EURÓPA SZENTISTVÁNJA - Major Tibor
VÁLASZTÁSOK ELÔTT, VÁLASZTÁSOK UTÁN - Sasvári István
110 éve Csehimindszenten született Mindszenty József
Vészhelyzet - Perkátai
Vitéz PÁKH SÁNDOR 95 éves születésnapjára - Révffy László

EURÓPA SZENTISTVÁNJA - Major Tibor

Ma, 2002-ben Szent István király napján ünnepeljük személyéhez kapcsolva a kárpáti magyar élettér évezredes keresztény államalkotását, és ebben az ezer évben azt a magyar ôserôt, amely Attila nagykirály örökségében annyi veszélyben is megtartotta a magyarságot.
A Gesta Hungarorum az attilai örökség visszavételének története. Kiváló ôstör-ténészünk, Kolozsvári Grandpierre Endre szavaival élve: ,,Félreérthetetlen világossággal áll itt, a Hungarusok történetében, de nem egyetlen helyen, hanem véges-végig az egész gesztában, hogy Álmos nem azért vezérelte ide a kinti magyar harci egységeket, és fia, Árpád nem azért vette birtokába a Kárpátok térségét, hogy területet ragadozzon, hazát foglaljon magának, hanem azért jöttek a haza idegen hódítók általi megszállásáról értesülve, hogy elűzzék a betolakodókat, felszabadítsák az ország ôshonos szkíta-magyar népét az idegen megszállók igája alól. Azért jöttek, hogy visszavegyék idegen elorzói kezébôl az attilai örökséget, és egyesítsék a hatfelé feldarabolt hazát, és biztosítsák népének egyesülését, egységbeolvadását.”
 
Aki Szent Istvánra gondol, az nemcsak egy nagy királyt érez magáénak, hanem mindazt, ami az ô szellemébôl nôtt ki, a krisztusi hit, a hun-szabir-avar-magyar Szent Koronából fakadó joga kárpáti népközösség békéje. Aki Szent István nevét ejti ki, az vele együtt azt mondja: magyar és keresztény, Szent István olyan világ-nézeti eszmére támaszkodott, mely a történelem legfenségesebb harmóniáját terem-tette meg az érzékelhetô és az érzékfölötti lét szellemi és anyagi igénye között. Ez a világnézeti eszme egyben vallás is, és még több: vallásgyakorlat is. Királyi jogar mellett – vagy akár anélkül is – a néptömeget vezérelni képes erô Európa e határrészén, annyiféle nép gyűjtôhelyén nem is lehetett volna más elvek szerint országot, keresztény népközösséget alapítani és fönntartani.
 
István kezdte meg a Kárpát-medence népeinek ,,beolvasztását” a kereszténységbe, mely korszerű alapja volt az eszmeileg és szellemileg egységes, egészséges állam megalapításának. Kárpátországában István királyunk a keresztény ideálban olyan összetartó erôt domborított renddé, mely a vérségi magyart szellemi testvérekké tette rokonfajtabeliekkel, és viszont. Ezzel a kárpátkoszorús egyországnak természeti adottságát a nemzeti egység erejével gyarapítatta, a mennyiségtôl függô népi erôvel szemben.
 
Megdöbbentô az a szomorú bűnténysorozat, amely a magyar történelem legnagyobb, leggyö-keresebb rendszerváltása idején Géza – István korában megsemmisítve az ôsi magyar művelô-déstörténeti emlékeket, lerombolta az addigi magyar kultúra és hagyománykincs minden emlékét. Mindez kegyetlen fegyveres erôszakkal ,,kereszténységre térítés” ürügyén idegen katonaság bevetésével történt. A kereszténységre térítés ürügyével betódult és az ország népét írtó, idegen hadsereg ellen Koppány vezér, Árpád-házi herceg vezérli a ma-gyarság elsô szabadságharcát.
 
Magyar Zoltán KOPPÁNY c. történelmi mun-kájában olvasható, hogy Szabó Dezsô még 1936-ban egy nagyszabású történelmi esszé keretében próbált választ találni az elmúlt ezer év Koppány alakjában megtestesülô legfôbb kérdésekre. Írásában a Koppány-eszmét, mint szimbólumot vizsgálta, az elbukott pogány vezér alakját. „Az elsodort falu” hôseivel állítva párba. E szimbólum lényegében rejlenek szerinte a Koppány-féle magyarok tragi-kumának okai is: annyira féltették ôsi egyénisé-güket, hogy öngyilkos hibáikat is, mint életük nélkülözhetetlen részét ápolták, védték, és folytonos megraboltatásukban idôvel oly gyanakvóak lettek, hogy olykor saját – maguk közül kitűnt – kiválóságaikat is meggyűlölték: míg István tragédiáját abban látta, hogy faját népéért saját népe ellenében kellett cselekednie.”
 
Minden történelmi alakulás a nemzeti életútnak olyan irányát szabja meg, amelyet lehetetlen megváltoztatni. A középkorban valóban élt a keresztény egység öntudata, és ez az öntudat komoly politikai tényezô is volt, döntô szava volt ekkor annak a szilárd meggyôzôdésnek, hogy valamennyi keresztény nemzet összetartozik és közös érdekeik vannak: az egyetemes kereszténység érdeke, Isten dicsôségének és országának szolgálata. Szent Ágoston tanítása még élt Isten birodalmáról, a Civitas Dei-rôl, melynek valamennyi igaz keresztény polgára. Még 500 év múlva is pogány ellenében harcolt a keresztény, s majd 700 évvel késôbb is a keresztény verte ki az országból a pogányt, nem pedig magyar a törököt! Csak a Habsburgok alatt, hosszú századokkal Szent István után kezdett ébredni Magyarországon a nemzetiség meg-különbözôdés, még késôbb a ,,nemzetiségi kérdés”, de Szent István műve ezt is túlélte. A magyar nemzet volt az a világ összes nemzetei közt, mely legtovább maradt hű a keresztény univerzitáshoz. A nemzetileg közömbös nomád türelme a keresztény magyarban az összes keresztények iránt testvéri érzéssé alakult át, s ez az érzés csak a testvérek támadó mozdulataira adott idônként helyet az ellenszenv-nek és türelmetlenségnek. Hogy az országot a magáénak tudta a nemzet, magyar-nak, azt nem számszerű fölényébôl merítette, hanem az uralom örökségébôl, abból, hogy ô az utóda Attila és Árpád népének, az ország egykori urainak és megalapítói-nak, és benne élnek azok a képességek, hun örökségként, melyek ennek az országnak hivatását teljesíteni tudják. Ez a hivatás pedig nem más, mint a krisztusi béke biztosítása a kereszténység e keleti határán...
 
Az Árpád-ház végzetes kihalásával e fogalom jelentôségében példa nélkül álló tartalmat kap, szerves fejlôdésként az ôshazába nyúló hagyományból. A Szent Korona tana ez! Amikor a nemzet elveszti ôsi uralkodóházát, annak hatalmát, karizmáját,  melyet  soha  többé  senki  el  nem  nyerhet,
– Emese ágyékából csak ôk származtak! –, a nemzetet összetartó erejüket átszármaztatják uralmuk szimbólumára, a szent királyok koronájára. Ettôl kezdve a nemzet a Szent Korona tagjainak egysége, nemcsak  a királyi hatalom szimbóluma, hanem a nemzeti egysé-géé is.
 
Azt a nagy népi közösséget, amelyet a dunai monarchia, közelebbrôl Szent István birodalmának határain belül a magyar Szent Korona ôrzött, Trianonban darabokra szaggatták. Az eredendô bűn nemcsak a szentistváni népközösség feloszlatása volt csupán. A szabadkôműves büntettet Európa ellen követték el a Páris környéki békeszerzôdésben, amikor Európa legfontosabb hányadát tördelték apró, egymás ellen ádázkodó kis nacionalizmusokra. Egy nemzetiségi állam helyett ötöt kreált ez a szabadkôműves mesterkedés, csak hogy ledöntse a keresz-ténység bástyáját, csak hogy biztosítsa Közép-Keleteurópa hatalmi erôtlenségét.
 
Európa mintaképe a szentistváni, majd az Anjou-korabeli középkori magyar birodalom volt, ahol békésen együtt éltek különféle népek, nemzetiségek. Az ôsi nemzetfogalom halhatatlan erejét csodálhatjuk ezekben az idôkben is. Az Egyesült Európának mintaképe ott élt Attila nagykirály örökségében, Szent István Magyar Birodalmában. Hol volt még az Egyesült Európa gondolata, mikor nálunk mindez már ezeréves hagyományként élt, formálta a népek lelkét az együttműködés, együttélés irányába.
 
István formai örökségét ezer év elemésztette, de meg is emésztette! Ez a megemésztett örökség a záloga a magyar jövônek is a Kárpát-medencében. A formai kereszténység aranyos-ékszeres ragyogása eltűnt, de a krisztusi eszmevilág a rontás romhalmaza alatt is ragyog! Ez az eszme ma is van olyan erôs, hogy kemény kultúrküzdelmét újból megvívja és fölépítse a nemesebb magyar és keresztény életrendet.
 
Egyesült Európának mintaképe ott élt a Szent István-i Birodalomban, míg azt szét nem rombolta Trianon. Mindenkor hivatkozhatunk rá. A magyarok Istvánja Európa sorsának szentisvánja lett! Romlásunk és reményünk törvénye ez!

VÁLASZTÁSOK ELÔTT, VÁLASZTÁSOK UTÁN - Sasvári István
A tömeggyilkos Kádár szelleme járta be Budapestet
 
                Az alábbiakban összefoglalom azokat a gondolatokat, amelyek a magyar nemzetre nézve sorsdöntôek és amelyek a választásokat megelôzô idôszakban foglalkoztattak, majd rátérek a 2002. évi választásokra, és azok következményeire.
                Hihetetlen, hogy az emberi agyakban még ma is bele kell súlykolni olyan kézzelfogható tényeket, amelyekrôl már százszor, ezerszer szót ejtettünk. A 45 évig tartó kommunista diktatúra kiölte a magyar nép legelemibb véde-kezési ösztönét.
                1988-ban, miközben Pécsett a bányában vájárként dolgoztam, rendszeresen jártam a színházba, az ötvenhato-sokkal is szoros kapcsolatot alakítottam ki. Publikáltam a Szent Koronában, a Magyar Feltámadásban és még néhány nemzetinek nevezhetô lapban. A Magyarok Nemzeti Szö-vetsége Pécs-Baranya megyei elnökeként is tevékeny-kedtem. Alapító tagja vagyok az 56-os Magyarok Világ-szövetségének, s e Szövetségnek Kaposvárra való elköl-tözésemig Pécs-Baranya megyei elnöke voltam. 1993-ban a Király B. Izabella vezette Magyar Érdek Pártja országos alelnökévé választottak. Az iménti felsorolást kizárólag az olvasó szempontjából tartottam szükségesnek, hogy végre lássa hol is van a valódi nemzeti oldal.
                1988-ban nagy nyilvánosság elôtt számtalan fórumon hangot adtam annak a máig érvényes szilárd meggyôzôdé-semnek, hogy a világtörténelem mindenek felett álló leggo-noszabb rendszerét, a szovjet típusú kommunizmust kizá-rólag fegyverrel lehet maradéktalanul elpusztítani. Beszé-deimben világosan elmondtam: 1988–1989 derekán meg kell fogni a fegyvert! – Ezúttal nem spontán robbanás, mint 56-ban, hanem elôre kitervelt és jól megszervezett forradalom vezethetne eredményre. Elszomorító, hogy rajtam kívül elenyészô volt azok száma, akik ennek a hazafias cselekedetnek szószólói lehettek volna. Tökéletesen tisztában voltam vele, ha nem fogjuk meg idôben a fegyvert, és nem teremtünk rendet, sohasem történik meg a bűnösök fele-lôsségre vonása, elszámoltatása. Egérutat nyernek majd, és vagy így, vagy úgy, de bent maradnak a hatalomban. A teljes igazság tükrében nyomatékosan leszögezhetjük, hogy a 2002-es magyarországi országgyűlési választásoknak nincs és nem is lehet semmi értelme. Nemcsak azért, mert jelenleg az országot a nagy nemzetközi pénzintézetek és az Európai Unió kormányozza, hanem egyszerűen azért sem, mert ingoványra nem lehet egy tisztességes, erkölcsében, rendjében, szellemében és kultúrájában is stabil magyar államot felépíteni – ugyanis nem történt meg a felelôsségre vonás és elszámoltatás. Ezért már az 1990-es, kiváltképpen az 1994-es és az 1998-as választás is merénylet volt a ma-gyar néppel szemben. Az elmúlt hosszú-hosszú évek alatt elképesztôen sok hazaáruló gazember a saját és pártja érdekeinek megfelelôen igyekezett meghatározni az ország sorsát, de a külsô beavatkozás, az idegenkezűség is erôsen jelen volt. A nép feje felett megkötött paktumok is a me-rénylet szerves részei voltak. Egy olyan nemzettel szemben követték el ezeket a sorozatos merényleteket, amely nemzet 1956-ban a kommunizmus óriás satujában is képes volt szellemileg, fizikailag és erkölcsileg is olyan hallatlan erôt felmutatni, amelyre a történelemben még nem volt példa. Képes volt, akkor még igen, mert 1945-tôl mindössze 11 év telt el. Ez a 11 év – ellentétben az azt követô 45 évvel – nemhogy erkölcsében és nemzettudatában lerombolta vol-na, hanem még sokkolta is a magyar népet.
                Rendszerváltás, vagy rendszerváltozás a valóságban sohasem történt. Vér nélküli forradalom, bársonyos forradalom és egyéb sztereotípiák sorra mind az 1990-tôl napjainkig fellelhetô ,,felelôs” politikusaink idiotizmusa.
                A bolsevista, marxista eszmékre és diktatúrára felépített régi rendszert, felülmúlhatatlan hazaszeretettôl, nemzeti érzéstôl, erôs nemzettudattól vezéreltetve kemény kézzel, drákói törvényekkel és példamutató összefogással még a fegyveres harc elmaradása esetén is végleg ki lehetett volna forgatni a helyébôl.
                Amikor én kijelentettem, hogy kizárólag a fegyver hozhat megoldást, akkor világosan tudtam, hogy az imént vázolt hosszú mondatomban leírtaknak a hatalomba kerülôk nem fognak megfelelni. Csak a fegyveres harc után kerülhették volna olyan államférfiak a hatalomba, akik minden ízében végrehajtották volna a rendszerváltást. Leegysze-rűsítve úgy is fogalmazhatnék, hogy a fegyveres harc lett volna az egyetlen feltétele annak, hogy az országot tisztességes, felelôs személyiségek irányítsák.
                Mit is kellett volna 1990-ban a lehetô leggyorsabban végrehajtani ? Azonnal zárolni kellett volna az MSZMP, a KISZ, a Munkásôrség, az Úttörôszövetség, a Szakszervezet és egyéb hasonló sötét szervezetek vagyonát. Az ország tönkretételében részt vett valamennyi személyt bíróság elé kellett volna állítani, és bűncselekményük súlyával ará-nyosan kíméletlenül elítélni ôket a halálbüntetés meg-hagyása mellett. Ezt kellett volna követnie személyes va-gyonuk elkobzásának. Vissza kellett volna venni tôlük a magyar nép jogos tulajdonát.
                Ezekkel az intézkedésekkel párhuzamosan az ország egész területén be kellett volna tiltani a kommunista pártot és azok utódszervezeteit, valamint minden baloldalinak nevezett csoportosulást. E törvényt megszegôket példát statuálva a legsúlyosabb börtönbüntetésre kellett volna ítélni. Ki kellett volna mondani, hogy Maléter Pálnak és a hozzá hasonló ún. reformkommunistáknak a nemzet Panteonjában nem lehet helye. Mit keresnek – a közvetlen, vagy közvetett gyilkosok –  az áldozatok, a hôsök, mártírok között ?
 
                Az 1956-os forradalom és szabadságharc, a hazaáruló történelemhamisítók és a lelkiismeretlen romlott ideo-lógiájú pedagógusok jóvoltából, még mindig nem nyerte el méltó helyét, nem kapta meg azt az elismerést, amely arányban áll történelmi jelentôségével, elévülhetetlen nagyságával. Az iskolákban meg kellett volna kezdeni a diákok szigorúan vett nemzeti nevelését. Ki kellett volna alakítani egy óriási oktatási központot, ahonnan a szélrózsa minden irányába száguldozó gépkocsik vitték volna az új, friss nyomdaszagú magyar irodalmat, és a magyarság több ezer éves igaz történelmét. Az ország egész területérôl azonnal ki kellett volna toloncolni minden olyan idegent, aki nem alapos indokkal tartózkodik itt, és a kölcsönösség elve alapján nem a magyarság jobbrafordulásán fáradozik.                 Felelôsségrevonást? Egy kisebb könyvtárat is kitölt-hetnének a bűnösök, hazaárulók dokumentumai. Csak az 56-os forradalom alatt és azt követôen mintegy 72 különbözô helyen dördültek el sortüzek az országban. Ezek közül tudomásom szerint tessék-lássék módon mindössze három esettel foglalkozott a bíróság... Aki pedig azt vallja hogy elég, ha megnevezzük a bűnösöket és elég, ha azok bocsánatot kérnek, az semmilyen körülmények között sem tart-hatja magát a nemzeti oldalon állónak. Mert az ilyen bűnök sohasem évülhetnek el, és olyan súlyosak, hogy velük szemben soha, de soha nincs helye a megbocsátásnak.
                1990-ben a kormányfônek és az illetékes miniszternek címezve írtam egy memorandumot, melyet a Szent Korona című lapban is lehozattam, és amelyben szervezetem, a Magyarok Nemzeti Szövetsége, és minden becsületes ma-gyar nevében követeltem a felelôsségre vonást, elszámol-tatást, valamint a kommunista pártok, szervezetek betiltását. A memorandumot nemzettársaim valamennyien aláírták.
                1991. júniusában a Déli Szél című hetilap munkatársaként írtam a lapban egy felhívást, mely egészen pontosan ,,Felhívás a magyar néphez” címet viselte. Hatalmas fekete betűkkel kínálta magát a cím. Fanatikus hittel és elszántsággal szólítottam meg az ország lakosságát, feltüzelve ôket arra, hogy igenis mutassuk meg ..., a legszélesebb körű összefogással, alulról kezdeményezve aláírásgyűjtéssel eszközöljük ki a felelôsségrevonást, elszámoltatást. Az aláírásgyűjtés anyagi féltételeit azonban nem tudtuk teljesíteni. Két személyt kerestem meg támogatást kérve, ehhez az országos munkához. Az egyik Torgyán József, a másik Petrasovits Anna volt. Utóbbi válaszra sem méltatott. Torgyán közölte velem, hogy felhívásom olyan, mintha ô maga írta volna, mindenben egyetért velem... és ezzel vége, ô sem segített. Végül annyit tehettem, hogy a felhívást felolvastam a Jurta Színházban, a nemzeti fórumon.
                Tudtam, hogy az idô a bűnösöknek, gyilkosoknak, az ország kirablóinak dolgozik, és ha nem tudjuk megcselekedni, amit Magyarország erkölcsi tisztasága megkövetel, akkor az évek elôrehaladtával már semmi esélyünk nem marad. Az idegen, nemzetellenes liberális erôk forgatókönyve úgy működött, ahogy ôk eltervezték. Az emberiségellenes, a népellenes bűncselekményeket a világon mindenütt a legsúlyosabban büntetik. Ez alól egyedül Magyarország kivétel.
                Mi történt Budapesten a terror házának megnyitóján az Andrássy út 60-ban? Orbán Viktor kijelentette, hogy egy-szer és mindenkorra rács mögé zárták a múltat, de ugyan-így nyilatkozott Mádl Ferenc köztársasági elnök és számos közéleti személyiség. Ez részben az egykor meghurcoltak, megalázottak, kivégzettek és hozzátartozóik teljes meggyalázása. Másrészt a kommunista gyilkosoknak üzenet is egyben – most már végleg nyugodtak lehettek, éljetek, vigadjatok a rabolt pénzeitekbôl, magas nyugdíjatokból, a hajatok szála sem görbülhet meg. Amikor a kommunizmus borzalmairól van szó, akkor hazánk felelôs politikusai, a sajtó, a TV, de még a nemzetinek nevezett sajtó is sietve összekapcsolja e borzalmakat a német nemzeti szocializmussal, helytelenül fasizmussal, most a terror házánál pedig a nyilas uralommal, ezzel is mintegy kisebbíteni akarván a kommunizmus rémtetteit. A két jelenség összekapcsolása egyrészt nevetséges, másrészt ehhez a magyarságnak semmi köze. A magyarországi magyarok ,,holocaustja” lényegesen nagyobb áldozatokat követelt, mint a másik oldalon állóké. Ráadásul a másik oldalon állók sohasem emlékeztek meg a magyar áldozatokról, akiknek a javarésze hôs is volt egyben. Sohasem gyújtottak meg értünk egyetlen gyertyát sem, ugyanakkor elvárják, sôt egyenesen követelik, hogy mi igenis emlékezzünk meg róluk. Az írott és elektronikus sajtó több mint 90 %-a balliberális kézben van, anyagi bázisaik kimeríthetetlenek. Gátlástalan hazudozásaikkal, hamis információikkal mérgezik a magyarság lelkét. Legfôbb céljuk a hatalom birtoklása mellett – elsorvasztani s teljesen lehetetlenné tenni a valódi nemzeti erôket. 1989–90-ben, az 56-os szervezetek szomszédságában, Pécsett is létrejöttek olyan nemzeti csoportosulások, amelyeket ízig-vérig igaz magyarok alkottak. Gondolok pld. Horváth Miklós nemzetôr parancsnokra, akinek nevéhez fűzôdik a Magyar Nemzetôr Kör meg-teremtése, vagy Süveges Szilárd nemzettársamra, akinek vezérletével 1990 januárjában megalakítottuk a Magyar Nemzeti Turánpártot. De láss csodát, magyar, a Turánpártot azóta sem jegyezték be. Süveges több városban is megkísérelte bejegyeztetni, de valamennyi bíróság elutasította. Itt Magyarországon a hatalomért és a koncért való marakodás közepette senki se verje a mellét; Kovács Lászlók, Horn Gyulák, Szili Katalinok, Kuncze Gáborok még úgy se. Mint már utaltam rá, ezek a díszpéldányok, egész tagságukat és szövetségeseiket is beleértve, egy tisztességes magyar államban nem is működhetnének, mert már 1990-ban be kellett volna tiltani az MSZMP jogutódját és annak miden kártékony nyúlványát. Amíg az ország nem nyeri vissza erkölcsi tisztaságát, amíg az államnak nincs meg a fundamentuma, amely a magyarság hagyományaira épül, addig itt senki ne próbáljon atyáskodni a nemzet felett. Amíg Magyarországon az ,,azt csinálok, amit akarok” elve érvényesül; amíg szinte óránként fosztanak ki, tesznek tönkre szegény családokat is a betörôk minden következmény nélkül, amíg nem lesz rendkívül kemény kézzel irányított rendôrségünk, amíg nem alakul meg a csendôrség, teljesen szabad kezet kapva, a vidéki lakosság védelmére; amíg közönséges bűnözôk, sikkasztók, tolvajok lopakodnak a nemzet asztalához országgyűlési képviselônek álcázva magukat, addig itt senki ne beszéljen mellé, hanem lépjen a tettek mezejére. Teremtsen rendet! Az 56-os forradalom elsô 6 napjában többet tett ez a nép, mint most 12 év alatt.
                Vissza kell adnia magyarság sajátos kultúráját. Mindenekfelett a bátorságot egyik legnagyobb emberi erényünket kell visszaplántálni a magyarba. Bátorságunk, tisztességünk és több ezer éves hagyományaink vezessenek bennünket egy anglo-amerikai mentes hazába, abba a csodálatos történelmi Magyarországba, amelyet egykor a természet teremtô ereje jelölt ki a számunkra.
                Ime ezekkel a vegyes érzelmekkel vártam a 2002 évi országgyűlési képviselôi választásokat. Szavazni csak a MIÉP-re és FIDESZ-re lehet. A kommunisták nem nyerhetnek. És bekövetkezett a tragédia. Nem volt nekünk elég 1994-ben, amikor Horn Gyula személyében olyan minisz-terelnöke lett az országnak, aki fegyverrel a kezében pufajkás lévén részt vett az 56-os megtorlásban. Abban az idôben, 94–98 között, az egyik legkegyetlenebb intéz-kedésük volt az elhasználódott magyar néppel szemben a nyugdíj korhatár felemelése. Tehát ide jutottunk 2002-ben. A kommunisták kezébe került az ország. Azért mondom, hogy kommunisták, mert jóllehet ezek ma már multimilliomosok, nagytôkések, azonban egész megjelenésük, ma-gatartásuk, minden megnyilvánulásuk és a néphez való vi-szonyuk kommunistára vall.
                Fôváros népe, mit tettél? Budapesten csaknem minden kerületben az MSZP nyert. Budapest lakossága elárulta, bemocskolta az 1956-os forradalmat! A 301 parcella hôsei, mártírjai az égre kiáltanak! A tömeggyilkos Kádár szelleme járta be Budapest utcáit. Azé a Kádáré, akinek a történelemben Sztálin és Rákosi mellett a helye. Ne mentegetôzzék senki, ne áltassuk magunkat, mert kétségbevonhatatlan, hogy voltak választási csalások, de még így sem, ennek ellenére sem nyerhettek volna a kommunisták, ha ez a ma-gyar nép igazságkövetô nép.
                Annyi bizonyos, hogy a 2002-es esztendôt követô idôszak gyalázatos és tragikus szakasza lesz a magyar történelemnek.
                Ha Petôfi Sándor most itt lehetne, vajon mit szólna, mit cselekedne ? Azonnal kardot rántana!
 
Sasvári István

110 éve Csehimindszenten született Mindszenty József
 
                Csehimindszent (Vas Vármegye) kis-község templomában Dr. Konkoly István,  szombathelyi megyéspüspök, megemlé-kezô koncelebrált szentmisét mutatott be Mindszenty József bíboros, hercegprímás születésének 110. évfordulója tiszteletére!                            Április elsején – húsvét hétfôn – 15.00 órakor kezdôdô szertartásra meghívást kapott, illetve megjelent, számos egyházi méltóság és közéleti  személyiség, közöttük Beer Miklós, az Esztergom-budapest Fô-egyházmegye segédpüspöke, Horváth Ló-ránt Ödön, premontrei apát, csornai prépost-prelátus, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetôje, Szemkeô Judit politikai államtitkár, Semjén Zsolt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztéri-umának helyettes államtitkára, Németh Zsolt országgyűlési képviselô, Markó Péter, a Vas Vármegyei Önkormányzat elnöke, valamint a helyi önkörmányzat több kép-viselôje.
                Köszöntô beszédében a megyésfôpásztor reményét fejezte ki: ,,hogy lélekben bizonyára velünk ünnepelnek mindazok, akikhez eljutott a csehmindszenti összejövetel híre, s hozzánk hasonlóan felidézik Mindszenty József emberi, keresztényi és fôpapi egyéniségének nagyságát, hitünkért,  katolikus egyházunkért vállalt mártírom-ságát!”
                P. Szôke János bíboros boldoggáavatási évjárásának posztulátora szentbeszédében arra utalt: Húsz éve még azt hittük sohasem jön el az az idô, amikor emelt fôvel adózhatunk a hercegprímás emlékének. A rendkívüli egyéniség tanításából több olyan momentumot emelt ki, amelyek a ma emberéhez még jobban szólnak, mint bár-mely korábbi nemzedékhez! A megfogant élet tiszteletét, a keresztény nevelés fon-tosságát, a testi kínzások hatására sem megrendülô erôs akaratot!
                A szentmise végén a bíboros megke-reszteltésének helyszínén több száz hívô imádkozott Mindszenty József szentté ava-tásáért, majd koszorúzási ünnepség követ-kezett a helyi templomtéren, ahol Semjén Zsolt helyettes államtitkár méltatta a her-cegprímás érdemeit, és ezután koszorúkkal borították el a bíboros méllszobrának talapzatát.
                Végezetül Farkas László Atya, a Mindenszentek Plébánia lelkipásztora elmondta: ,,Csehimindszent községet en-gesztelôhellyé kívánják formálni, ahol a hívek az országért s az egyházért imádkozhatnak!
                A zalaegerszegi Mária Magdolna temp-lom Mindszenty Kamarakórus kimagasló  teljesítménye méltó keretet adott az ünnep fényének.
                A szentmise után, e sorok krónikása és neje – a szikrázó napsütésben – visszaautózott Szombathelyre, ahol a Savaria Nagy-szálló Télikertjében megrendezésre kerülô, Magyar Húsvét Magyar Feltámadás című kampányzáró gálaműsoron, illetve az azt követô vacsorán vett részt, MIÉP Vas vár-megyei képviselôjelöltjeinek társaságában, eleget téve Dr. Bakay Kornél régészprofesszor meghívásának. Tudósításomat a választások elôtt írtam, bízva a magyar nép bölcsességében, hogy hallgat Mindszenty József híres gondolatára, amely így hangzik: ,,HA VAN EGYMILLIÓ IMÁD-KOZÓ MAGYAR, NEM FÉLTEM MA-GYARORSZÁGOT!”
 
Bellák Frigyes
 
                Megjegyzés
                Az ünneprontás legcsekélyebb szándéka nélkül, a történeti hűség kedvéért  közöljük az alábbiakat: 
1.)            Msgr. Mészáros Tibor a 8 (nyolc) évi szibériai fogságból történô hazaérkezése után, 1955–1956-ban 11 (tizenegy) hónapig mezôgazdasági munkásként dolgozott Fel-sôpatyon, rendôrségi felügyelet alatt! Egyházi fôhatósága megtiltja!?, hogy nyilvánosan misézhessen!!!
2.)            1956-ban részt vett ,,Budapesten a forradalmi eseményekben. 
3.)            Karol Wojtyla püspök (1978-tól II. János Pál pápa) Krakkóból állandóan  járt nyugatra. Rómái útjain Bécset sem kerülhette el és bizony egyszer sem látogatta meg a Pázmáneumban (Bécs. IX. Boltz-manngasse 14.) a hazájából száműzött ma-gyar bíborost!
4.)            1974. február 5-én tudta meg a világ, hogy VI. PáI pápa, Mindszenty kardinálist megfosztotta esztergomi érseki székétôl! Kádár János, a nemzet  sok ezer gyilkosának!!! egyike, a valósághoz hívebben fejezte ki a történteket, amikor diadalmasan kijelentette: ,,A pápa kipenderítette Mind-szentyt az esztergomi székébôl!” Minden magyar egyházi és világi hatalmasság azon fáradozott, hogy Kádár ezt a gyalázatos mondatot kimondhassa!
5.)                Magyarországról hivatalosan senki sem jelent meg Mariazellben (Ausztria) a bíbo-ros temetésén. Rómából sem!!! Döpfner müncheni bíboros sok más magas rangú egyházi méltósággal Németországból részt vett a temetésen és az azt követô fogadáson, egy mariazelli vendéglôben.
6.)            Msgr. Mészáros Tibor 1988. áprili-sában, két harangot (250 és 420 kg-os) ajándékozott a mai Rábapaty (Vas Vármegye) községnek, Dr. Konkoly István szombathelyi megyés püspök, 1988. au-gusztus 13-án szentelte fel az új haran-gokat, amely eseményrôl a hazai sajtó nem emlékezett meg!!!
7.)            ,,Érted vagyok” című katolikus folyóirat 1991. novemberi számának 19. oldalán közölt egy nyílt levelet, amelyet II. János Pál pápának írtak, magyarországi látogatása elôtt : (legfontosabb kitételei)
                (...) A 40 évig tartó áldatlan kommunista, szovjet-orosz uralom és megszállás, a békepüspökök behódoló magatartása, Magyarországot missziós területté tette. Itt az ideje beismerni és jóvátenni. Váltsa le a megbukott  rendszerben kompromittált egyházi személyeket. Ôszentségednek Bu-dapesten olyan rendôri, katonai díszôrség áll majd tisztelgô falat, amelyek tagjai közül nem kevesen, a kommunista rendôrség botozói és verôlegényei voltak. (...)
                (...) A tízmilliós mai magyar nem-zettesten, a végrehajtott gyermekgyilkosságok száma túlhaladja a 4 (négy) milliót. EZ HOLOKAUSZT! (...) (kiemelés tôlem. B.F.)  (...) Legalább ôszentséged ne hagyjon bennünket cserben. (...)
Basel, 1991. augusztus 04.
 
Schlosser Béla
Mindszenty bíboros  tisztelôi nevében
Msgr. Mészáros Tibor
Mindszenty bíboros  utolsó személyi titkára
 
                – Még egy megjegyzés: Az Új Ember című katolikus hetilap, 2002. május 5. szám, 1 és  1/3 oldal terjedelmű (l. és 8. oldal) Mindszenty Józsefrôl megemlékezô 6 (hat) írás egyike sem tesz említést a hercegprímás utolsó személyi titkáráról, msgr. Mészáros Tiborról! Ugyanezt teszi a Magyar Nemzet, 2002.  május 6. szám, 2. oldalán a ,,Hírösszefoglaló” rovatban a M. N. munkatársa!
Szerkesztôség

Vészhelyzet
 
                Ki ne emlékezne azokra az országépítô évekre, melyben annak a ténynek  kihang-súlyozása mellett, hogy legfôbb érték az ember és a kenyérkeresô  munka frontján válhatott hôssé – vitézzéavatás nélkül – a dolgozó. Ki ne emlékezne azokra a szép napokra, amikor gyermekeink, unokáink kitekert gondolkodás módja fölött síránkozott a szülô.
                                Rákosi a legjobb apa, 
                                Minden dolgozó a fia.
Szerencsénk, hogy a kalmük kecskének becézett kedves felesége elvtársnôt nem léptették elô a legjobb anyánknak.
                Siránkozott a szülô, mert még a kö-szönés is elmaradt otthon a másodrendűség miatt. Mindezek elvárója, sôt megkövetelôje Rákosi-Roth elvtárs volt, végrehajtója pedig a pedagógus társadalom, tisztelet a kevés kivételnek. A szülô tűrt, mert ha erélyeskedni próbált otthon, utána elôfordulhatott, hogy panaszkodott a gyerek az iskol-ában, és ezzel még mélyült a családban a szakadék, de az is elôfordulhatott, hogy a párt keze kotorászni kezdett a szülô munkahelyén.
                Rákosi-Roth csúfosan lelépett, de nem vitte magával, hanem hátrahagyta vöröslobogós neveltetését. Folytatta azt Kádár-Csermanek elvtárs, mely  idô alatt értékes, jó magyar alapészjárású fiatalokat neveltek több, kevesebb sikerrel magyartalan ész-járásra, idegen eszme hordozóivá, gyűlöl-ködésre, hitehagyottságra s mindezek ösz-szességét nevezhetjük nemzetellenesnek, egységbomlasztónak, szinte hazaárulásnak, vöröslobogós felvonulásokkal, bár magyar nyelven, de szovjet szuronyerdô kéretlen támogatása mellett. A sok, jószándéknak hírdetett gonoszságot megunta a nép.
                A magyar nép legjavának akaratából Kádár-Csermanek is lelépett a balfenéken, de szemetet hagyott maga után.
                Nagy reményekkel fogadtuk a rend-szerváltást, melyben gyermekeink, uno-káink igaz úton folytathatják tanulmá-nyaikat. Igaz magyar úton, becsületben, tisztességben, mint ahogy azt szülôik, nagyszülôik is tették.
                Kérdezhetjük, ki nevelte a bírálható pedagógusokat? Amit tanultak, amit beléjük diktáltak, az ragadt agyukba és annál jobbat nem ismertek, ennélfogva azt adták tovább kötelességtudóan az iskola padjaiban üldögélô pirosnyakkendôs úttörô kispajtásoknak, nagy szorgalommal.
                Az úgynevezett rendszerváltás hatott egyikre, másikra, pedagógusra és gyermekre, leginkább azokra, kikben még található volt a szülô ráhatása, a szülô ellenállása szépszóval, vagy eréllyel. Ezek temp-lomjárók kezdtek  lenni, fontos volt a hittanóra és zsúfoltak lettek az engedélyezett egyházi iskolák, de voltak ellenálló pedagógusok is, akik a vasárnap délelôtti egy órás Istentisztelet helyett kirándulásra csábították az alsótagozatosokat. A rendszerváltást csak pórázon alakíthatta az Antall-kormány, mert a „Rózsadombi 13-ak” így írták elô, így akarták, ilyen feltételek mellett  egyez-tek bele a magyarkodásba. Így, vagy sehogy! A véreskezű gyilkos belevigyorog-hatott a szenvedô magyar képébe, mert ô már megszűnt népi szociálistának lenni, annyira, hagy elkezdhette gyakorolnia kapi-talista tôkés életformát, ha kezdetben kicsiben is, de sikeresen. Átalakultak méghozzá gyorsan, mert ez az emberfajta ilyen. Szociálkapitalista lett, lopott, rabolt tôké-vel, sokszobás villával és olyan javakkal, ami megillette az újfajta rendszert alakító, újfajta elvtárs urakat. A proletár, az  igazi proli megmaradt hálásszívű klakk-nak, fizetett tapsolónak, régen szerzett érdemeiért, párthűségéért, aránylag jólétben, legalább is elégedettebben a szürke nyug-díjasnál.
                A rendszerváltás igazi honosítója az Orbán-kormány lett. Megoldhatatlannak látszó feladatokba vágta fejszéjét. Idegen anyagokból rakott alapozást kellett cserélni hazai, megbízható anyagokkal. A vitorlák feszültek és haladt a Hajó még akkor is, ha lassítani kellett az ellenzék ellenszele miatt. Az pedig fújt, viharzott megállás nélkül, átokkal tarkított jeges áramlattal, és ez erôsen gátolta a célbaérést, a beteljesedést.
                Letelt a négy év. Új választások elôtt állt a haza hajójának népe. Orbán felkészült, de – mint késôbb kitűnt – túlzottan magabiztos volt. Nem számolt a csavaros politika becs-telen csalárdságaival. Tetôzte a bajt, a siker-telenséget Torgyán, parasztvezér tántor-gása, ami szétrombolt egy olyan  egységes tömeget, mely parasztokból állt, termelô, tenyésztô, gazdálkodókból,  kiknek helye a polgárság mellett – vagy inkább velük ke-veredve – volt, mióta értelmes a világ. A nyereg nem volt szorosra kötve, lecsúszott lovasa,  kiesett kezébôl a kantár, a hajtószár, s most új paripát kell befogni a régi útra. Amig ez megtörténik, türni kell a vörös spekulációt.
                Változott a politikai irányzat, változott a rendszer, visszajött a régen megutált, léleg-zethez jutott a magyartalan politika. A kultusztárca élére magyarul beszélô idegen került, aki nemzeti értékeinket újágpapírba csomagolva juttatja gyermekeinknek, uno-káinknak, és ellene lesz mindazoknak, kik a magyar intelligencia után vágyakoznak. Ébernek kell lenni a gyermekeikért aggo-dalmaskodó szülôknek, mert az illatosított kultusztárca virágnyelven köpködi a vörös szegfű szírmait. Nem a magyarság kivánalmait tükrözi szándéka, amikor egyik kezé-ben az újságpapír csomagot szorongatja, másikban meg fagylalttölcsérbe rakott szellemi mérget szorongat. Úgy tűnik, el-veszejtésünk a cél.
                Veszélyben a magyar ifjúság, ha ismét mételyezik lelkét rafinált óvatossággal s ha mélázik a nemzet, megnézheti magát.
                Fontos, hogy az iskolából az életbe kilépô fiatal magyar csomagolású útravalót kapjon csupán azért, hogy magyarul ,,Éljen a Haza!”
 
Perkátai

Vitéz PÁKH SÁNDOR 95 éves születésnapjára - Révffy László
 
                Már  maga  az  a  tény,  hogy  egy ember  95 éves születésnapját ünnepelheti meg ebben a szerencsétlen év-században, nagyon figyelemreméltó és minden elismerést megérdemel.
                Ilyenkor a magas kort megélôt a jó Isten kegyelmébe kell ajánlani és kérni,  adjon neki további erôt, egészséget az elkövetkezendô években.
                Ha volna, földöntúli hatalom hozzá, és lehetôség, PÁKH Sándor megérde-melné az  örök életet.
                A mai kétszínű világban, amikor az élet minden területén, a politikától  kezdve, a kereskedelmi és gazdasági területeken egyaránt, nem az igazság érvényesül, és bizony elkészülhetünk arra, hogy a földgolyó a maga pár milliárd élôlényével a végpusztulás felé halad, nagyon is szükség volna sok PÁKH Sándor gondolkozású emberre.
                Ugyanis Sándor Bátyám egész életében nem önmagát szolgálta, ahogy ezt teszik és tették a 20. század kie-melkedônek kikiáltott emberei, hanem mindig önzetlenül segíteni akart a szegényeken, a rászorulókon, az igaz-ságtalanságot szenvedôkön, az elha-gyottakon, erején felül.
                Ki is valójában PÁKH Sándor?
                1907-ben született Munkácson, amikor a Kárpátalja még az 1000 éves, történelmi Magyarországhoz tartozott. Fiatalemberként élte meg a gyalázatos trianoni ,,békeszerzôdés” igazságtalanságát. Kárpátalját a ,,gyôztes” nyugati hatalmak az újonnan létrehozott Cseh-szlovákiának adták, miután BENEŠS-nek sikerült hazugságaival meggyôzni a tudatlanokat, hogy Magyarország el-nyomja a kisebbségeket az ország területén.
                Rövidesen a több százezernyi ma-gyar, a mindig hűséges ruszinokkal együtt a cseh fennhatóság uralma alá került, akik kegyetlenül elnyomták ôket és minden magyar oktatási intézményt azonnal bezártak.
                Pákh Sándor önszorgalmával elérte, hogy kitanulta a mechanikus mesterséget, és megtanulta a német nyelvet. Két testvérével együtt önállósították magukat, és idôvel Kárpátalja vezetô fuvarozási vállalata lett. Boldogan élték meg 1938-ban Kárpátalja visszacsa-tolását az Anyaországhoz, mely sajnos nem tartott sokáig. Amikor a szovjet csapatok megszállták Kárpátalját, minden 18–55 év közötti magyar férfit elvittek koncentrációs táborokba. Ez a sors érte Pákh Sándort és két  testvérét is. Két évi fogság után térhetett csak vissza a teljesen kifosztott családi otthonba, hiszen mindent elraboltak, kifosztottak, elkoboztak az új elvtársak/urak.
                Amikor küzdelmes életének ezen éveit említi, tudjuk meg, hogy dolgozott, mint mechanikus egy bútorgyárban, megnôsült, családot alapított, három gyerekes családapa lett. 1972-ben ment nyugdíjba.
                Kisebbik fia egyetemi éveiben megismerkedett egy amerikai állampolgárságú  lánnyal, és azt feleségül vette Budapesten 1973-ban, majd rövidesen az USA-ba költöztek véglegesen. Amikor ez a családi ügy a Kárpátaljai KGB tudomására jutott, Pákh Sándor és családja ellen megindult az üldöztetés. Feleségét és másik  fiát elbocsájtották az állásból, ôt is kidobták munkahelyérôl, majd házukban elzárták a villanyt, gázt, kikapcsolták a telefonját. A lehetetlenné vált életben csak egy kiút mutatkozott, kivándorolni mielôbb. Ez 1977-ben történt meg, és akkor jutottak ki Amerikába, fiával New Yorkban telepedtek le.
                Az eddig leírtak után mindenki azt gondolhatná, hogy azóta boldogan és nyugodtan élt Pákh Sándor a demok-rácia hazájában, ennek köszönheti talán, hogy 95.  életévét egészségben élte meg.
                Nem így történt. Soha nem felejtette el szülôvárosát, Munkácsot, és annak sokat szenvedett lakosságát. A közel két évtized folyamán mindig imáiba foglalva  abban reménykedett, hogy egyszer végetér a szovjetek uralma, és visszatérhet arra a földre, abba a városba, ahol született.
                A jó emberek imáit – ahogy mondják – meghallgatja a jó Isten, és így történhetett meg, hogy 1990-ben, amikor a gyilkos kommunizmus össze-omlott és visszavonulásra kényszerült, Sándor Bátyámnak valóra vált az álma, és az 1990-es évek elején viszontlát-hatta Kárpátalját és szülôvárosát, Munkácsot.
                Borzalmas állapotokat talált ott, és akkor elhatározta, azonnal és hat-hatósan segíteni kell, hogy a magyarság megmaradjon, ne pusztuljon el az elhagyatottságban, a szegénységben.
                Sikerült szerény kárpótlásként kapni egy üresen álló óvódát, és ebben az épületben született meg a MAGYA-ROK HÁZA. Késôbb megalakította a nyugdíjasok klubját, a Kárpataljai Magyar Cserkészszövetséget, az Ifjúsági Kört.
                Otthont kaptak a diákok, az öregek, sôt a bejáró diákok zenekart is létre-hoztak.
                Visszatért az élet, de Pákh Sándor nem felejtette el az öregeket sem,  akiknek azóta is segítôje, életmentôje öreg napjaikban.
                Közel száz öregnek juttat minden hónapban megfelelô kis nyugdíj kiegé-szítést,  ami nagy segítséget jelent. A magyar iskolák és óvódák nevelôi rendszeresen kapnak ôszkor krumplit, cukrot, lisztet, olajat, télen meg ruházatot és tüzelôt.
                Folytassam tovább? Hiszen az eddig leírtak után még egy kis szünetet is tartanom kel, mert – finoman kifejezve – bepárásodott a két szemem, így nem tudom kopogtatni a billentyűket a régi írógépemen.
                Talán nem veszi Sándor Bátyám zokon, ha még azt is leírom, hogy a sok áldozatos munkája és segítôkészsége mellett, még ma is vagonszámra juttatja el az  élelmiszert a rászorulóknak, és személyesen odautazva 90 éves koránál felül, ellenôrzi, hogy valóban az arra érdemesek kapják meg az ô juttatását.
                Nem véletlen, hogy Munkácson van egy utca, melyet úgy hívnak: PÁKH SÁNDOR  utca.
                Sándor Bátyám! Nem bánom, ha egyesek megharagszanak a most leírt szavakért.
                Talán, ha hívták volna akkor 1900-es évek elején Magyarországra hivatalos helyrôl, hogy: – ,,Jöjjön haza PÁKH Sándor, és dolgozzunk együtt, hogy ez a sokat  szenvedett ország végre legyen szabad, maradjon meg magyarnak, nemzetinek és kereszténynek” – talán nem ott tartana Szülôhazánk, ahol ma van, az állítólagos rendszerváltás után 12 esztendôvel.
                Nem így történt, ez senkinek nem jutott az eszébe.
                Így az áldozatos segítség, a nyomo-rultak felemelése, az életbe való visszatérése Rád maradt, hogy legalább legszűkebb magyarságod szülôhelyén, Kárpátalján és Munkácson bebizonyítottad: – olyan magyar ember maradtál a sok szenvedés  után, amilyenbôl – tisztelet a kivételnek – nagyon kevés van...
                A Vitézi Rend Egyesült Államokban működô csoportja sem feledkezett meg  Sándor Bátyánk 95. születésnapjáról.
                Vitéz PÁKH SÁNDOR soron kívül a Vitézi Rend Érdemkeresztjének az aranyfokozatát nyerte el évtizedeken keresztül folytatott áldozatos munká-jáért, a külön bözô magyar ügyek önzetlen támogatásáért.
                Ugyancsak az Igazolt Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége az 1956-os Emlékkereszt elsô osztályú fokozatát adományozta vitéz PÁKH Sándornak, és egyben  további boldog és egészségben sok születésnapot kíván, hogy még sokáig példát mutasson a magyar ifjúságnak a haza és a szabadság szeretetében.
                Ezeket a kitüntetéseket vitéz MIKLÓS József a Vitézi Rend USA Törzskapitánya adta át a családi és baráti körben az ünnepeltnek.
                Sándor Bátyám! A jó Isten éltessen még sokáig erôben egészségben.
 
Révffy László