MAGYARORSZÁG SZÉTDARABOLÁSA - Major Tibor  
Gondolatok a Hôsök Napján - Szalay Róbert
Volt egyszer egy kiállítás Kôszegen - Ifj. Tompó László
CSENDÔR TESTAMENTUM
66 kérdés és felelet a holokauszt legendáról

Major Tibor    MAGYARORSZÁG SZÉTDARABOLÁSA
 
                A mohácsi vész óta történelmünknek legsúlyosabb katasztrófája kétségkívül 1920. Junius 4-ig a trianoni békeszerzôdés volt. Az a Magyarország, amely 1526-tól szabadsága védelmében annyit küzdött a Habsburg-birodalom  ellen, az elsô világháború végén felelôssé tétetett ennek birodalomnak évszázados bűneiért, népeket elnyomó politikájáért. Bocskay, Bethlen, Thököly, Rákóczi és Kossuth szabadságharcai után hogyan juthattunk abba a helyzetbe, hogy szinte egyedül kelljen elviselnünk azt a büntetést, amelyet a Habsburg-monarchiára osztottak ki.
                Június 4-én volt nyolcvanhárom esztendeje, hogy Trianonban Magyarországot megcsonkították és a ,,Szabadság, Testvériség, Egyenlôség” nevében szétdarabolták a világ földrajzilag legegységesebb és szinte a természettôl az Istentôl egy országnak megjelölt magyarok országát.
                Nyolcvanhárom esztendeje, hogy a történelem egyik legaljasabb justizmordját az igazság nevében elkövették. Nem tévedésbôl, nem félrevezetetten, hanem tudatosan, azzal a céllal, hogy a nagyszláv elôretörést, a judeo-bolsevizmus útját Európa és ezzel a nyugati kultúrvilág szíve felé biztosítsák. Azok az erôk, amelyek a XIX. században a világuralom aktív birtoklásának mielôbbi elérését tűzték maguk elé célként, tudták, hogy a párizs környéki békék nem lehetnek hosszú életűek s magukban hordják már egy újabb világháború csiráit.
                Dr. E. J. Dillon: The Inside Story of the Peace Conference és John J. Bass: The Peace Tangle című könyvében már a múlt század húszas éveiben részletesen bizonyította, hogy a párizs környéki békéket nemzetközi pénzcsoportok tervezték, és azok feltételeit pénzügyi vonatkozásokban Bernard Baruch dolgozta ki. Dr.Dillon, mint az angol kormány által kiküldött bizottság tagja vett részt a tárgyalásokon, könyve a trianoni békeszerzôdés teljes leleplezése. A könyvét soha nem fordították le magyarra, azt a magyar nagyközönség nem ismerte, noha egyidôben ugyancsak nemzetközi bank-érdekeltségek által finanszírozott úgynevezett revíziós mozgalom működött Magyarországon.
                Dr. Birinyi Lajos: The Tragedy of Hungary címen Amerikában megjelent  könyvében, amely ugyancsak nem jutott el mai kezekbe, részletesen leleplezi és bizonyítja, hogy a Reviziós Liga mögött nemzetközi, kapitalista pénz  állott végsô fokon, és a mozgalom célja egyrészt az volt, hogy a magyar revíziós törekvéseket a nemzetközi érde-keknek megfelelô irányba terelje, másrészt Európában kialakuló feszültséget, amelyet a mesterségesen megtervezett rossz gazdasági viszonyok okoztak, és a Baruch-féle terv szerint működô bankérdekeltségek még tápláltak, egy ,,gombnyomásra” a bolsevizmus és kapitalizmus ér-dekeinek kellô idôben robbantsák ki háborúvá.
                Mint prof. Soderegger nem egy könyvében igazolta, egészen a nemzetiszocialista párt Kuhn-Loeb bankház által történt titkos finanszirozásáig, a világuralom meg-szállottjai mindent elôkészítettek, hogy amennyiben az Oroszországban uralomra került bolsevizmus az elsô rohammal nem tudná gyôzni, egy második és ha kell harmadik lehetôséget is teremtsenek a végleges gyôzelem  elérésére. Hogy mennyire a legapróbb részletekig kidolgozták a világ nyugati kultúra és a kereszténység elleni nagy összeesküvés minden lépését, arranézve B. Sarolea, az Edinburgh-i egyetem tanára hozott fel megdöbbentô és  bizonyított példákat a Current History Magazíne 1923. januári számában. Sarolea elmondja, hogy hivatalos tol-mácsként egy bizonyos Paul Mantoux nevű urat alkal-maztak, aki egyike volt a ,,zsidóság legragyogóbb képvi-selôinek” a béketárgyalásokon. Ez a fanatikus zsidó prof. Sarolea szerint a legvadabb csalásokat követte el fordításaival a béketárgyalások idegen nyelveket nem értô tagjaival szemben.
                Hogy a fent említett három könyv miért nem jelent meg magyar nyelven, azzal ma-gyarázható, hogy a Revíziós Liga anyagi alapját nemzetközi és hazai bankárok biztosították, akiket vérségi kapcsolat fűzött Mantoux-hoz és társaihoz. Nem tartották kívánatosnak, hogy a magyarság megismerje ezeket a könyveket, mert azokban például olyan leleplezések fordultak elô, hogy a békeszerzôdések elôkészítésében és meg-szövegezésében résztvevô ,,szakemberek” több, mint fele a ,,zsidóság ragyogó kép-viselôje” volt, a másik fele pedig, csekély kivételtôl eltekintve, a nemzetközi szabadkôműves páholyok valamelyikének kreatúrája és lakája.
                Nyitott körrel és vakoló kanállal tették tönkre Európát és készítették elô a trianoni békediktátumokat. A párizsi Nagy Oriens szabadkôműves páholy 1889. július l7-én a Bastille bevételét ünnepelte. A páholy nagymestere, Francolin tartotta meg az ünnepi beszédet. Az ünnepségen megjelentek a cseh szabadkôműves páholyok képviselôi és a spartacus-faj minden árnyalata, Lengyelországtól Washingtonig, és a nagyszakállú keleti bölcsekig, és ugyanazok a politikai figurák, akik késôbb Versaillest, Genfet, Nürnberget jelentették. Ezek az erôk teremtették meg elhatározott céllal Csehszlová-kiát. Hallgassuk  meg csak Francolint, a ,,francia” szónokot: ,,Eljön a nap, amikor azok a népek,  amelyeknek sem a XVIII. század, sem 1789 nem volt, egyenjogúakká lesznek, a trónok és vallások megsemmisülnek. Mi erre a napra várunk. Ezen a napon egyenjogúsítattnak a jognélküliek, megtorlást nyer minden bűn, minden privilégium  meg-szűnik, és minden elnyomott kormányzati jogot kap Európában. Azután az összes Nagypáholyok és Nagy Oriens páholyok egy univerzális testvériség keretében tömörülnek. Ez az a fényes jövô-ideál, amely elôttünk lebeg.”
                A világ közvéleménye még ma is úgy tudja, hogy a versaillesi békeszerzôdések 1920-ban készültek, így a trianoni 1920. június 4-én. A szabadkôműves páholyok érdeke megkívánta, hogy a világot becsapva, valami demokratikus formát vakoljanak a békeparancsokra. Mi lett volna alkalmasabb már akkor is, mint az ,,emberi jogok védelme” és a ,,demokráciának” a rituális emlegetése. A békeszerzôdések végleges szövegét azonban valóban 1918. június 28–29-én, a Párizsban megtartott szabadkôműves kongresszuson foglalták már írásba és azt a megvásárolt vagy elbutított bábok 1920-ban csak szentesítették.
                A XIX. század végén lefektetett harcmetódusok értelmében végrehajtott párizskörnyéki békék elérték céljukat, mert szétrombolták Európa védôbástyáját, Ma-gyarországot, általános európai feszültséget eredmé-nyeztek, amelyek feltartóztathatatlanul a nemzetközi bankárvilág támogatásával a második világháborúhoz vezettek.
                A trianoni békediktátumot követô nyolcvanhárom esztendô nem múlt el változásokat nem hozó események nélkül. Az idô, közben Európát hosszú idôre erôtlen játékszerré süllyesztette, Magyarországot élô halottá nyomorította. A második világháború után 1947. február l2-én Párizsba újabb békeszerzôdést írtak alá, a régebbi helyére újabb bilincseket  raktak hazánk kezére-lábára, sôt ezúttal már fojtogatóan: a nyakára is!
                A trianoni ,,békeparancs” a világtörténelem egyik legnagyobb esztelensége, igazságtalansága és gonosztette volt,de az, amit a második világháború után elkövettek a magyarok országával, a legeslegnagyobb. A trianoni béke-diktátum elvette Magyarország területének 68%-át, a lakosságának 69%-át, és magyarajkú népességének 30%-át, de a párizsi 1947. február 10-i szuperigazságtalanság a trianoni békeparancs által meghagyott 32%-nyi te-rületet, 31%-nyi lakosságot és 70%-nyi magyarajkú né-pességét is odataszította szovjet bolsevizmus karmai közé.
                Párizsban és az azt megelôzô konferenciákon, Te-heránban, Jaltában és  Potsdamban, ahol a világot érdekszférákra osztották fel, Európa felét esztelenül átengedték a bolsevista pestisnek. A hírhedt jaltai konferencián Roosevelt biztosítani akarta, hogy Szovjetunió lépjen be a Japán elleni háborúba, és a háború után is működjék együtt az angolszász szövetségesével. Hogy ezt a két célját elérje, Roosevelt Kelet-közép-Európában tett engedményeket a Szovjetúniónak. Igaz, hogy a ,,Felszabadított Te-rületekre” vonatkozó jaltai deklaráció demokratikus intézményeket, szabad választásokat  és  szabad  kormányokat  helyezett  kilátásba  a  kelet középeurópai  népek,  így
– folytatás a második oldalon –
– folytatás az elsô oldalról –
Magyarország  számára is. Ez ígéretek megtartására azonban a Nyilatkozat semmiféle garanciáról nem gondoskodott, és ami ennél is súlyosabb, a tárgyalófelek azt sem  határozták meg, hogy mit értenek demokratikus intézményeken és szabad kormányon. Ez a mulasztás végzetesnek bizonyult, és a Nyilatkazatot megfosztotta minden gyakor-lati értékétôl. Szovjetunió ezeket a fogalmakat a megszállt   országokban kiforgatja, és érdekeinek megfelelôen értelmezi.
                A második világháborút követô párizsi békeszerzôdés a trianoni békeparancs egye-nes és megszakítás nélkül folytatásának tekinthetô, amely éppen azért, mert elôdjének hibáit még csak fokozta, tartósnak és a béke, valamint az adott problémák megoldására alkalmasnak nem tekinthetô!
                Az országok határai nem voltak mindig vasfüggönyök, hanem a határok mentén a két ország szomszédos lakossága szabadon érintkezett, kölcsönösen a  másik területére telepedett. Ezek az emberek általánosságban minkét állam nyelvét beszélték is. A ke-resztény szemlélet egyik legfontosabb tétele a felebaráti szeretetre vonatkozó tanítás, amelynek gyakorlata a segítôkészség és a türelem. Mindkét keresztény erény a ma-gyarság tulajdona. A segítôkészség nyilvánult meg akkor, amikor Magyarország határain kívül élô idegen népek bebocsátást kértek és nyertek. A türelem nyilvánult meg akkor, amikor a beengedett vagy betelepített népek nyelvét, vallását, szokását meg-hagyta, kultúráját nemcsak támogatta, hanem fejlesztette. A beengedett és betelepített  idegen népek a nyugati kultúrnépekhez hasonlóan a hálát nem ismerték, a türelemmel visszaéltek,  a  kölcsönadott  földet  eltulajdonították,  és  1920. június 4-én  magukkal vitték.
                Ha elnyomás volt a sorsa nemzetiségeknek hazánkban, mint világgá kürtölték, akkor miért siettek a szerbek, románok, szlovákok vagy a zsidók Magyarországra bevándorolni, titokban beszüremkedni. Valami nyilván vonzotta, húzta ôket Magyarország felé. Bizonyára nem börtönnek látták hazánkat, hanem ellenkezôleg, a szabadság, az egyenlôség, a jobb élet, a haladás és a jogbiztonság hazájának.
                A magyar lélek valójában ôsi hitében sem volt pogány. A két keresztény erényt már akkor is magában hordozta, amikor még a Napistennek fehérlovat áldozott. Mint minden kultúra idôvel szétesik, úgy a magyar léleknek e két erényben kiteljesült ôsi sok-ezer éves kultúrája is túlfejlôdött, elfajult. Felebarátait, az idegeneket jobban szerette, mint önmagát. Az idegenek nyelvét ápolta, támogatta, a sajátját elhanyagolta. A ma-gyar lélek fogyatékosságát fokozta az a tény is, hogy Magyarország külpolitikáját 1526–1920-ig terjedô  396 éven keresztül idegenek, a Habsburgok irányították. Négy évszázad alatt a magyar lélek elvesztette önállóságát, tájékozódó képességét, a befogadott türelem erényét nem ismerô népek, amelyek egykor mint a magyar Szent Korona fennhatósága alá tartoztak, a változott viszonyokhoz sokkal gyorsabban alkalmazkodtak. A nagyhatalmak politikai és gazdasági erejét helyesen értékelték, úgy helyezkedtek, hogy a trianoni pecsétet másodszar is ráütötték a békeparancsra. 
                A négy évszázados függô viszony, a kétszeres háborúvesztés, közel fél évszázados szovjet katonai megszállás a magyar lélek egyrészében szinte helyrehozhatatlan károkat okozott. Ma a függetlenségtôl elszokott magyar lélek szinte beteges vágyódással ka-paszkodik minden levegôben függô szalmaszálba: federációba, konfederációba és most legújabban az Európai Unióba. Bármit, csak ne függetlenséget, pedig a magyar, ha szabadságát és függetlenségét veszélyeztetve látta, tudott fegyverhez nyúlni és a lehetetlenségig  harcolni: Thököly, Rákóczi felkeléseiben, a 48-as szabadságharcban, az 1944/45-ös országvédelemben, s utoljára 1956-ban a nemzeti függetlenség, a szabadság  és a semleges Magyarország megszületésének csodálatos szabadságharcában. 
                Keresztény államiságunk ezer esztendejében a magyarságnak a Nyugat és a szabadság védelmében elszenvedett és egyetlen más néphez nem hasonlítható irtózatos vér-vesztesége, párosulva a Habsburgok négy évszázados magyarellenes és a nemzeti-ségeknek kedvezô rövidlátó politikájával – amely politika isteni igazságszolgáltatáskép saját családi hatalmuknak is sírásója lett –, szülte a 19. századbeli Magyarország legsúlyosabb problémáját, a  nemzetiségi kérdést, melynek megoldására a történelem már idôt nem adott. Az elpusztult magyar népi millióknak Habsburg-módszerekkel történt idegenekkel való pótlása adta ellenségeink kezébe azt az ütôkártyát, melyet  ellenünk Trianonban kijátszottak.
                Az emberi szabadság és a ,,népek önrendelkezési joga” alapján ítélkeztek a nyugati világ hatalmasai. Hogy a valamennyi nemzetiséget létszámában felülmúló összma-gyarság hogyan akar ,,önrendelkezni” a Kárpátok és az Adria  közti térségben, arra a gyôztes nyugatiak nem voltak kiváncsiak. Amint hogy a magyarság múltbeli jószolgálatai sem voltak rájuk semmi hatással, modván, hogy a történelmi nagy múlt nem jelent szabadalmi jogot a történelem jövôhöz. Minden azonban csak azért volt lehetséges, mert a trianoni békediktátum  idejére már birtokon belül voltak a juttatottak! Ezt a kész helyzetet viszont az ,,ôszirózsás” patkányforradalom nemzetáruló ,,elô-zékenysége” biztosította számukra. Magyarország nem érdemelte meg szétdarabolását, gyilkos erôszak ölte meg!

Gondolatok a Hôsök Napján
 
                A két világháború közötti idôben, minden év május utolsó vasárnapján megünnepeltük a  ,,Hôsök Napját.” Ezt a megemlékezést 1945 után betiltották. Az úgyne-vezett rendszerváltás egyik eredménye volt, hogy ismét emlékezhettünk hôseinkre.
                Az utóbbi évtizedek történelemhami-sítói azonban alaposan megzavarták az emberek tudatát.  Elhallgattak, sôt megaláztak és gyaláztak olyan hôsöket, akikre büsz-kék kellene, hogy legyünk, ugyanakkor hôssé igyekeztek magasztosítani olyanokat, akik a magyar  nemzet szégyenfoltja.
                Valójában kik voltak a nemzet hôsei?
                Az elmúlt évszázadok történészei jó érzékkel és becsületesen keresték meg a magyar  évszázadok valódi hôseit és állítottak számukra méltó emléket, a honfog-lalástól kezdve, egészen a második világ-háború végéig.
                A második világháború elvesztése alapvetô fordulatot hozott. Az 1945 után hatalomra került kommunista, kozmopolita nemzetidegen klikk új értékrendeket állított fel. A háborút becsülettel végigharcoló, az esküjükhöz híven ra-gaszkodó, az ország, a család, a haza védel-mében a végsôkig kitartó hôsöket, háborús bűnösnek, németeket kiszolgáló utolsó  csatlósnak, fasiszta gonosztevônek bélye-gezték. Százával juttatták bitóra, ezrével börtönözték be, és tízezrével hurcolták szovjet büntetôlágerekbe azokat, akik nem tettek mást, mint hűek maradtak katonai esküjükhöz.
                A kivégzetteket jeltelen gödrökbe ka-parták el, és legtöbbjükrôl még ma sem tudják szeretteik,  hogy hol nyugszanak. Ezeket a hôsöket a kommunista éra éveiben el kellett felejteni! Helyettük a katonaszö-kevények, az ellenséghez átállók, a szabo-tálók, a hôs védôkre hátulról  lövöldözôk, a gyáva bujkálók, a megszállókkal együtt-működôk lettek a hôsök.
                A mítoszok gyártásához visszanyúltak az 1919-es ,,Dicsôséges Tanácsköztársa-sághoz,” és nemzeti hôst faragtak a véreskezű terroristákból, Számuely, Kun Béla és társai – de nem  maradt el mögöttük Schönhercz, Ságvári, Kilián és a többi ,,kommunista hôs” sem. Ezekhez zárkóztatták fel a személyi kultusz éveiben a még élô kommunista vezetôket. E ,,hôsökrôl” neveztek el utcákat, tereket, iskolákat, gyárakat, stb. Azonban a legnagyobb hôs a ,,Hôs Szovjet Hadsereg” volt! Ennek kö-szönhettük ,,felszabadult, boldog, szocializmust építô” életünket.
                Falvainkban és városainkban ezrével építették a szovjet hôsi emlékműveket, melyek elôtt  évrôl-évre kötelezô volt a ko-szorúzás. (Demszky Gábor és Göncz Árpád még a rendszerváltás  után is áhítattal ünnepelte a ,,felszabadítókat” a Budapesti Szov-jet Emlékműnél.)
                A Gulagokra hurcolt tömegekrôl, a kifosztott országról, a meggyalázott anyák, feleségek, leányok százezreirôl nem volt szabad beszélni, de még suttogni sem, mert mindenhol ott leselkedett a félelmetes ÁVH, ami gondoskodott arról, hogy a börtönök, az internálótáborok,  a rabszolgamunkahelyek folyamatosan zsúfolva le-gyenek.
                Ezen a megalázó állapoton akartak változtatni azok, akik 1956. október 23-án fegyvert szereztek,  hogy lerázzák az ország nyakáról a megszálló Szovjet Hadsereg, és az ôket kiszolgáló magyar kollaboránsok igáját.
                Azok voltak a hôsök, akik az ellenségtôl elvett fegyverekkel és benzinespalackokkal  meghátrálásra késztették a világ legerôsebb szárazföldi hadseregének ,,ideiglenesen  hazánkban tartózkodó” egységeit.
                A gyôztes forradalmat a Szovjetunióból nagysietve idevezényelt félelmetes nagy-ságú  hadsereg néhány nap alatt vérbetiporta. Ezután megkezdôdött a kommunista rendcsinálás és  történelemhamisítás. A forradalom hôseibôl fasiszta ellenforradal-márok, bűnözô gonosztevôk, rablók, gyújtogatók, gyilkosok lettek. Százakat küldtek bitóra, vagy vertek agyon, tízezreket  zártak börtönbe, százezreket üldöztek el az or-szágból és rettegésben tartották az egész  lakosságot.
                Így érkezett el 1990-ben az un. rend-szerváltás. A Parlament törvénybe iktatta 1956. október 23-át,  köszönhetôen Dénes Jánosnak, az egyetlen Parlamentbe került 56-os forradalmárnak.
                Ezt követôen a reformkommunisták lázas sietséggel kezdték el 56 átértékelését. A hôs, életüket feláldozó Pesti Srácokról alig esett szó, helyettük azok lettek ,,forradalom hôsei,” akik az elsô  pillanattól lôtték vagy lövették a ,,felkelôket,” minden idegszálukkal és cselekedetükkel a forradalom kibontakozása ellen dolgoztak, valósággal szabotáltak és végsô soron a  forradalom árulói lettek. Ma ezeknek emelnek szobrot, helyeznek el emléktáblát, neveznek el róluk utcát, és nevükkel létesítenek kitüntetéseket. Ezekrôl írnak dicsôítô könyveket. A még  élô valódi hôs forradalmárok pedig, ismeretlenül, meg-alázó körülmények között, a társadalom  peremén vegetálnak.
                Kiket ünnepelünk a Hôsök Napján?                                     Kikre emlékezünk?
                Elsôsorban azokra gondoljunk, akiket 60 éve próbáltak és próbálnak még ma is velünk  elfelejtetni.
                Emlékezzünk a második világháború magyar hôseire, azokra, akik az ôsi magyar föld  védelmében vették ki részüket. E he-roikus, többszörös túlerôben lévô ellenség ellen folytatott honvédô háborúban is kiemelkedik Budapest 101 napos védelme, és az 1945. február 12–13-i  kitörés, melyhez csak Zrinyi Miklósnak, Szigetvár hôs védôjének bátor kitartása és elszánt  kirohanása hasonlítható.
                Emlékezzünk a köztemetô 298-as parcellában nyugvó bátrakra, aki a legsötétebb Rákosi idôkben is hitet mertek tenni ma-gyarságukról.
                Emlékezzünk azokra az 56-os hôsökre, akik a harcok alatt haltak hôsi halált, de sírjaikat a Kádári éra éveiben eltüntették, és csak a Kerepesi temetô 21-es parcellájában sikerült  néhány száz sírt az utolsó pillanatban megmenteni.
                Emlékezzünk a köztemetô 301-es parcellájában nyugvó hôs mártírokra, akik a  kommunisták bitófáin haltak hôsi halált.
                Emlékezzünk rájuk tisztelettel, szeretettel, és tanítsuk meg gyermekeinknek, unokáinknak, hogy kik azok az igazi hôsök, akik haló poraikban is a nemzet élniakarását hirdetik!
 
Szalay Róbert

,,Nem  azt kívánom, hogy a magyar tűzhelynél hátrány legyen az, hogy valaki más vérű. Azt kérem: ne legyen elôny az, hogy valaki nem magyar.”
(Szabó Dezsô: Segítség!)

Volt egyszer egy kiállítás Kôszegen - Ifj. Tompó László
 
                Jurisich Miklós városában 2003. március 19-én Dr. Bakay Kornél régész irá-nyításával kiállítás nyílt ,,Horthy Miklós katonái és Szálasi Ferenc nyilasai” címmel, amely április 18-ig fogadta látogatóit.
                A Jurisich Miklós Vármúzeumban be-rendezett kiállítás három termébôl az elsô kettô a két világháború közötti országrész-visszacsatolási törekvések propaganda-anyagait mutatta be:  27 eredeti színes irredenta képeslapot, korabeli plakátokat, fényképfelvételeket a második bécsi döntés révén visszatért országrészekre való bevonulás örömteljes pillanatairól. Láthat-tuk a Szabadkán 1943-ban felállított ereklyés országzászló modelljét éppúgy, mint a fôvárosi Szabadság tériét, valamint a kor-szak gyalogságának fegyverzetét: eredeti rövidített gyalogostiszti kardot, 1895 M Mannlicher szuronyokat, 1935 M szuro-nyokat, kard- és  bajonett bojtokat, szárnysegédi vállövet, tábori sapkákat, 40 M ma-gyar gyalogoscsendôr-kardokat, 1877 M könnyített lovassági kardot, 1904 M lovastiszti kardot, határvadász hadnagy tábori sapkáját (44 M), huszárhadnagy fehér Bocskai-sapkáját (29 M), tüzér ôrvezetô tábori sapkáját. Külön tárló vázolta a Kôszegen 1856. szeptember 15-én megnyílt katonai ,,fônevelde” alig ismert történetét. (Emlékeztetôül: az intézményben a tanítás 1856. szeptember 15-én indult meg. 1922-ben Reáliskolai Nevelôintézet lett, 1936–38 között  Honvéd Középiskolai Nevelôintézet, 1938–45 között a ,,Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium Kôszegi Honvéd Alreáliskolája”-ként működött. 1945. január 22-én Csehországba köl-tözött.) A két világháború közötti negyedszázad katonai életérôl számos eredeti tárgy tanúskodott: gyorshadtest szakaszvezetô frontöltözete, tábori csendôr  szolgálati ruházata, az Országos Front-harcos Szövetség helyi zászlója, továbbá 95 M  Mannclicher, 43 M Mauser, 44 M ismétlô karabély, 35 M ismétlô puska, karpaszományos rohamtüzér szakaszve-zetô szolgálati zubbonya.
                A legnagyobb érdeklôdés mégis a harmadik termet kísérte. Itt kaptak helyet az 1944–45-ös esztendô emlékei. Dr. Bakay Kornél 2002. júniusa és 2003. márciusa között feltárta ugyanis Szálasi Ferenc kôszegi ,,bunkerét”. A feltárásról készült fényképek mellett a  Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom helyi szervezetének féltve ôrzött tárgyait láthattuk (például a párt kôszegi szervezetének zászlaját). A ,,gettóról” megtudhattuk, hogy a zsidókat a városból deportálták, nem pedig gázkamrákban gyilkolták meg.
                A magyarországi – nota bene: nem ma-gyar, csak magyarországi! – sajtó felháborodott, hogy a kiállítás a magyar-ságért legtöbb életáldozatot felmutató párt eszmeiségének megteremtôjét, hazánk utolsó törvényesen megválasztott államfôjét, Szálasi Ferencet, nem az évtizedek óta megszokott módon jellemezte. Hogy mennyire nem, álljon itt két idézet az  egyik tárlóból. Az egyik: ,,Szálasi tehetségénél és szorgalmánál, anyagiasságtól mentes, becsületes jelleménél és jó modoránál fogva, egyike volt a legkiválóbb vezérkari tiszteknek.” (Strom Marcel, 1990). A másik: ,,Szálasi Ferenc, mint századparancsnok szolgált az ezredünk-ben. Kitűnt a többi századparancsnok közül. Kivonuláskor gyalog menetelt százada soraiban, pihenô alatt emberei közé ült. Alárendeltjei érdekében ô szókimondóan kiállt az elöljáróknál. Legény-sége határozottan szerette.” (Kádár Gyula, 1978.)
                A Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom eszmeiségét és politikáját a kiállítás  rendezôsége így értékelte:
                ,,A II. világháború utolsó hónapjainak szenvedése az akkori német birodalom (melybe  Ausztria is beletartozott) népei-vel együtt a legsúlyosabban a magyarokat érintette, mivel a német megszállás követ-keztében hatalomra kerültek a magyar nyilasok, akiknek vezére  Szálasi Ferenc volt.
                A Hungarista Mozgalom nem azonos az olasz fasizmussal, de a német  nemzetiszocializmussal sem. Sem a totális államot, sem faji magasabbrendűséget a magyar nyilasok nem hirdettek. Ellenben a bolsevizmusnak és a nemzetközi nagytô-kének ádáz ellenségei voltak.
                1944. október 6-án úgy kerültek hata-lomra, hogy a német katonai szövetséget  mindenek elé helyezték, vakon bízva a Führer sokszor megígért csodafegyve-rében.
                Ezért Szálasi Ferenc az elôretörô szovjet hadsereg elôl egyre nyugatabbra húzódott,  majd 1944 novemberében parancsot adott egy vezéri védôkörlet kiépítésére Kôszeg térségében. A felszínen faszer-kezetű épületeket emeltek, míg a föld alatt 15–18 méter mélységben egy bunker-rendszert építettek, amelynek két lejárata és egy vészkijárata (s egyben szellôzôaknája) volt.
                Az A jelzetű fôbejárat 18 méter mélységű volt, s benne egykor lift és lép-csô vezetett a mélybe. A 24 és 30 négy-zetméteres, téglából falazott földalatti termekben egykor bútorzat is volt. Vil-lanyárammal és telefonokkal látták el a bunkert, amelyet a felszínen jelentôs kato-nai erôk védelmeztek.
                A háborús helyzet egyre súlyosabb lett, s végül 1945. március 28-án a  kôszegi nyilas vezérkar és kormány Mattsee-ban megadta magát az amerikaiaknak, akik  azonnal kiadták ôket a magyar kommunista diktatúra hóhérai-nak. Szálasi Ferencet és kormányának minden tagját – két kivétellel – 1946-ban kivégezték.”
                A fenti értékelés néhány alaptévedést tartalmaz.
                1.) A Kállay-kormány hintapolitikája  miatt a németek nem megszállóként, hanem a német–magyar szövetségi eskü ellenôrzôiként  és megvalósítóiként jöttek hazánkba.
                2.) A hungarista hatalomátvételre nem 1944. október 6-án, hanem 1944. október 15-én, német beavatkozás nélkül került sor.
                3.) Kovarcz Emil és pártszolgálatosai német segítség nélkül vették át a hatalmat, felkészülve egy esetleges kormányzói árulásra.
                A kiállítás részletesen tájékoztatott ugyanakkor Kiss János altábornagy sorsá-ról, anélkül, hogy a látogató megtudta volna, miért is végezték ki a pártszolgálatosok 1944. december 8-án: hazaárulásért. Éppúgy a szovjet cimborájául  szegôdött, mint a néhai fajvédô újságíró, Vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre.
                Évtizedek óta folyik Szálasi Ferenc és a nyilaskeresztesek gyalázása. Szomorú, hogy a mai úgynevezett jobboldal hang-adóinak többsége sem tesz mást. Talán nem ártana elolvasniuk néhány nem zsidó, kommunista történelemkönyvet vagy tanulmányt. (A magyar  nyelvű irodalomból a teljesség igénye nélkül ajánlandó Ungvári Gyula tanulmánya – Szálasi  Ferenc: Hungarizmus. 1. A cél. Bp. 2000. Gede Testvérek kiadása –, valamint Szentesy  Lászlóé – Szálasi Ferenc és a zsidókérdés. 1–3. rész. Pannon Front, 15–17. szám.)
                Nem vitatom a kiállítás rendezôinek jobbító szándékát, szép volt látni sok eredeti tárgyat, képet, ez azonban kevés. Néhány soros utalással nem lehet fogalmakat tisztázni. A vendégkönyv bejegyzései alapján tény viszont, hogy a kiállítás látogatói – magyar diákok, értelmiségiek, munkások – így is örültek a részeredményeknek. Egy kôszegi székely kislány  például örömmel nyugtázta, hogy végre olyan kiállítást láthatott, amely a ma-gyarság valódi szenvedéseirôl, és nem a zsidóság állítólagos megsemmisítésérôl szólt. De volt, aki csak ennyit jegyzett meg: ,,Nagypéntek nélkül nincs feltámadás.” Egyetlen sort olvastam, amitôl  keserű lett a szám íze: ,,Elmebeteg, torz szülemény”. A MAZSIHISZ ügyvezetô igazgatójától való, aki a kiállítás meg-nyitását követô 72 órán belül Kôszegre utazott, hogy közösség ellen izgasson. Volt idô Európában, amikor ha vitás kérdésekben dönteni kellett, a válasz ez volt:  ,,Roma locuta, causa finita.” Róma szavára a vita befejezôdött. Nekem úgy tűnik, ma ez így van: ,,Juda locuta, causa finita.”
                Istenem, de szeretném tudni, mikor üt az óra, mikor mondjuk azt, hogy elég volt a mazsihiszták történelemferdítésébôl, magyargyalázásából, tudatkiherélésébôl, az  európainak hazudott unió – a JUDEU – elvárta szellemirtásból!
 
Ifj. Tompó László

CSENDÔR TESTAMENTUM
 
(Részlet Vitéz Szendi József ,,Csendôrsors” című emlékiratából)
 
                ,,Délelôtt 11 óra körül lehetett az idô, amikor a fogda ajtaja kinyílt, és a gatyás rendôr  jelent meg.
                –                Domnu Szendi – mondja –, jöjjön, fel kell kísérnem az emeletre!
                –                Máris mehetünk – mondtam, mert el voltam készülve, hogy minden pillanatban  hívhatnak.
                Egy tágas utcai szobába kísért a rendôr, ahol a félszeműn kívül még négy zsidó – akik közül hármat, Mendelovicsot, Kaufman Pubit, aki rôfös kereskedôsegéd, és Adlert, a fiákeres kocsist – személyesen és névrôl is ismertem. A negyediket, egy hentessegédet, aki a Nagybocskó melletti Tiszaveresmartra való volt, és a félszeműt, kinek  nevét késôbb tudtam meg, Dr. Wohl Zoltánt nem ismertem. Amikor a rendôr bekísért a szobába, az öt zsidó megvetôen, vigyorogva és kéjelegve nézett rám. Ez alatt az 1–2  perc alatt arra gondoltam, hogy az 1–2 órával ezelôtt agyonvert Nyitrait én is követn  fogom. Nem maradt sok idôm gondolkozni, mert a rendôr eltávozott a szobából, és a félszemű közelebb lépett hozzám.
                    Mi voltál te Bárdfalván?
                –                Csendôr voltam – válaszoltam
                –                Na, az anyád csendôr briganti istenét, mondd meg, hogy hány zsidót gyilkoltál meg! 
                –                Egyet se! –feleltem.
                Ebben a pillanatban mind az öt zsidó rámvetette magát, és elkezdtek rúgni, géppisztoly agyával ütni. A félszeműnél egy karvastagságú görbebot volt, azzal ütött agyba-fôbe. Mint a megveszekedett fenevadak, úgy estek nekem. Hogy mennyi ideig tartott az az ôrjöngô ütlegelés és rugdosás, nem tudom, mert félig eszméletlen állapotban voltam. A falnak dôlve ültem a szoba padlóján. Számból, orromból ömlött a vér, ruhám csupa egy merô vér volt. A hozzám intézett kérdéseket, amelyeket ezek a minden emberi formából kivetkôzött zsidók intéztek hozzám, alig hallottam. Az  összes kérdés csak zsidókkal kapcsolatos volt. Hány zsidót lôttem agyon, hol voltam a  zsidók deportálásakor, stb. Amikor tagadó választ adtam, akkor újból nekem estek, és ütöttek és rugdaltak. Végre megjelent a rendôr, és lekísért a fogdába. Arcom össze volt törve, orromból és számból még mindég szivárgott a vér.”

66 kérdés és felelet a holokauszt legendáról
 
                (Rendhagyó történelmi adatokat közlünk az alábbiakban. Kiadója az Institute for Historical Review – Tör-ténelmi felülvizsgáló Intézet, P.O.B. 2739 New-port Beach, CA. 92659 USA)
 
– folytatás –
 
34.           Hogyan lehetett volna titokban tartani ilyen nagyszabású megsemmisítő progra-mot azok elôtt, akiknek elpusztítását eltervezték?
–              Teljesen lehetetlen lett volna. A meg-semmisítési történetek, mint háborús rém-tettek késôbb  keletkeztek.
 
35.           Ha a zsidók tudták, hogy milyen sors vár rájuk, miért mentek a halálba minden tiltakozás és  ellenállás nélkül?
                – Nem tiltakoztak és nem álltak ellen, mert tudták, hogy senki sem akarta megölni ôket. Kényszermunkára internálták ôket.
 
36.           Mennyi zsidó halhatott meg a koncent-rációs táborokban? 
–              A legelfogadhatóbb becslési szám 300.000 és 500.000 között.
 
37.           Ôk hogyan haltak meg?
–              Fôleg az újra- meg újra kitörô tífusz-járványok következtében, amelyek pusztítottak a háború alatt a harcok sújtotta Európában. Aztán meg az éhség és az or-vosi segítség hiánya miatt a háború utolsó  hónapjaiban, amikor majdnem teljesen le-állt a közúti és vasúti közlekedés, a szövetségesek  bombázásai miatt.
 
38.           Mi a tífusz?
–                Ragályos betegség, amely mindenütt megjelenik, ahol emberek tömegesen össze vannak zsúfolva egészségtelen körülmé-nyek közt. A hajban és ruhaneműben élôsködô tetű a tífuszbacilus terjesztôje.  Mondhatjuk, hogy ha a németek több Cyklon-B gázt használtak volna, több zsidó maradt volna életben  a táborokban.
 
39.           Mennyi a különbség, hogy hat millió, vagy csak 300.000 zsidó halt meg e szörnyű  idôszakban?
– Pontosan 5.700.000. És ellentétben a holokauszt-propagandával, senki sem gondolt arra, hogy kiírtsa  ôket.
 
40.           Néhány zsidó, aki túlélte a ,,haláltáborokat”, azt meséli, hogy látta, ahogy a holttesteket  dobálták a gödrökbe és elégették. Mennyi fűtôanyagra, benzinre vagy olajra lett volna ehhez  szükség?
–              Sokkal többre, mint amennyi a németeknek egyáltalán volt: hisz súlyos üzemanyag-hiányuk volt a  háború alatt.
 
41.           Lehet-e holttesteket gödrökben elégetni egyáltalán? 
–              Nem. Az oxigénhiány miatt.
42.           A ,,holokausztozó” történészek azt ál-lítják, hogy a nácik kb. 10 perc alatt képesek voltak holttesteket elhamvasztani. Mennyi idô kell egy holttest elhamvasz-tásához?
–                Körülbelül másfél óra, bár a nagyobb csontok még akkor is megmaradnak.
 
43.           Miért volt a németeknek krematórium-kemencéi a koncentrációs táborokban? 
–                Egészségügyileg a hamvasztás a legbiztosabb eljárás.
 
44.           Tegyük fel, hogy a koncentrációs tábo-rokban a krematóriumok 100%-ban állan-dóan működtek. Mennyi holttestet tudtak volna elhamvasztani?
–                Körülbelül 430.000-et.
 
45.           Lehet-e egyáltalán egy krematóriumot folyamatosan működtetni?
–              Nem. Talán napi 12 órát. A kremató-riumokat ugyanis alaposan és rendszeresen tisztítani kell, amikor  erôsen működtetik.
 
46.           Mennyi hamu marad meg egy elégetett holttest után?
–              Miután a csontok mind tökéletesen leégtek, körülbelül egy cipôs doboznyi.
 
47.           Ha a nácik 6 millió holttestet hamvasztottak volna el, hol a hamu?
–              Ezt még meg kellene magyarázniuk a holo-történészeknek. 6 millió holttest ugyanis sok tonna hamuhegyet képzett volna, de sehol sincs.
 
48.           Lehet-e látni a kivégzések bármilyen bizonyítékát Auschwitzban a szövetséges  hadifelderítôk légi felvételein, amelyeket abban az idôben készítettek, amikor a ,,gázkamrák” és  a krematóriumok állítólag teljes működésben voltak?
–              Nem. Valójában a képeken nyoma sincs azoknak az óriási ,,füstfellegeknek”, amelyek állítólag ,,állandóan a tábor felett vol-tak”, de nem mutatják a nyitott gödröket sem, ahol a holttesteket állítólag  elégették.
 
49.           Mi volt a fô rendelkezése az 1935-ös német nürnbergi törvénynek?
–              Megtiltja a házasságot és nemi kapcsolatot németek és zsidók közt, de hasonló törvények vannak ma Izraelben is!
 
50.           Voltak-e Amerikában a nürnbergi tör-vényekhez hasonlóak?
–              Évekkel Hitler Harmadik Birodalma elôtt a legtöbb amerikai államban törvénybe iktatták a házasság megtiltását különbözô fajúak közt.
 
51.           Mit jelentett a Nemzetközi Vöröske-reszt Auschwitzból a háború alatt?
–              Egy küldöttségük ellátogatott a táborba, és az 1944 szeptemberében készült hivatalos jelentés kimutatta, hogy például az internáltak kaphattak csomagokat, és hogy nem találtak bizonyítékokat a gáz-kamrákról szóló rémhírekre.
 
52.           Milyen szerepet játszott a Vatikán?
–              Ha lett volna megsemmisítési terv, a Vatikán holtbiztos megtudta volna. Mivel azonban ilyen nem volt,  így nem is volt oka tiltakozni, és nem is tette meg.
 
53.           Milyen bizonyíték van arra, hogy Hitler tudott a zsidók folyamatos megsemmisítési  programjáról?
–              Semmi.
 
54.           Volt-e együttműködés a cionisták és a nácik közt?
–              Még 1933-ban írt alá a Hitler-kormány egy szerzôdést a cionistákkal, amelyben megengedte a zsidóknak, hogy emigráljanak Palesztinába, és nagy mennyiségű tôkét vigyenek magukkal.
 
55.           Hogyan halt meg Anna Frank?
–                Tífuszban halt meg a Bergen Belsen-i táborban, épp a háború vége elôtt néhány héttel.
 
56.           Naplója hiteles?
–              Nem. A francia Dr. Robert Faurisson összegyűjtött bizonyítékaival azt állapította meg, hogy a híres napló irodalmi beugratás.
 
57.           Mi a helyzet a jól ismert fényképekkel és filmszalagokkal, amelyeket a felszabadított német koncentrációs táborokban készí-tettek, és amelyek kiszáradt testek hullahegyeit ábrázolják?  Ezek is hamisítottak?
–                Fényképeket könnyű hamisítani, de még sokkal egy fénykép alá hamis kommentárt fűzni. Egy halomnyi kiszáradt holttest fényképe még nem jelenti azt, hogy ezeket gázzal ölték meg, vagy  szándékosan halálra éheztették. Valójában ezek egy dühöngô tífuszjárvány áldozatai voltak, vagy a  háború vége felé a táborban levô élelmiszerhiány miatt haltak meg. De ezeken kívül: a németek a  háború végi angolszász terrortámadások áldozatairól filmfelvételeket készítettek. Ezeket a német  összeomlás után megszerezték, s máig is úgy mutogatják, mintha a lágerekben készültek volna!
 
58.           Kitôl származik a genoszájd (népirtás) kifejezés?
–              Egy Rafael Lemkin nevű lengyel zsidó használta elôször egy 1944-ben megjelent könyvében.
 
59.                Dokumentum értékűek-e az olyan filmek, mint a Schindler-lista meg a Winds of war (Háborús  elôszelek)?
–              Nem. Ezek a filmek kitalált, dramatizált történetek, nagyon laza történelmi alappal. Sajnos nagyon sokan úgy fogadják, mint pontos történelmi ábrázolásokat.
60.           Hány könyv jelent meg, amely megcáfolja a holokauszt-legendát? 
– Több tucat, és még több is van elô-készületben.
 
61.           Mi történt, amikor a Történelmi Fe-lülvizsgáló Intézet (IHR) felajánlott 50.000 dollárt annak a személynek, aki be tudja bizonyítani, hogy zsidókat gázkamrákban öltek meg Auschwitzban?
–              Senki se nyújtott be bizonyítékot ilyen igénnyel. Azonban egy volt táborlakó, Mel Mermelstein beperelte az intézetet 17 millió dollárra, azt állítván, hogy a jutalom felajánlása miatt álmatlanságban kezdett szen-vedni és üzleti veszteségei lettek, továbbá, hogy amit a díj képvisel, az ,,sértô tagadása  egy megállapított ténynek”.
 
62.           Mi a helyzet azzal a váddal, hogy akik a holokausztot megkérdôjelezik, azok antiszemita  neonácik?
–              Ez mocskolódás, ami arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a tényekrôl és a be-csületes vitákról. Azok a tudósok, akik megcáfolják a holokauszt-mese állításait, különféle meggyôzôdésűek és szárma-zásúak (zsidókat is beleértve). Semmi kap-csolat sincs a holokauszt-tagadás és az  antiszemitizmus vagy neonácizmus közt. Az egyre növekvô számú zsidó tudósok nyíltan bevallják a  bizonyítékok hiányát.
 
63.           Mi lett azokkal a revizionista tör-ténészekkel, akik kétségbe vonták a holokausztot?
–                Mocskolódási kampánynak lettek kitéve, elvesztették állásukat, nyugdíjukat, anyagi károkat és fizikai bántalmakat szenvedtek.
 
64.                Részesült-e a Történelmi Felülvizsgáló Intézet valamiféle megtorlásban azért, mert védte a  szólás- és véleményszabadság jogát?
–              Az intézetet háromszor robbantották fel, és 1984 július 4-én teljesen elpusztították, bűnözô módon, gyújtogatással. Ren-geteg halálos fenyegetést is kapunk. Az intézetrôl való sajtótudósítások pedig el-lenségesek.
 
65.           Miért van az, hogy oly kevés nyilvánosságot kap a revizionista nézet?
–              Azért, mert az Államok vezetô rétege politikai okokból nem akar semmiféle elmélyült vitát a tényekrôl.
 
66.           Hol kaphatok információt a holoka-uszt-mese ,,másik oldaláról” és általában a második világháborúval kapcsolatos törté-nelmi revizionizmusról?
– Az Institute tor Historical Review-nál. Cím: P. O. B. 2739 Newport Beach, CA. 92659 USA. Itt nagyszámú könyv és videokazetta kapható minden fontosabb történelmi kérdéssel kapcsolatban.

 
Mi történt 65 évvel ezelôtt?
 
 
Május
                Vitéz Endre László folytatta meg-kezdett tisztogató munkáját. A pestszent-erzsébeti városházán látott ezúttal rend-csináláshoz.
                4-én érkezett Hitler kancellár Rómába,  ahol az olaszok világraszóló ünnepséggel, majd  hatalmas flottaparádéval fogadták a német nép  vezérét.
                A Képviselôházban folytatódott a  zsi-dójavaslat részletes vitája. A jobboldali pártok  megdöbbentô képet festettek a zsidóság  térhódításáról Magyarországon, és többen  hangoztatták, hogy a zsidóságot fajjá kellene nyilvánítani és nem felekezetként kezelni!
                13-án Darányi Kálmán beadta lemon-dását, utódja Imrédy Béla lett.
                14-én este mondta el Imrédy Béla mi-niszterelnök 17 percig tartó emlékezetes  rádióbeszédét.
                19-én a minisztertanács elfogadta a  köztisztviselôknek az egyesületekben való  részvételét szabályozó rendeletet!
                A szudétanémet vidék forrongott.  Egyre-másra jöttek a jelentések, komoly, véres  összetűzésekrôl.
                25-én országos és világraszóló ünnepség kezdôdött, fényes külsôségek közt nyitották meg az Eucharisztikus Kongresszust.
                27-én a romániai vasgárdisták vezérét,  Zelea Codreanut, tízévi kényszermunkára ítélték. 
                28-án az Imrédy-kormány mélyenszántó latolgatása után úgy döntött, hogy a köztisztviselôi állással összeférhetetlennek  jelentette ki a Hungarista Mozgalomban való  részvételt.
 
 
Június
A Conti utcai vörös legények szükségét  érezték, hogy hallassanak magukról. Nem valami  olyan teljesítménnyel, amely a dolgozó munkások javát szolgálná, mert ehhez nem fűlik  a foguk a libamájon hízott marxistáknak. Szombathelyen gyülekezôt tartottak a szociáldemokraták. Ez a zajos, bot-rányokkal fűszerezett felvonulás a Képvi-selôházban is  szóba került, ahol a jobboldal szónokai  fölháborodva bélyegezték meg a Conti utcai  fickók prepotens tüntetését!
                Megjelent az ismeretes cégtáblarendelet, amely kiparancsolta a boltok  ajtaja fölé, a Mandl, a Weinberger és más  hasonló, ismert nevek minden ,,báját” és jellegét.
                13-án tartották Csehszlovákia területén  a községi választásokat, amelyek a lengyel, a magyar, a német és a tót kisebbségek gyôzelmes fölényét mutatták meg. A népszavazásnak is beillô választás eleve rásü-tötte bélyegét a Massaryk-Benes-féle ál-lamalkotmányra.
                17-én Horthy Miklós kormányzó és  neje megtekintették a gazdag kincset feltáró  lispei (Zala Vármegye, ez tôlem, B.F.) olaj-telepeket!
                Bécsbôl oszladoztak a zsidó újságírók,  legtöbbjük Prágába ment!
                27-én beszélt Imrédy Béla  miniszterelnök Debrecenben.
                A belügyi kormányzat a jobboldal sürgetésére betiltotta, a hírhedt szabadkô-műves ,,fedôszervek” működését, nevezetesen a Frôbel, az Ingyenkenyér, az Ingyentej és a Szünidei  Gyermektelep Egyesületeket!
 
(A következô számban folytatjuk.)
 
Forrás: Elsô Nyilas Kalendárium, Felelôs kiadó: Fiala Ferenc. Összetartás kiadása, 1938. Összeállította: Bellák Frigyes (Szombathely), Csontos Péter (Bu-dapest) forrásfelkutatása alapján