Kifosztották a gyimesi gyermekkórházat


forrás:Híradó -- a SMOSZ lapja, Svédország
HUNSOR Hírfutár

Egyetlen állami rendelettel köddé foszlott a leksandi svédek tízéves
gyimesi segítõmunkája. A dühödt pusztítás szinte napok alatt történt.
Még a drótokat is kiszaggatták a falakból, leszerelték a villanyórákat,
a bojlereket, a falakról leszedték a fûtõtesteket, felszámolták a
központi fûtést, a konyhát...

Egyetlen állami rendelettel köddé foszlott a leksandi svédek tízéves
gyimesi segítõmunkája. A dühödt pusztítás szinte napok alatt történt.
Mire leértem Gyimesbükkre, már csak kongó, üres termek fogadtak. Csak a
felmondott személyzet elkeseredett tagjaival készíthettem interjút.

A nyár elején drámai hangú, tömör e-posta üzenet érkezet Csíkszeredából,
döcögõ, de jól érthetõ svéd nyelven. Egy gyimesi leány írta. A
leksandiak ösztöndíjából tanult odahaza, és szimpátiából megtanult
svédül. Tõle tudtuk meg, hogy állami rendeletre megszüntetik a gyimesi
kórházat, és mindent elhurcolnak belõle július elseje elõtt.

Szellemileg visszamaradt gyermekek oázisa volt ez a kórház. Tíz
esztendõvel ezelõtt még egyike volt a szívszaggató "gyermekbörtönöknek",
amelyeket az emlékezetes rémfilmnek is beillõ dokumentumfilm leplezett
le. Ide vittem el Håkan Landeliust 1990. márciusában.

Innen jött ki a következõ évben, 10-15 leksandi svéd egymás vállán
zokogva. És ide varázsoltak a leksandiak holland, norvég és francia
segítséggel európai színvonalú gyermekkórházat központi fûtéssel,
szellõzõ berendezéssel, hûtõgépekkel, mosógépekkel, bojlerekkel. De ami
még sokkal fontosabb: a franciák a modern gyógypedagógia szellemében
képezték ki a személyzetet.

Mindent elvittek, mindenkit kirúgtak

Mind a nyolcvanöt személynek felmondtak. Egyik napról a másikra szélnek
eresztettek egy nyugati színvonalon képzett ápológárdát. Olyanokat, akik
a gyermekeket szakszerûen masszírozták, kivitték sétálni a faluba,
pszichoterápiás kezelést alkalmaztak, emberszámba vették õket.

Nemrégiben számoltam be errõl a példás svéd munkáról a Magyar Ház
Híradójának hasábjain. Ki sejtette volna akkor, hogy mit hoz a jövõ?! Az
ürügy az európai integráció. Megyeközpontokba kell koncentrálni a
gyermekeket, hogy a feltételeiken javíthassanak.

Nem akadt senki, aki sírás nélkül el tudta volna mesélni a történteket.
"Sehol ilyen jól dolguk nem lesz szerencsétleneknek." "Úgy orditottak az
istenadták, amikor elvitték õket!" "Azóta is próbál egyik-másik gyermek
telefonálni a volt igazgatónõhöz, hogy hozzák vissza õket - az egyikre
ráordított valaki telefonálás közben, és egy csattanás hallatszott!
Hiszem, megpallták."

"Vittek, mindent vittek, mi csak az utukba került volt!" "Senki sem
tudja, hogy mit hová visznek. Nem látnak abból többet semmit az árva
gyermekek." "Olyan helyre vitték ezeket a gyerekeket, ahol
megközelitõleg sem tudnak olyan körülményeket biztosítani, mint
amilyenek itt voltak!"

Kifosztott kórház

Deáky András, a kórház igazgatónõjének férje a tanácselnök segítségével
megpróbálta megakadályozní a további pusztítást. A bútorzatot,
televíziókat, a könyebben mozgatható felszerelést már elvitték.
"...láttam, hogy még a drótokat is kiszaggatják a falakból, leszerelik a
villanyórákat, leszerelik a bojlereket, hogy elvigyék... a falakról
leszedték azokat a fûtõtesteket, amiket a svédek szereltek fel, a
központi fûtést, a konyhát..."

Jelezték hogy a csempéket is leszedik. Leksandi barátaink váltig abban
reménykedtek, hogy rémhírek kaptak lábra, vagy
legalább is túloznak. "Så kan man bara inte göra!" Gyimesben alig
sikerült rávennem magam, hogy Deakyéktól elküldjem az e-postaüzenetet:
minden sokkal rosszabb, mint hittük.

A svédek mindent ajándékba, adómányként küldtek. Jogilag tehát az
ajándékozott fél -- a román állam -- az csinál vele, amit akar. Håkan
Landelius, a gyimesi korház -projekt 78 esztendõs lánglelkû vezére
azonban nem nyugszik bele egykönnyen a pusztításba.

A román Salvati Copiii (Rädda Barnen) fõtitkárától a történteket szépítõ
és a valóságtól eltérõ választ kapott. Ezért kénytelenek vagyunk
megpróbálni EU - szinten vinni tovább az ügyet. Kilátásban van, hogy az
EU Románia - felelõse személyesen utazzon Gyimesbe valamelyikünk
kíséretében.

Miért az esztelen pusztítás?

Senki sem tudja, mi rejtõzik valójában az esztelen pusztítás mögött.
Valami azért homályosan felsejlik, és diónyivá rántja a gyomrot, amikor
az egyik volt alkalmazott elmeséli: "hatodmagával elutaztak a szintén
Bakó megyei Vermesbe, hogy munkát keressenek. Elképedve hõköltek vissza,
amikor meglátták az ottani állapotokat. Kintrõl kellet behordani a
vizet, még vívezeték sem volt az épületben. Ezt a -- már nem magyar
területen lévõ -- kórházat meghagyták...

Jó lenne, ha nem kellene elhinni az okokkal kapcsolatos másik adalékot,
de olyan valaki mondta el, akinek igazmondásáról sokszor volt alkalmam
meggyõzõdni. Elegen, eleget kilincseltek Bákóban, Bukarestben, és elég
ígéretet kaptak, de semmi vált be belõle. Egyszer a bákói tanácselnöknél
járt valaki könyörögni. A könyvelõnõ gúnyosan küldte el: mondja meg
nekik, hogy a tanácselnök úr visszaállítja a kórházat, ha szereznek neki
magyar státusigazolványt...

Moldvából hazafelé ismét megálltam Gyimesbükkön. Be szerettünk volna
menni Deáky Andrással, hogy videóra vegyem az üres termeket. Zárva
minden kapu, a halott csendet csak egy kutya vonítása törte meg a kórház
udvarán. Elõvettem a maradék kolbászvéget a kocsiból, és odaadtam a
szerencsétlennek. Ki tudja, mikor evett utoljára, s mikor eszik
legközelebb. Hûen õrzi szegény a semmit.

Örök igazság: hosszú távon a tisztesség gyõz. A leksandiak munkáját az
igaz emberszeretet vezérelte. Azt pedig nem tudja megtörni az ostoba
irigység. Inkább új erõt merítenek belõle. Még jobban átérzik az
ottaniak kiszolgáltatottságát, rászorultságát. A hallottakra
végigborzongott a leksandi gárda.

Feloldódtak a gyakorlati munkából adódó apró-cseprõ ellentétek.
Megújhodott összetartással, újult erõvel folytatják a gyimesi
segélyakciót. Isten vezérelje õket a munkájukban!