Köszöntik a napot

               Közös hun, mongol, magyar szokások

 

 

image

 

 

Dimaadzsav Erdenebátor régész-történész professzor és Dr. Obrusánszky Borbála. Lándzsát törnek a hun-székely folytonosság Dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzos azon megszállott szakemberek közé tartozik, akik idejük nagy részét terepmunkára szánják, és a Kárpát-medencétől Távol-Keletig, a helyszínen kutatnak őseink még meglévő nyomai után, hogy állításaikat okiratokkal, valamint régészeti, nyelvi és néprajzi bizonyítékokkal támaszthassák alá. Éppen ezért megállapításainak hitele és súlya van. Az alábbiakban a napimádattal kapcsolatos, és a Csoma-napok alkalmából Kovásznán felolvasott értekezését ismertetjük.

 A kutató már az elején leszögezte, hogy a létünket biztosító égitest tisztelete a világ szinte mindegyik kultúrájában kimutatható, azonban a napfelkeltét üdvözlő szertartás hangsúlyosan csak az eur­ázsiai lovas népekre, vagyis a hunokra és rokonaikra jellemző az ókortól napjainkig. Ennek első írásos említése Szima Cs’ien (Kr. e. 136–89) kínai krónikás Történeti feljegyzések című munkájában található, melyből megtudhatjuk, hogy a hun főkirály reggel a Napnak, este pedig a Holdnak adózik meghajlással. E két égitestnek a hunok között létező kultuszát – azon kívül, hogy e nép állami jelképei voltak! –, egy Közép-Mongóliában 2001-ben feltárt hun sír leletei is alátámasztják, ugyanis egy Nap- és egy Holdábrázolás is előkerült belőle.

Tovább vizsgálva a sztyeppei lovas népek történetét kiderül, hogy reggelenként a mongolok is az ősi táltos hit szertartása szerint adóztak a Napnak, amint az a Dzsingisz kán származását és tetteit megörökítő krónikában, a Mongolok titkos történetében olvasható. De nemcsak mongol, hanem független források, így a kán udvarába látogató európai követek is megemlítik a felkelő nap üdvözlésének kultuszát. 

Plano Carpini például, aki beszámolójában egy egész fejezetet szentelt a mongol hitvilág ismertetésének, a következőket írja: „A Napot, ezen felül a Holdat, tüzet, vizet és a földet tisztelik és imádják, étel-ital zsengéit áldozva nekik, kivált reggel, mielőtt ennének vagy innának.” A forrásokból kiderül, hogy ezt a szokást nemcsak a kán, hanem a nemesek és a köznép is gyakorolta, vagyis széles körben ismert volt, és amint az előadó mongóliai útjai során személyesen is megbizonyosodhatott róla, ma is az, hiszen napfelkeltekor a mongol pásztorok hasonló módon cselekszenek.

A Kr. e. 1. századtól Közép-Ázsiáig, majd a Kaukázusig és Európáig előrenyomuló hunok ősi vallási szokásai a mai Azerbaj­dzsán területén jelenleg is fellelhetők. Ezek közül legjellegzetesebb a minden év júliusa és augusztusa között a Babadag-hegyre történő zarándoklat, mely a maga 3629 m magasságával a Kaukázus harmadik legmagasabb csúcsa. A hívek este felmásznak a hegyre, és ott együtt virrasztva várják a felkelő Napot, hogy együtt tiszteleghessenek előtte.

A napimádatra utaló szokásokat az európai hun birodalom központjának számító Kárpát-medence egyes részein a mai napig gyakorolják. Ennek egyik legjellegzetesebb megnyilvánulása a csíksomlyói búcsú előestéjén figyelhető meg, amikor a csángók és székelyek felmásznak a Nagy- és Kissomlyó által határolt nyeregbe, hogy ott reggelig tartó közös imádkozással várják és köszöntsék a felkelő Napot.

Bedő Zoltán