TRIANON NYOLCVANKETTEDIK GYÁSZOS ÉVFORDULÓJÁN - Major Tibor
Nyílt levél  Magyarország Köztársasági Elnökének - Molnar Lajos
Hungaria Aeterna
A Raoul Wallenberg legendához - Major Tibor
Képviselôválasztás Magyarországo - Szalay Róbert

TRIANON NYOLCVANKETTEDIK GYÁSZOS ÉVFORDULÓJÁN - Major Tibor
 
            A trianoni békediktátum napja, 1920. június 4. a magyar lélek nem enyhülô  fájdalma marad az igazságszolgáltatás órájáig. A gyász fekete színét nem tompíthatja sem idô, sem távolság, csak a történelmi Magyarország feltámadása. Harminckét esztendôvel ezelôtt az országcsonkító békediktátum ötvenedik évfordulójára emlékezve a Hunágria Szabadságharcos Mozgalom rende-zésében Amerika legnagyobb ma-gyar kongresszusán szabadságharco-sok mondták ki a történelem  téletét:
TRIANON!
NEM, NEM, SOHA! 
A Clevelandban (Ohio, USA), 1970. május 29–31. napjaiban megtartott háromnapos Kongresszuson az el-szakított területek képviselôivel kar-öltve tizenkét  magyar nemzeti szer-vezet, a trianoni kérdés megfontolt és alapos vizsgálata  nyomán határozottan kinyilvánította, hogy az eltelt félszázad kijózanító tapasztalatait számbavéve a trianoni békediktátumot teljes egészében el kell  vetni, s a Kárpát-medence népközösségi és történelmi valóságalapjaira támasz kodva, a térség állam- és társadalompolitikai felépítését radikálisan át kell  rendezni. A trianoni ,,rendezés” összezagyválta a különbözô kultúrkörbe tartozó népek életét, sorsát, hatalmi gátakat emelt a térdinamika belsô működésébe, s ezzel elejét vette minden térbeli politikai kialakulásnak, másszóval a közössorsú népek társulásának. Ahhoz, hogy a Kárpát-medence történelmi népei ismét egymásra találhassanak, integrálni kell annak trianonban szétdarabolt civilizációját, és meg kell szervezni a népközösség lét- és biztonság alapját: a kárpát-medencei térbeli országot s az országot megtartó térérdekű politikát. 
            Az elsô világháború befejezése után a gyôztes hatalmak Közép-Európának a  rendjét új alapra kívánták fektetni. Az új alapot Wodrow Wilsonnak, az Egyesült  Államok elnökének 14 békepontjából kiragadott népi ,,önrendelkezési jog” elvében jelölték meg, amit úgy határoztak meg, hogy minden népnek joga van saját sorsa felett szabadon rendelkezni. Rajtunk, magyarokon próbálták ki a történelmi Magyarország megcsonkításával, hogy mit jelent az, amikor egy amerikai elnök a szabadság és igazság érvényesítését követeli a kis népek védelme nevében. A wilsoni elvek következménye volt Közép-Európa atomizálása, és ezen területeken a történelmi, politikai egyensúly megbomlása. Ezek a ,,béke” elvek erôszakolták ki a történelmi államalkotó gondolat és az ugyanilyen uralmi rendszerek helyett a népi, etnikai bomlasztó elméletek alkalmazását. Jóvá-tehetetlen  hiba volt, hogy a ,,rendezô” nagyhatalmak már kezdetben nem az együttélô népek  viszonyát igyekeztek korszerűen szabályozni, hanem azok megkérdezése nélkül
területi felszabdalást, országrombolást végeztek. A Kárpátmedence területi felszabdalá-sával az ott élô népek sorsa a célkitűzésektôl messze sodródott.
            Az elsô világháborút követô békeszerzôdés alkotói a népi elvet olyan általános érvé-nyűnek tekintették, amelynek minden történelmi, gazdasági vagy egyébb meggondolásnak helyet kellett adnia, a gyakorlatban ezt az elvet Magyarország kárára súlyosan meg-sértették. Hogyan lehet olyan körülmények között  nemzeti területeket kialakítani, ahol egy évezredes keresztény államiságban az 1902. évi adatok szerint: 3784 egynyelvű, 4391 kétnyelvű, 3248 háromnyelvű, 1073 négynyelvű, 167 ötnyelvű, 21 hatnyelvű és 2 hétnyelvű község volt az ország területén. Ha a Trianon elôtti Magyarországot egységesen megszavaztatták volna, hazánkból egy négyzetmétert sem csatolhattak volna el  soha. Országunk felszabdalását csak abban az esetben lehetne az önrendelkezési jog figyelembevételével végzett cselekménynek tekinteni, ha a terület lakossága akaratát népszavazás útján nyilváníthatta volna. ,,Most, amikor el kell  dôlnie annak, hogy a jog és a szabadság jelszavait ôszintén értelmezik-e, ezekre a szent elvekre hivatkozva kérem a népszavazás elrendezését. Elfogadjuk annak eredményét, bármilyen is legyen az. Ha ellenfeleink visszautasítják a népakaraton nyugvó igazságos döntést – mondotta Gróf Apponyi Albert a békediktátorok ítélôszéke elôtt –, megidézem ôket az emberiség lelkiismeretének ítélôszéke elé.” A magyar küldöttségnek a népszavazásra vonatkozó kérését a gyôztes hatalmak elutasították, egyedül Sopron városával tettek kivételt, ahol az elrendelt népszavazáson a lakosság a magyar államkeretekben való megmaradás mellett döntött.
 
            A versaillesi és trianoni békék nyomán a gyôztes nyugati szövetségesek az úgynevezett kis-antantot szervezték meg, Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia szövetségében. Prága primátusa alatt. Ennek hivatása lett volna elsôsorban, hogy ellenálljon a nagy-német ve-szélynek és hatalmi terjeszkedésnek  Franciaország és Anglia támogatása mellett.
            Magyarországot szétszaggatták, szétajándékozták a szomszédos kis államoknak, a nemzetiségek egyenjogúsága nevében. A wilsoni békék erôszakolták ki a történelmi Magyarország feldarabolását, a Benes és Masaryk által hirdetett  nemzetiségi elnyo-mást hangoztató hazugságok alapján. Az ugyancsak wilsoni eredetű Népszövetség e békének hazugságait védelmezte húsz esztendôn keresztül. Az Egyesült Államok, nyomban a párizsi békediktátumok után megbuktatták  Wilsont, és nem törôdtek többé az így megnyomorított Közép-Európával. ,,Amerika hadbalépése – amint Churchill is kifejtette –, végzetes volt Angliára és szövetségeseire. Mert mi, ha az amerikaiak otthon maradnak, saját ügyeinkkel törôdvén, l917. tavaszán békét kötöttünk volna a Központi Hatalmakkal.  Oroszország nem omlott volna össze, tehát nem lett volna kommunizmus. Nem lett volna olasz összeomlás, amit a fasizmus követett. A nácizmus nem uralkodnék
Németországban. Ha Amerika távol maradt volna a háborútól, ma az izmusok  közül egy sem árasztaná e1 a kontinenset és nem törné össze a parlamentáris demokráciát.” (Az idézetet közli Prof. Reichenberger E.: Wider Willkür und  Machtrausch.S.226.)
            Az orosz bolsevizmus, miután leverni nem tudták , – egyenlôre lebecsülték.  Nem hitték, hogy egy-két évtized alatt világhatalommá és világveszéllyé emeli fel magát. Késôbb pedig szövetségét keresték, a kis-antant gyöngeségének  tudatában. A legyôzöttek jajszavát a hatalmasok részérôl csak hideg közöny fogadta. Pedig a kis-antant elôre-látható gyöngesége és csôdje, már a békediktátumok után közvetlenül, a jobb belátás és megbánás érzését ébresztette fel  egyes angol és francia politikusokban, anélkül, hogy erejük lett volna a békés revízió gondolatát nyíltan felvetni vagy éppen érvényesíteni az  elkényeztetett kis szövetségeseikkel szemben. Így történt, hogy a második világháború jöttén, a kis-antant, még Lengyelországgal megerôsödve se tudott a  nemzetiszocialista Németország nyomásának ellenállni. A csehek kardcsapás  nélkül behódoltak Berlinnek. Jugoszláviát is, ellenállása dacára, a németek  néhány nap alatt lerohanták.
– folytatás a második oldalon –
– folytatás az elsô oldalról –
            A II. világháború elmaradhatatlan volt. Logikus következményeként az elsônek, az elsô háborút követô békediktátumnak. Amikor a második világháború valóban elkövet-kezett, Transill professzor ,,Back Door to War” című munkájában olvasható, hogy hogyan igyekezett Németország elkerülni az Egyesült Államokkal való háborút. Ugyan-ezt tette Japán is. Az elnök Roosevelt, valamint Hull  külügyi államtitkár és Stimson hadügyminiszter a háborút akarták. ,,Az a kérdés, hogy hogyan tudjuk úgy manôverezni Japánt – írta naplójába Stimson –,  hogy beugorjék a háborúba, anélkül, hogy nagyobb kárt okozna.”
            Barnes Henry Elmer: ,,Perpetual War of Perpetual Peace” című hatalmas munká-jában megállapítja, hogy Németország, Olaszország és Japán egyaránt szerettek volna békét kötni, de az ,,unconditional surrender” megakadályozott mindent. A feltétel nélküli megadás követelése meghosszabította a háborút, mert mindenki a végsôkig harcolt, hogy elkerülje ezt a megszégyenítést, ami egyúttal azt  is jelentette, hogy a béke kíméletlen lesz.
            Valóban becstelenebb diktátum nem jött létre a világtörténelemben, mint a  második világháborút követô békediktátumok.  Annakidején  Wilson 14 pontjának és a népek ön-rendelkezési jogának maszlagával kötötték a Párizs környéki békéket, és drótozták össze a Népszövetséget. A népek önrendelkezési jogának elvét azon mód lábbal taposták Magyarország szétdarabolásával. Ez a gnosztikus áfium az UNO-vá vérátömlesztett csoportban továbbra is  hitvallás maradt. A békediktátorok semmit sem tanultak az elsô világháború tanulságaiból. Ezért hagyták helyben Magyarország feldarabolását 1945-ben, Lengyelország határait egyszerűen betolták Németországba, Szovjetunióét Len-gyelországba. Hozzájárulva a legyôzött népeknek az ôsi földjükrôl való könyörtelen kiüzetéséhez, és áment mondva a balti államok bekebelezésére.
            Reánk nézve a világtörténelem legaljasabb békediktátumának elsô paragrafusa azzal kezdôdik, hogy Magyarország határai az 1938. január 1-i állapotnak megfelelôen ,,visz-szaállíttatnak.” A bécsi döntések, amelyeket elismert Anglia és Franciaország is, semmisnek ,,nyilváníttatnak.” Ezután következik az újabb területi csonkítás: ,,Magyaror-szág átadja Csehszlovákiának Horvátújfalu,  Oroszvár és Dunacson községeket.”
            Az 1947-ben Párizsban összeült béketárgyalásakon egy Európa szívéig elôrehatolt kommunista nagyhatalom, a Szovjetunió jelent meg, és magának igényelte a Kárpá-tokon belüli medence politikai rendezésének kizárólagos jogát, amit a nyugati gyôztesek át is engedtek neki. A nyugati államférfiak politikai rövidlátása még az elsô világháborút követô trianoni békeszerzôdést létrehozó államférfiak politikai dilettantizmusát is túlszárnyalta. 1920-ban az ünnepélyesen meghírdetett Wilsoni elvek megszegésével, meg-hallgatásunk nélkül – titkos szerzôdések alapján – döntenek sorsunkról. 1947-ben látványos békekonferenciát rendeztek. A szerzôdéstervezet lényegét ez alkalommal is elôzôleg tartott titkos tanácskozásokon és elôzôleg kötött titkos megegyezések  alapján állapították meg a gyôztesek. A londoni konferencia 1945.  szeptemberében semmisnek nyilvánította a német-olasz segítségel végrehajtott  területváltozásokat. A párizsi konferencia 1946. júliusában úgy döntött, hogy  Észak-Erdélyt teljes egészében vissza kell adni Romániának. A potsdami értekezlet kimondta a magyarországi németek kitele-pítését. A titkos megállapodások során 1943. tavaszán a csehszlovák elnök, Benes kérésére az amerikai és az  angol kormány hozzájárulását a felvidéki magyarság ,,ki-cseréléséhez”.
 
            A párizsi békeszerzôdés (1947. február 10.) lényegében a második világháború alatt de facto hatálytalanított trianoni békeszerzôdés (1920. június 4.)  újboli érvénybe lép-tetése, ami látszólag a párizsi békeszerzôdésbôl származik, a valóságban a trianoni békediktátum egyenes következménye. A második békediktátumot még súlyosabbá teszik azok a rendelkezések, amelyek Magyarországot kifejezetten megfosztották a békés változtatások lehetôségétôl. A magyar békeszerzôdés egyik cikkelye (4.) Magyarországnak kifejezetten megtiltotta, hogy a határok revíziója érdekében erôfe-szítéseket tegyen, megtiltva  még a revíziós propaganda használatát is. Az elsô Trianon diktátuma szelid és barátságos szenteltvíz volt ahhoz a vitriolhoz képest, amelyet a második Trianon a magyarság arcában öntött, amely még a kisebbségek nemzetközi védelmének az ügyét is elejtette – nyugati segítséggel.
            Attilai örökségünk birtoklásában a Kárpát-medence utolsó évezrede a nyugati kul-túra és civilizáció történelme. Történelmi népei a civilizátor magyar nép vezetésével a térségbe plántáltak minden értéket és vívmányt, melyet a nyugati szellemtudományok és természettudományok valaha produkáltak. Az idegen földön termett Szent István-le-gendákból kiderül, hogy a nagy király az akkori Európa élén lovagolt, szellemi, erköl-csi és szociális vonatkozásban. A térség felszabdalásával a trianoni békediktátum ezt a kultúr-remeket kilökte a nyugati kultúrkörbôl, a kárpátmedencei egységes magyar néptesten keresztül-kasul mesterséges határokat vont, hogy végül hat különbözô államban tengessük életünket. Elárulván ezzel azt, hogy a magyar-faji erô és géniusz nemzet-alkotó ereje a maga egészében egyedül is biztosítéka az intéger Kárpát-medencének. A mi legszebb történelmi magaslataink nem egyszer voltak egyúttal az igazi európai szellem magaslatai is.
            A trianoni békediktátorok megerôszakolták a történelmet, olyasmit mondattak a történelemmel, amit az nem mondott. Kérdésessé tettek olyan területeket, határokat me-lyekre a magyar évezredek történelme rányomta már a patináját, és megadta az igazolást. Az ôslakosság nem vitatható többségének akaratából ezer esztendô óta fennállott keresztény magyar állam külsô erôhatalom által  történt erôszakos megcsonkítása olyan erkölcs- és jogellenes cselekmény volt,  melyre jogok nem alapíthatóak. Azok az ál-lamok, melyek Magyarország testébôl ilykép lecsatolt területekkel gyarapodtak, ezt a birtokállományt jogtalanul vallják magukénak. Népi önrendelkezési jogról ilyen körül-mények között szólni sem lehet, az ott teremtett status quo nem tartható fenn!
            Jövôre szóló végleges rendezést célzó tárgyalások kiindulási alapja nem  lehet egy jogellenes állapot, mint amilyen a trianoni ,,jogszerzés” volt. Tudjuk, hogy az idô hala-dást merev jogszabályokkal nem lehet megkötni. Nem is akarjuk, mert a fejlôdés hívei vagyunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy  az idô jogellenes állapotot szentesíthet. Ilyen állapotot az idô legfeljebb  tartósíthat, de ha az érdekeltek nem hagyják jóvá, úgy jogellenes marad mindvégig és kedvezô alkalommal megdönthetô. Mert parancsszóval, kényszerrel és  hatalmi diktátummal sikeres és tartós rendezés nem valósítható meg, ezt a történelem kézzelfoghatólag igazolja.

Nyílt levél  Magyarország Köztársasági Elnökének
 
             Tisztelt Mádl Ferenc Köztársasági Elnök Úr!
 
            A Hungária Szabadságharcos Mozgalom Elnöksége, többszáz még élô forra-dalmár nevében levélben fordul Önhöz, a magyarországi 2002 évi választásokkal kapcsolatban.
            Már maga a tény is megdöbbentô volt, hogy az 1998 és 2002 közötti kormány, melynek  kétségtelen eredményeit még az emigrációban élô bajtársaink is érzé-kelték és elismeréssel  nyugtázták, a választásokon alulmaradt a postkommunista és kozmopolita erôkkel szemben.
            Érthetetlen és hihetetlen, hogy mikor Ny-Európa országaiban sorozatosan és látványosan  törnek elôre a jobboldali, nemzeti erôk, akkor Magyarországon a bal-oldali, visszahúzó erôk  kerekednek felül.
            Azonban a választások számszerű eredményénél is megdöbbentôbb volt az a tiltakozó és leleplezô hullám, mely a választások tisztaságát kérdôjelezte meg. Kevés olyan választást  ismer a történelem, ahol közel 5000 bejelentés és több mint 500 rendôrségi feljelentés érkezett, mely a választásokon történt visszaéléseket, csalásokat leplezte le. Demokratikus jogállamban elképzelhetetlen az a közömbösség, ahogy ezeket a bejelentéseket az arra illetékesek kezelték, ill. az, hogy különbözô kifogásokkal hogyan utasították el azokat.
            Nem kerülhette el figyelmünket az a tény sem, hogy a baloldali, gyôztes(?) erôk milyen kétségbeesetten tiltakoztak a szavazatok újraszámlálása ellen. Vajon miért?
            Mozgalmunk tagsága 1956 óta minden idegszálával a kommunizmus és annak bármilyen  átalakult formája ellen következetesen küzdött és most az otthoni nem-zeti erôk négy évi sikere után kétségbeesetten látjuk a sötét múlt megváltozott formában való visszatérését. Elkeserít minket, hogy 46 éves küzdelmünk még nem érhet véget, pedig erônk egyre fogy, soraink rohamosan ritkulnak, és kérdés, hogy megéljük-e az igazi rendszerváltást, amikor  bátran kimondhatjuk bárhol a világon és otthon is, hogy a jók jók, a gonoszok gonoszok, a  hôsök hôsök és a hazaárulók hazaárulók!
            Köztársasági Elnök Úr!
            Mozgalmunk tagsága azzal a kéréssel fordul Elnök Úrhoz, hogy hatalmát és te-kintélyét vesse latba, és e méltatlan számháborúban teremtsen rendet, akár a szava-zatok újraszámláltatásával,  vagy, ha ez kevés, új választás kiírásával.
            Cleveland, 2002. május 2-án
                                               
                                                                                    Köszönettel és tisztelettel
Molnár Lajos
A Hungária Szabadságharcos Mozgalom Elnöke 
Cleveland, Po Box 35245. Puritas Station OH. 44134. USA

Harmincnégy esztendeje, hogy Marschalkó Lajos a magyar emigráció  ébresztôje a Hungaria Aeterna c. cikk nagy írója 1968. május 20-án örökre lehunyta szemét egy münc-heni kórházban. Marschalkó Lajosnak csak a teste halt meg. Szelleme, lelki hagyatéka és az általa hirdetett magyar irányzat tovább él, és várja a történelem logikájával kérlelhetetlenül  bekövetkezô megvalósulását. A nagy halott lelke a halálban is zúgó szélvészként beszél.

Hungaria Aeterna
 
            Örök Magyarország! Levert szabadságharcok vérnyomában hányszor, de hányszor ke-restük az emlékedet? És bevalljuk: mikor nemzedékek, politikai  vélemények között sokszor kutattuk az emigrációban a magyar élet lényegének és értelmének folyamatosságát, bizony nagyon sokszor nem találtuk meg azt. Az egyiknek túl szocialista volt 1956 októ-bere, a másiknak túl nemzeti  1944 októbere és minden, ami elôtte járt. Szinte elôször halljuk most a valóban szabadságharcos fiatalság részérôl a feloldozó igét, midôn a clevelandi  Hungária Szabadságharcos Mozgalom tájékoztató körlevelét olvassuk. A  többi és sokszor igen derék szabadságharcos mozgalmak ne értsék félre, és  ne tekintsék a ,,konku-rencia” reklámjának, de jól esik ez a tiszta magyar  hang, amely újra egybekapcsolja a múltat, jelent s jövôt.
            Íme, vannak már fiatalok is, akik néha az öregeknél is bátrabban merik kimondani azokat az igazságokat, amelyekért kezdettôl fogva harcol a Hídfô.  Nem volt szalonképes – írják – a magyar emigrációban, aki Magyarország háborús bűnösként történt megbélyeg-zésérôl beszélt, aki magyar nemzet történelmi elhatározásainak alapján állt, ha az ellentétben állott a baloldal és a világhatalmat kezükben tartók felfogásával és érdekeivel.
            ,,Ezeknek a történelmi jelentôségű eseményeknek már az említése is  maga után vonta a fasiszta, náci, nyilas megbélyegzést, mely megbélyegzéstôl emigrációnk zöme erôsen idegenkedett és félt.”
            Igen! A vérbetiport magyar szabadságharcnak jönnie kellett, hogy az  új generáció elitje kimondja: célja a fokozottabb mértékű harc a bolsevizmus és annak minden rejtett formája ellen. Harc a trianoni és páris-környéki bé keparancsok megsemmisítéséért, a történelmi Magyarország visszaállításáért.
            Bizony mondjuk: ez annak a programnak veleje, amelyen nem érezik a  Free Európa csehszlovák és világhódító kloakáinak bűze, a gyáva megalkuvás  hervadás-szaga. Tudjuk, hogy vannak még más szabadságharcos szövetségek is, amelyek ugyanezt a gerinces nem-zeti magatartást hirdetik, s csak sajnálni tudjuk, hogy nem fogtak össze, legalább szervezetileg clevelandi testvéreikkel, mert úgy hisszük, hogy ez az alap, amelyen egyesülhet a fiatal és  az idôsebb generáció is. És ez az alap, amelyen egyesülnie kell a hasonló bátor, független szabadságharcos szövetségnek, még ha vannak is úgynevezett áthidalhatatlan személyi ellentétek.
            Bizonyára voltak 1944 október és 1956 október harcosai és mártírjai között is, – a ma-gyar jellembôl kifolyólag – személyi elválasztódások. De mikor a nemzet életérôl, vagy haláláról volt szó, akkor ezek elszálltak, mint a pipafüst és az igazi magyarok, – ha kezet fogni nem is – de tudtak váll-váll mellett harcolni, meghalni az egészért: –   Magyar-országért!
            Ha kezünkbe vesszük az emigrációs sajtó bármelyik lapját – jobboldalit, vagy baloldalit – hovatovább egy rovat lesz a legterjedelmesebb:  ,,halálozás” címszó alatt. De mielôtt ez a halálozási rovat lezáródik, igaza van a Hungaria Szabadságharcosoknak: Hívják össze valahol az új nürnbergi bíróságot. Ültessék oda a vádlottak padjára az 1944 elôtti és utáni Ma-gyarországot. És mi majd bizonyítani fogjuk, hogy Magyarország nem bűnös volt, hanem - áldozat! És mi bizonyítani tudjuk, hogy a keleti front és a  József körúti aszfalt-front ma-gyar hôsei, a Gyűjtôfogház és a Markó, a salzburgi börtön mártírjai egy azon eszméért haltak meg. Mi igazolni tudjuk, hogy egyetlen céltudatos országhódítás alatt pusztult és veszett a magyar  nép. És egy azonos világerô omlasztotta össze – a párisi Grand Orienttôl a moszkvai Kominformig – Szent István Magyarországát.
            Mielôtt a negyvenötös generáció jobbik részét nem fedi be az idegen sírhalom, ameddig az igazi szabadságharcosok nem fáradnak el ebben a sokszor reménytelen és áldatlan emig-rációs tusakodásban, hinni és vallani kell: nemzedékeid sorsváltásában és összetartozásában mégis egy vagy, és mégis  oszthatatlan: – Örök Magyarország!

A Raoul Wallenberg legendához
 
II. rész
 
            Rudolph Philipp a ,,Vi” című svéd lap 1955. január 14-i számában megjelent cikkének további része Raoul Wallenberg elfogatásával és kiszabadí-tása érdekében tett intézkedésekkel foglalkozik. Rendkívül érdekes cikké-nek további része, amely világosságot ,,igyekszik” deríteni arra, hogy  Wal-lenberget miért tartóztatta le Berija rendôrsége. Mikor Wallenberg bizo-nyos követelésekkel lépett fel az ôt kihallgató szovjet tisztviselôvel szemben, az megkérdezte, ,,hol van Wallen-berg írása, hogy ô a szovjet érdekeket Magyarországon képviselheti?” majd hozzáfűzte, hogy ,,az utóbbi napokban a svéd diplomatáknak a százaival találkozott, akik között még náci bűnözôk és magas fasiszta funkci-onáriusok is voltak, s akik svéd igazo-lást tudtak felmutatni. Mindezt nagyon gyanúsnak tartja.”
            A cikkíró szerint Günther svéd kül-ügyminiszter két súlyos hibát követett el. ,,A demokrácia mindenek elôtt a kérdések megtárgyalását jelenti” – mondotta T. G. Masaryk. 1944. október 15-én – közli R. Philipp – Horthy kormányzó fiát és a ,,trónörökösét” nácik elfogták. Horthy ekkor elvesztette önuralmát és  rádiószózatban bejelentette a különbékét a szovjettel. Ez volt az, amit a nácik provokálni akartak. Egyetlen vasárnap elfoglalták a kormányépü-leteket, a rádiót, a postát, a telefon-köz-pontokat, benyomultak a királyi várba és elfogták a szószegôt. A nyilastörzsfônököt, Quisling Szálasit államfôvé emelték.
            A budapesti kormányváltás ahhoz vezetett Stockholmban, hogy a katonai attasét  Szálasi ,,Charge d'Affaires”-é nevezte ki. Ebben az idôben diplomatává kinevezett bandita elég régen tartózkodott már Stockholmban, ahol nyüzsögtek a különbözô nemzetek náci diplomatái. Így kezelhette volna az ember ezt a nácit is pár hétig udvariassággal. Ha azt a kísérletet, hogy a még életben maradt magyarországi zsidókat megmentsék a teljes megsemmisüléstôl, komolyan vették. Mind a két nagyhatalom, az USA, amelynek elnöke Wallenberg mentôakcióját különben is szorgalmazta és támogatta, és a szovjet, amelynek érdekeit éppen a svéd követség képviselte Magyar-országon, minden bizonnyal e tekintetben a legnagyobb megértést tanusította volna.
            De éppen a magyar fasiszták ellen kezdett akciót Günther Kegyelmes: Szálasi ügyvivôjét kiutasították Svédor-szágból. Egy ügyvívô kiutasítása a másik országból teljesen világos kinyilatkoztatása annak, hogy a kiutasító állam a  másikkal semmiféle diplomá-ciai kapcsolatot nem kíván. Ennek ellenére nem intézkedett külügymi-nisztériumunk arról, hogy Raoult és a követségünket visszahívja, noha radi-kális intézkedésével minden jogalapot kihúzott ezzel alóla,  hogy mint semleges diplomata hajthassa végre mentôakcióját és megfosztotta a követséget attól a súlyától, hogy mint védô az Egyesült Nemzetek és a Szovjet érdekeit képviselhesse. A külügymi-nisztérium ez a rendelkezése, és az ezt követô passzivitása, mint privát személyeket kiszolgáltatta a nyilaskormányzat kénye-kedvének. Ez volt az elsô hiba és röviddel következett a második.
            Mialatt Dekanosov helyettes külügyminiszter és Kolontay asszony Günther Kegyelmesen keresztül Raoul családját és a svéd nyilvánosságot megnyugtatni igyekezett, Berija budapesti meghatalmazottja Pesten azon dolgozott, hogy bizonyítékokat szerezzen, Raoul a náci kémszervezetek szolgálatában állott. Raoul Wallenberg magyar munkatársai százait fogták el és hallgatták ki. A legtöbbjüket rövidesen eleresztették, többen azonban eltüntek minden nyom nélkül. 1945. februárjában még Lars Berget, a követség attaséjét, a B-osztály vezetôjét is igen részletesen kihallgatták és ôrizet alá helyezték. A kihallgatás során Berija meghatalmazottja megkísérelte, hogy kivegye belôle, hogy Raoul Bergerrel együtt a kémszolgálat vezetôje volt.”
            Berijának a cikk írója szerint nem sikerült Wallenberg ellen bizonyíté-kokat szereznie, mire a svéd követség több tagját haza is küldték a Dunave-csei internáló táborból, ahol ôket Tolbuchin Marsall fogvatartotta.  Berija azonban, írja Philipp, nem nyugodott bele a sikertelenségbe, hanem  tovább nyomozott. ,,Gestapo-tiszteket, akiket az oroszok Finnországban és Német-országban fogták el hallgattak ki Moszkvában, hogy nem tudnak-e valamit Wallenbergrôl. Az, hogy Günt-her Kolontay asszony bizalmas köz-lését, miszerint Wallenberg orosz véde-lem alatt áll, még Per Albin Hannon miniszterelnök, legközvetlenebb mun-katársai és Raoul családja elôtt is titokban tartotta. Söderblom moszkvai követünk pedig saját szakállára azt a hipotézist  állította fel, hogy Raoult a nácik Pest és Debrecen között útközben meggyilkolták. Vagy az a külügymi-niszteri nyilatkozat, amely közölte, hogy Raoul Wallenbergnek nem volt sem a külügyminisztérium, sem a svéd követ, Danielsson részérôl felhatalmazása, hogy Tjernisjov tábornoknál, mint követségi ügyvivô jelentkezzen és így önhatalmúlag cselekedett.”
            Rudolph Philipp gondos, elôzetes kutatások s a történetek pontos ismerete  alapján írt cikke alapján nyilvánvaló, hogy Raoul Wallenberg soha nem volt a szó igazi értelmében: diplomata. Egy gazdag zsidó család tagja, aki meggyôzôdésbôl-e, vagy kaland-keresésbôl területenkívüliséget biztosító diplomáciai útlevéllel eljött Magyarországra, hogy egy nemzetközi szervezet megbízásából ott úgynevezett zsidó-mentési akciót építsen és irányítson. Lévai Jenô: ,,Black Book on the Martyrdom of Hungarian Jewry” című könyve (1948, The Central: European Times Publishing Co Ltd. Zürick) 355. oldalán  a következôket írja Wallenberg személyérôl: ,,Ez a harminckét éves stockholmi születésű nem volt hivatásos diplomata. Egy export-import kereskedelmi vállalat tulajdonosa volt, ilyen minô-ségben többször járt Budapesten és itt egy  csomó barátot szerzett magának. 1944. júliusában több zsidó organizáció felkérésére hajlandónak nyilatkozott, hogy Budapestre jön: Július közepén a svéd  külügyminiszter mint rendkívüli megbízottat, követségi titkári rangban Budapestre küldötte.” Mind Philipp, mind Lévai tanusága alapján, tehát Wallenberg  diplomatának álcázott ügynökként érkezett Budapestre, kihasz-nálva a diplomata részére biztosított mozgási szabadságot.
            Amikor Raoul Wallenberg – Philipp tanusága alapján – okmányhamisításokért, partizán-tevékenységért, gyil-kosságra való felbújtás, és az ország rendjének erôszakos megdöntésére irányuló ellelenállási mozgalmak szervezése, és a szovjet részére teljesített szolgálatok miatt körözés alatt állott a kormányhatóságok és Budapest védôi részérôl, már tulajdonképpen ezt a csalással szerzett diplomáciai védelmet sem élvezte, mert a magyar ügyvivô kiutasításával diplomáciai védett-sége Philipp nézete szerint is érvénytelen volt. A legkisebb felelôsség nem terhelte volna tehát a Szálasi koalíciós kormányt, a pártszolgálat, honvédség, rendôrség, csendôrség egyetlen tagját sem, ha ott lôtték volna agyon, ahol találják, mert kémtevékenységét és partizán akcióit a szovjet javára maga Philipp bizonyítja. Partizán  mozgalmakat szervezett, fellázított, vérszomjas, szadista, elszánt fickókból rabló-bandát állított össze, és gyilkolni, rabolni küldte ôket a városba: zsidók  mentése címén.
            Rudolph Philipp cikkében elmondja, hogy ezek a szovjet érdekében dolgozó és jól felszerelt partizánok valóságos vérfürdôket rendeztek rendôri és nyilas egyenruhában. Annak idején az esetek százait jelentették, hogy a nyilasok rabolnak, fosztogatnak és gyilkolnak. Honvédeket állítanak meg az utcán  honvédek, szó nélkül agyonlövik ôket, elveszik ruhájukat, a fegyverüket és táblát akasztanak a nyakukra: ,,Így jár, aki szökevény!” A fôváros védelmének irányítói hamarosan megállapították, hogy nem lehet szó sem nyilasokról, sem honvédekrôl. A vérfürdôkre csak akkor derült világosság, amikor egy ilyen nyilasegyenruhás csoport akkor nyitotta meg a tüzet egy igazi nyilas járôrre,  amikor a szomszédos romépü-letben egy csendôrjárôr tartózkodott feltűnés nélkül. A csendôrök a nyilasruhába öltözött csoportot megadásra szólították, majd tűzharccal elnyomták ôket és megállapították, hogy vala-mennyien zsidók voltak. Philipp tanu-ként vallja, hogy nemcsak a svéd, de a svájci Vöröskereszt is eljátszotta azt a jogát, hogy védelembe részesítsék és jelvényeit tiszteletben tartsák, mert cikkében világosan megmondja, hogy a partizán-akciókat, Vöröskereszt jelvé-nyének fedezete alatt hajtották végre és szervezték meg.
            Philipp kereken tagadja azt a vádat, amely irányában Berija rendôrsége  nyomozott, hogy Wallenberg ,,mentési akciója” mellett a német kémszolgálat  szolgálatában is állott. Azt állítja, hogy nem hiszi, hogy bizonyítékot találtak volna. Wallenberg fogsága idején nem elhanyagolható személyi változás történt. Berija ugyanis közben megbukott és kivégezték. Kézenfekvô  vol-na tehát, hogy ha Wallenberget Berija jogtalanul tartotta fogságban, épp úgy elengedték volna, ahogy többszáz foglyot, Berija kivégeztetése után,  aki-ket ez a hóhér minden ok nélkül fogatott el. Wallenberg további fogságbantartását az indokolja, hogy igenis a szovjet titkos rendôrség talált bizonyí-tékot arra, hogy kémkedett a németek részére is. Ahogyan Kasztnerrôl bebizonyították, úgy Wallenbergrôl is eléggé feltehetô, hogy igenis kapcsolatban állott a Gestapoval, a Gestapo ôt saját személyében védte, mert tôle értékes információkat vélt kapni. Mert annyira korlátoltnak már még sem szabad a Gestapot tartani, hogy ha nagyon akarta volna, a Budapestet körülvevô gyűrűn belül nem tudta volna Wal-lenberget felhajtani. A Gestapo ennél a feladatnál ezerszer nehezebb kérdése-ket játszi könnyedséggel megoldott. Berija rendôrsége valóban elfogott me-nekülô jobboldaliakat, akik svéd menlevéllel rendelkeztek, ezt maga Philipp sem cáfolja. Fentáll tehát a jogos feltevés, hogy Wallenberg nemcsak zsidók részére árulta a menlevelet, hanem a hozzáforduló, megszorult s minden bizonnyal pénzes jobboldali ,,nácik” számára is. Kivizsgálása a Wallenberg legendák világába tartozik....
            A svéd külügyminiszter, mind a moszkvai svéd követ több mint  tíz esztendeig hazudtak és rágalmazták a ma-gyar nemzeti mozgalmakat, így elsôsorban Szálasi Ferencet és a nyilaskeresztes párt tagjait. Terhükre írtak egy olyan gyilkosságot, amely soha nem történt meg, és mindezt akkor, amikor pontosan tudták, miszerint a Wallenberg nyilas legyilkoltatásában simán hazudnak. Philipp vallomásából a történtek pontos ismerete alapján kiderült, hogy a ,,nyilas gengsztereket” nem érdekelte a svéd követség sze-mélyzete, noha valamennyien már csak magánszemélyek voltak, nem lépett fel egyetlen nyilas soha sem a svájci, a svéd, a dán vagy pápai kirendeltség nyilvánvalóan törvénytelenül és hamis iratokkal dolgozó tisztviselôi ellen, csupán minden erejével védte az ország fôvárosát és a nemzetközi hadijog betartásával, de kíméletlenül harcolt a bolsevisták és segítôtársaik ellen.
 
 Major Tibor

Képviselôválasztás Magyarországon
 
            Mielôtt rátérnék a 2002. évi választások ismertetésére, nem érdektelen emlékeze-tünkbe idézni  az elmúlt 150 év választásainak néhány epizódját és társadalmi összefüggését, melyeknek fényében egyér-telműen megmutatkozik az utóbbi évtizedben unos-untalan hangoztatott  ,,demokrácia” alkalmatlansága (a jelen gazdasági feltételek mellett) arra, hogy valóban a nép  akaratát és érdekét szolgálja.
            Akinek a kezében van a pénz, azok diktálnak! Napjainkban a Rádió, TV, sajtó, régebben a szóbeszéd, a pálinka, az eszem-iszom, furkósbot, fokos, (újabban base-ball ütô) dönti el, hogy  ki képviselje a népet.
            Petôfi Sándornál nem ismerni nagyobb népbarátot, mégis amikor az 1848-as forradalom után szülôföldjén a ,,szép Kis-kunságon” indult a választásokon, a szabadszállási ,,nép” furkósbottal  kergette el.
            Vegyünk fáradságot és olvassuk el Mikszáth Kálmán ,,Két választás Magyar-országon” c.  regényét, amit ,,Körtvélyesi csíny” címmel évekig sikeres darabként mutattak be a színházak,  Mikszáth hosszú ideig tagja volt a Parlamentnek és elsô kézbôl mutatott rá az ott folyó  ,,munkára.”
            Az elsô demokratikusnak tekinthetô titkos választás 1945-ben volt hazánkban. Ekkor a  Kommunista Párt 17 %-os eredményt ért el, miközben a Kisgazda Párt 57 %-os abszolút  többséget kapott. Igaz, nem volt 57 % kisgazda az országban, de mivel jobboldali pártot nem engedtek indulni, mindenki, aki utálta az orosz ,,felszaba-dítókat”, a kommunistákat, az  idegeneket kiszolgáló kollaboránsokat az a kisgazdákra szavazott.
            A kommunisták a kudarcukat látva, a törvényes négy év helyett már 1947-ben kierôszakolták  az újabb választást. Ekkor a polgári pártok ellehetetlenítése mellett többszázezer kékcédulás  szavazattal sze-rezték meg a parlamenti többséget.
            Vagy emlékezzünk az 1960–70–80-as évek ,,választásaira” amikor a Népfront jelöltjei 99.9%os eredménnyel képviselték a népet, miközben TSz-ekbe terelték az embereket, tízezrek sinylôdtek börtönökben, és az ÁVH utódja tartotta rettegésben az országot.
            Az 1990-es un. rendszerváltó választáson, 1945-höz hasonlóan a kommunisták ismét csúfosan  leszerepeltek, és a rend-szerváltást beígérô pártok impozáns fölényt szereztek. Azonban az  SZDSZ, amely párt a legkommunistaellenesebb jelszavak han-goztatásával került a Parlamentbe, köpö-nyeget fordított és a halálos ellenségének kikiáltott kommunistákkal fogott  össze. Ez megakadályozta a nemzeti pártok munkáját abban, hogy végrehajtsák az igazi rend-szerváltást. Ehhez persze hozzájárult az a hazaáruló paktum is, amit az MDF kötött az  SZDSZ-el. – Ez Antall József megbocsájt-hatatlan bűne!
            Az MDF-bôl kiábrándult emberek 1994-ben visszaszavazták a nyakukra az internacionalista  MSZP és a kozmopolita SZDSZ 2/3-os uralmát, mely éveket – a Bokros csomaggal együtt legjobb lenne elfelejteni.
            1998-ban végre úgy látszott, hogy si-kerül a nemzeti erôknek az ország vonatát helyes vágányra vezetni, nem csak gazdasági, hanem politikai téren is.
            Jelentôs gazdasági eredmények, társadalmi és kulturális építkezések mellett, legnagyobb  eredmény a Kárpát-medencé-ben élô 15 millió magyar, határrevízió nélküli egyesítésének célkitűzése volt, ami-nek elsô eredményei már megmutatkoztak.
            A nemzeti erôknek a látványos eredményei joggal kelhették azt a reményt, hogy a 2002-es  választásokon újabb négy év bizalmat kapnak, hogy elkezdett és fo-lyamatban lévô terveiket megvalósíthassák.
            Nem így történt!
            A magyar és nemzetközi közvélemény-kutatók, a magyarországi közhangulatot  figyelembevéve, egyhangúan a nemzeti erôk gyôzelmét prognosztizálták.
            A magyar társadalom megdöbbenéssel vegyes csodálkozással vette tudomásul, hogy egy  izraeli cég által irányított, ízléstelen, negatív választási kampány képes volt az emberek  tudatában elhomályosítani az elmúlt néhány év eredményeit. Hamis szólamokkal, az irigy vagy  elkeseredett, szűklátókörű emberekre hatva elérték, hogy azok, saját érdekük ellen visszaszavazzák azokat a hatalomba, akik 1945 és 1990 kö-zött ázsiai szintre züllesztették az országot és 1994 és 98 között is bebizonyították, hogy képtelenek a megújulásra.
            Kétkedô vagyok! Ekkora tévedést nehe-zen tudok többmillió ember részérôl elkép-zelni. Lelki  szemeim elôtt felrémlik Petôfi Sándor menekülése Szabadszállásról. Fel-rémlenek az 1947-es  kék cédulák. Felrém-lik a liberálisok 95 %-os médiafölénye. Felrémlenek a furkósbotok és  base-ball ütôk és fôleg az a számtalan lehetôség, – elsôsorban a számítógépek, amivel a  sza-vazatszámlálást manipulálni lehet. Ezt valószínűsíti az a közel 5000 bejelentés és több  mint 500 rendôrségi feljelentés, ami a választás során észlelt szabálytalanságokra, csalásokra  mutatott rá.
            Amikor e sorokat írom, az Országos Választási Bizottság nehéz helyzetben van! A  bíróságokon nagyon sok helyen még a régi elvtársak emberei ülnek, akik sorra a baloldali  jelöltek javára döntenek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az OVB tagjai is esendô emberek,  akik a választások után is – amennyiben a baloldal gyôz – a helyükön szeretnének maradni. Tehát valószínű, hogy az MSZP és az SZDSZ koalíció, bár mi-nimális többséggel, de kormányt fog ala-kítani.
            És ekkor következik a FIDESZ és Orbán Viktor felelôsége! Amennyiben ,,konskruktív  ellenzékként”, – az ország érdekében (?) – kiszolgálják a baloldali kormányt, örökre lemondhatunk az igazi rendszerváltásról, a bűnösök felelôségrevoná-sáról, az ország vagyona szétrablóinak el-számoltatásáról, a nemzeti gondolat feltámadásáról, a 15 millió magyar lelki,  gazdasági, kulturális, politikai, – határváltoztatás nélküli – egyesítésérôl.
            A választás két fordulója között eltelt 14 nap megmutatta azt a mérhetetlen erkölcsi fölényt, ami a jobboldalon áll a baloldallal szemben. Ezt akkor láthatta és érezhette mindeki, hogy  amikor Orbán Viktor l és l/2 millió embernek beszélt a Parlament elôtt, akkor Kovács László és Medgyessy Péter egy cukrászdában, néhány tucat és a cuk-rászda elôtt álló néhányszáz  ember elôtt kampányolt.
            Ez a fölény már elôbb is érezhetô volt, a ,,Terror Háza” átadásakor, amikor több mint százezer ember hallgatta Orbán Vik-tort az Andrássy út 60 elôtt, miközben a Hôsök terén néhányszáz  SZDSZ-es tapsolt a Pa-Dö-Dö lufieregetô műsorának.
            Orbán Viktor kezében hatalmas erô van! Ha nem lenne ,,demokrácia”, a mellette felsorakozó  milliókkal órák alatt elzavarhatná a baloldali klikket és végrehajthatná az igazi  rendszerváltást. De Orbán Viktor de-mokrata és Magyarországon demokrácia van! Ne is legyen diktatúra! (burkolt bal-oldali se.)
            Azonban, ha Orbán Viktor nem használja ki a most még mögötte álló hatalmas erôt és demokratikus úton nem kísérli meg a hatalom visszaszerzését, akkor a ,,jobb” emberek csalódni fognak, mert a szavak mögött nem látják a tetteket.
            Az nem lehet, hogy az országban és az ország határain kívül élű magyarok, – akik feltétlenül nagy számbeli fölényben vannak a baloldallal szemben – tétlenül nézzék egy kisebbség  nemzetellenes, idegen érdekeket szolgáló uralmát!
            Figyelünk és várunk, hogy mikor jön el az ,,igazság pillanata!”
 
Szalay Róbert
Római katolikus történelemtanár