KESERVES MULTUNK!

MAJOR TIBOR


bitofa.gif (181217 bytes)Amikor Európában a 18. század végén elindult a nemzetállam eszmélye Magyarország keleti és déli határán olyan önálló nemzeti államok alakulnak, amelynek fajtestvérei hívásra vagy hivatlanul, de nem kényszer-telepítés formá-jában földrajzilag összefüggôen a Magyar Szent Korona felségterületén éltek, mint önkéntes kisebbségek.  Az ország néprajzi viszonyait a 16. és 17. század történései: a tatár és török pusztítás alakították át,leggyökeresebben a hódoltsági részeken. A középkori magyar nagyhatalom még feltudta tartóztatnia török hódítást. Hunyadi János, Mátyás király harcai még azt mutatták, hogy Magyarország katonai ereje gátat szabhatott a török elônyomulásnak. A magyar állam belsô gyengülése, valamint a balkáni népek gazdasági és katonai megszervezése a török uralom alatt ezt az egyensúlyi helyzetet megváltoztatta. A 16.  század elején Magyarország már nem volt egyenrangú ellenfele a szultánoknak. A török egységes birodalommá szervezte az uralma alá került népeket és népi állományukból janicsárok nevelésével erôsítette hódító hadseregét. A Balkánnak azok a népei, amelyek a bizánci kultúrkörben éltek elôbb vagy utóbb megadták magukat ennek a hódításnak. A keresztes háborúk és a keresztényüldöztetések áldozatainak száma világviszonylatban is csak százezrekben fejezhetô ki, míg Magyarország a tatárok és törökök elleni harcok során több mint 10 millió embert vesztett halottakban, elhurcoltakban és a soha meg nem születhetett kis magyarokban. Pierre de Lattre francia történész 1931-ben így nyilatkozott a népesség számbeli gyarapodásáról: "Anglia, Franciaország és Magyarország a XV. században lélekszámban egyenlô volt. Ma ellenben, mikor Anglia lakossága 45 millió, Franciaországé pedig 40 millió, ugyanakkor az egész földkerekség magyarjainak a száma alig 13 millió. S ennek oka az, hogy Magyarország 400 éven át vérzett Európáért, a civilizációért és kultúráért." 

Szálasi Ferenc, Vajna Gábor, Beregffy Károly és Gera József vértanúk a megdicsôü-lés bitófáin. Ôk a nemzet életében az eleven erôforrások. Ôk halhatatlanok, mert a bitófa nemcsak a bosszú életet oltó eszköze, hanem kitörölhetetlen szimbólum is, amelybôl egy ember számára halál, de a nemzet számára élet árad. A márciusi bitófák a nemzet halhatatlanjainak nagy parádéja, a hôsök és vértanúk a jövô felé menetelô legyôzhetetlen oszlopa. Akik ezeket a kereszteket, ezeket a bitófákat állitották, akik a vérontás okozói, a halál ügynökei voltak, azt hitték, hogy az igazságot, az eszmét, a hitet megölhetik! A testet megölik ugyan, de a lelkeket, az eszméket, a hitet, se börtön meg nem semmisítheti, se bitófa meg nem ölheti, se golyó szét nem roncsolhatja! - Bitófák tövében is diadalmenetben vonul fel a hit, a hungarista eszme!

A török hatalom ellen Magyarország területén, magyar vérrel és magyar áldozatokkal vívott harcoktosszú évszázadokra meghatározták a magyarság sorsát. Európának éppen e döntô korszakában, amikor az európai gondolkodás elôtt a tudománynak, a kutatásnak, a  filozófiának új világai tárulnak fel, amikor a középkor társadalmi szervezetét felváltotta az individualista polgárság új rendje, mikor felfedezések és technikai újítások kitágították az emberiség látókörét, gazdasági lehetôségeit:

Magyarország harcolt és vérzett, hogy Európa haladhasson. Ezek a hôsi harcok tragikus bélyeget nyomtak a magyar sorsra. A magyarság Európáért, Európa érdekében vívta: annak a civilizációnak érdeké-ben, amellyel minden joggal egynek tudta magát!

Alapvetô igazság, hogy Európa népeit a krisztusi gondolat, a kereszténység mintázta ki a római birodalom zurzavarából és mint társadalomformáló tényezô az ókori világ romjain valóban új kultúrát teremtett. Civilizált is, mert a legtöbb európai nép írni-olvasni csak a kereszténység felvétele után tanult meg. Alapvetô igazság azonban az is, hogy Európában a magyar az egyetlen nemzet, amelynek már a bizánci keresztény kultúrkörbôl vérrel és vassal a római keresztény kultúrkörbe "térése" elôtt is volt saját írása. A mi beszédünk, a mi földmuves kultúránk - Baráth Tibor ôstörténészünk szavaival élve - öt-hatezer eszten-dôre visszamenôleg írásbelileg is igazolható és oly régi idôkre nyúlik vissza, amikor magyaron kívül más tagolt beszéd, rendszerbe foglalt vallás, muvészet és írás még nem létezett. "A mi ôseinknek tehát nem volt kitôl mit `kölcsönözzenek'.   Szókincsünket, vallási képzeteiket és tudományukat az alapoktól a befejezésig maguknak kellett saját géniuszukkal megteremteniük."

Ezért ôsnyelv a magyar nyelv, ôskultúra a magyar kultúra!  Az ötvenes esztendôk végén az Európa Tanács kultúrális osztájának szerkesztésében megjelent és az európai ifjúságnak ajánlott "A mi Európánk" (Notre Europe. Éditions Odé., Paris, 1958.) címu díszmu, amelyben "a kiadó az összes európai országok közremuködésével arra törekedett, hogy Európa különféleségében annak egységét bemutassa." Ebben az Európa-breviáriumban Magyarországot összesen hét mondatban ismertetik, amelybôl az derül ki, hogy "A magyarok összeolvadtak a sikságon ô elôttük letelepült szláv népességgel és ebbôl (a keveredésbôl) keletkezett a magyar nép ... A 16. században a törököktôl leigázott Magyarországot Ausztria visszahódította.. " Ehhez a megdöbbentô panorámához vezetett a hazug ôstörténelem-tanítás és a két trianoni status quo alapján történô politizálás! A 18. századeleji Magyarország nagy pusztaság! A népirtás legjobban a déli részeket sujtotta, melyek útjába estek a töröknek. Így természetesen a Kárpát-medencének jól kiegyensúlyozott és egyensúlyozó hatalma helyett most hatalmas vérveszteségtôl alélt, elnéptelenedett, elszegényedett ország áll elôttünk. A török hódítások elsô korszakában Gyôr-Nógrád-Szolnok vonalától délre úgyszól-ván alig akadt helység, mely legalább egyszer el ne pusztult volna. A nagy török hadjáratok Magyarországon 1526-1661 között tíz, Erdély-ben pedig 1658-1661 között négy alkalommal pusztította az ország lakosságát. Az idônként megjelenô tatárok 1594-1693 között hétszer tarolták le a magyar rónákat. Nagyítás nélkül mondhatjuk, hogy a török korszak következménye-képpen a nem-magyar népfajuak a "balkáni tartalék" valósággal elárasztották a magyar földet. Ezekrôl az új honfoglalókról mondja nagyon találóan Hóman történelmi munkájában, hogy "mint földmuvesek teljesen értéktelenek voltak, akik a földet csak jól-rosszul kiélték, de nem gondozták. Így aztán e két évszázad alatt az ô kezük nyomán alakult ki a megromlott talajszülte új életforma magyar földön: a sátoros cigányélet formája."

A török elleni harc mellett állandóan elôtérben maradt a magyar politikai gondolkodásban a függetlenségi gondolat. A Habsburg-ház birodalmi politiká-ja, amelyet a magyarság éppen a török elleni harc kényszere következtében vállalnia kellett, nem volt, nem is lehetett azonos az ôshonos magyarság eredeti, a Kárpát-medencének egységén alapuló történelmi elgondolásával. Így született meg az a sajátosan magyar nemzetvédelmi politika, amely a császár ellen fordult,de a szultánhoz sem csatlakozott. Az az aggodalom, hogy a magyarság népi és politikai egyénisége nem vész-e oda a török kiverése után a Habsburg-ház hatalmi törekvéseinek nyomása alatt nem volt indokolatlan félelem, mert a török hódoltságtól a külsô asszimilációs gát szerepét a bécsi kormányzat vette át. Ez a gát az ôshonos magyarságot háttérbe szorító telepítési politikában, a határôrvidékek politikájában és a magyarság ellen törô erôk támogatásában mutatkozott meg. A bécsi udvar kiméletlen magyarellenes telepítési politikája, mely III. Károly alatt indult és még Mária Terézia alatt is tartott, azzal járt, hogy egész vidékek néprajzi állománya rövid idô alatt teljesen megváltozott. Az ôshonos magyarság még meglévô népi erôi a túlzsúfolt nyugati részek magyarsága magától kezdett Dél és Kelet elnéptelenedett tájaira áramlani, mihelyt azok felszabadultak a török járom alól. A magyar nép tartalékaiból lassan megindult a sivataggá tarolt földek benépesítése. A természetes szaporodás a megélhetést biztosító ôsi föld birtoklá-sának tudatában örvendetesen felszökött. Az új otthonra talált magyarság -kötelezô példaként napjaink magyarságának - két nemzedéken belül meghá-romszorozódott! A magyar föld erôltetett ütemben való benépesítését célzó habsburgi kolonizációval szemben azonban minden lehetséges védekezés kevésnek bizonyult. Az erôltetett telepítések mérvét mutatja az, hogy öt év alatt 1715-1720 között 230 új község alakult. A Szerémség és a déli végek megteltek szerbekkel. Bácska, Bánát, Tolna, Baranya németekkel lett benépesítve. Sza-badka és Baja vidéke délszlávokkal, a horvátok felhúzódtak egészen a Morva völgyéig. Békés, Csongrád megyék birtokosai minden nemzetbeli idegent barátságosan fogadtak birtokaikon, de minden nemzetnek, minden felekezetnek külön községekben kellett megszállniuk. Harrucker uradalmain 50 év alatt párezerrôl hetvenezerre nôtt a lakosság száma. Az oláhok tömegesen vonultak le az erdélyi hegyekrôl az elnéptelenedett peremrészekre. A szörnyen nyomasztó adók, idegen tábornokok, sarlatánok zsarolása, Kolonics érsek "neoaquistica commissio"-ja, a kegyencek és katonai szállítók jutalmul kapott ôsi magyar birtokai, az Alföld és Dunántúl egészségtelen birtokviszonyai a maguk hitbizományaikkal nem a török hódítás következmé-nyei, hanem a Habsburg-uralom nemzetet pusztító tényei.  A földesúri telepítésekkel párhuzamosan és hasonló méretekben folyt a kamarai birtokok betelepítése. Ezeknek a betelepítéseknek kérdése szorosan összefügg a határôrvidékek kérdésével, melyek az udvarnak a magyarokkal szemben érzett nagyfokú beteges félelemérzetének következménye. A Habsbur-gok a "rebellis" magyarság gyulöletével a felszabadult végvidékeken a rác és oláh telepesekkel gyuruket létesítettek. Bécsben soha nem tagadták, hogy a déli határoktól lehetôleg távol akarják tartani a magyarságot. Ezekre a területekre a bécsi utcanôktôl a prágai zsebmetszôkig mindenkinek nemcsak szabad, de egyenesen kívánatos volt a betelepülése. Kollowrat gróf még 1748-ban is mint érvényes alapelvet jelölte meg, hogy a rác nemzet védelme "austriaco-politicum" és ez a nép nem Magyarország alattvalójának, hanem "patrimonium domus Austriacae"-nek tekintendô! Így - mint mondotta - "Magyarországtól sem depedenciában, sem pedig konkurrenciában nem lehet.

A kamarai birtokok hivatalos bécsi szakértôje báró Bartenstein még 1755-ben is hidegen elutasította a magyaroknak a Temesi Bánság területére való beköltözési kérelmeit, mondván, hogy "a szerbeknek vissza kell adni régi földjeiket, mivel kiváltságaik isteni jogon alapulnak és azoknak eleget kell tenni." A Bánságban 1717-1734 között 53 német községet alapítottak. Mária Terézia idején e területekre az évi átlagos bevándorlás 3000 fô körül volt. A "Vitam et sanguinem!" megható jelenet után 22 évvel késôbb Mária Terézia a Bánságot visszacsatolta az anyatesthez. Ebbôl alakult: Temes, Torontál és Krassó--Szörény vármegye.  A magyar királynak minôsített Habsburgok eladták a Magyar Szent Korona államtestét, mert a török hódoltságból való felszabadítás elsô telepítése alkalmából ôk szakítottak ki a nemzeti fejlôdés keretébôl a déli végeken egy széles övet, ahol mint határôrvidéken az idegenek, a martalóc jövevények örökölhetô birtokok fejében katonáskodtak.  A 19. század a nemzeti öntudatra ébredés korszaka volt, amelynek kísérô tünete világszerte abban nyilvánult meg, hogy a már elôzôleg is független, vagy a nagyhatalmak kegyébôl független államként életrekeltett nemzetek elsô felada-tuknak tekintették, hogy múltjukat mentôl fényesebbre csiszolják.  Ha nem volt ôstörténeti múltjuk, akkor ilyent költöttek maguknak; s ezt teszik ma is a trianoni-párizsi békediktátumokban nagyhatalmi kegyekkel életrekeltett par-venu szomszédaink.  Az idegen államhatalom védelme alatt az ôshonos magyarság nyakára erôszakolt nemzetiségek és a Habsburg-ház részérôl
szisztematikusan magyar-gyulöletre nevelt önkéntes kisebbségek felülrôl és kívülrôl szított sovinizmusá-nak az lett a következménye, hogy a 19. század derekán már nem különbözô nyelvu, hanem önálló igényu nemzetiségek álltak szemben a Magyar Szent Korona felségterületén az ôshonos és országot alapító s fenntartó magyarsággal.   Suru egymásután jelentek meg a "nyelvhasználati térképek", valamennyi egy-egy emelôrúd volt a magyar állam falának szétrepesztésére. Szerbia megrajzolta a Délszláv Birodalmat az Égei- tengertôl a német-olasz határig. Románia megszerkesztette Mare Rumania térképét Tiszától a Dnyeszterig. A csehek már képzeletben kinyujtóztatták azt a korridort, amely összeköti majd ôket a minden szlávok patrónusával - Oroszországgal.  A bécsi udvar pártfogása alatt kaptak lábra azok a szláv és román nacionalista áramlatok, amelyek nem csak a Magyar Szent Korona felségterüle-tének egységét veszélyeztették, de végsô soron végzetessé váltak az egész Monarchiára. Amikor az 1848-49-es magyar szabadságharcot orosz segítséggel leverték, beoltották a monarchia szervezetébe a halálos betegség csíráit és most már nem Bécs, hanem Szentpétervár volt a magyar állam és a monarchia kereteit szétfeszítô szláv nemzeti törekvések Mekkája.

Az 1848-49-es szabadságharc vérbefolytása a magyar történelem-tudományunk leépítését is jelentette! 1855-ben a tomboló magyarellenesség Magyarországában kormányenge-déllyel és kormánytámogatással indul meg Hunfalvy-Hunsdorfer szerkesztésé-ben "Magyar Nyelvészet" címen egy folyóirat finnugor programmal. A magyar ôstörténet finnugor elgondolását a Habsburg-dinasztia hívei kezdettôl fogva erôsen felkarolták. Az 1849. évi tragikus eseményekre gondolva, ezek a politikusok szükségesnek vélték, hogy a magyarok nemzeti tudatát gyengítsék, nehogy a Monarchiát felboritsák. Erre a célra igen alkalmasnak találták a magyar történet finnugor elképzelését. A cél elérésére elôbb egy Miklósits nevu bécsi tanárt küldtek Bu dapestre, feladatául adva a Magyar Tudományos Akadémia programjának ellenôrzését. Miklósits megértette küldetésének célját - közli Baráth Tibor `Ôstörténetünk orientalista szemléletében' cimu útbaiga- zító tanulmányában - és készített egy hosszú jegyzetet azokról a magyar szavakról, amelyeket ez a nyelv - szerinte - a szomszéd szláv nyelvekbôl vett át (`kölcsönzött'). Miklósits után egy német tanár került Budapestre, név szerint Budenz József, aki Hunfalvy Pállal ketten lettek a magyar ôstörténelem finnugor elméletének részletes kidolgozói."

Ekkor lett a magyar nyelv finnugor eredetu. Így lett a magyarok ôshazája az Ural hegységen túl,
Szibériában. "Egyszóval, úgy festették le az ôsmagyarokat - írja tanulmányában Baráth Tibor - mint valami csürhét, mely félvad állapotból lassan emelkedik ki, folyamatosan kölcsönözve újabb és újabb kultúrelemeket szomszédainktól; elôbb a török népektôl, aztán a szlávoktól, majd a
germánoktól és latin népektôl. A felsorolt népek valamennyien tanítói voltak a magyaroknak, akik
maguk kevés eredetiséggel gyarapították a kultúrát.  A Magyar Szent Korona felségterületének megcsonkításának "etikai megalapozását" a trianoni békediktátum abban a feltevésben keresi, hogy ôseink itt már régebben megtelepedtek és rendezett állami viszonyokban élô nemzeteket igáztak le, és hogy Magyarország nem-magyarajkú polgárai ezeknek a leigázott, szabadságuktól és állami létüktôl megfosztott nemzeteknek utódai. "Az ezeréves birtoklásra való hivatkozásunkkal szemben az entente fôtanácsa a magyar békeküldöttséghez intézett utolsó átiratában egyenesen azt mondja, hogy `igazságtalanság és elnyomás nem válik igazsággá azáltal, hogy ezer esztendeig tart'. Hát ez a beállítás történelmi tudatlanságon alapul - mondotta gróf Apponyi Albert `A magyar alkotmányfejlôdésrôl' c. elôadásában - , amelyeket ama nemzeteknek komoly történetírói is már elfelejtettek. Az igazság az, hogy Nagy-Magyarország mai nemzetiségi viszonyainak kialakulásában az ôslakók-nak megállapítható része nincs. Hogy azok kizárólag, vagy legalább kilenctized részben fokozatos bevándorlás által keletkeztek. Ha etikai fogalmakkal dolgo-zunk, úgy ennek perdöntô jelentôsége van, mert késôbbi bevándorlóktól csakugyan kívánni lehet, hogy annak az államnak rendjéhez alkalmazkodjanak, melyben saját akaratukból keresnek hajlékot." A mohácsi vésszel indult korszak volt az, amely mint négy évszázadon át tartó folyamat, megváltoztatta Magyarország népi - mondhatjuk így: nemzetiségi felépítését. Ebben az új, a két világháborút követô békediktátumokkal kialakult helyzetben az a kötelességünk, hogy a rosszabbnál-rosszabb "alapszerzôdések" helyett gondolkozzunk és mérlegeljünk, mert vannak világtörténeti, lélektani pillanatok, amikor a nemzetek jogos törekvései találkoznak az elrendezésben iránytszabó hatalmak megértésével és érdekeivel. Gróf Teleki Pál szerint: "Nekünk mindig az volt a hivatásunk, hogy vegyes nemzetiségi államot vezessünk be a Duna-medencében..."

A Hungarista Mozgalom ellenállása Hitler gyarmatosító törekvése ellen A német nemzeti szocializmus vezérének "Mein Kampf'címu munkájában olvashatjuk Hitler Adolfnak, soha meg nem változtatott politikai céljait. Érdemes elgondolkozni rajta, hogy mi lett volna Magyarország sorsa egy totális német gyôzelem esetén. A német birodalomnak, mint államnak "az összes németeket magába kell foglalnia" azzal a feladattal, hogy ezen népbôl a faji ôselemekben a
legértékesebbeket, a németeket, "ne csak összegyujtse és fenntartsa, hanem lassan és biztosan
uralkodó pozicióba emelje". A német nemzeti szocialista munkáspárt 25 szakaszból álló
programjának elsô pontja is "a népek önrendelkezési joga alapján az összes németeknek egy
államban való egyesítését" kívánja. A programpontokhoz a pártprogram hivatalos kommen-tárja a következô megjegyzést fuzi: "Nem mondunk le egyetlen németrôl sem, aki Dániában,
Lengyelországban, Luxemburgban, Elszász-Lotharingiában, Csehszlovákiában, Olaszországban,
Ausztriában, és az osztrák utódállamok-ban él."  Ewald Banse "Rassen und Volk im Weltkrieg" címu muvében minden kertelés nélkül kimondja: "A Harmadik Birodalmat az Északi-tengertôl a Rábáig, a Memel-vidéktôl és a Rhone-ig csak a vér és vas segítségével tudjuk megteremteni. - Szerinte a magyarok egyébként sem valók Európába."  Most nem kívánunk azokkal a térképekkel foglalkozni, amelyeken Sopron, Moson, Magyaróvár, Hegyeshalom színtiszta német községeknek van feltüntetve. Elég talán annyi, hogy a Deutsche Arbeit c. folyóirat 1936. novemberi számában az olvasható, hogy Magyarország revíziós igénye Burgen-landra teljesen tarthatatlan, mert Magyarország "a népszavazás csalásával elvette Burgenland fövárosát, Sopront" a németektôl. Végül még egyet! 1916--ban az elsô világháború kellôs közepén írta le Paul de Legarden a "Die Tat" c. német folyóiratban, hogy: "A dunai birodalom minden néptörzse, beleértve különösen a magyarokat, Európának végtére csak terhére van. Minél elôbb pusztulnak, annál jobb reájuk és reánk nézve."  A trianoni békediktátum revíziója; - és Magyarország bekebelezése, mint fôkormányzóság a Harmadik Birodalomba. Ez volt az a két elgondolás, amely Hitler Adolfot a magyar kérdésben foglalkoztatta. Szálasi Ferenc nem volt Hitler csatlósa. Hitler kívánságára tiltatta be Horthy a Nyilaskeresztes Pártot és vitték tömegével a nyilasokat az internáló táborokba. Volt egy idôszak Horthy kormányzósága alatt, amikor Kistarcsán egyidôben csak a zsidók és nyilasok voltak internálva Szálasi Ferenc számolt azzal, hogy a nagyszámú magyarbarát német segítség ellenére sem lesz megakadályozható a német gyôzelem esetén Hitler durva beavatkozása a magyar szabadság jogokba. Szálasi Ferenc a német gyarmatosítási törekvésekkel is számolt. Szembenállva a judeo-bolsevista Szovjet veszéllyel nem volt azonban sok lehetôsége a késôbbi
nagy magyar vértanúnak, hogy nyilt ellenzését a pángermánizmussal szemben kihangsúlyoz-za. Azonban 1942-tôl Szálasi Ferenc megbízásából egy kisköru csoport - a késôbb az emigrációban alakult Hungarista Életszövetség több tagja is - a német "fôkormányzóság" megvalósulása esetére egy ellenállási terv kidolgozá-sán munkálkodott. Ez volt az a nemzeti réteg, amely a judeo-bolsevizmus elleni küzdelemben, a totális háború törvényei értelmében a szovjet legyôzéséig huséges bajtársa kívánt maradni a németeknek, de felkészült arra is, hogy Hitler vagy a Harmadik Birodalom bárminemu beavatkozása esetén a nemzet függetlenségéért a végsôkig harcoljon. "Van egy kis csoport Magyarországon, politikusok is vannak benne természetesen, de Németországban is van egy kis csoport, amely ugyan mi velünk együtt hisz a nemzeti szocializmus gyakorlati keresztülvitelében, mely azonban azt mondja, hogy a német gyôzelem után Európából Nagynémet Birodalom lesz, melyben mi társországként - "Kronland"-féle -, fogunk beilleszkedni, egyszóval: teljesen bekebeleznek a Nagynémet Birodalomba. Természetesen semmi körülmények között nem fogom ezt megturni. Ahogyan 1944 júniusában Hitlerhez intézett emlékiratomban a legfontosabb kérdésekben, éppenúgy az elvi álláspontokat most is kifejezésre juttatom. Kijelentem újra, hogy a nemzeti szocializmus és az imperializmus ellensé-gek, nem férnek meg egymás mellett, mert az egyik felfalja a másikat. Vagy csinálok nemzeti szocializmust és akkor vége van az imperializmusnak, vagy csinálok imperializmust és akkor vége van a nemzeti szocializmusnak. Ez a kettô egymás mellett semmiképpen sem fér meg.  Tisztázásra vár tehát a kérdés, hogy Európa nagy megszervezését a nacio-nalista és szocialista felelôs tényezôk oldalán, hogyan képzelik el. Amint azon-ban ezt tisztáztuk, abban a pillanatban a plutokrata-liberális mesterkélt szabadossági rendszer és a marxizmus mesterkélt államrendszere megdôl és be kell állitani a nemzet természetes erôtényezôinek összhangján felépülô gyakorlati rendszert, amely végeredményben a nacionalista és szocialista ideológiába torkoll.  Mi a nemzeti szocializmust választottuk és választottuk volna akkor is -mondotta Szálasi Ferenc -, ha nem Berlin-Róma-Tokió képviselik. Nemzetünk tehát elfogadta a nemzeti szocializmust és ennek gyakorlatát, a hungarizmust, de nem tudja, hogy Berlin elfogadja-e? Ez a kérdés és ez a lényeg,  amelyet tisztázni kell, s amelyet Hitlernél tisztázni is fogok..."  Az 1945-ös országvesztés után a zsidó-kommunista hódoltságba zuhant a magyarok megcsonkított országa...Forrásmunkák: Baráth Tibor:"Akülföldi magyarság ideologiája".
Málnási Ödön: "A magyar nemzetôszinte története".