Funar elszállíttatná a Mátyás-szobrot - Pataki István
DÉLVIDÉK - Guszton András
Felvidék: korlátozott  nyelvhasználati jogok - Neszméry Sándor
Gondolatok a Hôsök Napján - Sz. R.
Könyvismertetés

Magyarok a kárpát-medencében
 
Funar elszállíttatná a Mátyás-szobrot,
s eltávolítaná a magyar zászlót
 
            Ismét megtalálta kedvenc játékszereit Gheorghe Funar. Kolozsvár polgármestere helyreállításra ideiglenesen eltávolítaná a Mátyás-szoborcsoport bronzfiguráit. A Nagy Románia Párt  fôtitkára nem nézi jó szemmel a kolozsvári magyar fôkonzulátusra kitűzött zászlót sem, amelyen a címer szerinte ,,horthysta  jelvény”.
 
            Rendkívül rossz állapotban van  a szobor talapzata – erre hivatkozik Kolozsvár polgármesteri hivatala, amikor helyreállítás végett ideiglenesen elszállítaná az egykori  kincses város fôterérôl a Mátyás-szoborcsoport egy részét. Az elképzelést egyébként a városi tanács elutasította. A kolozsvári Sza-badság című napilap beszámolója szerint a  közeljövôben szakértôi vizsgálat  készül az ügyben. Mint azt Funar újságírók elôtt nyilatkozta, a kérdésben egyeztetett a román művelôdési miniszterrel is, akivel egyetér-tettek abban, hogy a helyszínen nem lehet megoldani a helyreállítást. A restaurálás után a szobrok visszakerülnek a helyükre – tette hozzá a polgármester. Pálffy Károly, a városi tanács pénzügyi bizottságának RMDSZ-es tagja kijelentette, annyira kü-lönleges az ügy,  hogy azzal csakis az erre hivatott szakemberek foglalkozhatnak.  Függetlenül attól, hogy mit mond  az illetékes tárcavezetô, egyes szakértôi véle-mények szerint a szoborcsoportot nem kell darabokra bontani – vélte az RMDSZ tanácsosa, aki újabb polgármesteri provo-kációnak nevezte.a tervet.
            ,,Nem bízunk Funarban. Ameddig ô a polgármester, a városháza nem állíthatja helyre a szobrot. A cél az, hogy a műé-pítészeti alkotás leleplezésének századik évfordulójára építôteleppé alakítsák Ko-lozsvár fôterét” – nyilatkozta az erdélyi  lapnak Pálffy Károly. Szerinte a Mátyás-szobrot román-magyar államközi megálla-podás, és nem polgármesteri kezdeménye-zés alapján  kellene helyreállítani.
            A fasiszta faj- és idegengyűlölô szimbólumok és szervezetek betiltására vonat-kozó sürgôsségi kormányrendeletre hivat-kozva Funar a kolozsvári magyar fô-konzulátusra kitűzött zászló eltávolítását  szorgalmazza – számol be a Krónika. A szélsôséges nacionalizmusáról ismert polgármester úgy véli, a  magyar zászlón levô címer ,,horthysta jelvény”, ezért a kormányrendelet elôírásai értelmében el kell távolítani. ,,Ugyanezt a lobogót tűzték ki a magyar hatóságok 1940 szeptemberében, amikor Horthy Miklós, a flotta nélküli ten-gernagy vezetésével Magyarország elfog-lalta Észak-Erdélyt” – hangsúlyozta a Nagy Románia Párt fôtitkári posztját is betöltô városvezetô. Funar a magyar fôkonzulátus  megbírságolását kéri, szintén az  ominózus kormányrendeletre hivatkozva. A kolozs-vári elöljáró bejelentette: a törvényszékhez fordult jogorvoslatért, és a magyar  külkép-viselet megszüntetését kérte. Alföldi László fôkonzul az erdélyi magyar nyelvű napilapnak elmondta, a polgármester illetéktelen ebben az ügyben.
            Gheorghe Funar ugyanakkor a  kolozs-vári Antonescu marsall utca nevén nem hajlandó változtatni, és a városháza üvegtermében levô két Antonescu-szobrot sem hajlandó eltüntetni. A polgármester úgy véli, egyrészt a törvényt visszamenôleg nem lehet alkalmazni, másfelôl Antonescu Románia nemzeti hôse, így a marsallra nem vonatkozik az ominózus sürgôsségi kormányrendelet.
            Mint arról a Szabadság című napilap beszámol, a rendeletet Piatra  Neamton már alkalmazták. A  moldvai város polgármesteri hivatala leszereltette a helyi vasút-állomás elôtti téren 1995-ben elhelyezett Antonescu-szobrot. Az erdélyi Nagysár-máson jelenleg is áll a marsall mellszobra.
 
Pataki István

DÉLVIDÉK - Guszton András
 
            A vajdasági magyar alapintézmények napról napra rosszabb helyzetben vannak. A  legékesebb példája ennek talán a szabadkai Népszínház, amelynek vesszôfutása még évekkel ezelôtt  elkezdôdött, amikor Szlobodan  Milosevics volt jugoszláv elnök felesége, Mira Markovics Jugoszláv Baloldal elnevezésű pártjának egyik vezére, Ljubisa Risztics került az intézmény élére, aki a modernizmus örve alatt nemcsak a magyar elôadásokat építette le,  hanem a színházépületet is az életveszélyesség határára züllesztette, és ennek nyomán az illetékesek a nézôk és a színészek biztonsága érdekében kénytelenek voltak betiltani az elôadásokat a szinte omladozó épületben. Ilyen körülmények között alaposan felértékelôdött az ugyancsak magyar nyelven  játszó újvidéki színház szerepe,  amely azonban nehezen tud egyídejűleg eleget tenni a Kôszínház  és a tájoló színház követelményeinek is. Egyébként ezt a színházat az elmúlt években elsôsorban az újvidéki önkormányzat pénzelte,  de miután megszületett az omnibusztörvény, és ez tartományi háláskörbe került, az a helyzet állt elô, hogy szűkebb lett az újvidéki támogatás, a tartományi pedig be sem indult.
            A Milosevics bukásával bekövetkezett változások egyelôre nem éreztetik igazán jótékony hatásukat a magyar tájékoztátásban sem. Ezen a téren külön kell választani az elektronikus és az írott sajtót. Az elôbbi esetében már hónapok óta Damoklész kardjaként lebeg az újvidéki rádió és televízió magyar szerkesztôségei felett a sokat emlegetett műsorszórási törvény.  Ezt egy munkacsoport dolgozta ki,  és végül a kilencedik változatát fogadta el a szerb kormány, és várhatóan a napokban kerül a szerbiai képviselôház elé. A kulcskérdés az volt, hogy az elôírás hány hullámhosszot szavatol az újvidéki rádiónak, illetve televíziónak, A jelek szerint végül felemás megoldás született, és a kormány azt javasolta a parlamentnek, hogy a rádió három, a televízió pedig egy hullámhosszt kapjon. A rádió esetében ez valószínűleg azt jelenti, hogy egy hullámhosszon szerb, egy hullámhosz-szon magyar, a harmadikon pedig a többi kisebbség nyelvén sugároznak műsort. A televí-zió esetében valószínűleg egy-egy hullámhossza lesz az újvidékieknek, amelyen osztozni fog a  szerb és a több mint féltucatnyi kisebbségi szerkesztôség. Az összeállításban utoljára maradt, de ez  korántsem jelenti, hogy legkisebb jelentôsége lenne a Magyar Szónak, a vajdasági magyarság napilapjának, amelynek sorsa sehogyan sem tud rendezôdni. A Fórum Kiadóház, amelynek segítségével évtizedeken keresztül a Magyar Szó is megjelent, többmillió márkás adósságot halmozott fel, amelytôl nem tud megszabadulni. A vajdasági képviselôház néhány hónappal ezelôtt döntést hozott a Fórum átszervezésérôl, amely bizonyos módon önállósítaná á Magyar Szót, de úgy tűnik, hogy ezt az intézkedést nehéz lesz életre kelteni. Közben leégett a Fórum egyik nyomdarészlege, ami még kilátástala-nabbá tette a cég helyzetét.
 
Guszton András
(Újvidék)

Felvidék: korlátozott  nyelvhasználati jogok - Neszméry Sándor
 
            Választásra készül Szlovákia is, a Magyar Koalíció pártja a szeptemberi parlamenti népszavazást megelôzôen már új programján dolgozik. A tervezet elsô verziója keserűen állapítja meg, hogy az, amiért elsôsorban kormányzati felelôsséget vállalt a  magyar párt – a kisebbségek jogbiztonságának növelése – igen gyér eredményeket hozott az elmúlt négy esztendôben, és a választásokig ezen a hely-zeten már aligha változik bármi is.
 
            A magyarok számára a legfájdalmasabb az a tény, hogy az elmúlt három esztendôben nem javultak, hanem egyenesen romlottak a nyelvhasználati jogok. A szlovák kormánykoalíciós többség az MKP tiltakozása ellenére elfogadta ugyanis a kisebbségi nyelvhasználati törvényt, amely a magyarok javaslatát nem vette figyelembe, s  nem a szlovák államnyelvról szóló  törvényt követve oldotta fel az  utóbbi jogszabályban megfogalmazott kisebbségi nyelvhasználati  tiltásokat, hanem csak általánosan  tette lehetôvé a nem szlovák nemzetiségű polgárok számára az anyanyelv használatát az önkormányzati szervek elôtt, s azt is csak ott, ahol arányuk eléri legalább a húsz százalékot. Ugyanakkor az államnyelvtörvény bevezetése elôtt  szokásjogként az államigazgatási  szervekkel szemben is használhatták anyanyelvüket a kisebbségek, illetve olyan nyilvános eseményeken, mint az esküvô, névadó vagy  temetés.
            A Magyar Koalíció Pártja sikerként könyvelheti el, hogy Szlovákia  csatlakozott a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájához, s a ratifikációs dokumentumok igen széles körű anyanyelv használati jogok megítélését feltételezik a kisebbségek számára. A kisebbségek kérhetnék például, hogy bírósági perüket anyanyelvükön folytassák le, de a gazdasági és egyéb szerzôdések, is azonos értékűek lennének a szlovák nyelven megkötöttekkel a különbözô állami szervek elôtt. Természetesen az  imént említett társadalmi eseményeken is szabad lenne a kisebbségek anyanyelvének használata,  ahogy az állami szolgáltatásokat  nyújtó intézményekben is, például a kórházakban, a postákon stb. A  gond az, hogy mindezt feltételes módban lehet csak elmondani, hiszen a ratifikációs dokumentum kimondja, a jogok csak a Szlovákiában elfogadott törvények után válnak elérhetôve a polgárok számára. Törvény pedig ez idáig egy sem ké szült el. Csáky Pál miniszterelnökhelyettes szerint a charta alapján  legalább nyolc törvényt kellene jelentôsen módosítani, s több általános érvényű rendeletet kiadni,  hogy a vállalt kötelezettségeinek eleget tegyen az ország, ám egyelôre még egyetlen dokumentum tervezete sem készült el e cél eléréséhez. A reálisan gondolkodó magyar  politikusok pedig hozzáteszik, a szeptembri választásokig lázálom lenne bízni abban, hogy akár egy  rendelet is napvilágot lát ez ügyben.
 
Neszméry Sándor
Pozsony

Gondolatok a Hôsök Napján - Sz. R.
 
            1990 után ismét engedélyezték azt a meghitt ünnepet, ami a két világháború közötti idôben  melengette az emberek szívét. Május utolsó va-sárnapján a magyar hôsökre emlékeznek!  Szép az emlékezés, de az utóbbi évtizedek történe-lemhamisítói alaposan megzavarták az  emberek tudatát. Elhallgattak, sôt megaláztak és gyaláztak olyan hôsöket, akikre büszkék  kellene, hogy legyünk, ugyanakkor hôssé igyekeztek magasztosítani olyanokat, akikre  leginkább a ,,magyar történelem szégyenfoltja” jelzô illene legjobban.
 
Valójában, kik voltak a nemzet hôsei? Azok, akiknek hôstetteit név szerint ismerjük, vagy  azok, akik névtelenül cselekedték meg, amit megkövetelt a haza?
            Tegyünk egy kis kitérôt a magyar történe-lemben és elevenítsük föl azokat az esemé-nyeket,  melyek történelmünk dicsô lapjaira vannak jegyezve, mert ezen események résztvevôit méltán  sorolhatjuk nemzetünk hôsei közé.
            Nyugati történetírók feljegyzéseibôl összeáll annak a nagyszerű hadjáratnak a képe, ami  ámulatba ejti a ma hadtörténészeit is.
            954 tavaszán, szövetségi szerzôdésben vállalt feltételek mellett, (nem rabló kalandozás volt) Bulcsú vezér hadjáratot indított Ottó né-met-római császár ellen. A 35.000 harcosból és  120.000 lóból álló sereg hét hónapig volt úton. Ez alatt mintegy 5000 kilométert tettek meg, öt folyamon és számtalan kisebb folyón keltek át, több csatát és sok kisebb ütközetet vívtak meg sikeresen. Ekkora seregnek ilyen távon való mozgatása, még a mai, modern technika mellett is szép teljesítménynek számít.
            Figyelembe véve az akkori viszonyokat, a magyar sereg teljesítménye csak Hannibál vagy  Nagy Sándor csapatainak teljesítményével vet-hetô össze. E hadjárat résztvevôi mind hôsök  voltak, akikre több mint ezer év után is büszkék vagyunk!
            Ugorjunk néhány évszázadot és gondoljunk az oszmán-török hódítók ellen folytatott 200 éves  küzdelmünkre, amikor nem csak hazánkat, hanem területünkön keresztül egész Európát  védtük. E harcok résztvevôi közül már soknak a nevét ismerjük, de a végvári harcok névtelen  hôsei elôtt is le kell venni a kalapunkat.
            A Habsburgok elleni szabadságharcaink hôsei történelmi léptékkel már közelebb állnak  hozzánk, azonban Bocskai, Thököly, Rákóczi katonái közül csak kevésnek a nevét ismerjük,  de ôk is a névtelen hôsök sorát gyarapítják.
            Az 1848-49-es szabadságharc megmutatta a magyar katona bátorságát, hôsiességét,  elszánt-ságát, amit csak két akkori világhatalom, az osztrák császár és az orosz cár seregei  tudtak megtörni. E szabadságharc hôsei közül sokat ismerünk már név szerint is, hiszen a temetôk régi parcelláiban még megtalálhatók a neveikkel ellátott sírok.
            A XX. szd. már mostohán bánt a magyar hôsökkel. Az elsô világháború hôsi halottairól még sok helyen megemlékeztek. A két világ-háború között szinte minden magyarországi városban és faluban emeltek hôsi emlékműveket, ahová felvésték a falu, város hôsi halottainak a nevét.  Sajnos a Trianonnal elszakított területek falvaiban, városaiban csak nagy-ritkán találni ilyen emlékműveket.
            A második világháború elvesztése alapvetô fordulatot hozott a hôsökrôl való emlékezés terén. Az 1945 után hatalomra került kommunista, kozmopolita, nemzetidegen klikk, új  értékrendeket állított fel.
            A háborút becsülettel végigharcoló, az eskü-jükhöz híven ragaszkodó, az ország, a család, a haza védelmében a végsôkig kitartó hôsöket, háborús bűnösnek, németeket kiszolgáló utolsó csatlósnak, fasiszta gonosztevônek bélyegezték. Százával juttatták bitóra, ezrével börtönözték be, és tízezrével hurcolták szovjet büntetôlágerekbe azokat, akik nem tettek mást, mint hűek maradtak katonai esküjükhöz.
            A kivégzetteket jeltelen gödrökbe kaparták el és legtöbbjükrôl még ma sem tudják szeret-teik, hogy hol nyugszanak. Ezeket a hôsöket a kommunista éra éveiben el kellett felejteni!  Helyettük a katonaszökevények, az ellenséghez átállók, a szabotálók, a hôs védôkre hátulról  lövöldözôk, a gyáva bújkálók, a megszállókkal együttműködôk lettek a hôsök.
            A mítoszok gyártásához visszanyúltak az 1919-es ,,Dicsôséges Tanácsköztársasághoz” és  nemzeti hôst faragtak a véreskezű terroristákból. Számuelli, Kun Béla és társai éteri magasságban lebegtek a földi halandók felett, de nem maradt el mögöttük Schônhercz, Ságvári, Kilián és a többi ,,kommunista hôs” sem.
            Ezekhez zárkóztatták fel a személyi  kultusz éveiben a még élô kommunista vezetôket. E ,,hôsökrôl” neveztek el utcákat, tereket, isko-lákat, gyárakat, stb. Azonban a legnagyobb hôs a ,,Hôs Szovjet Hadsereg” volt! Ennek köszönhettük ,,felszabadult, boldog, szocializmust építô” életünket.
            Falvainkban és városainkban ezrével építették a szovjet hôsi emlékműveket, melyek elôtt  évrôl-évre kötelezô volt a hódolat.
            A Gulagokra hurcolt tömegekrôl, a kifosztott országról, a meggyalázott anyák, feleségek,  leányok százezreirôl nem volt szabad beszélni, de még suttogni sem, mert mindenhol ott  leselkedett a félelmetes ÁVH, ami gondoskodott arról, hogy a börtönök, az internálótáborok, a rab(szolga)munkahelyek folyamatosan zsúfolva legyenek.
            Ezen a megalázó állapoton akartak változtatni azok, akik 1956. okt. 23-án fegyvert szerez-tek, hogy lerázzák az ország nyakáról a megszálló Szovjet Hadsereg és az ôket kiszolgáló ma-gyar  kollaboránsok igáját.
            Azok voltak a hôsök, akik az ellenségtôl elvett fegyverekkel és benzines palackokkal  meghátrálásra késztették a világ legerôsebb szárazföldi hadseregének ,,ideiglenesen  hazánk-ban tartózkodó” egységeit.
            A gyôztes forradalmat a Szovjetunióból nagysietve idevezényelt félelmetes nagyságú  hadsereg néhány nap alatt vérbetiporta. Ezután megkezdôdött a kommunista rendcsinálás és  történelemhamisítás. A forradalom hôseibôl fasiszta ellenforradalmárok, bűnözô gonosz-tevôk, rablók; gyújtogatók, gyilkosok lettek. Százakat küldtek bitóra, vagy vertek agyon, tízezreket  zártak börtönbe, százezreket üldöztek el az országból, és rettegésben tartották az egész  lakosságot.
            Így érkezett el 1990-ben az un. rendszer-váltás. A Parlament törvénybe iktatta 1956. okt. 23-át, (hála Dénes Jánosnak, az egyetlen Parlamentbe került 56-os forradalmárnak) született egy rehabilitációs és kárpótlási törvény, de ezen túl nem sok történt.
            A reformkommunisták lázas sietséggel kezdték 56 átértékelését. A hôs, életüket feláldozó Pesti Srácokról alig esett szó, helyettük azok lettek ,,forradalom hôsei,” akik az elsô  pillanattól lôtték vagy lövették a ,,felkelôket,” minden idegszálukkal és cselekedetükkel a forra-dalom kibontakozása ellen dolgoztak, valósággal szabotáltak és végsô soron a forradalom árulói lettek. Ma ezeknek emelnek szobrot, he-lyeznek el emléktáblát, neveznek el utcát és ne-vükkel létesítenek kitüntetést. Ezekrôl írnak di-csôítô könyveket. A még élô valódi hôs forra-dalmárok pedig, ismeretlenül, megalázó körül-mények között, a társadalom peremén vegetálnak.
            Kiket ünnepelünk a Hôsök Napján? Kikre emlékezünk?
            Elsôsorban azokra gondoljunk, akiket 60 éve próbáltak és próbálnak még ma is velünk elfe-lejtetni. Emlékezzünk a második világháború magyar hôseire, azokra, akik az ôsi magyar föld  védelmében vették ki részüket. E heroikus, többszörös túlerôben lévô ellenség ellen folytatott  honvédô háborúban is kiemelkedik Budapest 101 napos védelme, és az 1945. február 12–13-i  kitörés, melyhez csak Zrínyi Miklósnak, Sziget-vár hôs védôjének bátor kitartása és elszánt  kirohanása hasonlítható.
            Emlékezzünk a köztemetô 298-as parcellában nyugvó bátrakra, aki a legsötétebb Rákosi-idôkben is hitet mertek tenni magyar-ságukról.
            Emlékezzünk azokra az 56-os hôsökre, akik a harcok alatt haltak hôsi halált, de sírjaikat a  Kádári éra éveiben eltűntették, és csak a Kere-pesi temetô 21-es parcellájában sikerült  néhány száz sírt az utolsó pillanatban megmenteni.
            Emlékezzünk a köztemetô 301-es parcellá-jában nyugvó hôs mártírokra, akik a kommunisták bitófáin haltak hôsi halált.
            Emlékezzünk rájuk tisztelettel, szeretettel és tanítsuk meg gyermekeinknek, unokáinknak,  hogy kik azok az igazi hôsök, akik haló poraikban is a nemzet élniakarását hirdetik!
 
Sz. R.

Könyvismertetés
 
Sértô Kálmán élete – csakúgy mint irodalmi munkásságának  legjava – mindmáig ismeretlen a ma-gyar olvasóközönség elôtt.  Agyonhallgatásának, vagy legjobb esetben életműve meghamisításának és meg-csonkításának egyszerű oka van: a jelenlegi  magyar politikai és irodalmi élet irányítását kezében tartó maroknyi csoport ugyanazon nemzetidegen tôrôl fakad, mint a múlt század  harmincas éveinek Magyar-országát s abban a költô életét  megkeserítô önkivá-lasztott szellemi terroris-ták. Ez ellen a korunkban  is jól ismert szellemi terror ellen lázadt fel Sértô Kálmán, miután rádöbbent, hogy hamis pártfogói csak a maguk gátlástalan, mindent  és mindenkit letaposni akaró hatalmi habzsolásához használták fel tehetségét és végtelen, szinte gyermeki naívságát.
            1938. tavaszán betelt a pohár. Sértô Kálmán ,,köpönyeget  fordított”. Az akkor már nagybeteg költô hátat fordíott zsidó ,,pártfogóinak” és jelentkezett az akkori legradikálisabb magyar csoportosulás a Hungarista Mozgalom szellemi katonájának. Már csak három év adatott meg neki, hogy vele született tehetségét a nemzeti gondolat szolgálatában kinyilvánítsa. De ennek a három évnek lírai és prózai alkotásai az örök magyar szellem legjobbjai közé emelték.
            A korábban vérét szívó és belôle is élô szellemi terroristák ezt soha sem bo-csátották meg neki és hosszú idôre egyszerűen kitiltották a magyar irodalomból. A helyzet azóta is keveset változott. Önkiválasztott körökben nevének puszta említése még ma is gyűlöletet kelt, de a magát elôszeretettel nemzetinek nevezô oldal  prominensei is csak félve, féligazságokba burkolózva mernek szólni róla, szégyenére a magyar utókornak.
            Gellért Vilmos – a költô barátja és pályatársa – ismerte Sértô  Kálmán életét gondolatait és titkait. Ezt írja le a maga lebilincselô, izgalma stílusában, úgy, ahogy az valóban megtörtént. Furcsa játéka az örök magyar sorsnak, hogy Gellért Vilmos is csak néhány évvel  élhette túl költôbarátját, mert a ,,felsza-badulás” után – többek között ezen könyve miatt is – egy internálótábor embertelen viszonyai között,  szintén fiatalon kellett elpusztulnia.
            Sértô Kálmán szomorúan rövid élete és tragikusan érdemtelen halála emlékeztessen minden nemzethű magyart, hogy mit műveltek – és még ma is művelhetnek – ebben az országban egy nemzetidegen törpe kisebbség dicstelen képviselôi, és hirdesse, hogy csak azért is lesz még magyar feltámadás.                                                                    
 
Dobszai Károly
Megrendelhetô: GEDE TESTVÉREK BT.
1385 Budapest  62., Pf. 849.
Tel.: 349-4552