Mivel Medgyessy úr megtisztel azzal, hogy nevemet méltóságos szájára vette, így én is hozzászólok.
 

Szeretném felhívni a figyelmet: nem én kezdtem.
 

Medgyessy úr elmondta egy sajtóértekezleten, hogy 78 és 82 között ő a magyar érdekeket védte a KGB ellen elhárítótisztként az IMF-fel folytatott tárgyalások során. Elképzelhető az, hogy a magyar elhárítás a kommunista idők alatt Moszkva ellen dolgozott?
 

Medgyessy úr csúsztat. Ő a jelzett időszakban keményen a magyar pártállam érdekeit védte, a hazaárulással hatalomra került Kádár János illegitim rendszerét védte a dolgozó néppel szemben. Az meg teljesen képtelen állítás, hogy Medgyessy úr a KGB ellen bármit is tett volna. Ilyen politikai irányvonal nem volt a magyar kommunista párt vezetésében, következtetésképpen semmit nem tehetett a pártpolitika ellen, így a szovjet hírszerző és elhárító szervek ellen sem. Az meg teljesen elképzelhetetlen, hogy a szovjetek ne tudtak volna a magyarok minden lépéséről, így a Nemzetközi Valutaalappal történő tárgyalásokról, hiszen éppen Moszkva inspirálta a magyarokat, hogy csak lépjenek be a valutalapba, ugyanis ezt azzal a hátsó gondolattal tették, hogy a Varsói Szerződés NATO ellen végrehajtott győztes háborúja után úgysem kell visszafizetni a felvett kölcsönöket. Végül van egy még döntőbb szempont: a magyar kommunista államigazgatásban szervesen jelen levő szovjet KGB-t nem kellett Megyessy úrnak (akkor elvtárs) elhárítania, mert nem volt olyan kérdés, téma, amit a magyar elvtársak lihegve, talpatnyalva, saját elvtársaikat és egymást kicselezve ne hoztak volna a jelen levő szovjet KGB képviselők tudomására. Ha Medgyessy úr annak idején bármit tett volna a KGB ellen, azonnal kirúgták volna „másodállásából”.

Furcsa a helyzet. Engem nem rehabilitáltak teljesen, miközben Magyarország miniszterelnöke egy volt elhárító tiszt lett?
 

Az én „még mindig nem rehabilitálásom” csöppet sem meglepő. Az egész államigazgatás (főleg a Katonai Ügyészség és Bíróság) tele van a kommunista rendszerben felvett magatartási és világnézeti jellemzőkkel rendelkező emberekkel. Ezek a jogászok védik a kommunista jogot, holott az én ügyem nem jogi, hanem politikai kérdés.
 

Nem történt meg a rendszerváltás. Akik rehabilitálásomról dönthetnének, azok annak idején a NATO ellen tevékenykedtek (mint például Medgyessy elvtárs is) vagy éppen kommunista meggyőződésük alapján a NATO ellen politizáltak.
 

Mára ezek az elvtársak urak lettek és lihegve, egymást taposva futottak be a NATO-ba. Döbbenetes ellentmondás a mai napokban az, hogy olyan ember lehet a miniszterelnök, aki pár évvel korábban tűzzel-vassal védte a kommunista rendszert, ezzel akadályozta mostani szövetségeseink sikeres nemzetközi tevékenységét a Szovjet Birodalom ellen, miközben hatalomra jutása után azonnal az amerikai kormány felé ácsingózik. Alig várja, hogy az USA elnökének kezét szorongassa. Ki tudja, fogja-e?
 

Szülőhazámban kisemmizett vagyok, évek óta az Egyesült Államokban élek, amerikai állampolgárként. Vannak ismereteim, hogy miként értékeli az amerikai vezetés Magyarország belpolitikai viszonyait és szövetségi megbízhatóságát. Ebben benne van az is, hogy Amerikában ismerik ügyem megoldatlan voltát és nem repdesnek az örömtől.
 

Medgyessy úr engem név szerint említett e hét szerdáján parlamenti felszólalásában, miszerint az én cselekményemet elítélte. Ehhez felhasználta Kövér Lászó úr egyik gondolatát.
 

Kövér úr ugyanabban a cikkben még ezt is mondta:” :"Ami az egykori magyar *nyugati* hírszerzőket illeti, talán megfontolandó lenne perújrafelvételt kérniük."
 

Tehát Kövér úr nagyon is jól tudja, hogy ügyünk nincs megoldva, javaslatát pozitívként értékelem.
 

Nos, természetesen ilyen megalázó perújrafelvételbe én nem megyek bele. Az idő eljön, amikor tisztességes erkölcsi elégtétel kapok szülőhazámtól azért az életemet is veszélyeztető tevékenységemért, amelynek köszönhetően nem lett harmadik világháború és nem haltak meg ismét magyar katonák idegen földön, idegen célokért.
 

A Conrad kémgyürű vezetőjének Németországban történt elítélésekor napvilágra került, hogy Clyde Lee Conrad olyan adatokat adott át a magyar titkosszolgálatnak, amelyek miatt a Varsói Szerzõdés csapatainak támadása esetén a NATO parancsnokainak szinte azonnal fel kellett volna adniuk az NSZK védelmét, vagy atomfegyvert kellett volna bevetniük - indokolta 1990. június 6-án hozott életfogytiglani ítéletét Ferdinand Schuth, a koblenzi tartományi fõtörvényszék bírája. Ezt a kémkedési folyamatot szakítottam meg én, ez az én „kémkedésem”.
 

Ettől a magyarok által gerjesztett és általam megszakított kémkedési ügytől Magyarországon az első hír Conrad lebukásáról 1988. szeptember 23-án a Reform c. lapban jelent meg. A Conrad ügy kipattanásától kb. négy hónap telt el, és amikor már több újság írt terjedelmes cikkeket a Conrad ügyről, Németh Miklós a kommunista uralom utolsó miniszterelnöke, amelynek egyik oszlopos tagja volt Medgyessy Péter pénzügyminiszter úr is, csak ekkor határozta el magát, hogy kormánya nevében elhatárolja magát a Conrad ügytől.
 

A magyar újságok arról is írtak, hogy Conrad kémkedésének megszakítója én voltam, mivel az elhárító szervek az én információim alapján göngyölítették fel a Conrad kémbandát. Természetesen nem kell csodálkoznunk azon, hogy a már széltében-hosszában ismert ügyről Németh Miklós nem vett tudomást, ugyanis a kommunista mentalitásra jellemző, hogy csak akkor ismertek el bármit a nemzetközi diplomáciában, amikor már feketén-fehéren állandóan az orruk alá dörzsölték az ügyet, a bizonyítékokat. Ez történt a Conrad ügyben is.
 

Megemlítem, hogy Németh Miklós miniszterelnök, maga mélyen ”elítélte” a Conrad-ügyet, de arról egy szót sem szólt, és mélyen hallgatott, hogy az, aki Magyarországot oly hátrányosan érintő kémtevékenység ellen fellépett, azt megszakította, aki én voltam, akkor nekem valamilyen kedvező elbírálásban kellene részesülnöm. Mondjuk, hogy szabadítsanak ki a börtönből! Hiszen én a Németh kormány magára találása elôtt, már 1978-ban gondolkodtam arról, hogy a magyar haza érdekeit NEM szolgáló Conrad kémbanda tevékenységét meg kell szakítani. Nem, Németh erről nem is akart tudni.
 

Igen sajnálatos, hogy hazánkban évek óta olyan az erkölcsi színvonal, hogy az ilyen hazát védő kimagasló tettet (nemcsak enyémet, másokét sem) semmire sem értékelik. Még mindig több védelmet kap a szovjet megszállók érdekeinek védelme, mint azoké, aki ezen megszállás ellen tettek, emberéletek ezreinek megmentéséért tevékenykedtek. Biztos vagyok abban, hogy Belovai Istvánnak a magyar érdekeket a szovjet érdekek elé helyező cselekedetét a tisztességes gondolkodás felelős tettként ítéli meg , ugyanakkor elítéli Medgyessy Péter úrnak a szovjet érdekeket kiszolgáló tevékenységét.
 

A Pénzügyminisztériumban (vagy akármelyik másik minisztériumban és hatóságnál) mindenhol voltak megnyert személyek, akiket úgy ismerünk: szigorúan titkos tisztek (SZT). A valósághoz hozzátartozik, hogy ezek nem hivatásos tisztek voltak, hanem valamilyen okból eredően beszervezett személyek. Vagy zsarolás, vagy valamilyen előny (felvétel egyetemre, stb) vagy önként vállalt kötelezettség folytán. Tevékenységükért pénzt kaptak. Az SZT tisztnek több volt az illetménye mint az én hivatásos tiszti (őrnagy) illetményem, és neki még ott volt a minisztériumi főállás. A III/II. Csoportfőnökség állományába tartozó megnyert személyek (SZT) nemcsak az alapfeladat végrehajtásában próbálkoztak sikereket elérni, de át-átcsaptak más területekre is, így osztályharcos tevékenységükkel jelentéseket készítettek azokról a személyekről, akik a kommunista rendszert valami módon veszélyeztethették. Vagyis jelentés írtak személyekről. Azt is ismerjük, hogy ilyenkor miként lehetetlenítettek el embereket, aki nem értették, hogy mi is történt velük. Tény, a pénzért meg kellett dolgozni, így olyan jelentéseket is írtak, amelyek alaposan bemocskolták készítőjét. Egyszerűen elárulták tisztességes honfitársaikat a megtorló kommunista rendőrségnek.