A halottakat el kell temetni,

még akkor is, ha azok háborúban legyőzött ellenfelek!

Tudták ezt már az Ó-korban is, amikor Sophokles, a Krisztus előtti 5. szd. ban megírta az Antigonet, ahol Kreon, a kegyetlen, önfejű király nem engedi eltemetni , a harc közben elesett ellenfelét, Polineikest, /Antigone fivérét / Antigone azonban dacolva a halálbüntetéssel, eltemeti testvérét. Igaz, ez újabb halálokhoz, tragédiákhoz vezet, de végül Kreon hatalma is összeomlik, a temetetlen halottak bomló tetemeiből áradó fertőzés okán fizikailag, és a halottak eszmei nagyságától erkölcsileg.

1945-46 ban a középiskolában, a diákok által tisztelt és szeretett,- a Kolzsvári Tanítóképzö Igazgatójaként, az újabb román megszállás elől Budapestre menekült -Magyary Károly Igazgató Úr előadásain ismerkedtünk Sophokles drámáival. Ekkor ragadott meg Antigone története.

Mint az akkori politikai és katonai kérdések után érdeklődő, nyiladozó tudatu ifjú, értetlenül álltam az akkori un. "háborús bűnösök” pereivel szemben,melyek ezekben az években folytak a népbíróságok előtt. Különösen az volt számomra érthetetlen, hogy a kivégzettek holttestét miért nem engedték tiszteségesen eltemetni? Még a legközelebbi családtagok sem tudhattákmeg, hogy kivégzett fiúk, férjük, apjuk, testvérük hova lett temetve. Úgy éreztem akkor, hogy ez Sophokles Kreonjának kegyetlensége, mivel egy halott csak akkor van eltemetve, ha ismerik sírját, ahol a rokonok, barátok, tisztelők, időnként megemlékeznek az elhunytról.

Az 1945és 1989 közötti évek azonban, részben a magam, de főleg a nemzet számára oly sok zavaros, váratlan, gyorsanpergő és főleg tragikus eseményt produkáltak, hogy a görög drámaírókról szinte teljesen megfeledkeztem. Ezekben az években az általános iskolától az egyetemekig, az alapfokú szemináriumtól a pártfőiskoláig, Marx, Engelsz, Lenin, Sztálin és legjobb magyar tanítványuk, Rákosi Mátyás műveit kellett biflázni. A hazugságokat! Hogy a Szovjetuniónál "Nincs a Földön gazdagabb szebb ország, ahol minden ember érzi hogy szabad”, Hogy éveken belül gazdaságilag is utolérik, sőt le is hagyják az Egyesült Államokat. A békeharcban legyőzik a kapitalizmust és ebben a harcban Rákosi Mátyás vezette Magyarország nem rés, hanem erős bástya. 1956 után pedig a „Kétfrontos harc„ hazug meséjével szédítették az embereket. És míg ezeket a sületlenségeket magoltatták százezrekkel és milliókkal, lassan megtelt a 298 as és a 3o1es parcella, ahol az 1944-45 ös honvédő háború hősei, az 1945 és 56 közötti ellenállás mártírjai és az 1956 os forradalom harcosai lettek ezerszám, ismeretlenül, jeltelen gödörbe elkaparva.

A halottakat el kell temetni! Tudták ezt a kommunisták is, de ezt csak a maguk halottaira tartották kötelezőnek.

A kommunista uralom évtizedeiben ezrével születtek mondvacsinált kommunista hősök, és a fasizmussal szembeni ellenállók. A Kerepesi úti Nemzeti Sírkertet valóságos Kommunista magántemetővé változtatták. Oda csak kommunista funkcionárusokat lehetett temetni. Még ma is, az un. rendszerváltás után tíz évvel, mindenki meggyőződhet, hogy tele van a temető a fekete márvány "egyensírkövekkel" melyeken ott virít a betiltott jelkép a vörös csillag. Kihívóan terpeszkedik a hatalmas Munkásmozgalmi Phanteon, homlokzatán a hazug felirattal: „ A kommunizmusért, a népért éltek." E két emelet mélységű, többezer urnahelyet tartalmazó építményt még egy egyszerübb Egyiptomi Fáraó is megirígyelhetné. A kommunisták úgy képzelték, uralmuk örökké tart. A temető egyik legszebb helyén, egy nagy üres parcella közepén helyezkedik el, XX. szd. i történelmünk legsötétebb alakjának, az 1956 os forradalom árulójának, százak gyilkosának, tízezrek bebörtönzőjének, százezrek elüldözőjének, és minden nemzeti gondolat esküdt ellenségének, Kádár Jánosnak hivalkodó, vörös márvány síremléke, ahol évről-évre kommunisták ezrei gyűlnek össze és vörös zászlókat lengetve, eszelősen éneklik az Internacionálét és szobrot követelnek a nemzetáruló tömeggyilkosnak.

Ugyanakkor a Rákoskereszturi temető legtávolabbi szögletében, valósággal a temetőárokban, négy Miniszterelnök, Tíz Miniszter és tübbszáz, ha nem ezer nemzeti hős nyugszik, máig jeltelen gödörbe elkaparva, lényegében temetetlenül.

Egy újabb vértelen forradalomnak, egy alapvető politikai változásnak kellett bekövetkezni, hogy új „Antigonek" felemelhessék szavukat a temetetlen

„Polineikesekért."

1989-9o után történtek az első változások a halottak valóságos eltemetésére.

Először az 1956 os forradalom és szabadságharc hőseinek temetése ill, sírjaknak megjelölése történt meg. Ekkor névleg már nem, de a valóságban még a régi kommunista garnitúra irányította az eseményeket. Így történhetett meg, hogy 1956 öt kommunista mártírját, hatalmas pompával, százezres tömegdemonstrációval temették a Hősök terén és a 3oo as parcellában, amit külön , a kommunista mártírok részére alakítottak ki. A 3o1 es parcellában , a forradalom valódi hőseinek és mártírjainak sírjai, csak egyszerű kis műkőtáblákkal lettek megjelölve.

Az 1945 és 56 közötti hősök és mártírok újratemetéséről, ill. sírjaik megjelöléséről ekkor még szó sem eshetett.

1992 ben egy öreg hungarista, Bosnyák Imre kezdeményezésére megalakították a "Mártírok Igazságtevő Bizottságát” és hozzákezdtek a véletlenül felfedezett, gyommal, gazzal benőtt 298 as parcella feltárásához. Mikor ezt az SZDSZ es Főpolgármester Demszki Gábor megtudta, elkeseredett harcot indított a munkálatok leállításáért. Keményhangú, sokszor fenyegető levelekkel bombázta a temető Igazgatóját, hogy akadályozza meg az „ engedély nélküli munkát." Ez az igyekezet kudarcot vallott és a parcella felavatása impozáns kökülmények között megtörtént. Az Állami Operaház Énekkara, és a Központi Tűzoltózenekar közreműködésével, ökonómikus gyásszertartás keretében született meg a "Nemzeti Phantenon."

Demszki Gábor nem tudott belenyugodni a vereségbe és amikor néhány hónap múlva egy székelykapuval szándékoztak összekapcsolni a 3o1 es és a 298 as parcellát, valóságos kommunista, liberális " hadműveletre" került sor. A központi Rendőri Ezred kőrbevette és megszállta a temetőt. Senkit nem engedtek be és a székelykaput őrző" két önkéntes nemzetőrt, komandósok rohanták meg és megbilincselve hurcolták el a kaputól. Ekkorra odaértek a kirendelt munkások és egy daruskocsi, a székelykaput kiemelték a helyéről és néhány száz méterrel távolabb - semleges területen – állították le.

A 9o es évek első felében így folyt a kuliszák mögött a félelemkeltésnek, a gyávaságnak, a hazugságnak sunyi háborúja, ahol a hatalomnak a régi és részben új urai rettegve féltek attól hogy a 298 as parcella halottait el kelljen temetni.

Bosnyák Imre halála után a Politikai Elitéltek Közössége / PEK/ tagjai, akik az 1945 és 1956 között elitéltek, ill. kivégzettek érdekeit képvilelik Fehérvári István vezetésével, vették kezükbe a 298 as parcella sorsát. A kommunisták és liberálisok fogcsikorgatása ellenére, Állami Kegyhely lett a parcella, ahol évek óta rendszeresen koszorúznak állami vezetők és neves politikusok.

Igaz, a márványtáblára felvésett nevek még hiányosak. A reformkommunisták összeköttetéseik révén még elérték, hogy azokra csak a "szalonképes" ellenállók nevei kerülhessenek fel.

Azonban újabb és újabb "Antigonek" tüntek fel és lassan elkezdődött az 1944-45 ös un. Háborús bűnösök „ eltemetése" is. Előbb a katonák kerültek sorra, az egyszerü tisztek, pilóták. Idővel Stomm Marcelt, a 2. Magyar Hadsereg 3. Hadtestének háborús bűnös parancssnokát rehabilitálták. Később sor került a kivégzett Jányi Gusztávnak, a 2./ Doni/ hadsereg parancsnokának eltemetésére. Napjainkban merte csak egy Fővárosi közgyűlési képviselő felvetni a kivégzett Bárdossy László miniszterelnök perújrafelvételének kérdését. Azonban Bárdossy lászló jeltelen sírja mellett, még három Miniszterelnök és tíz miniszter van a sokszáz jeltelen sír között.

Vajon lesz e olyan bátor politikus, aki javasolja az összes un, „háborus bűnös, népbírósági per" újrafelvételét? Mert minden józanul gondolkozó, igazságszerető ember előtt világosan kell, hogy álljon, hogy az 1945 utáni politikai és háborús bűnös perek halálos ítéletei lényegében véve gyilkosságok voltak! A Szovjetunióból hazatérő kommunisták és a Németországból hazaszivárgó deportáltak bosszúhadjárata mindenki ellen, aki Németország szövetségeseként harcolt a II. Világháborúban.

E perek sem jogilag, sem emberileg nem állják meg a helyüket, ezért törvénytelenek és igazságtalanok!

Mert a halottakat el kell temetni, még akkor is, ha Imrédi Bélának, Szálasi Ferencnek vagy Beregffy Károlynak hívják azokat, nem beszélve a többi százakról, akik mind a kommunizmus elleni küzdelem hősei és mártírjai voltak.

Felhívom a Történelmi Igazságtétel bajnokait, ha egyformán elítélik a fasizmust és a kommunizmust, egyformán népellenes és bűnös rendszernek bélyegzik mindkettőt, akkor e rendszerek halottait is egyforma mértékben kell elítélni! Azonban mindenképen el kell temetni.! Mert, ha nem „Keonokká" válnak és a „temetetlen halottak" a Keonok rendszerének és azok képviselőinek erkölcsi pusztulását fogja eredményezni!

És, ha a nemzet és tömeggyilkos Kádár Jánosnak vörösmárvány síremléke lehet a Kerepesi temető díszhelyén, akkor az eddig névtelenül elásottak is kaphassanak egy-egy névvel megjelölt kopjafát a távoli 298 as parcellában.

Ezt követeli meg az emberi tiszteség és a történelmi igazság!

Szalay Róbert történelemtanár