56-OS MAGYAROK VILÁGTANÁCSA

1037 Budapest, Perényi köz 11 – Postacím: 1300 Budapest, Pf. 14.

Telefon/Fax: (36-1) 387–9482 – Mobil: 06/20/9359-673

Ábrahám Dezső beszéde a Kossuth téri emlékező és emlékeztető demonstráción, 2002. november 04.

 

                                                                 Kedves Barátaim!

            Az 56-os Magyarok Világtanácsa 162 nap után, a mai napon 2002. november 4-én délután 5 órakor, ezzel az emlékező és emlékeztető demonstrációval fejezi be Kossuth-téri őrtállását. Mint ismeretes, a szervezet és a csatlakozó szervezetek, azok szimpatizánsai, a jelenlegi kormány kinevezésének napja, május 27-e óta demonstráltak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc szellemiségének megtartásáért; a demokratikus államélet tisztaságának megőrzéséért; a kommunista diktatúra áldozatainak emlékezetére. Tüntettek a kormányfő kinevezése ellen.

            Úgy ítélték, és úgy ítéljük meg, hogy a hatalmon lévő egyes korábbi MSZMP-s vezető funkcionáriusoknak nincs erkölcsi alapjuk arra, hogy a kormányban, a hatalomban bármilyen formában is részt vegyenek. Ezt törvény is tiltja! A törvényt 1993-ban az „újkori” Országgyűlés alkotta. Szándékosan használom az „újkori” szót! Hogy még is ott vannak? Azt a mostani ellenzék gyengéjének és a vélhető választási csalásoknak köszönhetik! A sokszor hangoztatott nemzet megbékélésének van alternatívája: Távozzon a D-209-es ügynök és udvartartása!

            1956. november 4-én reggel egy óra tájban az akkori „őrhelyemen”, a Fővárosi Polgármesteri Hivatal, Városház utca 9/11. szám alatti éjjel-nappalos ügyeletének K-vonalain szóltak a telefonok. (A K-vonalak voltak a titkos, úgynevezett vezetők, kivételezettek telefonjai, melyek éjjel-nappal, elérhetők voltak. Előírás volt, hogy páncélszekrényben kellett tartani!) Emlékszem, először Debrecen jelentkezett a szomorú hírrel: szovjet tankok ezrei tartanak Budapest irányába. Majd Szolnok, Kecskemét, Lajosmizse, Cegléd jelentkezett hasonló információkkal. A Parlamentben a K-vonal már nem működött, de a Dobi rezidencián – ahol a vörös patkányok biztos menedéket találtak – felvették a telefont. Az illető személy ma is él, nemrég ment nyugdíjba. Ő el tudná mondani az akkori parlamenti tartózkodások, események hiteles történetét. Nem akarja! Ő tudja miért nem. Én is csak nevének kezdőbetűit használom – a hitelesség kedvéért:                          

          S  Visszatérve az emlékezéshez. Tisztelettel, szomorú főhajtással emlékezünk először azokra, akik már azt a reggelt sem élhették meg. Emlékezünk azokra, akik a Kecskemét felől beözönlő tankok százaival vették fel a harcot, szinte puszta kézzel. Tisztelgünk a Juta-dombiak emléke előtt. Az első pesti ütközetre a Corvin-közben került sor, ahol a srácok megálljt parancsoltak a csikorgó lánctalpaknak. Emlékezünk az ország minden szegletében őrtállókra, a hősökre, az áldozatokra. A mécsesek fényeivel üzenjük a túlsó partra – ahová már mi is, sokan, nagyon sokan készülődünk – bajtársak: Ti is itt vagytok, itt vagytok közöttünk! Amíg mi – és igaz magyar utódaink élnek – mindig lesztek, Leszünk! Áldott legyen dicső emléketek, átkozottak legyenek gyilkosaitok és utódaik. A mécsek pislákoló fényei világítsák be 1956 minden becsületes résztvevőjének dicsősséggel övezett emlékét. Az akkori ellenfeleknek is méltó tisztelet, az ellenségeinknek viszont átkot hordozó megvetés, amíg el nem vésznek!

            A mai Kossuth-téri demonstráción és zárógyűlésen, mécsesek gyújtásával emlékezünk az 1956. évi véres, vörösterror áldozataira, a magyar szabadságharc vérbefojtására. Tiltakozunk az elkezdődött újabb agymosás minden formája ellen, hasonlóan a kommunista hatalom restaurációjával szemben.

            Külön szeretném felhívni a figyelmet arra az újkori agymosási módszerre, mely a tegnapi napon vette kezdetét az úgynevezett közszolgálati televízióban. Az M1-esen: megkezdődött a vizuális agymosás, a gagyiműsorok felvezetése, a szennykultúra rátelepítése az évszázados hagyományainkra, a magyar kultúrára.

            Meg kell állítani a manipulációt, a becsületes magyar emberek eltávolítását a médiákból. Addig, amíg nem késő! Sajnos azt is konstatálnunk kell, hogy amit az Orbán kormány – a médiáknál – négy évig nem tudott elérni, azt a kommunisták három hónap alatt elérték! Ugyanolyan létszám-többségű parlamentben! Szomorú, nagyon szomorú! Tiltakozunk! Ki a gagyikultúrával az országból! Ötvenhat szelleme adjon erőt mindannyiunknak, a megmaradáshoz. Ébredj balga magyar nép! Tudjátok mi lesz sorsotok? Újra balsors, és balsors, melyet már nem is lesz időtök megbűnhődni!

            Mi élők – akiket Medgyessy elvtárs, már a beiktatása napján igyekezett az árkok helyett be, illetve eltemetni – még emlékezünk a „báránybőrbe” öltözött korábbi zsarnokokra, az általuk létrehozott munkatáborokra, a jelenlegi Terror Házában kivégzettekre, megkínzottakra (akik közül többen is jelen vannak itt), a kitelepítésekre, a 34 éves emigráció kényszerű, nehéz napjaira, a börtönökre és a szörnyű kivégzésekre, ártatlanok meggyilkolására, a hazájukból elüldözött százezrekre. Emlékezünk a Don-kanyarban hősi halált apáinkra, a közel fél millió magyar áldozatra, akiket Rákosi és Kádár egyszerűen fasisztáknak bélyegzett. Hát kik voltak ők? Magyarok? Igen, igaz magyarok, nem pedig kommunista jött-mentek! És ki volt – a százak által, ma is bálványként imádott – Kádár János? Ki volt és mit tett 1956-ban? ’56-ban ezen a napon, november 4-én? Hazaáruló, gazember volt, mellyel háborús bűnössé vált, de nem tudták bíróság elé állítani.

            A minap Károlyi Mihály szobránál a Tanácsköztársaság létrejöttét, a kilencszáz-tizennyolcas kommunista hatalomátvételt ünnepelték Kovács László és harcostársai. Úgy gondolom – lelki szemeimmel látom –, a „futóember” el is indult már a szoborparkból, hogy a jelenlegi hatalom akaratából, újra elfoglalja helyét a Dózsa György úton. Emberek! Valós veszély, ez az igazi való világ! A „futóember” elindult, elindult régi helyére! Szégyen, szégyenünk, gyengeségünk. Állítsuk meg!

          A Kossuth téri őrállást Budapesten, a mai nappal felfüggesztjük, de az ’56-os díszzászlót, hasonló őrállással végig visszük az országon, meg-megállva egy-egy 56-os emlékhelynél, emlékeztetve az embereket falvakban, városokban, a kommunisták által elkövetett korábbi szörnyűségekre. Meg kell állítani a hatalmon lévők „gyűlölet cselekedeteit”, melyekkel naponta provokálják a lakosságot, a magyar népet, állandó félelemben tartják az embereket.

            Elviselhetetlen állapot, hogy egy kis „százalék”, egy maroknyi csoport (talán 2%), terrorban, félelemben tartsa az ország lakosságának zömét. Ez nem más, mint az ötvenes évek kísértése. A magyar nép 56-ban is a függetlenségéért, a szabadságáért kelt fel a zsarnokság ellen és fogott fegyvert. Ugyanezt kell most is tenni, de fegyver nélkül, békés eszközökkel: a szó erejével, a meggyőzés, méginkább a felvilágosítás eszközével. A korábbi gyilkosok és utódaik kezébe többé nem kerülhet olyan eszköz, mellyel vérfürdőt rendezhetnek a nép között. Meg kell állítani öreg tyúkok rikácsolását az ország házában, és az elektronikus médiák képvilágában! Már az ártatlan gyerekek is félnek a mindennapos látványtól! Ez nem gyűlöletbeszéd, nem uszítás, hanem a békés, a határokon is áthallható szavak vészcsengése, remélt, nyugodt életünk biztosításának felhívása. Követeljük: vonják be a munkásőr ruhákat és fegyvereket, szűnjön meg az ÁVH megmaradt hátvédhadának retorziója és állandó félelemkeltése a békés magyar emberek körében, távozzanak a hatalomból az ügynök törvény hatálya alá tartozók!

            2002. december 20-ra, Budapestre összehívtuk a Világtanács kongresszusát, ahol előterjesztésre kerül a szervezet beolvadása, a Pongrátz Gergely által vezetett ’56-os Magyarok Világszövetségébe. A Világtanács 1989-ben „vált ki” a Világszövetségből, mégpedig azért, mert a zűlesztési kísérlet elérte a Világszövetséget is. Védelmében lett önálló jogi személy. Nem akartunk a KDNP sorsára jutni. Háromévi küzdelem után, legalább száz bírósági per, rendőrségi feljelentés után elmondhatjuk, az ügynök kudarcot vallott.  Az ’56-os Magyarok Világszövetségét nem sikerült szétverni!

            Felhívással fordulunk a többi szervezethez, kövessék példánkat. Csatlakozzanak az 56-os Magyarok Világszövetségéhez, a leghitelesebb 56-os szervezethez! Ugyanakkor felkérjük a pártokat, többé ne igyekezzenek kisajátítani 1956-ot, mert az nem a pártokról szólt, nem „pártgyőzelem”, hanem közakart volt 1956! Hagyják meg ötvenhatot, negyvennyolcnak! Helyette őrködjenek a nemzet nyugalma felett, ha egyáltalán erről beszélhetünk.

            Engedjék meg, hogy hálás köszönetet mondjak mindazoknak, akik az eltelt 162 nap valamelyikén vagy végig, őrt álltak a sortűz áldozatainak emlékhelyénél, itt a Kossuth téren és máshol, szerte az országban csakúgy, mint határainkon túl. Külön köszönetet szeretnék mondani a Világtanács elnökhelyettesének, a nemrég – 45 évi emigráció után – Amerikából hazatért Arany Tibornak, akitől a legtöbb segítséget kaptuk. Köszönjük a londoni szabadságharcosoknak támogató magatartásukat, akik közül többen is őrt álltak. Képviselőjük, Kovács Tibor ma is itt van közöttünk. Köszönet az 56-os Magyarok Világszövetségének, szintén külön annak a veterán személyiségnek, akinek volt bátorsága ott hagyni a Medgyessy féle „megbeszélést”. Akkor is, mint ma, első útja a Parlament épületét elhagyva, ide vezetett az emlékhelyhez. Nem alkudott! A Corvin köz egykori főparancsnokát köszöntöm, Pongrátz Gergelyt.

            Pongrátz Gergelynek a mai napon átadjuk a „Az 56-os forradalom hőse” címet viselő, általunk alapított érdemrend bronzplakettjét, mely mása a Kossuth téri sortűz áldozatainak emlékhelyénél felállított, Gömbös László szobrászművész alkotásának.

            Végezetül, Obersovszky Gyula utolsó lapszámának címével köszöntöm Önöket, kívánva jó egészséget. „Vagyok” – adta Oby barátunk, lapjának a címet. Most már úgy mondjuk: hál’ Istennek, VOLT! De mi még vagyunk! Vagyunk és leszünk! Nem alkuszunk! Mindennek rendelt ideje van! A megbocsátásnak is! De bűnbánás hiányában, annak még nem jött el az ideje. Tehát Vagyunk! Várunk a „rendeltetés idejére”! Igazságot az országnak, igazságot népünknek!

 

 

 

 


 

            Köszönöm, hogy meghallgattak.

            Budapest, 2002. november 4.

                                                                                                                                                                                                                                                              Ábrahám Dezső

                                                                                                                                                                                                                                                                                    főtitkár