ISMÉT MEGSZÁLLTÁK HAZÁNKAT !

SIKLÓSI ANDRÁS

ismet.gif (167089 bytes)Vajon mikor tekinthetô egy ország idegen erôktôl megszálltnak? A kérdés eldöntéséhez általában 4 szempontot kell figyelembe vennünk: azaz, hogy politikai, gazdaságipénzügyi, szellemitudati (kultúrálisvallási) és katonai szinten független, szabade a terület népessége, avagy mások akarata gyôzedelmeskedik az ôslakók ("bennszülöttek" fölött. Ha a 4 fundamentum bármelyikét idegenek bitorolják, akkor részleges, ha pedig egyidejuleg valamennyi téren ez érvényesül,   akkor totális megszállásról beszélhetünk. Ennek elôrebocsátásával végezzük el a vizsgálatot Magyarország esetére. Kibôvítve azzal, hogy választ keresünk arra is, vajon ki(k)nek és miért áll(hat) érdekében egy békés, jóhiszemu nemzet leigázására, sôt végleges eltiprása, ill. gazdag földjeinek és javainak megszerzése.

1945-47 közt egy háttérbôl irányított látszatdemokrácia muködött a trianoni csonkaországban. Voltak szabad választások, politikai intézmények (par-lament, önkormányzatok, stb.), s bizonyos engedélyezett pártok által alkotott többpártrendszer. A köznapi végrehajtás azonban rendszerint megfeneklett a tényleges hatalmat gyakorló szovjet "felszabadítók" szándékaival szemben. 1948tól viszont egy éles "balra át" után a korábbi konszolidáltabb viszonyok helyébe egy nyilt politikai-katonai diktatúra lépett, mely egypártrendszerével, börtönvilágával, gulágjai . val és bitófáival teljesen legázolta a magyarság szabadságát, törekvéseit, alapvetô emberijogait. A párizsi gúny' határokon kívülrekedt testvéreink lényegében hasonló sorsban vergôdtek, azzal a körülménnyel súlyosbítja, hogy ' nemzeti(ségi) hovatartozásuk miatt még külön is üldözték ôket. Az 1970-es, 80as években a vad bolsevista terrort követte egy szelídebb formátumu, de hasonlóan embertelen és elvetemült rendszer, a "legvidámabb barakk". 1989ben a bukott pártállamot ismét egy többpártrendszer váltotta fel. Innentôl kezdve, az 1990es választásokon át, úgy 1991 közepéig beindult egy furcsa rendszerváltoztatgató folyamat, ami azonban hamarosan zátonyra futott és csírájában elhalt. 1992tôl napjainkig egyre inkább körvonalazódott egy rendkívül aljas, körmönfont öszvérállapot, amit legtalálóbban démokraturának nevezhetnénk, hibrid jellegére utalva. Régi elnyomóink diadalittas visszatérése után újra a félelem, a bizonytalanság, ajogtalanság, a félrevezetés uralkodik. A magyar népesség &127 rohamosan fogy, állaga romlik, életkedve folytonosan csökken. Önsorsának irányítására semmilyen befolyása nincs, legjobb erôi reménytelenül kiszorítva tengôdnek; külsô érdekcsoportok, maffiahálózatok és elvtelen helytartóik uralkodnak a nevében.   Gôzerôvel folyik az idegenek (elsôsorban a szovjet utódállamokbeli zsidók betelepítése, törvénytelen "honfoglalása", etnikai faji összetételünk tudatos megváltoztatása.

Magyarország tehát politikai értelemben megszállt ország, ahol nem csupán gyarmatosítják népünket, hanem tervszer?en ki akarják irtani, hogy egy új birodalmat alapíthassanak a Kárpát-medencében.

1945-tôl 89-ig gazdasági tevékenységünket, pénzügyi viszonyainkat teljes mértékben az orosz hódítók ellenôrízték. A nemzet szorgos termelômunkájának hasznát, gyümölcseit fölfalta a csillapíthatatlan étvágyú, behemót vörös medve. Gazdasági segítségnyújtás címén hazánkat többszörösen kirabolták,javainkat, értékeinket ellenszolgáltatás nélkül eltulajdonították, vagy nevetségesen csekély fizetséget nyujtottak értük. A magántulajdont eltörölték, mindent államosítottak, a korábban kiosztott földeket kolhozosították. A gyárak, üzemek, mezôgazdasági szövetkezetek, bankok élére szakmailag dilettáns, alulképzett, ellenben "meg bízható", törzskönyvezett elvtársaka állitottak, akik készséggel végrehajtották valamennyi utasításukat, mellyel elképesztô károkat okoztak az országnak. A viszonylag enyhébb gulyáskommuniznizmus alatt megkezdôdött a nyugati hitelek itilvétele. Csakhogy ezek sem a hazai beruházásokat, technológiai kor szer?sítéseket, fejlesztéseket és piacbô vítéseket, azaz életszínvonalunk emelé sét szolgálták, hanem nyomtalanul el tüntek a Szovjetunióban, ill. a "magyar" funkcionáriusok bankszámláin. Az egyre szembet?nôbb hiányok miatta 80-as években megkezdôdött egy álta lános leépülés és elszegényedés, mely mára katasztrófális méreteket öltött.

Az IMF és a Világbank által uzsora kamatra folyósított hitelekbôl népünk jóformán semmit sem élvezett, ám régi új kizsákmányolóink most mégis ve lünk akarják letörlesztetni az utolsó fillérig (meg még azon is túl!) Ez nyilván való államcsôdhöz vezet, mert a magyarságotjelenlegi nyomorúságos álla potában erre kötelezni felér egy kollek tív öngyilkossággal. Ez még akkor ís lehetetlen, ha több évtizedes rabszolga munkánk, építô tevékenységünk összes látható eredményét, termôföldjeinkkel egyetemben, mélyen áron alul megszer zik a külföldi  "privatizátorok", ill. honi strómanjaik. Világosan látható tehát, hogy pénzügyeink, nemzetgazdaságunk irányítása 50 év óta egy pillanatig sem volt a kezünkben, hanem végig orosz, majd amerikai-izraeli érdekeltségnek rendelték alá. Csak a megszálló szemé lye változott, ám a megszállás ténye vitathatatlan. Jól tudjuk, hogy a tulaj don maga a hatalom; ezért egy vagyo nából módszeresen kiforgatott proletár tömeg, egy éhezô és földönfutó kol dussereg nem képviselhet komoly ellen állást az álliberális, kozmopolita, sza badkôm?ves ragadozók rémuralmával szemben.

Az 1945-tôl 1996-ig terjedô, majd a. késôbbi idôszak változatos megszállási formái közül alighanem a kultúrális szellemi sikon végbevitt legázolásunk ütötte a legszörny?bb, leggyógyíthatatlanabb sebeket szerencsétlen népünk testén. A bolsevizmus alatt egy minden ésszer?séget, realitást és humanizmust nélkülözô marxista-leninista "értékren-det", egy ateista, materialísta, internacion(al)ista eszmerendszert kényszeri-tettek ránk szuronyos ôreink.  Meghamisították egész történelmünket, meg-gyalázták hôseinket, jelképeinket, sárba taposták évezredes hagyományain '. kat, ôsi tudáskincsünk, gazdag és hatalmas kultúránk emlékeit és nyíló vi-rágait. Világszerte híres, elismert iskoláinkat barbár módon tönkretették, ne-velôink, pedagógusaink szakmai szinvonalát, emberi tartását a mélypontra süllyesztették. A fiatalságot klasszikus muveltségétôl, hazafiságától, nemzettu-datától, erkölcsi példáitól, vallásos hité ' tôl, bajtársias szellemétôl egyaránt megfosztották, de cserébe csak az üres karriervágyat, a modortalan viselkedést, az egészségtelen életmódot, a beteges önzést, a nihilista szemléletet  plántálták beléje.  Az irodalomban, a képzômüvészetekben, a színjátszásban, a zenében és a tudományban többnyire a pártos "ügyeletes zsenik", a rendszert elfogadó és támogató harmadrangú tucatfigurák érvényesülhettek csupán, míg az igazi tehetségeket rendszerint elhallgattatták, vagy egzisztenciálisan megalkuvásra késztették. A Lukács György, Révai József, Aczél György, Berend T. Iván, Major Tamás, Köpeczi Béla, Fodor Gábor, és más zsidók által fémjelzett kultúrharc során a magyarságból kiölték a valódi értékek fölismerésének és befogadásának képességét.

Az írott és az elektronikus sajtó a legsötétebb banditák közremuködésével egy hazug, semmitmondó, nemzetietlen euroamerikai moslékot zúdított a nyakunkba, silyenformán a mindenkori zsarnokság leghüségesebb janicsárja lett. A keresztény egyházak sem látták el kielégítôen lélekmentô és nem-zetvédô feladataikat, de a szüntelen üldözés, a rendkívül ártalmas békepapi mozgalom s a gombamód szaporodó mérgezô szekták dacára a lelki ellenállás fellegvárainak számítottak; ám elszántságuk, küzdôképességük, megtartó erejük egyre csökken. 1989 óta a távlati kultúrális célok és tendenciák ugyanazok, legföljebb a taktikák és módszerek váltak még ördögibbé. Minden idegenség, romboló másság szép és kívánatos; minden becsületes, nemzeti szellemu, kvalitásos mu és alkotója populista, nacionalista, rasszista vagy fasisztoid, tehát gyökerestôl elvetendô. Ma ugyan "szabad a szólás", de segít-séget, reklámot csak az várhat, aki belesimul az általános nyájelméletbe. Elmondhatjuk, hogy hazánkban 50 éve kultúrális népirtás folyik (a határainkon túl még nyelvtörvénnyel, iskolatörvénnyel is megtetézve!), simmár e téren is bizonyított megszállásunk haszonélvezôi egyben az új "honfoglalók" rév-kalauzai.

Eredeti értelemben megszállásnak leginkább a katonai, fegyveres okkupációt tekinthetjük. Öt évtizede sajnos ebben sem szenvedünk hiányt. 1945tôl 91ig szovjet tankok lánctalpai szaggatták vértôl áztatott földünket. De repülô-gépekben, atomrakétákban és egyéb hagyományos pusztítóeszközökben sem szukölködtek a több, mint 40 évig "ideiglenesen hazánkban tartózkodó vendégbarátaink". Az egész ország egy gigászi orosz támaszpont volt, tele lak-tanyákkal, üzemanyag és hadianyagraktárakkal, bunkerekkel és rakétasilókkal. A mintegy 80100 ezer (késôbb "csupán" 50 ezer) hadfi ellásátáról, kényelmérôl, fejedelmi életvitelérôl természetesen népünk gondoskodott. Bôségesen meg$zolgáltuk ezzel "felszabadításunkat", kifosztásunkat, a málenkij robotra hurcolást, az 1956os forradalmunk leverését, hogy az állandó rettegéstôl s az ezernyi egyéb kellemetlenségrôl most ne is beszéljünk. Intelligens, etikus viselkedésükkel, szerény, szeretetre méltó magatartásukkal örökre egy falánk sáskarajnál, egy fejünk fölött trappoló bölénycsordánál isjobban emlékezetünkbe vésték magukat. Akkor lássuk ôket megint, mikor július 40én piros hó esik!

1991 és 1995 között katonai viszonylatban végre igazán szabadok lehettünk, fölcsillant a remény, hogy egy nekünk tetszô, magyar Magyarországot teremthetünk az elvetemült zsiványok hubérbirtokosai helyén. Azonban örömünk hamar elpárolgott, mert a kopottas pufajkát hordó, vodkát nyakaló, elfásult Ivánokat fölváltotta a bôrdzsekit és cowboykalapot viselô, különféle drogokkal edzett Joek flegma társasága.

Már az 1848. március 15-i 12 pont egyike így hangzik: "A magyar katonákat ne vigyék külföldre, az idegeneket pedig vigyék el tôlünk!" Bizony a márciusiak bölcsebbek voltak mai vezetôinknél, mert nemcsak kristálytisztán fogalmaztak, hanem meg is próbálták végrehajtani a nemzet létérdekét kifejezô parancsot. Ám mostanra morbid karácsonyi, szilveszteri ajándként nyakunkba szakadt az új "ideiglenes" megszálló, (a finoman békefenntartónak, hadtápbázisnak, logisz-tikai és pihenô központnak aposztrofált) amerikai hadsereg. A 250 ezer halottat, sok százezer sebesültet, 2 millió menekültet "eredményezô" véres testvérháború s a kegyetlen etnikai tisztogatások után Daytonban megkötött szerbhorvátbosnyák kényszermunka nyomán elôállt kényes egyensúly megôrzése érdekében szükséges állítólag a mintegy 60 ezres NATOkontingens bevetése.  Azonban még mindig nem világos, hogy Horvátország, Szerbia vagy Bosznia helyett (de említhetném akár Olaszországot, Ausztriát vagy az Adria szigeteit is), miért pont nálunk, egy semleges országban ütötték fel háttértáborukat az IFOR állig felfegyverzett, 10 ezer fôre becsült Erôi. Egyáltalán mi közünk nekünk (a sajnálaton, erkölcsi együttérzésen túl) a volt Jugoszláviában zajló éppen az USA által kirobbantott, s Anglia, Franciaország által fenntartott apokalipszishez, hacsak az nem, hogy a Délvidéken sanyargatott magyar testvéreink sorsán könnyítsünk, és számukra lehetôségeinkhez mérten védelmet nyujtsunk. Viszont derék kormányzatunk pont ezzel nem törôdik jottányit sem, míg valamennyi egyéb, számunkra közömbös vagy egyenesen hátrányos törekvést ész nélkül h?séges csatlósként kiszolgál. Nos, találgatások helyett elárulom megszállásunk valódi, kizárólagos okát. Nem más ez, mint a hazánkba frissen bevándorolt dorolt (és ezután beköltözô) pogrom viselt telepesek, az immár cirka félmillióra növekedett kaftános hitsorsos biztonságának szavatolása, zavartalan uralmának biztosítása a magyar ôslakók felett.Az elmúlt 50 év társadalmunkat annyira összetörte, oly kilátástalan helyzetbe sodorta, hogy hamarosan várható egy általános fölkelés korábbi és mai elnyomóink ellen. A kivénhedt hatalomnak nyilván nincs akkora ereje, hogy továbbra is elfojtsa az ösztönös, vulkánszer?en kitörô lázadást, ezért folyamodott egy átlátszó ürüggyel az "amcsi testvérhez". Persze ôk hangsúlyozottan nem megszállóként, hanem szövetségesként jöttek, s mindössze 1-I,5 évre, ami persze (ismerve a német és japán mintát) könnyen eltarthat néhány évtizedig. Mert beengedni sokkal könnyebb volt ôket, mint eltávolítani. Hiszen ki?zni , nem tudjuk ôket, felszólalásainkon pedig jóiz?en vigyorognak majd. 56 ban orosz "barátaínk" a Duna vizét hitték Szuezí-csatornának; lehet hogy ezek meg Kaposvárt tévesztik össze Szarajevóval? Megbízatásuk eleinte csak Taszár repülôterére és környékére szólt; ám híhetetlen gyorsasággal máris elfoglaltak két újabb repülôteret és négy szomszédos községet, továbbá Ferihegy jó részét is ôk birtokolják. Ha igy haladnak, csápjaikat rövidesen kiterjesztik az egész Dunántúlra, ahonnan már csak egy ugrás a termékeny Tiszatáj, a délibábos hortobágyi puszta, vagy a Börzsöny, a Mátra és a Bükk vadregényes tömbje. Szegény, fölültetett vállalkozóink lelkesen készültek az "amik" fogadására. Gondolták, egy ekkora támaszpont élelmezése, ellátása, igényeinek kielégítése révén nekik is leesik valami, s a számtalan munkanélküli honfitársunk is talál esetleg átmeneti megoldást ôrlô gondjaira. Ám rövidesen kiderült, hogy egy texasi zsidó nagykereskedô végzi a fontosabb szolgáltatásokat; tôlünk csupán kenyeret és péksüteményt vásárolnak a beszerzôk, még a palackos vizet is Németországból hozatják.

Ne legyenek illuzióink! Hasznunk ebbôl a cirkuszból nem származik semmi, veszteségünk annál inkább. Ezt az egész "légyottot" végsôsoron mi fogjuk megfizetni. Egyebek közt a környezet és levegôszennyezésre, az utak és repülôterek károsodására, a Herculesek s a hatalmas szállitó monstrumok által okozott épületrongálásokra (pl. Kaposújlakon alig van már ép ház, a legtöbbet látványos repedések díszítik), a fokozott járványveszélyre utalnék csupán. S aztán a föllendülô prostitucióra, a potenciális kábítószerpiacra, meg a gyakori közlekedési balesetekre (eddig csak Kaposváron 25-30, valamennyi az US Army vétke!). Vendégeink nemhogy a támaszpontért, a létesítmények használatáért nem fizetnek bérleti díjat, hanem a karambolokért (roncsolt testekért és sérült autókért) s egyéb kézenfekvôen a jelenlétükbôl fakadó balvégzetü 'esemé-nyekért sem nyújtanak kártérítést (egyenlôre ezt a magyar biztosító vállalta magára). Ennyit tehát az "amerikai álom" magyar vetületérôl, a világrendôrség, a "legyôzhetetlen ink" bemutatkozásáról a kis Somogyban. Feltünôen gyanús az a mód, ahogyan Horn és Göncz a behívásukat intézte. A lakosságot természetesen meg sem kérdezték (ezen már nem is csodálkozunk!), ellenben a parlamentet is kész tények elé állitották, így nem maradt más nekik, mint a fejbólintás. Elmondhatjuk azt is, hogy roppant egyoldalú a szerelem, mert Magyarország egyelôre nem léphet még a NATOba (bizzunk abban, hogy késôbb sem!), a NATO viszont máris "belénk lépett", ponto-sabban elfoglalt bennünket. Szlovák, román és szerb jószomszédaink nem titkolják, hogy további megcsonkításun 'kat tervezik. Ez a határtalan nagyravágyás sajnos nem nevetség! Együttvéve máris 910szeres túlerôvel rendelkeznek, s ütôképességük egyre nô; . miközben nálunk a Keleti György-szeru viaszbábok (leginkább Lindner Bélához hasonlít!) további jelentôs leszerelést (a jelenlegi 90 ezerrôl 35-40 ezerre) foganatosítanak. Így egy ellenséges támadást képtelenek lennénk eredményesen visszaverni.

Amerika 1920ban feldarabolt, 1945-ben áldozatul dobott, 1956ban elárult és cserbenhagyott, 1980 óta pedig sokszorosan kifosztott bennünket. Vajon ezekután mellénk álle önvédelmi harcunkban? Aki ilyesmiken töpreng, legjobb ha sürgôsen orvoshoz fordul. Hiába Göncz és Horn megalázó sündörgése Taszáron, az ugyanitt villámlátogatást tartó, arcpiritóan öntelt Clinton úgyszólván átnézett rajtuk. Kötelezô udvariassága és széles mosolya mögött alighanem undort és megvetést érzett a két aprócska csúszómászó láttán. Sok-kal kellemetlenebb azonban, hogy egész fajtánkat (talán torz, satnya vezetôi nyomán?) valamifélesegédnépként(esetleg leendô golyófogóként?) kezeli, nem pedig egyenrangú partnerként. Mi viszont ha már beengedtük a rókát a tyúkólba elôzôleg legalább kemény feltétéleket szabhattunk volna, és megkísérelhettük volna bizonyos elônyök és kedvezmények kicsikarását Big Billtôl. Mondjuk kifizetetthettük volna vele a háborús embargó miatt elszenvedett 34 milliárd dolláros veszteségünket.  Hazánk visszavonhatatlanul hadiösvényre lépett, a csapatmozgások egyik fô iránya lesz, az átvonulások és átmeneti állomásozások révén. A jenkiken kívül feltehetôleg más IFORerôk is (talán éppen az oroszok?!) grasszálnak majd itt; megannyijámbor tatár horda. Az évek óta légterünkben végzett korlátlan felderítô tevékenységrôl, tetszôleges megfigyelésekrôl s a szintén átvonuló ENSZcsapatokról már el is feledkeztünk.

Hazaáruló kormányunk gusztustalan farkcsóválással készül a NATO tagság elnyerésére, s az áhított célért bármely áldozatra kész (Naná, nem a saját bôrét kockáztatja! Máris 500 önkéntes magyar katonát vezényelt munkaszolgálatra a halálzónába, hogy ott hida(ka)t építsen, ill. egyéb nem fegyveres, muszaki feladatokat oldjon meg. A csóró bakák persze kaptak az alkalmon, hiszen havi 1000 dollár nem csekély összeg a mai inséges idôkben. De ha aknára lépnek, orvul lelövik ôket vagy más módon megnyomorodnak, rögtön kiderül, hogy milyen olcsó lett a magyar élet.  "Elôrelátó" vezérkarunk, majd enyhén szólva nem elszánt hazafiakból álló országgy?lés könnyelmuen megszavazta, hogy kis csapatunk mindössze kézifegyverekkel indulj on útnak akkor, amikor mások állig páncélban és nehézt?zérséggel körülbástyázva teljesítik bé-kemissziójukat. A gyengeelméjüséget suroló naívsággal feltételezték, ha mi nem lövünk, tán minket sem lônek. Vagy ha mégis, hát majd megvédenek bennünket a brit zsoldosok, ha indokoltnak látják.  No, erre megint nem tennék egy lyukas garast sem. Végül nagy nehezen sikerült kialkudni néhány páncélozottjármuvet is, persze a szoká sos fegyverzet nélkül. Hát csatát nem fogunk velük nyerni, de a meneküléshez talán megfelelnek. Irgalmatlan balfogás volt részünkrôl ez az egész akció. A Balkánon még sosem volt szerencsénk, viszont utána mindig kijutott a megtorlásból. A boszszúszomjas szerbek most is etnikai tuszoknak tekintik kiszolgáltatott vajdasági testvéreinket, s ez az oktalan kalandunk könnyen gerjeszthet ürü-gyet megsemmisítésünkre vagy elkergetésünkre a késôbbiekben. (Az 1968-as felvidéki bevonulásunknak is az ottani magyarság itta meg a levét!) A kocka el van vetve. Isten csodája lesz, ha baj nélkül megússzuk, s "békeharcunkat" követôen nem keveredünk körkörös háborúba a trianoni ordasokkal.  Alaposan megvizsgáltuk hazánk megszállásának módozatait. Mivel valamennyi feltétel messzemenôen teljesült, leszögezhetjük, hogy totálisan megszálltak bennünket! Ez csupán az elsô lépcsô végsô szétszóratásunkhoz és elpusztításunkhoz. Kézzellábbal és minden energiánkkal azért kell küzdenünk, hogy újra kivívjuk szabadságunkat, függetlenségünket (szuverenitásunkat), garantáltjogainkat és emberi méltóságunkat! Ebben sem a NATO, sem EU-tagságunk nem segíthet. A tengernyi ellenséggel szemben csak önmagunkra, saját bátorságunkra, törhetetlen hazaszeretetünkre, hôsies kitartásunkra és nemes szolidaritásunkra számíthatunk!