Clevelandi beszélgetés Pallag László képviselővel.
 
Pallag László Országgyűlési Képviselő
A közelmúltban zajlott le nagy sikerrel az Ohio állambeli Cleveland-ben a VII. Nagy Szittya Történelmi
 Világkongresszus. A jeles esmény vendége volt Pallag László országgyűlési képviselő is akit olvasóink már jól ismernek úgyis mint az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság elnökét,úgyis mint a magyar parlament tisztességéért,erkölcsi tisztaságáért küzdő politikust.
 
Pallag Lászlóval Lovagi Tibor munkatársunk beszélgetett.
Tisztelt Képviselő Úr!
Szeretettel köszöntjük Önt Amerika földjén, mint a Magyar Parlament egyik legismertebb képviselőjét, akit nem csak
Magyarországon, hanem az emigrációban is úgy ismernek, hogy szinte egyedüliként fel merte vállalni a küzdelmet a
magyarországi korrupció, a bűnözés, elsősorban az olajjal való visszaélésekkel kapcsolatban.
Szeretnénk, ha először önmagáról mondana néhány mondatot, hogy jobban megismerjük.
 
P.L: 1950-ben születtem Békéscsabán, kilenc gyermekes evangélikus család legidősebb fiaként. 1969-ben Szentesen
érettségiztem, ahol elektroműszerész szakmát is szereztem. Iskolám elvégzése után a családot segítettem, mert édesapám egy
keresetből, hat kiskorú testvéremet nevelte.
1976-ban nősültem és azon kevés ember egyike vagyok, akinek "mesebeli" felesége van, mert a neve Csipke Rózsa.
Jövő évben tartjuk az ezüstlakodalmunkat. Két fiúgyermekünk van, László és Péter, 24 és 23 évesek. László szociális munkás
egy szociális otthonban, Péter üzletkötő egy családi vállalkozásban.
 
A politikával 1989-ben kerültem kapcsolatba, amikor is alapító tagja voltam a helyi kisgazda szervezetnek. 1990-ben a helyi
önkormányzat tagja lettem a Független Kisgazdapárt képviseletében. 1992-ben a Békés-megyei szervezet ügyvezető elnöke
lettem és 93-tól napjainkig Megyei Elnök vagyok.
 
Az 1994-es választáson Országgyűlési Képviselő lettem és 1998-ban, egyéni jelöltként kerültem ismét a Parlamentbe. Mivel
Békés-megye 20.4%-os eredménnyel a kisgazda megyék között a legjobb volt, a Párt egyik alelnökévé választottak. Tehát hat
éve az Országházban tevékenykedek.
Tagja vagyok a Külügyi és Ügyrendi Bizottságoknak. 1999-ben javasoltam a Parlamentben egy vizsgálóbizottság felállítását az
olajügyek, a korrupció és a fekete gazdaság összefüggéseinek kivizsgálására. A Parlament ezt egyhangúan megszavazta és a
felállítandó bizottság elnökévé választottak. Azóta tart az ádáz küzdelem azok között akik fel akarják számolni a fekete
gazdaságot és a szervezett bűnözést, valamint azok között, akik ezt el akarják tagadni.
 
L.T: Mi késztette Önt arra, hogy elfogadja meghívásunkat, hiszen a magyarországi bűnözés elleni küzdelem és az őstörténet igen
távol áll egymástól?
 
P.L: Gyermekkoromban nagyapám sokat mesélt a hunokról, szittyákról, magyarokról, Atilláról, Hunorról, Magyarról, Árpádról.
Botondról, Lehelről, azokról a harcosokról akiknek nyilaitól egész Európa reszketett.
Az iskolában azonban nem ezt hallottam. Azt tanultuk, hogy a magyarok nem rokonai a hunoknak, a mi rokonaink a szibériai
tundrákon, sámánok irányítása alatt élő primitív törzsek, hogy pogány nomádokként menekültünk a besenyők elől a Kárpát-
medencébe és, hogy a kalandozások lényegében zsákmányszerző rabló hadjáratok voltak.
Ugyanezt tanulták az én gyermekeim is az iskolában.
Az utóbbi években azonban egyre többet hallottam arról, hogy az un. Finnugor elmélet valójában a Habsburg elnyomás egyik
eszköze volt az 1848-49-es szabadságharc leverése után, hogy a magyar nemzet önérzetét, öntudatát megtörjék.
Hallottam, hogy egyre több könyv, folyóirat jelenik meg ebben a témában, de a parlamenti munkám, a választókörzetem
problémáival kapcsolatos feladatok és természetesen a családi életem mellett, nem volt időm ezzel a kérdéssel behatóbban
foglalkoznom.
 
Az elmúlt hónapban láttam meg egyik barátomnál egy újságot, amelyik egy őstörténeti kongresszust hirdetett, ami arról szólt,
ami gyermekkorom óta izgatta a fantáziámat.
Mivel barátaim már régebben is hívtak Amerikába, elhatároztam, hogy ha időt tudok szakítani, megpróbálok most elmenni erre
a kongresszusra.
Az elhatározást tett követte. Megkerestem a kongresszus magyarországi szervezőjét, aki örömmel vette tudomásul, hogy van a
Parlamentben legalább egy olyan képviselő, aki érdeklődik a magyar őstörténet sokat vitatott kérdései iránt.
Alig telt el két hét, megkaptam a meghívót a repülőjeggyel együtt és most itt vagyok önök között.
 
L.T: Milyen benyomásai vannak Önnek, a kongresszus első napjának befejezése után?
 
P.L: Őszintén meg kell mondanom, némi előítélettel jöttem erre a kongresszusra, mert azt gondoltam, nagyapám elbeszéléseit
fogom visszahallani. Ezzel szemben olyan tudományos felkészültségű előadásokat hallottam, amelyek Magyarország bármelyik
egyetemén vagy főiskoláján megállnák a helyüket.
 
Különösen Radics Géza előadása a Kárpát-medencei ősműveltségről és Dr. Érdy Miklós ázsiakutató, a hun és magyar
lovastemetkezés azonosságáról tartott előadása ragadott meg.
De külön meg szeretném említeni Tomori Zsuzsa előadását nyelvünk ősiségéről a Kárpát-medencében.
Ezen kívül értékes beszélgetéseket folytattam a nap folyamán, Grandpierre Endre íróval és Forray Zoltánnal, a Kőrösi Csoma
Sándor Történelmi Társaság Elnökével is.
 
Nagy érdeklődéssel várom a további előadásokat is, és remélem, ezekhez később írásban is hozzá lehet majd férni!
 
L.T: Az itteni magyarok nagy érdeklődéssel várják az Ön felszólalását, ami bár nem az őstörténettel kapcsolatos, de itt is
figyelemmel kísérjük az otthoni politikai életet. Tudjuk, hogy az otthoni őstörténeti oktatásban, csak akkor várható gyökeres
változás, ha sikerül a Magyar Tudományos Akadémiából, az egyetemek Történelmi Tanszékeiről kiszorítani azokat az
embereket, akik legtöbben az elmúlt rendszerben, - sokan Moszkvában - tanulták a történelmet, és ma ezt oktatják a jövő
történelemtanárainak. Ehhez azonban alapvető szemléleti változásra van szükség a Parlamentben is. Mi erről az Ön véleménye?
 
P.L: Ezzel a kérdéssel nem volt időm foglalkozni, mert minden időmet a korrupció elleni harc kötötte le. De úgy gondolom, hogy
ha hazamegyek megkeresem azokat a képviselőtársaimat, akiknek legalább annyira szívügyük az ifjúság hazafias szellemben
való nevelése, és múltunk torzításmentes megismerése, mint nekem a bűnözés elleni harc, mert csak a múlt ismeretében lehet
becsületes jövőt építeni.
 
Véleményem szerint, az itt megismert előadóknak, kutatóknak, akik hosszú évtizedek óta példamutatóan és önzetlenül veszik ki
részüket a magyarságkutatásban, ott a helyük a Magyar Tudományos Akadémián, és a közoktatás minden területén, főleg a
történelemtanárok képzésében.
 
L.T: Képviselő Úr az előbb említette a korrupció és a fekete gazdaság elleni harcot. Szeretnénk, ha mondana nekünk erről
valamit, mert itt csak kevés és ellentmondásos információ hangzik el erről.
 
P.L: Ma már senki nem vitatja azt, hogy az elmúlt 10 évben kialakult és kivirágzott nálunk a fekete gazdaság, ami az
olajügyekben csúcsosodott ki.
Működött az olajmaffia, óriási károkat okozva a nemzetgazdaságnak.
Ezeket a szabálytalan tevékenységeket nem lehetett másként, csak egyes hivatalos szervek közreműködésével végezni. A
legsúlyosabb az, hogy mindez a politika tudtával történt. Ugyanis nagyon sok interpelláció és kérdés hangzott el már az első,
1990-94 közötti időszakban is. Azonban valós szándék nem volt a visszaélések felszámolására.
Hoztak ugyan különböző intézkedéseket, melyek azonban a végrehajtás szintjén megrekedtek. Ez a tendencia hat a mai napig
is!
 
Mindezt igazolja az is, hogy az a kormánykoalíció szándékozik leállítani az általam vezetett bizottság munkáját, mely állítólag
nem érintett az olajjal kapcsolatos korrupciós ügyekben.
Ezzel a döntésével azt a szociál-liberális időszakot / 1994-98 / fogják mentesíteni a felelősség alól, amelynek a keze között folyt
el a legtöbb pénz, a fekete gazdaság irányába. Nem tudok azonosulni azzal a ténnyel, hogy a bizottság munkáját leállítják, mert
ennek az az üzenete, hogy minden rendben van fiúk, lehet tovább garázdálkodni!
 
L.T: Köszönöm a beszélgetést, további kellemes itt tartózkodást kívánok és remélem sok itt élő magyarral ismerkedik majd
meg és viszi haza a távolban élő magyarok üdvözletét.
 

Major Tibor Programvezető

Kongresszusi hallgatóság egy csoportja

Szalay Róbert Előadó


 
A Kárpát-medence ősműveltségei
 
            A magyarság eredetének és őshazájának kutatói azon alapállásból indulnak ki, hogy valahonnan jöttünk. A Kárpát-medence csak mint egy végső pont szerepel a hosszú vándorút végén. A hivatalos álláspont szerint a magyarság őshazája Nyugat-Szibériában az Ob és Irtis folyamok vidékén volt. Mások Közép-Ázsiában, Indiában, Mezopotámiában, Egyiptomban vélik felismerni a magyarság bölcsőjét. Dr. Cserép József a húszas években arra az álláspontra jutott hogy Amerikából jöttünk. A Kárpát-medence tehát a mai napig kiesik a vizsgálódás középpontjából mint lehetséges őshaza. Ahhoz, hogy megértsük a Kárpát-medence szerepét a magyarság múltjában és kialakulásában a szóban forgó térség földrajzát, éghajlatát, népesedésének történetét kell a vizsgálódás középpontjába helyezni.
            A Kárpát-medencében az élet valamely formája hosszú évmilliókra kimutatható.  Rudabányán például 10 millió éves majomkoponyát találtak. A legősibb emberi lelet - tarkócsont - Vértesszőlősön, 1963-ban került elő az ősember megkövült lábnyomaival együtt. A lelet több, mint háromszázezer (300 ezer) évvel ezelőtt élő ember maradványa. A neandervölgyi embernek is több helyen megtalálták maradványait. A Kárpát-medence leletei arról tanúskodnak, hogy kb. negyvenezer (40 ezer) évvel ezelőtt mozgalmas emberi élet alakult ki. A Bükk-hegységbeli Szeleta-barlangban olyan finoman megmunkált kőpengékre bukkantak, amelyekhez hasonlóakat sehol a világon e korból nem találtak. Nagy mennyiségük alapján arra kell gondolni, hogy itt kereskedelemre is készítették ezen kőpengéket. Az Istálóskői-barlangban pedig egy háromlyukú csontsíp került elő, amelyen öt hangot lehet megszólaltatni. A Dunántúli-középhegységből pedig a vörös-okker jutott el messze vidékekre, amelyet a halottak befestésére használtak, hogy ezzel vissza varázsolják az élet színét. E korból írásos emlékek nem léteznek, nézzük tehát miről is tanúskodnak a későbbi korok régészeti leletei?
            Az újkőkor az (Kr.e. 5500-2300), amelyet a magyarság és a Kárpát-medence viszonyában alapos vizsgálat alá kell vetnünk. E kornak ismerete ad betekintést és eligazítást ősmúltunk egész látószögből való kutatásához, felderítéséhez. A régészeti leletek - László professzor szerint a “múlt hiteles tanúi” - kiértékelése segítségével ismerhetjük meg a régmúlt emberének történetét, életkörülményeit. E korból előkerült képjelek, agyagba karcolt vonalak olvasatai vitatottak. Éppen ezért, nem nyújtanak minden igényt kielégítő támaszpontokat az akkori ember életét, műveltségét illetően.
            A Kárpát-medencében az újkőkorból három nagy műveltségkör mutatható ki. A Körös műveltség gyökerei nyúlnak a legmélyebbre, amely magában foglalta Erdélyt, a Tiszántúlt a Körös és Berettyótól délre eső részt, a Duna-Tisza közének déli harmadát, kb. a mai határvonalig és Dunántúlból a Duna és Dráva szögét. Ezen műveltség lelteiből Torma Zsófia régésznő gyűjtött össze sokat a múlt század második felében. Felismerte az erdélyi és a mezopotámiai leletek közötti rokon vonásokat, amelyért a kor régészei megbélyegző jelzőkkel illették. A Körös műveltség népessége az alföldön kis méretű, felmenőfalú és sátorszerű házakban élt. Erdélyben kőházakat építettek, a kemencét központilag helyezték el, így melegen tudták tartani az egész házat. Ezen műveltségből kerültek elő 1963-ban a Maros-menti Alsótatárlakán a világhíressé vált írásos cserepek, amelyeket némelyek közel hétezer (7) évesnek tartanak. Amennyiben ez így lenne, úgy jelen ismereteink szerint az írás Erdélyben vette kezdetét. Mások ezt vitatják, és korukat 5500 évre teszik.
                             
                                                      Az alsótatárlakai írásos cserepek
 
Az alföldi vonaldíszes edények műveltsége mintegy ezer évvel a Körös műveltség után alakult ki. Agyagból készített edényeiket vonalakkal díszítették, a műveltségkör erről kapta a nevét. Földműveléssel és természetesen halászattal és vadászattal is foglalkoztak. Kis falvakban és sátorszerű házakban éltek. Településeik helyén a dombok és a föld rétegeződése arról vall, hogy ott évszázadokig laktak. Ha sárbolt készült házaikat a vihar, az eső szétverte, újra felépítették. Így jöttek létre a dombok, a föld rétegeződései. A szaktudomány ezeket nevezi tell településeknek. A megtermelt vagy gyűjtött magvakat nagy, agyagból készített edényekben tárolták. Háziasított állataik is voltak.
 
            Az alföldi leleteken találhatók leginkább az újkőkor vezéreszméjének, a termékenységi vallásnak ismertető jele, a női szobrocskák alsó testére bekarcolt háromszög, amely a nőiség, a női istenség jelölője. Ezen ősi társadalmak eszmeiségének középpontjában a létért, a megmaradásért folytatott küzdelem kellős közepén az anyaság, mint a termékenység megtestesítője állott.
            Az alföldi műveltségkörön belül az újkőkor második felében két újabb, helyi jellegű műveltség alakult ki: a bükki és a szakályháti. Amint a későbbiekből látjuk majd, a szakályhátit megkülönböztetett figyelemmel kell kísérnünk.
            A dunántúli vonaldíszes edények műveltsége az alföldivel egy időben virágzott. Edényeik külsőségükben némi eltérést mutatnak az alföldiekétől, de eszmei mondanivalójukban ezek is az újkőkor vezéreszméjének, a termékenységi vallásnak, a megmaradásnak voltak a hírnökei. Ezen műveltségkör hatása egészen a Rajna vidékéig terjed, amely a Kárpát-medencéből, a Duna mentén nyugati irányú terjeszkedésre mutat. A dunántúliak is földműveléssel foglalkoztak és háziasított állatokat tartottak. Hatalmas, 20-40 méteres gerendaházakat építettek, amelyek alkalmasak voltak a nagycsalád elszállásolására.              Uruki istennő
A kökénydombi istennő                     Felmerülhet a kérdés: Mint köthető a Kárpát-medence újkőkori népessége a mai magyarsághoz? Az egyik legfigyelemre méltóbb jelenségnek és tényezőnek kell tartanunk a Kárpát-medence földrajzi neveinek azon rétegét, amelyeket mai nyelvünkön már nem értünk. A Kárpát-medencében jelentős százalékban fordulnak elő az ilyen földrajzi (Balaton, Tátra, Fátra, Mátra, Hargita, Bihar, stb.) és helységnevek, amelyek ősrégi eredetre utalnak. Ezen ősi nevek az emberi élet folyamatosságának legékesebb bizonyítékai. Ha ugyanis egy idegen áthalad, vagy letelepszik egy vidéken, akkor a helyiektől megkérdezi a folyónak, a hegynek, a dűlőnek a nevét. Ellenben, ha lakatlan területen telepszik le, akkor a folyónak, hegyenek és dűlőnek ő ad olyan nevet, amelynek értelme van saját nyelvén. A Kárpát-medencében ezen ősi nevek azért maradhattak meg, mert az ősi nép is megmaradt. Vérük tehát ereinkben csordogál.
            Egy másik ilyen ősi tanút a szolnoki Damjanich János Múzeum kiállítása őriz egy gabonatároló edény nyaktöredékén, amelyre két jel van bekarcolva. A , a női istenség jeléről, a háromszögről már korábban szó esett. A másik egy nagy “M” alakú jel, mely a háromszöggel van egybeszerkesztve, mégpedig úgy, hogy a nagy M alakú jel “V”szöge alkotja a fejjel lefelé álló háromszög két alsó egyenesét, míg a háromszöget bezáró felső egyenest az edénytöredék szegélydíszítése képezi. A háromszögben az agyagból kidomborított orr, az alá bekarcolt száj és a két bekarcolt háromszög alakú szem látható. Emberi arc ábrázolását ismerhetjük föl, amely jelképezhet női istenséget, esetleg születő gyermeket. A nagy M alakú jelnek ezzel szemben nincs nemzetközileg elfogadott értelmezése. Annyit azonban meg lehet kockáztatni, hogy e jelet nagyon fontos, kiemelkedő társadalmi szerepet betöltő valaki, vagy valami jelölésére használták, mert megmaradt nemcsak a latin ábécében az m hang írására, hanem nagyon hasonlít a magyar rovásírás M betűjéhez is. Milyen mondanivaló rejtőzhet a nagy M alakú jel mögött?
A nagy M alakú jel esetleges olvasatát az teszi igazán izgalmassá, hogy ez is, ugyanúgy mint a háromszög, alkalmas a nő, női istenség, azaz az anyaság fogalmainak jelölésére. A két felső szög jelképezheti a női melleket, míg az alsó a szeméremtestet. A két függőleges pedig a lelógó karokat. Női istenség? Anyaisten? Tény, hogy az anya neve latinban Mater, németben Mutter, angolban Mother, magyarban pedig a nagy-MaMa szóban maradt meg. Kérdés: Ha a nagy M alakú jelet és a háromszöget azonos fogalmak jelölésére használták, akkor e két jelet miért szerkesztették egybe? Annak ellenére tehát, hogy az imént felsorolt példák nagyon kézenfekvőnek, sőt meggyőzőnek mutatkoznak, mégis fel kell tételezni más értelmezés lehetőségét is. Elgondolkoztató ugyanis, hogy a nemzetközi tudomány ezt miért nem ismerte föl? Hiszen a szellemi tudományok élvonalbeli művelői beszélik a latin, német és angol nyelveket.                                     A szolnoki edénytöredék
            A nagy M alakú jel értelmezésének lehetőségére egy egyiptomi szobrocska deríthet fényt. E szobrocskát az egyiptomi ősműveltséget alapító nép alkotta a Nílus sarából mintegy 5500 évvel ezelőtt. A szolnoki edénytöredék is ebből a korból való. Nos, az egyiptológusok írásaiban olyan megjegyzés is található, hogy ezen ősi nép egy Netra  nevű folyó mellől vándorolt a Nílus mentére, s miután megérkezett, a helyben találtakat megtanították makaru (magyar?) imádkozni. Az Északi-Kárpátokban eredő Nyitra folyót kivéve nincs másik ilyen nevű folyó a szóba jöhető térségben. Nem lehetetlen tehát, hogy az egyiptomi ősműveltséget alapító nép a Kárpát-medencéből indult el.
            Tomory Zsuzsanna a Magyar - Angol szóeredet című dolgozatához írt előszóban Nagyernyei Szabó Zoltán a következőket írja:
            “M-K-R népnév-jelölés fordul elő a korai ókorban É-Afrikában.(Geography IV.2.19. Monneret de Villard, 1938:92); Ptolemy a Kr.u. 2.sz.-ban a Nílus nyugati oldalán lakó “Makourai” népről és Makourita királyságról ír; Makouria a Kr.u. V. sz.-ban a Nílus 3. és 5. vízesése között, a Nílus mindkét partján Ó-Dongola fővárossal Nobata-ban volt. (Chistopher Ehret és Merrick Posansky: The Archaeological and Linguistic Reconstruction of African History. Univ. Of California Press, Berkeley, CA., 1981/2.pp.12-52.)”
Kíséreljük meg az egyiptomi szobrocska esetleges olvasatát. Ha ugyanis ránézünk, mindjárt azon érzés támad bennünk, hogy ezen istennő mond valamit. Feltűnő a sas fej, a jellegzetes kartartás és a kéz a becsukott ujjakkal. Az egyiptomi hieroglifákban a sas az a betűnek a jele. A kéz a becsukott ujjakkal lehet markol vagy ma-rok. A feltartott karok pedig karok. Nos, ha ezen fogalmakat egybeolvassuk, akkor megkapjuk a ma-karok olvasatot. A magyarok? Most, ha ehhez még hozzá olvassuk a szobrot Isten vagy Nagyasszony értelemmel, akkor megkapjuk a magyarok Istene vagy a magyarok Nagyasszonya, azaz Boldogasszony olvasatot. Ezen olvasat helyessége nem állítható, de az igen, hogy ha a szobron kiemelt testrészek magyar neveit összeolvassuk értelmes magyar mondatot kapunk. Képírásról van szó, ahol olyan tárgyakat, testrészeket használunk, amelyek nevei vagy szótagjai alkalmasak egy bizonyos fogalom írására.
    Egyiptomi istennő               Ezek után megkísérelhetjük a szolnoki edénytöredék jeleinek olvasatát. Ha ugyanis az egyiptomi ősműveltséget alapító nép valóban a Kárpát-medencéből vándorolt el, és magyarnak nevezte magát, akkor nem lehetetlen, hogy a nagy M alakú jel mögött a magyar népnév rejtőzik. Így, ha a nagy M jelet magyar, a háromszöget pedig Isten vagy Nagyasszony értelemmel egybeolvassuk, akkor ebben az esetben is a magyarok Isten vagy a magyarok Nagyasszonya, azaz Boldogasszony olvasatot kapjuk. Nem lehetetlen tehát, hogy a nép, amely a Kárpát-medencében élt 5500 évvel ezelőtt, magyarul beszélt és magyarnak nevezte önmagát.
            A Kárpát-medencébe az újkőkorban több bevándorlás történt főleg délről, esetenként keletről. Úgy tűnik, magyar szempontból az egyik legjelentősebb a rézkor (Kr.e. 2300-1800) derekán, kétezer táján történt. Ekkor érkezett meg a nagy lélekszámú péceli műveltség népe délről, amely egészen a Cseh-medencéig hatolt. A Kárpát-medence népessége velük oly magas állagra szaporodott, hogy a későbbi bevándorlók, nyelvi szempontból már nem lehettek tényezők, s mert a magyar nyelv honosodott meg a Kárpát-medencében, ezért a következő lehetőségeket lehet feltételezni:
            1. A délről érkező népek mind, vagy nagyobb részt magyar nyelvűek voltak, így a péceliek is. Ennek feltételezését a magyar és a sumer nyelv közeli rokonsága vagy éppenséggel azonossága indokolja.
            2. A magyar nyelv a Kárpát-medencében alakult ki, mint ahogy ezt korábban Magyar Adorján, Marjalaki Kiss Lajos, legújabban pedig a Washington Állam Egyetem (Washington State University) tanára, Grover S. Krantz mutatta ki. Krantz ugyanis egy módszert dolgozott ki, amellyel az európai nyelvek eredetét vizsgálta. A magyar nyelv esetében arra az eredményre jutott, hogy amennyiben módszere megállja a helyét, úgy “a magyar nyelv Európa legősibb helyhez kötött nyelve.”(“Hungarian (Magyar) is actually the oldest in-pace language in all of Europe.” Geographical Development of European Languages, Peter  Lang, New York 1988. 72. oldal.) Krantz úgy látja, hogy a magyar nyelv szülőhazája a magyar Nagy-Alföld volt, ahonnan a rokon nyelvű népek kivándoroltak - nem fordítva - Kr.e. 6200-as évekkel kezdődően. Ez egyébként magyarázatot adhat a Hunor és Magyar mondára, arra ugyanis, hogy Pannóniában velük azonos nyelvű népet találtak. Amennyiben a péceliek nem magyarul beszéltek, úgy nyelvüket a helyben találtak nyelve beolvasztotta.
            Jelen ismereteink szerint a péceliek hozták a kocsit Közép-Európába, amelynek egy agyagból készült mása Budakalászon került elő. A rézkorban az eredeti három nagy műveltségkör tovább tagolódott. Az első név szerint megnevezett nép, amely a Kárpát-medencébe költözött a kimmérek voltak Kr.e. 900 táján. Ötszázban pedig a szittyák foglalták el hazánk területét, és ettől kezdve a Kárpát-medence története már ismertebb.
 
                                                                                                                                Radics Géza
 
Felhasznált irodalom:
 
            G. Csánk Vera                       : Az ősember Magyarországon, Gondolat, Budapest 1980.
                Kalicz Nándor                       : Agyag istenek, Corvin Kiadó, Budapest 1974.
                M. Kiss Lajos                       : Anonymus és a magyarság eredete, Miskolc 1929
Krantz, Grover S.  : Geographical development osf Europian languages,
                                            Peter Lang, New York 1988.
László Gyual                          : Vértesszőlőstől Pusztaszerig, Gondolat, Budapest 1974.
Magyar Adorján                   : Az ősműveltség, Budapest 1995.
Radics Géza                           : Eredetünk és őshazánk,  Hódmezővásárhely. 1992.