Az Európai Unió szétesése elkerülhetetlen

Joschka Fischer, Németország volt külügyminisztere szerint fennáll annak a veszélye, hogy az Európai Unió felbomlik, és az elmúlt évtizedek során az integráció előmozdítására tett erőfeszítések egyetlen, hatalmas kudarcnak tekinthetőek.

A volt külügyminiszter szerint a görög válság és az ukrán háború a két leglátványosabb példa arra, hogy az Európai Unió nem tud adekvát választ megfogalmazni a felmerülő problémákra, és a görög kilépés egyre fokozódó valószínűsége is az Európai Unió dezintegrálódásának irányába mutat.

Fischer szerint az Európai Unióban mostanra rendszerszintű legitimációs válság alakult ki, mert a tagállamok állampolgárainak tömegei olyan döntések keresztülvitelével próbálkoznak, amit az Európai Unió vezetői nem hajlandók meghozni. Ennek eredményeként megkezdődött az Európai Unió erodálódása, az uniós hatóságok elveszítik a tagállamok támogatását, ami

az Európai Unió demokratikus legimitásának megszűnéséhez vezet.

Fischer hangsúlyozza, hogy mivel az uniós hatóságok nem hajlandók meghozni bizonyos döntéseket, a fennálló problémák csak tovább súlyosbodnak, és ennek egyenes következménye, hogy újabb kihívások jelenhetnek meg, mint jelenleg a brit kilépési törekvések, vagy a következő spanyol választások, ami nagy valószínűséggel a Görögországban tapasztalt eredmény megismétlődéséhez vezet.

A volt külügyminiszter szerint mostanra nagyon realisztikusnak látszik a legrosszabb forgatókönyv is, ami Görögország kilépésével venné kezdetét, és amint egy tagállam precedenst teremt, a következő választások más tagállamokban is hasonló eredménnyel zárulhatnak. Ebben az esetben 60 évi integrációs törekvés válik semmivé, és az európai integráció egészét kudarcnak lehet nyilvánítani.

A Fischer által mondottak már környékezik a valós helyzet leírását, de a volt külügyminiszter mindvégig törekedett annak elkerülésére, hogy az Európai Unió belső konfliktusának okát a maga nyers valójában nevén nevezze. Mindez azonban az általa mondottakból is közvetlen levezethető: Fischer ugyanis kimondta, hogy az Európai Unió vezető nem akarnak meghozni olyan döntéseket, melyeket a tagállamok keresztül akarnak vinni.

A tagállamokban hatalomra jutó kormányok a nyilvánosság nyomása alatt állnak, mert ha nem hajlandók keresztülvinni a választók akaratát, azok legközelebb megszavazzák az euroszkeptikus, majd ha az sem válik be, az EU-ellenes alternatívát. Az uniós vezetők és tagállamok közti ellentét legfőbb oka, hogy

az Európai Unióban egy kis létszámú ideológiai közösség került szembe a tömeg akaratával.

Az európai vezetők amiatt nem akarnak meghozni bizonyos döntéseket, mert a többség követelése összeegyeztethetetlen az általuk vallott ideológiával. Ennek legszembetűnőbb példája a halálbüntetés visszaállítása, vagy a bevándorlás elleni radikális fellépés kérdése, ami Brüsszelben az emberi jogok és egalitarianizmus ideológiája mentén bukik meg. Egy vezető pozícióban lévő ideológiai kisebbség szembe találta magát a tömeg akaratával, ami előtt, ha nem hajlik meg, az Európai Unió nem demokráciának, hanem egy ideológiai kisebbség által vezetett diktatúrának tekinthető. Ha Brüsszel nem hajlandó keresztülvinni a tagállamok akaratát, és az Európai Unió demokratikus legitimitását veszti, az – nevezzük nevén – diktatúrát jelent. Mégpedig ideológiai alapú diktatúrát, mert az emberi jogok és egyenlőségelvűség – függetlenül attól, hogy épp ezt sulykolja a propaganda – csak egy ideológia a sok közül.