Putyin szerint Amerika elfordult a keresztény értékektől és egy istentelen nemzetté vált
Február 1, 2014
washingtontimes.com - Idők jelei

A hidegháború csúcsán az amerikai konzervatívok gyakran nevezték az egykori Szovjetuniót "istentelen nemzetnek".

http://endtimeinfo.com/wp-content/uploads/2014/01/Putin_Kirill_new1.jpgTöbb mint két évtizeddel később a történelem egy szakasza lezárult és ma a Kreml, valamint az orosz ortodox egyházban lévő szövetségeseik vágják ezeket a vádakat a nyugat fejéhez.

"Számos euroatlanti ország eltávolodott gyökereitől és a keresztény értékektől," mondta Putyin a Kremlben mondott beszédében. "Olyan szabályokat vezetnek be, amik egyenrangúvá teszik a többgyerekes családokat az azonos nemű párokkal, az Istenben való hitet a Sátánban való hittel. Ez az út a romlásba visz."

A nemzethez intézett decemberi beszédében Putyin kihangsúlyozta, hogy Oroszország a "hagyományos értékek" védelmezője marad az erkölcstelen nyugattal szemben. A volt KGB ügynök kitart álláspontja mellett, hogy a társadalmi és vallásos konzervativizmus az egyetlen módja annak, hogy a világot megmentsék a "kaotikus sötétségtől".

A "keresztény értékek" védelmében hozott intézkedések részeként Oroszország olyan törvényeket hozott, amik tiltják a "homoszexuális propaganda" terjesztését valamint büntethetővé teszik mások vallásos érzékenységének "megsértését".

A vallásos érzékenység megsértését büntető törvény a hírhedt punk együttes körüli botrány kapcsán született, akik az ellen tüntettek, hogy az ortodox egyház Putyint támogatja. Az állami tévé híradása szerint a csoport "démoni" tiltakozását "bizonyos amerikaiak" finanszírozták.

Kirill pátriárka, az ortodox egyház feje azzal vádolta a nyugati országokat, hogy saját népük "lelki lefegyverzését" tűzték célul. Több európai országot is említett, ahol az új törvények megtiltják vallásos szimbólumok, mint például a kereszt megjelenítését a munkahelyeken.

"A [nyugati politikai] elit általános politikai irányvonala kétséget kizáróan keresztény és vallás ellenes," mondta a pátriárka.

"Mi az ateizmus egy egész korszakát tudhatjuk magunk mögött, így jól tudjuk milyen Isten nélkül élni," mondta Kirill. "Szét akarjuk kürtölni a világnak, hogy "Álljanak meg!""

Vszevolod Chaplin, az orosz ortodox egyház egyik vezetője pedig azt mondta, hogy a modern nyugat semmivel sem jobb, mint az egykori Szovjetunió. Egy 1995-ben az elnök megbízásából készült bizottsági jelentés szerint 1917 és 1937 között a szovjet hatóságok körülbelül 200.000 hívőt és papot végeztek ki, több ezer templomot romboltak le, a megmaradtakat pedig raktárakká, parkolókká vagy az ateizmust éltető múzeumokká alakították.

"Ez a folyamat most csak a nyugatra jellemző és mind politikailag mind pedig erkölcsileg el fogja pusztítani."

****************************************************************


http://www.eset.hu