Jimmy Carter kedden a Gázai övezetben
járt, ahol megbeszélést folytatott Iszmá'íl Hánije palesztin
miniszterelnökkel, és megszemlélte az izraeli hadsereg által
véghezvitt rombolást. A volt amerikai elnök a Hamász-kormány
vezetőivel való megbeszélése után elmondta: amennyiben
létrejön a független palesztin állam, a palesztinok elnyerik
a jogaikat, a Hamász hajlandó lesz a megbékélésre Izraellel
- írja a Válláh! Hádásot nevű izraeli hírportál.
Carter és Hánije Gázavárosban
Jimmy Carter volt amerikai elnök már
hosszú évek óta fáradozik a közel-keleti megbékélés
előmozdításán. Mostani szentföldi útja folyamán eddig
ellátogatott a Gús-'Ecijon nevű ciszjordániai vidék zsidó
telepeseihez, illetve megbeszélést folytatott a Palesztin
Nemzeti Hatóság és Izrael befolyásos politikusaival. A
cionisták által nem nagyon kedvelt Carter kedden felkereste
az elmúlt fél esztendő folyamán különösen sokat szenvedett
Gázai övezetet, ahol tárgyalt az ottani Hamász-kormány
vezetőivel.
Az izraeli hadsereg által szétlőtt és
lebombázott Gázavárosban Carter ellátogatott a romokban
heverő amerikai iskolához, s az ott és másutt látott képek
után vendéglátóinak kijelentette: „Nagyon elkeserítő az,
amit látok. Vissza kell fognom a könnyeimet, amikor az önök
népének okozott rombolást látom. Ellátogattam az amerikai
iskolába is, ahol az önök gyermekei tanultak. Az iskolát az
én hazám finanszírozza, ám azt is látnom kell, hogy a hazám
által gyártott F16-os harci repülők bombázták le. S ezért
valamiképpen én is felelősnek érzem magamat azért, ami itt
történt. Minden amerikai és izraeli köteles így érezni.”,
jelentette ki az Egyesült Államok volt elnöke, aki
megrendültségében ehhez még hozzáfűzte: „Izrael úgy bánik a
palesztinokkal, mint az állatokkal.”
Carter Gáza romjainálJimmy Carter
találkozott Iszmá'íl Hánije palesztin miniszterelnökkel és a
Hamász-kormány több vezető politikusával. A megbeszélései
után Carter a Hánijével tartott közös sajtótájékoztatón
kijelentette: Ha lesz végre egy olyan béketerv, amelynek
alapján megvalósul a két országot a két népnek elképzelés,
megalakul a teljes szuverenitást élvező palesztin állam és a
palesztinok elnyerik az őket megillető jogokat, a Hamász
áldását adja erre a folyamatra. Carter végül elmondta: A
Hamász szeretné megvalósítani a palesztin nép nemzeti álmát,
a saját állam létrehozásását Jeruzsálem fővárossal.
Jimmy Carter a Gázavárosban
tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy személy
szerint ő is támogatja a palesztin állam létrehozását, s
elképzelése szerint Jeruzsálem Izrael és Palesztina
közös fővárosa lenne.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info