmir, II. kötet

Szvámí Abhédánanda: Kashmir ó Tibbate

A Biblia; Szent István Társulat, 1973

Paul Schnabel: Der Jüngste Keilschrifttext, in Zeitschrift f. Assyrologie, NF 2

Ludvik Soucsek: A betlehemi csillag nyomában, Madách, Pozsony, 1973

Journal of the Royal Asiatic Society (London: JRAS, 1909 1053-54. oldal)

Takht-i Kashmir, 69. old.

Shaik Al-sza'id-usz-Szadiq: Ikmal-ud-Din 327. old.

Dictionary of the History of Ideas

“New Publications: The Life of Christ from Tibet”, New York Times, 1894 május 19. 3. old.

“Literary Notes”, New York Times, 1894 június 4. 3. old.

Edward Everett Hale: The Unknown Life of Christ, North American Review 158 (189