A KOMMUNISTA MSZP, AVOs KORMÁNY KITÜNTETI 56-OS VÉRBÍRÁKAT,
Tizenöt forradalmár halála szárad Mátyás lelkén
Ismételten tagadta a
Honvédelmi Minisztérium (HM), hogy a vezérkari főnök
elismerésben részesítette tavaly az '56-os megtorlások egyik vérbíróját, de azt
nem árulták el, hogyan kerülhetett egyáltalán Mátyás
Miklós neve a kitüntetendők közé.
Ahogy tegnapi számunkban megírtuk,
többen is tiltakoztak amiatt, hogy a hírek szerint Tömböl
László, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke elismerésben részesítette tavaly az
1956-os megtorlásokban ártatlanokat halálra ítélő Mátyás Miklós nyugalmazott
hadbírót.
A HM később ezt tagadta, és szerkesztési hibával magyarázta a téves hír
megjelenését. Közleményük szerint a vezérkari főnök által jóvá nem hagyott,
korábbi jutalmazási parancsot vették alapul a megjelent cikkben. A rendezvényen
készített fotókból kiderül, hogy Mátyás Miklós nem vett részt a tavalyi
ünnepségen, így nem is részesülhetett elismerésben - írták.
Kérdésünkre, hogyan merülhetett fel
egyáltalán a hadbíró neve, a tárca sajtóosztálya nem adott választ, csupán
megismételte közleménye tartalmát.
A vélt vagy valós elismerés miatt tiltakozó Zétényi
Zsoltnak, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnökének és a téma egy másik
szakértőjének, Kahler Frigyesnek az összegzéséből kiderül, hogy a vérbíró az
1956-os megtorlások idején tizenöt ártatlant küldött a halálba. Mecséri János
ezredest, Szendi Dezső alezredest, Szabó Pál őrnagyot, Rémiás Pál hadnagyot és
Magyar Jánost a Juta dombi fegyveres ellenállás miatt, Veréb Lászlót és Angyal
Józsefné Friedl Valériát hűtlenségért, Mányi Erzsébetet fegyver és lőszer
rejtegetése miatt ítélte halálra Mátyás, Motzer Nándor hadnagyot pedig azért,
mert nem akart szolgálni Kádár hadseregében. Rajtuk kívül a halállistán szerepel
még Farkas Mihály, Korsós József, Czédli István, Kicska János, Kálmán Dezső és
Varga József.
Mátyás azonban nem csak forradalmárok ellen hozott
halálos ítéleteket. Az ő nevéhez fűződik a Ságvári-perben elítélt két csendőr,
Kristóf László és Palotás Ferenc bitóra juttatása is.
Baranya Róbert
www.magyarhirlap.hu
Vérdíj
Ausztráliából aggastyánokat
kerítenek elő, hogy bíróság elé állíthassák őket. Aggastyánokat, akik a második
világháborúban bűnt követtek el. Vagy nem követtek el bűnt - ez majd kiderül, ha
sikerül őket bíróság elé állítani. De a szándék egyértelmű és tagadhatatlan. Aki
háborús vagy emberiségellenes bűnnel vádolható, annak bíróság előtt a helye.
Ezért a hajtóvadászat az ausztráliai és egyesült államokbeli gyanúsítottak után.
Az Ausztráliában élő Zentai Károly
ellen az a vád, hogy állítólag agyonvert egy zsidót.
Szögezzük le: nem verünk agyon se
zsidót, se nem zsidót, se senkit. S aki mégis, az bűnhődjék. Ebben talán
megállapodhatunk. Zentait fel is kutatták a zsidók, mert
hát szorgosak és fáradhatatlanok ők, ha üldözni kell az ellenük elkövetett
bűnöket. A Simon Wiesenthal Központban a mai napig számon tartják a bűnösöket,
illetve mindazokat, akiket ők annak gondolnak.
Zentaira is ráleltek. Demjanjukra is ráleltek. Képíróra is
ráleltek. És látjuk a képeken a kiadatási őrizetbe került vagy éppen
bíróság elé állított aggastyánokat. Ülnek a tolókocsikban, folyik a nyáluk, néha
elveszítik az eszméletüket, oxigénmaszk van az arcuk előtt, és szemmel láthatóan
nagyjából fogalmuk sincs arról, mi történik velük. Ezek a képsorok pedig
leginkább szánalmat és együttérzést keltenek az aggastyánok iránt a nem érintett
emberekben, s bár nyilván nem ez a szándék, de ellenszenvet ébresztenek a
zsidókkal szemben. Tetszik, nem tetszik - ez van. De gondolom, ez mindegy, a
lényeg, hogy hetediziglen megtorlom az atyák vétkét a fiúkban.
Nem akarok, és nem is fogok állást
foglalni ebben a dologban. Legyen ez a zsidók ügye. Ellenben olvasom, hogy egy
Mátyás Miklós nevű embert
nemrég kitüntettek idehaza. Tömböl László, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke
nyújtotta át a kitüntetést Mátyásnak mint nyugállományú tábornoknak. Ezt ugyan
erőtlenül cáfolni próbálja a Honvédelmi Minisztérium.
Mátyás Miklós pedig az 1956-os forradalom és
szabadságharc utáni megtorlások és leszámolások egyik vérbírája volt.
Tizenöt halálos ítélet kiszabása fűződik a nevéhez.
Tizenöt ártatlan ember életét
oltotta ki Mátyás Miklós vérbíró. Nem egyet vert agyon, azért, mert zsidó. Nem.
Mátyás Miklós tizenötöt ölt meg, a lehető leggyávábban, talárba bújva,
pulpitusról. Tizenötöt azért, mert forradalmárok voltak. Vagy csak egyszerűen
nem voltak kommunisták. Vagy csak lelkesedni voltak restek. Vagy csak azért,
mert valami rohadt ávós szemet vetett a lakásukra, javaikra. Mindegy az.
Mátyás Miklós egy rohadt gyilkos. Egy mocskos,
szemét gazember.
És Mátyás Miklós után nincsen hajsza. Nem hurcolják meg, nem állítják elő, nem
citálják bíróság elé, nem tologatják kamerák kereszttüzében egykedvűen
folydogáló nyállal az arcán.
Nem. Mátyás Miklós kiemelt
nyugdíjat élvez a szemét, undorító életéért, és még ki is tüntetik, vagy
legalábbis felterjesztették rá. Plecsnit tűz a mellére a Magyar Honvédség
vezérkari főnöke, aki, mint ilyen, egyben a NATO egyik tisztje is.
Ez így együtt nem lehetséges.
Ez így együtt elviselhetetlen.
Elviselhetetlen, tolerálhatatlan.
Ezt nem lehet, és nem is szabad szó nélkül hagyni.
És nyugodtan mondjuk ki, írjuk le ezredszer is: ha a náci bűnökre nincsen
bocsánat, akkor a kommunista bűnökre sincs. Az nem lehetséges, hogy egyrészt
mindig elmondják minekünk, hogy felejtsük már el végre a múltat, és ne
hánytorgassuk, mi történt, majd ugyanazok elmondják azt is, hogy van a múltnak
egy, egyetlenegy olyan része, amely nem felejthető, s amelyre folyton emlékezni
kell. S akik ezt teszik, ezt mondják, azok egyben azt is mondják, azt sugallják,
hogy emberiség elleni bűnt csak a zsidók ellen lehetséges elkövetni.
Hát, hogy egy klasszikust idézzek:
Egy lószart, mama!
S még egy apróság: így soha nem lesz kiegyezés. Így csak a szégyen, a gyalázat
és a düh fog növekedni megint. Tépjétek le Mátyás Miklós melléről a plecsnit, ha
az ott fityeg! És takarodjatok!
Bayer Zsolt (Magyar Hirlap)
KÖZÉRDEKŰ, IGAZ, AKTUÁLIS.
MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG LEVELESLÁDÁJA
AZ MJB
FELHÍVÁSA
Az MJB feltételezi, hogy Szekeres Imre honvédelmi
miniszter, Vadai Ágnes honvédelmi minisztériumi
államtitkár és Tömböl László vezérezredes,
vezérkari főnök (külön-külön, de együttesen is) képesek értékelni a HM berkeiben
kialakult anomáliás helyzetet és beadják lemondásukat a miniszterelnöknek.
A vérbíró Mátyás Miklós nyugállományú vezérőrnagy
köszöntése és jutalmazása csupán utolsó cseppecske volt a HM
boszorkánykonyhájában évtizedek során hozzá nem értésből, botrányokból
és szabálytalanságokból kotyvasztott „haderőreform” címkét viselő
étek „ízesítésére”, amellyel „etették” a közvéleményt és két kézzel szórták ki
az ablakon az adófizetők pénzét!
Mátyás Miklós köszöntése és jutalmazása miatt kialakult anomáliák (vagy
hazugságok) a fenti megállapítást még akkor sem annullálják, ha fizikai
értelemben Mátyás Miklós nem volt jelen az ominózus (a HM honlapján
publikált) meghitt összejövetelen, csupán a neve szerepelt (véletlenül)
a meghívottak listáján, mert a rendszerváltozás óta
vérbírák, ügyészek, pufajkások,
komisszárok, pártmunkások
tömege kapott
különféle elismeréseket (jutalmakat, kitüntetéseket, rendfokozati
előléptetéseket), „kreált” beosztásokat vagy kiemelt nyugdíjat.
Für Lajos (Göncz Árpád, Kosáry Domokos és
Raffay Ernő hatékony közreműködésével) „pátyolgatta” az egykori hadbírákat,
külügyi szolgálatosokat, politikai tiszteket vagy pufajkásokat.
Keleti György,-
Für példáján felbátorodva még bátrabban nyúlt ehhez a kérdéshez, és Stefán Géza
személyében egy hajdani III/III-as vezetőt szemelt ki a Katonai Biztonsági
Hivatal élére, aki (később) példátlan karrierként,
vezérezredesi rendfokozatot ért el, amit a sereg történetében, ebben a
beosztásban még soha, senki sem kapott.
A hordószónok
Torgyán agyából kipattant: Szabó János, Homoki János és Lányi Zsolt
kreáció is ragaszkodott Stefán vezérezredeshez, ami felettébb meglepő „húzása”
volt a HM új vezetésének (1998-ban), de kiderült, hogy őket is
„megvezették” a Czinege–Kárpáti-Keleti-féle garnitúrából visszamaradt
(„átejtőernyőztetett”) – dörzsölt - politikai munkások, akik szinte
rajzottak a HM-ben.
Juhász Ferenc sem
tért el elődei vonalától, legfeljebb a leggyengébb láncszemnek bizonyult a
dilettáns tárcavezetők között, papagájként emlegette a sereg leépítését, mint a
haderő reform legfontosabb elemét, mivel szerinte a „mini tömeghadseregek
ideje lejárt”,- ami igaz is, mert a mini tömeghadsereg
pontosan olyan abszurdum, mint a törpe óriás.
Várható volt, hogy
Szekeres sem marad el elődeitől, még Czinegén is túltett az ivászatban, mert
„pocsolya-részegen” küszködött a mikrofonnal és egy-két
idegen szó kiejtésével Kecskeméten egy rendezvény vezérszónokaként,- lerítt
róla, hogy a HM által 30 millióért „bespájzolt” szeszesitalból neki is jutott
egy kevéske.
Vadai Ágnes az
utazgatások mennyiségével és ésszerűtlenségével kápráztatta el a közvéleményt,
bár mentségére szolgálhat, hogy a kazahsztáni fegyveres erők vezetésével
kiépített kapcsolatai egyszer még (a távoli jövőben) gyümölcsözők lehetnek
az MH számára, nem beszélve a francia Riviérán tett szolgálati
látogatásának hasznosításáról.
Sajnálatos, hogy a
HM vezetésében egyetlen olyan személy sem volt, aki szót emelt volna az
ésszerűtlen és pazarló gazdálkodás miatt, aki belátta volna, hogy az
egykori haszonélvezőkkel nem lehet megreformálni a Magyar Honvédséget.
„Külsősök” (tanácsadók,
felkért szakértők, őrző-védő szolgáltatást végzők, stb.,) alkalmazása és
dotálása nem csupán a tárca bugyellárisát apasztotta, hanem (közvetve
vagy közvetlenül) a harckészültséget veszélyeztette és a korrupciót
növelte.
Érthetetlen
például, hogy Király Béla, háromszoros dezertőr, az országot és a fél világot
primitív hazugságok tömegével ”elkábító” szélhámos, bajtársait a
vérbírák elé segítő, beosztásukat és vagyontárgyaikat
kisajátító kaméleon, milyen hasznos tanácsokkal láthatta el a HM vezetőit,
kik és miért váltak cinkosává hallgatásukkal,
vagy beosztásuk ellátásához szükséges ismereteik hiányával?
Így kapcsolódnak
egymáshoz a HM protokoll listáján szereplő vérbíró, a káprázatos karriert befutó
szélhámos és a visszamaradt (vagy a „fű alatt” foglalkoztatott) káderek ügyei,
amelyeket koloncként raktak az MH nyakára a HM egyes illetékesei.
A személy szerint
megnevezett vezetők lemondásának csupán (enyhe) gesztus jellegű értéke lenne,
mert az elkövetett hibák tömegét ezzel nem lehet rendezni és felejtetni.
Félő, hogy az érintettek képtelenek lesznek ilyen „lépés” megtételére. Ez csak a
valós demokráciák gyakorlatában fordul elő és nem jellemző rendőrállamokra,
hazug kormányokra, dilettáns vezetőkre! Nem bánnánk, ha jelen esetben
nem lenne igazunk, bár a „kivételek” is erősíthetik
a szabályt.
Bízunk abban, hogy
a hazug kormány csalással szerzett mandátuma hamarosan a szemétdombra kerül, a
hibákat és/vagy bűnöket elkövetők pedig vérbíráktól mentes bírák
előtt felelnek a tetteikért!
(Prof. Dr. Bokor Imre)
az MJB elnöke