Geönczeöl Gyula az MVSZ SZOT elnöke
Budapest, 2007. március 15. Budai vár, A Hadtörténeti Múzeum előtti, Kapisztrán tér.

A KOSSUTH tériek rendezvénye, miután Pesten egyetlen helyszínt sem engedélyeztek számukra


Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

Tisztelt Ünneplő és Tüntető közönség!

159 évvel ezelőtt, március 15.-én a magyar történelemben olyan eseményekre került sor, amelyek sok tekintetben meghatározták az elkövetkező; másfél évszázad magyar gondolkodóinak, politikusainak cselekedeteit. A Pilvax kávéház ifjai és velük együtt az egész magyar nemzet, az országban élő nemzetiségek java-része, hittel és bizalommal tekintett a jövőbe.

A Pilvax ifjai igen fontos korszak a REFORMKOR részesei voltak. Ez a kor sok ezer éves magyar álmot hozott a felszínre: A Szabadságról, az Ősi Igazságba vetett hitről, a Függetlenség magasztos élményéről, az Önrendelkezés Szentségéről, a magyar erkölcsiségről, a magyar becsületről, az adott szóról és a magyar hűségről, a magyar világnézetről, az azon alapuló egyetemes magyar kultúrában gyökerező közfelfogásról. Igazságérzetünkről, és mindenekelőtt és semmiképpen sem utolsó sorban az ősi magyar történelmi jog szerves fejlődésén alapuló magyar alkotmányos élet csalhatatlanságáról és szentségéről, mindannyiunk tisztességéről, amiért annyi szabadságharcot, rendi felkelést indítottunk, vívtunk meg.

Olyan hagyományok ezek, amelyekbe a Kárpát medencére törő, külső, idegen, primitív ideológiák és hatalmi erők mindig beleütköztek. Az országunkat megszálló és terrorizáló idegenek sohasem lehettek itt biztonságban és ezért hagyományaink, alkotmányos életünk összetörésére, lejáratására törekedtek. Így van ez ma is. Amikor tehát az évforduló kapcsán mi magyarok e nagyszerű, közel 19 évtizeddel ezelőtt kiteljesedő korszak gazdasági, társadalmi kulturális, honvédelmi és politikai változásaira és vívmányaira tekintünk vissza, tapasztalhatjuk, hogy a minket terrorizáló erők is elcsepegtetik a hazugságaikat.

A magyar reformkor és a magyar polgárosodás korszaka Széchenyivel és az őt követő hazafias magyar főnemességgel és a rendekkel kezdődött, és a Magyar Reformkor már 1825-ben megindult. A régi magyar történelmi családoknak még megvoltak a tekintélyes vagyonai, hazafias hagyományai és a politikai befolyása ahhoz, hogy lépjenek. Nem volt könnyű dolguk a rájuk telepített idegen, Habsburg arisztokráciával, de egy idő után azt is uralni kezdték.

Magyarország az Ausztriával való unióba a hűbéres korból származó magyar alkotmányos keretek között lépett be. Akkoriban azonban ez volt a társadalmi berendezkedés alapja. Európában azonban a királyok fokozatosan megszüntették a hűbéres kiváltságokat és az uralkodók abszolutikus kizárólagosságra tettek szert. Különösen Franciaországra volt ez jellemző. A kivétel Magyarország volt, amelynek alkotmánya, vagyis ősi jogrendje tartalmazta azokat a rendelkezéseket, amelyek szabadságjogokat fogalmaztak meg és a magyar népet olyan politikai oktatásban részesítette, ami messze meghaladott mindent, ami abban a korban Európában fellelhető volt. Az abszolutizmussal szemben tehát a nemzet csak úgy őrizhette meg intézményei szabadságát és politikai kiváltságait, ha szigorúan ragaszkodott a régi alkotmányához, ősi jogrendjéhez. Mennyire igaz ez ma, amikor a kommunista terror maradványaival állunk szemben! A Habsburgokkal tehát megjelent nálunk a római jogon alapuló, nyugati mintájú, abszolút hatalommal rendelkező király, míg a másik oldalon a demokratikus, hűbéres nemesi rend, maga mögött tudva a hűbéres korban gyökerező nemzetet, az azt az alkotmányos szabadságra nevelő jogrenddel, amihez hasonlót még az angolszász területen sem találunk, olvasható a korabeli amerikai politikai szakirodalomban. Ennek az alkotmánynak volt meg az a fontos elve, hogy minden kis városnak, körzetnek, megyének, önkormányzatot adott, hogy a saját ügyeit intézze. Magyarországon mindenki tudta, hogy a régi jogrend legnagyobb sérelmét a hűbéres kor maradványai képezték. Ez különösen az adóztatás formái miatt volt így. Azonban a valóságban ez sokkal enyhébb volt, mint papíron és a korabeli utazók férfias, lovagias magyar parasztságot figyelnek meg. Mindenki tartott az alattomos ellenségtől, Ausztriától és ezért nem nyúltak hozzá sok ellentmondáshoz, ami a jogrendben megmaradt. Tudták, ha bármelyik részét elmozgatják, összeomolhat az egész. Így érkezünk el a Reformkorhoz.

A történelmi magyar főrend és középosztály hagyományait a magyar függetlenség gondolata végig kísérte és a történelmi jogrend védelmezésével képesek voltak a magyarságot helyzetbe hozni az ipari forradalom kezdetén. Csatlakozott hozzájuk az ország. A szabad kunok, jászok, hajdúk, székelyek a középosztály legjobbjai és az egész magyar nép. Nem a félelem, önérdek kísérte tehát a magyar országgyűlés tetteit 1847-48-ban. Sok minden ötvöződött ezekben a reformkori tettekben, mint mindig, amikor a legjobbat akarjuk tenni. De jegyezzük meg dicsérettel a történelem lapjain, írják a külföldi megfigyelők ebben a korban, hogy egy nemes gondolkodású nemzet, erejének teljes tudatában, teljes biztonságban, semmitől sem kényszerítve, egyetlen mozdulattal milliók jobbágyi létét szüntette azt meg annak anyagi vonzatára való tekintet nélkül.

„Óh uram”, mondja 1851-ben egy Pesten átutazó amerikai jogtudósnak egy pesti polgár: „Ön olyan szerencsétlen időben jött ide. A régi alkotmány, amely szerint éltünk több mint nyolcszáz éven át szét lett szórva a szélben. Mindent elvesztettünk, amit egy nemzet elveszíthet. Ön semmit sem láthat a régi szabadságból és a kiváltságokból, amire olyan büszkék voltunk. Az emberek mindenüket elveszették ebben a háborúban, és most elvették a szabadságukat is. Minden lépésben akadályokba ütközünk, és meg sem lehet mozdulni anélkül, hogy egy osztrák kémre ne bukkannánk. Ön mindenhol találkozik majd a magyarok vendégszeretetével. De a nemesek visszahúzódtak, mert nem tudni kit mikor rángatnak bíróság elé”. Egy munkásember pedig így beszél az amerikai professzornak:  Óh uram, látta volna ezt az országot öt évvel ezelőtt. Nem is hiszem, hogy Európában volt-ehhez hasonló szabad és boldog ország! A bor és a búza és minden olyan olcsó volt a szegény ember számára. A nemesség mindenhol reformokat, javulást, hozó intézkedéseket vezetett be. Volt országgyűlésünk itt Pesten, megszavazhattuk a küldötteket és függetlenek voltunk Ausztriától. Elvesztettük a régi Alkotmányunkat és a jogainkat. Nem maradt semmink se. Nincs országgyűlésünk, az egész ország halott”. 1851-t írtunk ekkor.

Igen. Mi magyarok erre a nagy magyar egységre, erre a nagy, IGAZI REFORMKORRA, erre a hatalmas felemelkedésre emlékezünk minden évben. És joggal.

A kommunisták, akiket mindig elkísérnek a francia forradalomból itt maradt ideológiákkal kísérletező holdkórosok - ahogy őket Széchenyi jellemezte, látva a francia forradalom terrorját, a Politikai programtöredékek c. máig érvényes politikai röpiratában - Mindent megtesznek azért, hogy ezt a nagy nemzeti egységet szétverjék. Mit meg nem tennének azért, hogy elfeledtessék a nagy példát. Csakhát az ő ötleteik soha sem mérkőzhetnek meg eredményesen egy ősi nemzet fiatalos akaraterejével és egészséges élni akarásával. 16O évvel ezelőtt a magyar történelmi jogrend, a szabadságjogok általános kiterjesztése révén az ország minden lakójára, a REFORMKORI magyar jogalkotás megnyitotta az utat felemelkedés felé. És akkor Bécs pénzügyi körei nagyon megrémültek.

Amikor megjelent az önálló magyar bank és a magyar pénz. A Kincstárhoz tartozó állami tulajdon, bányák, vállalatok szakszerű megszervezése által egy év alatt megtízszereződött az ország gazdasági teljesítőképessége és az adókból befolyó jövedelem meg négyszereződött. Európa elképedésére a porosz hadsereg szervezettségét felülmúló honvédhadsereg állt fel. Ennek a katonai erőnek az első egységeit pedig örök erejű üzenetként nem más, mint azok a huszárezredek képezték, amelyek felállítását a Rákóczi kurucainak szabadságharcát lezáró békeszerződés pontjai rendelték el. A felszabaduló magyar géniusz láttán Bécs megindította a birodalmi seregeket a magyarok ellen. Mi ebben a harcban a jogrendünkre és ősi alkotmányos életünkre hivatkozva szálltunk szembe az erőszakkal. Bécs csak a Robespierre-i ötletekre való hivatkozással tudta bevonni ellenünk az orosz birodalmi seregeket és az orosz tisztek a magyarok leverését követően nem kis dühvel emlegették azt, hogy az osztrákok mit összehazudoztak nekik a magyarokról. A történelem fintora, hogy ma a kommunista erőszakoskodás éppen a robespierre-i, sztálinista jelképekre, mint a modern haladás ideológiájára való hivatkozással próbálja médiája és ügynökei segítségével elnyomni a magyar alkotmányos erőket.

Mi felvidékiek minden évben megkoszorúzzuk a nagysallói csatatéren elesett honvédek emlékművét, kifejezve ezzel a magyar egységbe és a magyarságba vetett töretlen hitünket. Nagysalló a márciusi ifjak által elindított események kiteljesedése volt.

És Nagysalló volt az, ahol Görgey a foglyul ejtett osztrák tisztek vallomásából először hallott arról, hogy az orosz beavatkozás ördöge már régóta a diplomáciai tárgyalások témája volt. Ezért akarta Görgey szétverni, és teljesen megsemmisíteni az osztrák hadsereget. Az oroszok azonban ekkor még azt üzenték az osztrákoknak, hogy a magyar forradalmat családi viszálynak , alkotmányos vitának tekintik, amibe nem avatkoznak bele. De ha a magyar forradalom progresszív erői, tehát a liberálisok kikiáltanák a függetlenséget, mondta az orosz, akkor Oroszország az 1815.-k évi status quo fenntartása végett teljes erővel fog beavatkozni. A fővezér Léván, a főhadiszálláson, amelyet a református egyház lelkészi, barokk épületében rendeztek be, és amelyet később, a szocialista időkben lebontottak, április 17.-én kapta kézhez a Debrecenből érkezett végzetesnek bizonyuló, április 14.-én kiadott Függetlenségi Nyilatkozatot. Ezt válasznak szánták az országot ősi alkotmányától megfosztó és földaraboló császári, olmützi klikk nyilatkozatára, amelyet azonban a magyar konzervatívok elhamarkodottnak tartottak, és amelyet Görgey tisztjei közül is sokan elleneztek jakobinus kicsengése miatt.  Nem az a baj, hogy az orosz be fog jönni, mondta ezekben a napokban az angol követ Debrecenben, hanem az, hogy Európa nem fogja Önöket segíteni ezen határozat miatt. Nem az a baj, hogy ellenségeik kezét felszabadították, hanem az, hogy barátaik kezét megkötötték. Ha nincs ez az elhamarkodott politikai tett, a győztes hadvezér Bécsnek fordulva megköthette volna azt a fegyverszüneti megállapodást, ami a Reformok végleges győzelmét és a magyar államot megmenthették volna.

És ezért most az évforduló alkalmából emlékezzünk a másik hatalmas, 1849-es ellenfélre is. Konstantin W. Sakharow orosz altábornagy Koltcsak orosz kormányzó és tengernagy szibériai hadseregének parancsnoka volt. Emlékiratait 1932-ben adta ki. Idézem őt: „Nagy a bűnhődés, amivel Oroszországnak régi vétkeiért lakolnia kellett és még mindig kell”, írja. „A fiatalok életparancsnak kell, hogy tekintsék, hogy az ingadozások útja sosem a diadalhoz, de csakis a romláshoz vezet. Oroszország gyermekeinek valóságos kínzókamrája lett, neve is eltűnt a föld színéről és helyét a szovjet állam foglalta el. Mi oroszok, csak mostanában, száműzetésünk reménytelen idejében tudtuk meg igazán, mily nagyon, nehezebben, sújtotta a sors Magyarországot, mint más népeket. Szent István koronáját legszebb ékszereitől, országrészeitől fosztották meg és az egykor oly tökéletes ékszer most összetörve fekszik. A magyar nemzetnek is hatalmas károkat okozott a pánszlávizmus, amelynek eredete ártatlan szentimentalizmus volt. A politikai pánszlávizmus azonban teljesen elhibázott volt és az orosz nép vele szemben közömbös maradt, joggal feleslegesnek és idegennek tartotta azt. Mai szemmel nézve a magyar nép, az orosz paraszt és kozák között igen sok hasonlóságot találunk. E közös vonások az orosz és a magyar nép egykori közös őseitől származhatnak, akik valaha a Volga és a Dnyeper közötti síkságon éltek. A hasonló tulajdonságok azok az ősi fajtabeli jellegzetességek, amelyek a magyaroknak őseié, tudniillik a turániaiak jellegzetességei is. A jövendő Oroszország, és Eurázsia ennek inkább lesz tudatában, a jövőben, hiszen keserűen kellett megállapítanunk, hogy éppen mi oroszok és magyarok tűrtük el a legtöbb szenvedést némely szlávoktól” mondja Sakharow orosz altábornagy. Itt arra a tényre utalt, hogy a cseh légiók 1917 után szövetkeztek a liberalizmussal és védték a bolsevikokat, utat nyitva ezzel a szovjet rendszer megalakulása felé, mialatt segítettek elpusztítani a régi Oroszországot. Ez a szovjet rendszer később Benesnek és cseh légionistáinak segédkezet adott ahhoz, hogy felléphessenek a Felvidék magyar népe, a parasztság ellen, elszedve vagyonukat, hazájukat, aminek birtokába éppen a reformkor helyezte őket.

Mi magyarok tehát emelt fővel tekintsünk a jövőbe.

Idézzük hát Görgey Arthúr főparancsnoknak, 1849. április 29.-én Komáromban a magyar Reformkor győztes honvédhadseregéhez intézett kiáltványát, amelynek szelleme a mához szól, és amelynek üzenete tartalmazza a jobb jövőbe vetett reményt:

„Alig egy hónapja, hogy még a Tisza mögött állottunk, kétkedő tekintetet vetve kétes jövőnkbe. De ki hitte volna akkor, hogy egy hónap múlva már átlépjük a Dunát és felszabadítjuk szép hazánk legnagyobb részét egy idegen dinasztia igája alól. A legmerészebbek sem merték volna közülünk ezt egész biztosra várni. De a honszeretet magasztos érzése lelkesített benneteket s az ellenség szám nélküli hadakat látott vitézségetekben. Győztetek – hétszer szakadatlanul egymásután győztetek, és győznötök kell ezután is”.

A győztes hadvezért idézve zárom mai emlékezésemet. Tekintsünk vele mi is, kétkedés nélkül, de igaz hittel és a hős honvédek elszántságával a jövőbe. Dolgozzunk és készüljünk rá éjt nappallá téve.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Geönczeöl Gyula az MVSZ SZOT elnöke

Az MVSZ Szlovákiai Országos Tanácsa számos tagja írásban jelezte, az elnök felé, hogy mindenfelé résztvesz Budapesten az ünnepségeken és tüntetéseken. Éljen a tagság. GGy.