Magyarok a Kárpát-medencében - Vass Kinga-Zita
Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezete
Üzenem - Sértô Kálmán
Bizonyítékok a magyarság finnugor genetikai rokonsága ellen - Hankó Ildikó
A „mag” tanítója - Bognár József
A VÉRCSOPORTOK JELENTÔSÉGE A MAGYAR ÔSTÖRTÉNET GENETIKAI KUTATÁSÁBAN

 

Magyarok a Kárpát-medencében - Vass Kinga-Zita

 

Millenniumi Szabadegyetem Gyimesfelsôlokon

           

            A budapesti Magyar Csodaszarvas Egyesület november 1–4 között tartotta meg a Millenniumi Szabadegyetemet Gyimesfelsôlokon, a Sziklára Épített Ház csodálatos épületében, az Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium ta-nulói számára.

            A Magyar Csodaszarvas Egyesület 1998-ban jött létre és elsôdleges célja segíteni a magyar szellemi értékek meg-ôrzését. A mostani program a magyar államiság ezer éve elôtti tisztelgés jegyében elevenítette fel a magyar törté-nelem sorsdöntô pillanatait, és tárgyalta a jelenlegi határokon belül és kívül élô magyarokat érintô jelenlegi legfontosabb problémákat. A rendezvény nem kívánt helyébe lépni az iskola hivatalos tanmenetének, azonban igyekezett a líceum diákjainak áttekintô, új szempontokat felvetô módon tárgyalni a magyarságot érintô témákat, azzal a céllal, hogy a fiatalok látókörét tágítsa, erôsítse a nemzeti hagyományok iránti elkötelezettségüket, továbbá hasznos ismeretekkel segítsen nekik a modern kor vívmányainak tudatos és értelmes használatában.

            A szabadegyetem november 2-án kezdôdött Szabados György történész: Történelem-honfoglalás, államalapítás című elôadásával, aki a honfoglalás és az államalapítás körülményeit, fôszereplôit elevenítette fel, áttekintô elem-zést nyújtva a magyarság számára sorsdöntô idôszakról és többek között kiemelte, hogy „az ország megvédéséhez nem elég a kereszt, ahhoz bizony kard is kell”.

            Hus Péter, földrajztanár Kárpát-medence áttekintô természetföldrajza címmel a történelmi elôadás szellemi-ségéhez kapcsolódva vázolta fel az ôsi föld földrajzi-természeti viszonyait, tanulságos példákkal – árvizek stb. – érzékeltette, hogy a Kárpát-medence egy szerves természetföldrajzi egységet képez a politikai határoktól függetlenül. Az elôadó szerint nem lehet sikeres a ma-gyarság, ha nem ismeri a Kárpát-medence földrajzát, saját történelmét és kultúráját.

            Gazdasági és vállalkozói alapismeretek keretében Janik Róbert, közgazdász számos alapvetô közgazdasági fogalmat tisztázott, ismertette a különbözô vállalattípusokat, felhívta a fiatalok figyelmét a globalizáció veszélyeire, öntudatos és józan fogyasztó magatartásra ösztönözte a diákokat, de kitért Erdély gazdasági viszonyaira, problémáira is.

            A manapság nélkülözhetetlen informatikai és multimédiás ismeretek fontosságára Pálfi Zoltán alelnök, informatikus mérnök, Várkonyi Katalin, Pákozdi Endre, Pálfi György, informatikusok hívták fel a figyelmet gyakorlati jellegű kiscsoportos foglalkozások keretében, amelyek során a diákoknak módja nyílott szöveget szerkeszteni, a Sulinet oldalain kalandozni, a számítógép alkotórészeit megismerni, adatbázisokat kezelni, számítógépen mozgóképeket, térképeket, fényképeket nézegetni és zenét hallgatni.

            Kikapcsolódásképpen Csobolya József, kárpátaljai elôadóművész énekelt és tanított népdalokat a diákoknak, akik kitartó lelkesedéssel és érdeklôdéssel vettek részt a szabadegyetem minden eseményén. A nap végén Bartha Levente, székelyudvarhelyi elôadóművész elôadóestjén a transzilvanizmus gyöngyszemei hangzottak el, az est üzenete szépen harmonizált a rendezvénnyel: „ itt élned és halnod kell.”

            A szabadegyetem második napján dr. Gaudi-Nagy Tamás elnök, ügyvéd: Nemzetstratégia – a magyarság megmaradása a Kárpát-medencében, különös tekintettel a státustörvényre és az európai integráció folyamatára címmel tartott elôadást. Ismertette többek között Magyarország határainak alakulásának történetét a XX. században, felhívta a figyelmet arra, hogy a történelem nem ért véget, a nemzet határokon átívelô újraegyesítése mindannyiunk hivatása kell legyen. Kihangsúlyozta azt a végkövetkez-tetést, hogy magyar jövô lesz és van. Szó esett a státustörvény által a Kárpát-medencében élô magyarság és a moldvai csángók számára nyújtandó lehetôségekrôl is, az elôadás pedig egy Deák Ferenc idézettel zárult: ,,(...) amirôl a nemzet önmaga lemondott, annak a visszaszerzése mindig nehéz és kétséges.”

            A második nap délutánján a diákok számot adtak fogékonyságukról, ugyanis az elôadók által feltett csaknem húsz ellenôrzô tesztkérdés többségét jól válaszolták meg a rendkívül fegyelmezett és érdeklôdô tanulók. A legügyesebbek díjakat, az összes résztvevô pedig részvételt igazoló díszes emléklapot kapott, amelyre a lelkesebb diákok személyre szóló üzeneteket és aláírásokat kértek és kaptak az elôadóktól.

            Az egyesület elnöke, dr. Gaudi-Nagy Tamás abban a reményben zárta a szabadegyetemet, hogy az maradandó élményt és tudást adott, és hatékonyan segítette az iskola csángó és székely tanulóit magyar öntudatuk és a nemzeti hagyományok megôrzésében. Berszán Lajos atya, iskolaigazgató a gyerekek nevében is megköszönte nemcsak e két nap örömeit, hanem az eddigi támogatásokat is, és meghívta a vendégeket a 12. osztályosok ballagására. Az egyesület vezetése ezt követôen átadta adományait a gimnázium javára.

            A záróünnepélyen a diákok saját, gyimesi és moldvai csángó, illetve székely népviseletükben vettek részt, így fejezve ki a Magyar Csodaszarvas Egyesület tagjai iránt érzett hálájukat. Csobolya József beregszászi művész A magyarok dicsérete, fôhajtás az ezeréves nemzet elôtt című zenés műsora méltó művészi záróakkordja volt a kétnapos rendezvénynek, amelynek végén a vendégek és a diákok elérzékenyülve zengték együtt nemzeti imádságainkat és ekkor minden résztvevô közvetlenül megérezhette a nemzeti összetartozás mámorító érzését.


 

Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezete

 

            A SZERVEZETRÔL

 

            Az 1990-es évek jugoszláviai háborúinak következtében a vajdasági magyarság mintegy negyede (közel százezer ember) elhagyta szülôföldjét, s szétszóródott a nagyvilágban. Ôk fôként a fiatal korosztályt képviselték. Ezen emig-ráns tömeg mintegy fele Magyarországon talált, remélhetôleg csak ideiglenes otthonra: A baráti kapcsolatok nagy része is széthullott, s legtöbben magányosan kezdtek új életet. De mindennek ellenére igazán nehéz helyzetbe az otthon maradottak kerültek, hisz az egyre ellehetetlenítôbb pszichikai és gazdasági helyzetben magukra maradtak. Jövôkép hiányában egyedül a túlélésre rendezkedtek be.

            1999. novemberében alakult meg a Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezete (rövidítve: DMISZ) Szegeden, amely a Magyarországon élô vajdasági fiatalokat kívánja tömö-ríteni. Kettôs célrendszer vezérel bennünket: egyrészt az otthon maradottakon való bárminemű segítségnyújtás (ez a hangsúlyozottabb, hisz ôk vannak a nehezebb helyzetben), másrészt az itt élô délvidéki fiatalok közösségi és kulturális életének megteremtése, s a szülôföldhöz való szálak ápolása. Az egésznek pedig az lenne a célja, hogy a ma-gyarországi szabad politikai és gazdasági közegben kibontakozó szellemi és anyagi erôket a kritikus helyzetben lévô anyaföldünk felé irányítsuk.

            A DMISZ abban a kivételes helyzetben van, hogy tagjai, s így maga a szervezet is, két országhoz kötôdik, s e miatt két országban fejti ki tevékenységét. Mi Vajdaságban születtünk, s életünk nagyobb részét (s fontosabbikat is, hisz a gyermekkor meghatározó az ember életében) is ott éltük ie. Így természetesen érzelmileg is elsôsorban Vajdasághoz kötôdünk (hisz családunk, rokonságunk is ott él). A Balkán-félszigeten zajlótragikus események hatására azonban idôlegesen, illetve egyesek esetében már egyre inkább véglegesen Magyarországhoz kötôdünk. A lelki, s fizikai kétlakiság széttéphetetlenül lebeg körül bennünket.

            A DMISZ ezeken a problémákon próbál segíteni. egyrészt meg akarjuk teremteni a Magyarországon élô délvidéki fiatalok között, közösségi rendezvények által, a szorosabb kapcsolatot. Otthoni művészek, tudósok elôadásaival erôsíteni akarjuk délvidéki identitásukat. Elsô hangzásra ez furcsának tűnhet, hogy Magyarországon az általános magyarral szemben a regionalizmust hangsúlyozzuk, de másik oldalról nézve a kérdést, látható, hogy a ma-gyarság számára is elsôsorban az a fontos, hogy a határon, túli magyarság erôs maradjon, s még sok évszázadig fennmaradjon. Ehhez viszont nélkülözhetetlen a tanult, életképes fiatalság. A Magyarországon élô délvidékiek többsége pedig ilyen. Ezért fontos, hogy bennük fenntartsuk a délvidéki identitást, hogy az otthoni helyzet jobbrafordulásával még meg legyen bennük a hazatérés utáni vágy.

 

MAGYARORSZÁGON MEGVALÓSULT

PROGRAMOKBÓL

 

            Remitenda folyóiratok és könyvek illegális hazaszállítása (Budapest és Szeged, 2000. márciustól decemberéig)

            A szabadkai Aracs Társadalmi Szervezet (amely a bánáti kiskönyvtárak alapításával hívta fel magára a figyelmet) számára 1999-ben a Duna Televízió felhívására 20.000 könyv gyűlt össze. Azonban a jugoszláv kormány nem engedélyezte ezeknek a könyveknek a behozatalát.

            E könyvek illegális átcsempészését vállaltuk fel. Könyvraktárakat állítottunk fel Budapest és Szeged több kollégiumában, s minden hétvégén a hazautazó vajdasági diákok tömegei szállították át a határon az értékes kincset.

 

            Közösségteremtô rendezvények (Budapest és Szeged, megalakulástól folyamatosan)

            A Magyarországon élô vajdaságiak közötti csoport-kohézió erôsítése céljából kisebb kulturális és szórakoztató jellegű összejöveteleket, baráti esteket, illetve nagyobb tömegeket megmozgató bulikat szerveztünk.

 

            Történelmi tábor (Zemplén-hegység, 2000. augusztus 10–17.)

            A vajdasági újságokon keresztüli felhívásra jelentkezô 12–15 éves gyerekekbôl kiválasztott 27 diák teljesen ingyenesen vehetett részt e táborban. A busszal való utazás során megismerkedtek Magyarország történelmi nevezete-sségeivel.

 

VAJDASÁGBAN MEGVALÓSULT

PROGRAMOKBÓL

 

            Nyári Ifjúsági Játékok (Zenta, 2000. augusztus 25-26.)

            A zentai Népkertben megtartott rendezvényre az elôzetes felhívásra 46 csapat (mintegy 450 ember) jelent-kezett, Vajdaság minden részébôl (Doroszlótól Topolyán át Pancsováig). A csapatok összemérték erejüket a sportban (labdarúgásban és röplabdában), az ügyességben (a vízben és a szárazföldön), műveltségben (írásban és szóban), színpadra termettségben és falujuk ismeretében (saját telepü-lésük történetérôl és műemlékeirôl kellett írniuk).

            A rendezvény nem csak a versenyben részt vevôk között ért el kirobbanó sikert, hanem a nézôközönségnél is (mindkét nap mintegy 2–2 000 ember jött le a Népkertbe).

            Jelentôsege e rendezvénynek az volt, hogy az ekkor még az uralmon levô milosevici-rezsim idejében sikerült felráznunk a magyar fiatalokat, s nagy tömegben pár napra össze-gyűjteni ôket egy helyre, ahol önfeledten szórakozhattak, de ugyanakkor a kreatív, s a magyarság-identitásukat erôsítô programokon vehetek részt.

 

            42.000 tankönyv és szépirodalmi könyv Szabadkára szállítása (Szeged–Szabadka, 2001. április)

            Hosszas elôkészületi munka után egy teljes kamionnyi magyar nyelvű tankönyvet szállítottunk át Vajdaságba, melyet az Aracs Társadalmi Szervezetnek adtunk át. A tett fontosságát az adja, hogy megtörtük azt a tíz éves gyakorlatot, mely tiltotta magyar nyelvű tankönyvek Szerbiába szállítását.

            Nyári Ifjúsági Játékok (Zenta, 2001. július 19-22.)

            Az elôzô évben legsikeresebb és legtömegesebb rendezvényünk az idén is megrendezésre került. A Vajdaságban élô magyar fiatalok nagy találkozóhelye, már négy napon keresztül szórakoztatta, mind a versenyekben résztvevô, mind az odalátogató közönséget. 84 csapatot fogadtunk, Vajdaság 37 településébôl, közel ezer embert, akiknek biztosítottuk a napi meleg ételt, és a sátortábori élethez szükséges feltételeket.

 

            DMISZ egy magyarországi diák-, s egyben ifjúsági szervezet. Specialitását pedig az is adja, hogy programjainak, tevékenységének jó részét nem a bejegyzés országában, hanem külföldön (vagyis a Vajdaságban) kívánja végrehajtani. S mivel tagjai is egytôl-egyig jugo-szláv állampolgárok, s életük hátralévô részét is ott szeretnék leélni, így egyúttal vajdasági ifjúsági- és diák-szervezetnek is tekinthetjük.

 

            6726 Szeged, Fürj utca 92/b

            Tel.: 30/26-56-256, 20/98-70-513

            www.dmisz.eduwebs.com, dmisz@mad.hu


 

Üzenem - Sértô Kálmán

 

 Egyszer mindenért felelni kell,

egyszer minden számadásra kerül,

mert él még bennünk a törhetetlen hit,

hogy nem mindég a szemét marad felül...

 

Bár ma még csak káromkodni hajt is

a tehetetlen, meddô akarat,

megmozgatja a nehéz hidakat is

az ár ereje, ha gátja szakad.

 

Pedig egyszer ez is bekövetkezik,

elsodor megfontolást, józan okot

a megalázott szívben égiglobbant harag.

S a legény, ki eddig dallal szórakozott

 

a virágban terhes réteken,

a gazda, aki izzadva kapált,

az asszony, aki kenyeret dagaszt:

eljön kiosztani a megérdemelt halált!

 

Egyszer minden mocskos patkányra

rászakad az örök rémület,

s ti, akik ma mégis rajtunk rágtok,

tudjátok meg: nincs könyörület! . . .

 

Kérges markunk ököllé duzzad,

fáradt szemünk mintha villám volna,

s megismeri büszke úrmagunkat,

kifosztott fajtánk minden árulója .

 

Sértô Kálmán


 

Bizonyítékok a magyarság finnugor genetikai rokonsága ellen - Hankó Ildikó

 

Mind az egyes emberek, családok, mind a földkerekség népei máig kíváncsian kutatják gyökereiket. A „honnan jöttem, ki vagyok” kérdés megválaszolása rendkívül fontos, hiszen ez adja meg a biztonság, a valahova tartozás érzését. Nem szükséges példákat sorolnom, hogy az identitás ébredése vagy elvesztése hová vezet a harmadik évezred elején is. A világban dúló több száz véres konfliktus hátterében mindig megtalálható az etnikai identitás  megsértése.

 

            A magyarság eredete azért is különleges, mert Európa szívébe egy egészen sajátos színt hozott. Azoknak a népeknek, amelyek Európát tekintik ôshazájuknak, a kezdetektôl föltűnt az a sajátos embertípus és kultúra, amelyet a magyarok máig megôriztek, és amely csak rájuk jellemzô a Kárpát-medencében. Az ôshaza vagy az a legkorábbi ,,szálláshely”, ahol népünk nyomait még megtalálhatjuk, több ezer kilométerre keleten volt. Ôstörténetünk kutatásában számos tudományág képviselôje vesz/vett részt: történész, régész, antropológus, néprajzos, nyelvész, zenetudós, genetikus, és sorolhatnám tovább. Az egészen nyilvánvaló, hogy a tárgyi, a nyelvészeti emlékek vagy éppen a szokások hamarabb „tűnnek” el, mint a biológiai adottságok, amelyek igen sokáig iránytűként működnek egy-egy etnikum származását illetôen. Míg a társadalom-tudományok körébe tartozó „bizonyító” ér-vek esetlegesek, addig a természettudo-mányok – különösen a genetika eredményei – megfellebezhetetlen tényként döntenek le minden fikcióra alapozott, könnyen mani-pulálható elméletet. Nem volt ez másképp a magyar ôstörténet kutatásában sem. Mai napig azt a „hivatalosan” elfogadott verziót hirdetik és tanítják hazánkban, hogy a ,magyarság’ a finnugor népek közé tartozik. Ez a megdönthetetlennek látszó elmélet dôlt össze rövid idô alatt azáltal, hogy genetikái vizsgálatokkal perdöntôen igazolták: a finnugor népekhez nem fűz bennünket genetikai rokonság.

            Az 1800-as évek elôtt elfogadott elmélet szerint a magyarság három hullámban érkezett a Kárpát-medencébe: a IV. század végén, mint Atilla hunjai (a székelyek ôsei), 568-ban, majd utána két „hullámban” mint avarok, és 895-ben mint Árpád magyarjai. A hun-avar-magyar ôstörténeti háromságból elôbb a hunok szerepét vitatták el, aztán az avaroknak a magyarsággal való rokonítását vonták kétségbe, de az utolsó avar hullámot László Gyula professzor újra visszahozta törté-netírásunkba. A mai napig tartó vita Árpád népe körül bontakozott ki, hiszen ôk foglalták el (vissza) véglegesen a Kárpát-medencét, és alkották „a magyarság” zömét, mintegy félmilliónyian voltak.

            A korábbi magyar ôstörténetírás és történelemoktatás ismereteit korabeli kül-földi auktorokra, szájhagyományra és krónikáinkra alapozta. A magyarságnak a belsô-ázsiai türk törzsszövetségbôl való kiszakadását, majd Turánon, a Kaukázuson, Levedi törzsterületén és Etelközön át a Kárpát-medencébe irányuló tudatos honfoglalását írták le a nagy Historia Mundik; Willelmus Rubruk, Plano Carpini, Grego-rius Barhebraeus, D’Herbelot, Colbert, Abulgázi, Deguignes vagy akár a magyar Szekér Joachim. A hun-avar-magyar ôstörténeti háromság tanát a Monarchia törte meg; „tűrhetetlennek” tartották, hogy az indo-európai tengerbe fejlett írással, saját zenei rendszerrel és hangszervilággal, saját hitvilággal, sajátos népművészettel, ételkultúrával, eltérô ruházattal, sajátos viselkedési formával, más testalkattal és saját nyelvvel érkezik egy nép.

            A magyar ôstörténetet német szárma-zású kutatók – Johann Eberhard Fischer, August Ludwig Schlözer, Paul Hunsdorfer (Hunfalvy), Joseph Budenz stb. – „vették kézbe”, de csatlakoztak hozzájuk az aktuális hatalmat kiszolgáló magyarok is (Gyarmati Sámuel, Jankó János, Zsirai Miklós és mások). 1870-ben Budapesten finnugor tanszék alakult, amelynek az volt a nagy csúsztatása, hogy a magyar nyelvben ténylegesen elforduló, finnugor eredetű szavak alapján a nyelvi rokonság helyett a magyarság finnugor eredetét tanította.

            A múlt században kettévált a témával foglalkozók tárbora: a hatalmat kritika nélkül kiszolgálókra és az igazi magyar ôstörténetet vallókra. Ezt a szétválást jól jellemzi a hírhedté vált ,,ugor-török” háború, amelyben a hatalmat képviselôk a finnugor elméletet, a magyar történeti hagyományokra építôk pedig a török vona-lat képviselték. Ez a magyarság feje fölött folyó vita azóta is tart.

            A monarchista-kommunista történelemszemlélet mai képviselôi (Kristó Gyula, Róna-Tas András, Hajdú Péter, Fodor István és mások) máig a finnugor eredetet hirdetik, a László Gyula, Bakay Kornél, Kiszely lstván, Pap Gábor és mások által elfogadott ôstörténettel szemben. Utóbbiak szerint zenénk, hangszereink, mondavilágunk, hitvilágunk, ételkultúránk, táncvilágunk, mesevilágunk, néprajzunk Belsô-Ázsiába mutat, nem szólva a genetikailag döntô, csak mintegy 40 generáció alatt átkódolódó testalkatunkról. Magyar antro-pológusok – Török Aurél, Bartucz Lajos, Fehér Miklós, Kiszely István – soha nem ismerték el a magyarság finnugor eredetét, hiszen testi jegyeink ennek ellentmondanak.

            A molekuláris biológia és a genetika módszereinek rohamos fejlôdése lehetôvé tette, hogy megkérdôjelezhetetlen biztonsággal kimutatható legyen egyes etnikumok biológiai rokonsága. Az elmúlt évtizedben Hideo Matsumotó japán professzor immu-nológiai vizsgálataival olyan kémiailag rokon szerkezetű fehérjéket – immunglobulinokat – hasonlított össze, amelyek alkal-masak az összetartozó embercsoportok felderítésére: Matsumoto 12 ezer magyar-országi mintát kapott feldolgozásra, az eredmény megerôsítette az eddig is sejtett bizonyosságot: az a markerjelleg, amelynek legnyugatibb elterjedési területe a Kárpát-medencében a magyarságnál mutatható ki, legkeletebbre Kelet-Turkesztánban az ujgurok és a jugarok (mindkettô török nép) között fordul elô, de megtalálható Mongó-lia délnyugati területein is. Nem találta meg ezt a markerjelleget a japán professzor a finneknél és a „tiszta” ugor népeknél.

            Nemrég váltak publikussá azok a DNS-vizsgálatok, amelyeket a német és magyar akadémiai együttműködés keretében a 80-as évek második felében kilenc hazai etnikumból, kétezer ember klasszikus genetikai markerét elemezték a Szegedi Biológiai Központ (SZBK) Genetikai Intézetében. A kutatások eredménye számos elméletet megerôsített, a jászok iráni eredetét, a cigányság származását, a kiskunok és a nagykunok kicsi genetikai távolságát a török populációktól stb.

            Eltekintve a vizsgálatok részletezésétôl, az eredmények alapján világossá vált, hogy az eddig kizárólagosnak elfogadott és tanított elmélettel szemben genetikailag nem vagyunk rokonok a finnekkel (Az eredményeket Raskó István és Béres Judit, valamint mások publikálták).

            A fentiek alapján remélhetjük, hogy a magyarság türk eredetét bizonyító és hirdetô, eddig „másodrendű” állampolgároknak tekintett kutatók igazát elismerik.

 

Hankó Ildikó


 

A „mag” tanítója - Bognár József

    

       

            A magyar ôstörténet kutatásának helyzetére legjellemzôbb, ha elmondjuk, hogy nincs önálló tanszéke egyetlen honi egyetemen sem. Az adott kérdéseket saját szakmai és egyéb elfogultságaik kényszerzubbonyában kutatják a nyelvészeti, történelmi, néprajzi tanszékek munkatársai. Ennek ellenére létezik az ôstörténeti kutatás, mint önálló diszciplína. Irányzatai vannak, és óriási érdeklôdés kíséri. S ami legalább ilyen fontos, egyre-másra jelentkeznek az új generáció tagjai. Közöttük a legkarakteresebb a Torontóban élô Forray Zoltán Tamás.

 Forray egyszerre régi és új jelenség. Olyan kutató, aki nem csak a dolgozószobája ma-gányában elmélkedik. Noha természetesen napjai legnagyobb részében gondolatait leginkább a magyar ôstörténet megválaszolatlan kérdései foglalják le. De ô nemcsak olvas, hanem elmegy minden olyan helyre, amelyet valamilyen szempontból fontosnak tart. Nem mindent hisz el, amit leírva lát, a saját szemével akar meggyôzôdni közismertnek vélt dolgokról is. Elmegy, és megnézi. És tudja, hogy a helyszínen, „magyar szemmel” még találhat is olyan új tényeket, összefüggéseket, amelyek mellett mások, más kultúrájúak elmennek, mivel nem fontos nekik, nem értik, mert nem az övék: Baráthosi Balogh Benedek méltó követôje. Utazó kutató. Nézeteinek kialakulására elsôsorban Kôrösi Csoma Sándor, Fáy Elek és Magyar Adorján hatott megtermékenyítôen.

            Otthonosan mozog Belize, Guatemala és Venezuela dzsungeleiben éppen úgy, mint a Marquesas-szigeteken, Szíriában vagy Európa bármely pontján. Utolsó kutatóútja tavasszal Dél-Törökországban volt a Nimrud-hegyen és környékén, errôl azóta már több írásban beszámolt. Utazásai eredményességét azzal is növeli, hogy az adott kérdésben mindig naprakész a legfrissebb tudományos eredményeket illetôen. Elsôsorban az angol és a spa-nyol nyelvű tudományos irodalomban jártas. Ezzel mindenképpen kutatótársai elôtt jár, akik „nyelvi nehézségeik” miatt többnyire csak egymástól tanulnak. Elônyt élvez azért is, mért teljesen független. Maga teremti elô munkásságának anyagi feltételeit, így nem kell alkalmazkodnia senkihez. Nem kell taktikáznia, kimondhatja megtalált igazságait, legyen bármi is a következménye.

            Egyszerre elméleti és gyakorlati ember. Ritka típus nálunk. Felfedezéseit, meglátásait azonnal közkinccsé teszi, folyóiratot (Táltos) ad ki, könyvei jelennek meg. Ezekközül a legfontosabb: A kerék ôsmagyar eredete című, mely méltatlanul kevés visszhangot keltett. Legújabb munkája az Ôsi hitünk I. A mag népeinek rejtett titkai címet viseli. (A „mag” szóból ered a mágus és a magyar szó is, vagyis a szakrális tudás képviselôinek a nevei.) Írásainak sikerét jól mutatja, hogy az Árpád, a papkirály című füzete már több mint 13 ezer példányban fogyott el.

            Élvezettel figyeli gyakran újszerű gondolatai, felfedezései hatását. Egyesek megdöb-benését, felháborodását. Nézeteit szívesen vitatja meg ellenzôivel, s ilyen viták alkalmával derül ki, hogy egy-egy felzúdulást keltô megállapítása mögött még mennyi rejtett tény, bizonyíték van.

            Forray Zoltán Tamás, éppen mert nem bújik el a viták, a más véleményűek elôl, szívesen terjeszti tudását, lelkesen tanít, nem rejtôzködik, nem fél, hogy „meglopják”. Van mibôl adnia. Sôt, hogy taníthasson, még áldoz is rá. Lassan már hagyománnyá válik örvényesi tá-bora, ahová fôleg fiatalokat hív szeretettel tanulni, szórakozni. Idén ez harmadszor történt, több Szittyakongresszust is szervezett már.

            Mások üzletet csinálnak az ôstörténet iránti érdeklôdésbôl. Gondoljunk csak az elszaporodott, fôleg gyógyító táltosokra, sámánokra. Ô azonban nagyúri eleganciával áldoz rá, és nem kuncsorog álszponzorok után sem. Saját világát építi, abban igyekszik kiteljesedni. Ami azért is fontos, mert már megjelentek elsô hívei, követôi.

 

Bognár József


 

A VÉRCSOPORTOK JELENTÔSÉGE A MAGYAR ÔSTÖRTÉNET GENETIKAI KUTATÁSÁBAN

A KOR HALAD – A VÉR MARAD!

 

            A különbözô embercsoportokat az embertan kezdetben a szemmel látható szín, fej, arcforma, testmagasság stb. szerint osztályozta. Színskálákat és méreteket állapítottak meg, de az eredmények sok félreértést okoztak. Az utóbbi nyolcvan évben az ember és ember közti fizikai különbségek megállapításában a vércsoport-jellegek bázisa, egyetlen génben székelve, hódít mindnagyobb teret, kizárólagosan és egyedülállóan örökölhetô és a gene-rációk hosszú során változatlanul öröklôdik. Változatlan az egyed halála után, ezek a tulajdonságok teszik az emberi különbségek feltárásban ma már nélkülözhetetlenné.

            A fizikai antropológusok osztályozásának is a generációról-generációra öröklôdô gén-csoportok képezik az alapját, amelyeknek a kombinációjából alakul ki velünk születô jellegünk, genotípusunk és phenotípusunk.

            A vércsoport-anthropológiának fô célja: meghatározni az emberiség biológiai történetét, múltbeli mozgásait, keveredéseit. Ismeretes, hogy az AB0 vércsoport alkatrészei jelen vannak az emberi test valamennyi szövetében, szervében, a vörös vérsejtek széthullása után is kimutathatóak a sejtgyök maradékában. Száraz környezetben csodálatosan ellenállnak kémiai hatásoknak és még a vérfoltokból is sokáig kimutathatóak. Öreg csontok szikkadt velejében sok beszáradt vér maradt, de a csontok más részeiben is. Ezek vizsgálata terén a Boyd házaspár végezte felelôsségteljes biztonsággal az úttörô munkát. Egyiptomi és ameri-kai múmiákon elôször száraz maradványokban, majd csontjaikból mutatták ki vércsoport jellegüket.

            Használjuk a vércsoportokat a faji kérdés megoldásához, hogy minél tökéletesebben ismerhessük meg az öröklôdés szabályait, a világ népeinek a származását és egymáshoz való biológiai viszonyát. Jelenleg közel 100 vércsoport ismeretes, amelyeknek a kelet-kezése független egymástól, a gének gyakorisága majdnem valamennyinél alkalmas és hasznos módszert ad a népességnek, származásának egymáshoz való viszonyának a megál-lapításához.

            Munkámban az emberiség vércsoport-viszonyait és ezen belül magyarságunknak muta-tom be az AB0 vércsoporttal különleges helyünket az európai népcsaládban. A 160 oldalnyi tanulmányban 22 térkép, 6 ábra és 60 táblázattal mutatom be majdnem az egész emberiség, és ezen belül a csonka haza 4 tájegységének, 95 járásának, 83 vidéki városának + a fôváros és 19 vármegyéjének a vércsoport adatait. A Haptoglobin vércsoporttal, egy lengyel szerológus munkájával pedig azt szeretném bizonyítva látni, hogy a mai magyarság a Kárpátmedence ôslakóinak vérszerinti leszármazottja!

            (A mű idehaza is kapható a nemzeti könyvterjesztôknél.)

 

dr. Nagy Ákos

szerológus, Ausztrália