Emlékezés a Nemzetvezetôre

MÁRCIUSI ÜZENET - Major Tibor

Megmaradni vagy megsemmisülni - Ifj. Tompó László:

66 kérdés és felelet a holokauszt legendáról

Mi történt 65 évvel ezelôtt?

A Trianont elôkészítô hazaárulások leleplezése (2.) - Nyékhegyi István:


Emlékezés a Nemzetvezetôre

1897. január 6. – 1946. március 12.

 

             SZÁLASI FERENC idealista volt a fogalom legtisztább értelmében. Idealisták lé-lek-égésébôl származik az a meleg, mely nagy és legnagyobb történelmi elgondolásokat érlel gyakorlati valósággá. Hatalmas lánggal égett a lelke, és ez a láng az ideálok legmagasabb régióit csapdosta. Ahol tiszta minden gondolat, érzés, és tisztán válik meglátássá, tervvé, akarássá. Ahová nem ér föl a minden féle lehetôséget megrajzoló élet szennye. Ahonnan termékenyítô, termelô,  éltetô és virágzó igaz meleg sugárzik a való életre.

            Szálasi Ferenc mérhetetlenül sokat adott önmagából. Nemcsak azoknak, akik  már elsô megnyilatkozásai után felfigyeltek rá, és köréje sorakoztak. Azoknak is bôven jutott belôle, akik személyét és lánglelkét észre sem vették, észre sem akarták venni. Személytelenné vált gondolatai észrevét-lenül belerezegtek a közömbösekbe is. Eze-ken a gondolatokon és igazságokon meg-tört, s primitivvé. nevetségessé vált az ellenkezés és ellenségeskedés is. Akik rosszallóan bírálták, akik lekicsinyelték és gúnyolták, akik ellene acsarkodtak és ágáltak, akik bíróságokkal elítéltették, és bebör-tönöztették, azok is az ô gondolatait dú-dolták. Kivonatolva, megcsonkítva, átfest-ve, más ruhába öltöztetve. Tömegével loptak Tôle még azok is, akik vérpadra vitték, gúzsba kötötték, megköpdösték és a legnemtelenebb bosszútól habzó szájjal, a nyomorék erkölcsi és nyomorék szellemi törpeség fegyver mögé bújt giccs-figurá-jában mondták ki Rá az élet végsô itéletét: az akasztófát.

            Szálasi Ferenc egy volt a magyar történelemben. De az ô személyes egysége,  a végtelen sokaságába fúrodott bele s az egyetemesség jellegével szántott, vetett és termelt. Aratni – nem is akart.Az aratást és a termést nemzetére hagyta. Szívbôl, szán-dékosan – a Vértanúk isteni sorssze-rűségével.

            Szálasi Ferenc túlnôtt személyes ön-magán, fajtáján és korán, erre bizonyság  a Múlt, bizonyság a Hungarizmusba ölelt alkotása és igazolás az Élet jövôbefej-lôdése. Ô volt az, aki nemcsak híveiért, hanem az egy egész világnézeti korszakért felelôséget vállalt a vérpadon, s akinek személyes Neve alat nyert fémjelzést korunk dunavölgyi nacionalizmusának, szocializmusának és krisztushűségének re-neszánsza. Az Ô nagyságának negatív elôjelű bizonysága pedig, hogy Neve alatt fog-lalnak egybe és gyaláznak minden nemes politikai törekvést ellenségei, aki között viszont nem akad igaz ember, csak – gaz.

            Szálasi Ferencben kivételes történe-lemépítô szellem testesült meg és ez a Szálasi-szellem halhatatlan és elpusztít-hatalan. A magyarság ébredô  és jövôt jelentô ifjúsága Szálasi Ferenc arképe elôtt gyülekezik és vágja magát nemzetépítô vigyázzállásba! Életút, életerôkifejtés és életvédelem a  világzsarnokság ellen!

 

 (m.t.)

 


Major Tibor    MÁRCIUSI ÜZENET

 

            A negyvennyolcas szabadságharc összenôtt a magyar szívvel, össze a tavasz  nyílásával, a naptár márciusi lapjával, politikai idealizmusokkal, az örök  magyar reménykedésekkel. Vérünkké vált. Ha március 15-én nem tűznénk föl nemzetiszínű kokárdát, ha nem sereglenénk emlékezô ünnepélyekre, mint akkoron apáink sora-koztak a kôbányai vásártéren, meg a Múzeum körúton, hiányosnak éreznénk magunkat. Mintha nemes szervet operáltak volna ki belôlünk, s már csak  lélegzeni tudunk nélküle. Tartsuk is oltárán a nemzetnek ezt a szentségét!

            Az áldozat mindig termékeny, a sorsformálás mindig áldozathozatalra szomjazik, de az idô a bárányt is, a fehérlovat is lesodorta már az áldozati oltárról. Más került helyébe: a vak hit s a világos értelem szentséges fonata. Szabadságot álmodni, célt érni, elbukást kizárni. Az áldozatot nem az elbukásért vállaljuk, hanem a fölemelkedésért.

            Még nem rendeztek Magyarországon 1848 március idusa óta olyan lelkes han-gulatban szabadságünnepélyt, mint 1939. március 15-én. Ekkor jegyezték be a magyar hadtörténelem évkönyvébe a kárpátaljai harcok honvéd hôseinek vitéz tetteit. Az ideiglenes határ mellett állomásozó honvédsereg március 15-re virradó  hajnalban kapta a támadási parancsot: Fel Vereckéig!

            Ott messze az erdôs Kárpátok ormain hatvannégy esztendôvel ezelôtt egymás  mellé leszúrt magyar és lengyel zászlókat lengetett a Kárpátok tavaszi szele. A fehérsasos piros-fehér lengyel és a Szűz Máriás piros-fehér-zöld magyar zászlók újra találkoztak ott, ahol annyi száz és száz éven át lobogtak testvéri békességben egymás mellett...

            1944 végzetteljes ôszén, amikor az óriási túlerôben lévô vörös hordák a dél-erdélyi szorosok védtelensége kö-vetkeztében elárasztották egész Erdélyt, és nyomukban megmozdulhatott az alvilág, a csôcselék, elôbújtak jól titkolt  rejtekhelyeikrôl a moszkvai ügynökök, és hozzá kezdhettek gyalázatos és szégyenteljes munkájukhoz a magyarság lelki megrontásához a leigázó ,,felszabadítók” undorkeltô felmagasztalásához. Hôsökként magasztalva az ázsiai sztyeppék félállati hordáit, felszabadítókként ünnepelve a rabló országfosztó gyilkos banditákat.

            Megdöbbenve szemléljük a magyarirtásnak és nem-zetárulásának sötét gyalázatát, az emberi lélek visszataszító eltévelyedését. 1944 késô ôszén ott látjuk Dálnoki Miklós Bé1a tábornokot, a szovjet által kinevezett ,,miniszterelnököt” a dr. Zsedényi Béla elnöklete és Vorosilov szovjet marsall legfôbb védnöksége alatt összeült ,,nemzetgyűlésben”. Ott van Vörös János is, a másik áruló tábornok és az elmaradhatatlan Tildy, Nagy Ferenc, Erdei, Szakasits. A hirtelen magyarrá vedlett Rákosi, Gerô, Nagy Imre, mint Sztalin reménységei. Ez ideglenes ,,nemzeti kormánynak” – bár néhány szökött katonán kívül  egyébb ereje se lévén – elsô dolga volt megüzenni a hadat Németországnak.

            Elképedve, tehetetlenül és némám kellett tűrnünk azt a hazárdjátékot, azt az otromba és galád történelemhamisítást, hogy Kossuth Lajos művének, kezdeményezésének a ,,nagy Sztalin” a beteljesítôje, és azt a szabadságot, amelyért Petôfi Sándor életét áldozta, a Vörös hadsereg hozta meg nekünk. Hány és hányféle változatban hallottuk annakidején a kossuthi figyelmeztetést: vigyázatok, hogy Magyarország  a magyarok országa maradjon, csak éppen azt nem  mondották meg a judeo-bolsevizmus szálláscsinálói, hogy Kossuth e figyelmeztetését a szláv, az orosz veszéllyel kapcsolatban intézte a magyar társadalomhoz. Beszédeinek, írásainak sok vaskos kötetében hiánytalanul megtaláljuk ragyogó politikai géniuszának minden megnyilatkozását, és így minden nehézség nélkül bebizonyítható, hogy soha arcátlanabbul vissza nem éltek politikussal és eszméivel, mint a bolseviki ,,magyar” moszkoviták Kossuth tanításaival.

            Amit Kosssuth a demokrácia századában hirdetett, homlokegyenet ellentétben  áll azzal, amit Marx tanított. Kossuth egész eszmevilága, mindaz, amiért harcolt, dolgozott és élt: a népuralom, a népjogok, a szabadságjogok, az úrbériség  meg-szüntetése, a jobbágyság felszabadítása, a közteherviselés és a független  Magyar-ország a népképviselettel és a parlamenti kormányzással a legszögesebb ellentétben áll a dialektikus materializmussal, a marxizmussal, a leninizmussal, sztalinizmussal, még inkább a proletárdiktatúrával, az osztálygyűlölettel, a terrorral és a moszkovita hódoltsággal. Kossuth Lajos az emberiség jövendô boldogságát csak a kereszténység nagy alapelveibôl kisarjadva tudja elképzelni, amely alapelvek között a legnagyobb a szeretet. Marx elgondolásának legnagyobb hajtóerejévé a szeretet ellentétét, a gyűlöletet tette. A kommunizmus úgyszólván egyetlen mozgató ereje a gyűlölet.

            Az 1848-as szabadságharc kitöréséig Kossuth Lajost a külpolitikai kérdések  csak másodsorban érdekelték. Minden erejét és energiáját a belsô társadalmi,  gazdasági és politikai reformokért vívott harc foglalta le. Amikor 1849-ben a dunai román fejedelemségekbôl beözönlô cári seregek vérbefojtották a magyar szabadság ügyét, Kossuth és vele az egész akkori magyar közvélemény figyelme a szláv veszedelemre, az orosz aspirációkra és terjeszkedési törekvésekre irányult. Ettôl kezdve emigrációs irataiban is lépten-nyomon utalásokat, figyelmeztetéseket találunk az orosz imperializmus szándékairól és céljairól, a Monarchiát, Magyarországot és az egész Duna-medencét, beleértve a kisebb szláv népeket is a fenyegetô súlyos veszedelemrôl.

                A hetvenes években, amikor az orosz-török háború már-már elkerülhetetlennek látszott, és világossá hogy a moszkovitizmus célja a kisebb szláv népek és az ortodox keresztények felszabadításának címén fennhatóságát kiterjeszteni az egész Balkán-félszigetre. Kijutni az Égei- és Földközi-tengerre, és birtokba venni a Dardanellákat is, ugyanakkor a legjobban érdekelt Monarchia vezetôinek magatartása arra mutatott, hogy hajlandók szemet hunyni az orosz igények fölött abban a reményben, hogy a török balkáni birtokaiból maguk is részesednek, ekkor Kossuth nagyszerű logikával, meggyôzô érveléssel arról igyekezett meggyôzni a magyar közvéleményt és a bécsi kormányköröket, hogy minden oroszoknak tett engedmény szükségszerűen növeli a Monarchia, és legfôképpen Magyarországot fenyegetô halálos veszedelmet.

              Ide vonatkozó megállapításai közül itt van elsônek Simonyi Ernôhôz írott levele 1876 december végén. E le-velében Kossuth mindenek elôtt világosan és félreérthe-tetlenül leszögezi a következôket:

               ,,Magyarországnak nem kell, nem szabad magát a keleti kérdésben az orosz politika vontató kötelére akasztani engedni.” Ehhez nyomban ezeket a szavakat fűzi hozzá: ,,még a rettenetes szerencsétlenségnek vallott háborút is kisebb szerencsétlenségnek tartom, mint az orosz hatalom növekedésének megengedését." A debreceni függetlenségi nyilatkozat értelmi szerzôje nem habozik kijelenteni, hogy az orosz kérdésben: ,,hazánk létérdekei az osztrák dinasztia létérdekeivel tökéletesen szolidárisak.”

            A keleti kérdés Kossuth Lajos szerint orosz hatalmi kérdés, és a leghatározottabban elítéli azokat, akik a kereszténység, a humanizmus, a szabadság és önkormányzat nevében foglalnak állást a törökök balkáni befolyásával szemben és az oroszokat kívánják a Balkán kis népeinek patrónusává tenni.

– folytatás a második oldalon –

– folytatás az elsô oldalról –

            Az orosz pártfogás alatt egyetlen nép sem lehet szabad, szögezi le Kossuth  Lajos, hallgassuk csak meg a turini remete magyar jövôt megsejtô drámai szavait: ,,minket ekként dictatoriális befolyásnak vasabroncsaival szorongatva o1y súllyal nehezednék reánk, amely írtózatos küzdelmeknek, végtelen szenvedésnek s meglehet Lengyelország sorsának perspektíváit állítaná szemünk elé." Sajnos minden úgy történt, ahogy azt Kossuth Lajos megjövendölte. A végzet beteljesedett Ma-gyarországon, a Duna-medencében s csaknem egész Európán is. 

            A szinte évszázadonkon újra ismétlôdô magyar nemzeti kálvária 1945-ben,  pontosan Nagypénteken délbe teljesedett be, amikor egy hôsies küzdelem után a galád ocsmánysággal letiport ország teljes elvesztésének szinte jelképéül tragikus körül-mények között hal meg báró Apor Vilmos püspök, akinek életét a nyugati demokráciák keleti géppisztolya oltotta ki, hogy aztán nyomában egy egész ország, egy nép legyen kálváriás áldozatává a pokol félszabadult elemeinek.

            A magyar nagypéntek sem puszta történelmi epizód, avagy véletlenül bekö-vetkezett esemény, hanem a sátáni filozófia teljes kivirágzása a történelmi materializmusban, és a bosszú dogmatikája a talmudi gyűlöletben. A magyar történelmi kálvária csak okozat, emberi érzékszervekkel mérhetô jelenség. Az ok, a forrás  ugyanaz, amelybôl Krisztus kálváriája fakadt. Isten vajon nem a materializmus istentelenségébe süllyedt emberiség megváltására küldte ki Krisztust? S vajon Krisztus nem az üres farizeusi formalizmus ellen indított hadat legelôször, s nem a lélek, Igazság és emberiesség eszméjét munkálta-e? És kik törtek rá mindezért: gyilkos gyűlöletteliek, a farizeusok, a hatalomféltékeny papi  fejedelmek és a fellázított utca-csôcselék, az áruló judások.

            1918 ôszén – a háborús összeomlás dacára – a magyar nép tömege nem tűzött  gomblyukába sem ôszirózsát, sem vörös kokárdát! Ilyesmivel csak egypár demagóg, egypár ügynök, csatlós, és legfeljebb párezer félrevezetett bôsz türelmetlen csinált ôszirózsás forradalmat. És még kisebb patkány-falka lökte át a proletárdiktatúrába. ,,A bolsevizmus elsô heteiben lerakodó helye lett Budapest a  világ négy tájáról ide özönlött nemzetközi kalandoroknak: német Spartacusok, orosz zsidók, osztrák, román, bolgár és olasz kommunisták siettek gazdag zsákmány reményében a tanácskormány védôszárnyai alá, egy külvárosi népgyűlésen  – 12 nyelven szólaltak fe1 a hivatásos demagógok. De idegenebbek voltak itt e gyüle-vész seregnél is maguk a népbiztosvezérek, bár mindahányan magyar földön  születtek. Nemcsak a burzsoáziát gyűlölték ezek, hanem az egész magyarságot" –  írta Dr. Szôllôssy Oszkár igazságügyminiszteri osztálytanácsos a ,,Tanácsköztársaság” zsidó-bolsevista arculatáról.

            Az ôszirózsás forradalmárokkal és a proletárdiktatúrás csôcselékkel szemben azonban mégis csak a magyarság dönti el a politikai mérleget! Még akkor is, ha egy politikai kisebbségnek sikerül is uralomra kerülni. Együttes uralmának háromnegyed esztendeje alatt gyilkosságon és rabláson kívül, csak hatalmi marakodás és osztozkodás folyt. Az ôszirózsás forradalomnak nem  is lett más eredménye, mint a proletárdiktatúra, a kettônek együtt pedig az országcsonkítás. Megdöbbentô és szomurú valóság, hogy a magyarok országában még ma is szívet csábító  lírát zengenek errôl a szörny-forradalomról. Mintha annakidején valóban fölkészültek volna gyönyör-Magyarország megteremtésére, az új-Krisztussá kent Lenin szellemében. Ezt szajkózzák, ezt reklámozzák, amit csak ôk állítanak – valóságnak. Ezt, és a világért sem a patkányok valóságos anarchiáját, meg a proletár-harangot kongató népbiztosok valóságos vérengzô diktatúráját!

            1945 április 4-e viszont a patkányok anarchiáját, s most már a nép-harangot  kongató zsidó párttitkárok még vérengzôbb diktatúráját vitte vissza Árva-Ma-gyarországra. Amikor a szovjet csapatok a hazaárulók markába köpték a politikai hatalmat, az osztozkodáson, az ,,ellenállás” legendagyártásán és hatalmi  marakodáson kívül nem tett mást, mint azt, hogy kiszolgálta és kielégítette  az idegen vérbosszú beteg különítményét – magyarországi vonatkozásban. Ennek  a beteg különítménynek azonban nem is volt egyenlôre fontos más, mint a vérbosszú és vele a magyar szellem irtása.

            A kommunizmus szálláscsinálóinak két tette kerül be a magyarok történel-mében. Az  egyik: a hóhér-szerep a nemzet lefejezésében, a másik az, hogy a ma-gyar szellem által nyugathoz kötött ezeréves keresztény államiságot átirányította a bolsevizmus keleti rabságába. Milovan Djzlas által oly remekül  jellemzett ,,új osztály” legalábbis hazánkban nem a ,,megváltott” magyar proletárokból, hanem azokból állt, akik a szovjet csapatok ott-tartása árán is ragaszkodtak a magyarság fölött megszerzett uralomhoz.

            A dob-utcai újságíró-toll, miként 1945–46-ban, ma isrmét vájkál a régi sebekben. A lapok hasábjairól újra csorog a gyűlölet kénköves lávája. A magyar  nyelvű sajtót elöntik a zsidók deportálásáról és munkaszolgálatáról szóló  hamis és kitalált történetek. Egyetlen fájdalom van, amelyet az újságokból,  filmekbôl, televíziókból vagy a kirakat-perek tárgyalótermeibôl fel kell mutatni a magyarok országában, öregnek vagy fiatalnak, ez pedig – a zsidó fájdalom.

            Magyar fájdalom nincs és nem jogosult. Mintha Szamuelly Tibor és Rákosi  Mátyás akasztófái nem álltak volna sohasem, és nem üvöltötte volna körül az egy és azonos arcú tömeg a magyar mártírok bitófáit és kivégzó oszlopait. Nincs a Felvidékrôl kitelepített magyarok tragédiája, a Székelyföldrôl a  Duna-delta mocsa-raiba számüzött magyarság halálhörgése, a negyvenezer délvidéki magyar lemé-szárlása, vagy hatszázezer magyar eladása Sztalinnak háborús jóvátétel címén. Mintha Rákosi Mátyás vagy Kádár János börtönei, Sztalin katorgái sohasem lettek volna. A kommunisták diktatúrája ismét visszaterjeng  a magyarok országa, ahol az atavisztikus gyűlölet  törvényt hoz a magyarság elnémítására. Egy nem is nagyon titokzatos ország hódító hatalom, egy befogadott kisebbség ismét hatalmát akarja tudtul adni  azoknak, akik észrevették, hogy a magyarság vezetô szerepét nem szabad átengedni a világhódítók marxista, liberális kozmopolita erôknek.

            Sorsunk, életünk beillett és beillik ma is a nagyhét hangulatába. Meg kell  lépni utunkat a Getsemáni kerttôl az Olajfák hegyéig. A krisztusi igazság Nagypéntektôl mindég elvezet a feltámadásig. Hitet és élniakarást tud adni  mindazoknak, akik az evangélium összefogó világosságában meglátják a vérfoltos pénzdaraboktól a kereszt drágakövekkel ékesített diadal-jelét, és megtalálják  az Újszövetség legszentebb páska ünnepén maguk és magyar fajtájuk követendô útját, a megújuló magyar élet nyomdokait; az egyenes lelkületben az igazság kovásztalanságával!...


Ifj. Tompó László: Megmaradni vagy megsemmisülni

 

            Rosenfeld Matyit – alias Rákosi Mátyást – felháborította, hogy nemzeti himnuszunk elsô szava Isten. Új himnuszt akart, s megkérdezte Kodályt – akit nem mert elvtársnak szólítani, csak ,,Tanár Úr”-nak –, nem írná-e meg? ,,Százötven évig uralkodott rajtunk a török, mégsem kellett megtanulnunk törükül.” – felelte a Tanár Úr.

            Az SzDSz–MSzP újabb csúfos or-száglása idején Kodály szavait forga-tom fejemben. Kibírta népünk a mongoljárást, a Habsburgok dicstelen or-száglását, a kommunizmust. Elvették ôsi földjeinket, birtokainkat, szôlôinket, gyárainkat, iskoláinkat, templomainkat, de hitünket, nyelvünket, kultúránkat nem. Magyarok maradtunk.

            Aztán jött 1989. A rendszerváltozásnak nevezett színjáték. Az azóta négy-évenként egymást váltó, ízig-vérig bal-oldali, zsidó érdekek szerint cselekvô kormányok fittyet hánynak az anya-országon belüli és kívüli magyarokra. A csonkaországi ,,átlagmagyar” hajlamos lerománozni, leszlovákozni trianoni országhatárainkon kívül élô nemzet-testvéreinket. A nemzetközi érdekcsoportoktól vezérelt ,,magyar” kormá-nyok bocsánatot kérnek szomszédainktól, hogy még egyáltalán létezünk. Hallani sem akarnak semmilyen or-szághatár-változtatásról, nehogy meg-sértsük ,,érzékenységüket”.

            A globalista világrendszer azonban nemcsak a Kárpát-medence magyarjait akarja bekebelezni, hanem mind az öt világrészt. Kísértet járja be földi világunkat, de már nem a kommunizmus, hanem a judaizmus, pontosabban a judeokrácia kísértete. Széchenyi, ha élne, gyanítom, megírná újra a ,,Blick”-et, csak nem Bécsnek, de még csak nem is Washingtonnak, hanem Tel-Aviv-nak címezve. A döblingi remete nem érhette meg – Istennek hála! – az Alliance Israelitée 1910. december 30-án a ,,Russischen Invaliden”-ben közölt felhívását:

            ,,Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigáz-hatnánk, mint Galiciát és Magyar-országot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezôbbek a kö-rülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erôtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek, fáradozzatok, hogy minden keresztényt elűzzetek, és teljesen úrrá legyetek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendô anyagi esz-közötök, a párizsi szövetségünk máris gyűjtéseket rendez, és az adományok váratlan bôséggel folynak be pénz-tárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíci-aiak és magyarok kezébôl kiragadjátok, és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tôkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövi-debb idô alatt elérhessétek.”

            Hogy mindez nem antiszemita kitalálás, 1945 utáni történelmünk igazolta. A kommunizmus megbukott ugyan, de az a világhálózat, amely létrehozta, nem. Látszólag ,,kétpólusú” világrendszert teremtett, ,,jobboldalit” és ,,baloldalit”, valójában mindkettôt működtette és működteti mindmáig. Tény, hogy a Tel Aviv-i politika határozta meg az 1990-es, az 1994-es, az 1998-as és a 2002-es ,,választás” kimenetelét. Az 1970-es évektôl az MSzMP vénjei gondoskodtak arról, hogy KISz-es fiaik megalapozzák az új világrendet, a liberalizmus társadalmát, a világpolgárok falanszterét. A kapita-lizmust ócsárló egykori emeszempés ezért ma kapitalistább a kapitalistánál, tôkésebb a tôkésnél, kizsákmányolóbb minden addigi kizsákmányolónál. A kommunizmust életben tartó liberátorok tudták, hogy elôbb-utóbb ösz-szeomlik a kommunista rendszer, ezért elôre felkészültek a változtatásokra.  Megígérték a többpártrendszert, azonban a pártalapítók csak olyanok lehettek, akik Izrael engedelmes szolgái voltak. Így jöttek létre hazánkban is a pártok, amelyeket egykori hivatalnokok és pártmunkások, az aczéli propagan-dagépezet percemberkéi alapítottak. Mert ezt eredményezte a még máig is visszasírt Kádár-korszak: a meggyôzôdés, az elvhűség, az erkölcsi tisztaság tagadását, a konformizmust, a munka gyűlöletét.

            Aki végigélte az utolsó másfél évtizedet, tapasztalhatta, mennyire mélyre süllyedt társadalmunk erkölcsileg és szellemileg. Különösen erkölcsileg. ,,Minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely ha megvész / Róma ledôl s rabigába görbed.” – vallotta Berzsenyi. Mert az erkölcsi sülylyedéssel nem versenyezhet az anyagi. Nem az a baja a magyarnak, hogy nincs ,,elég” pénze, hanem hogy nincs világnézete, nincs erkölcsi mércéje. Sodródik. Nem ismeri Krisztus tör-vényeit. Például aki nem paráználkodó, házasságtörô, nem ,,élettársi” kapcso-latra vágyik, hanem holtomiglan-hol-todiglan életszövetségre, vagy akinek nem bomlott fel házassága, arra úgy tekint, mint ,,társadalmon kívüli” lényre. Hova lett a nemi önmegtartóztatás, a házastársi hűség, az anyaság tisztelete? Hová lett gyönyörű anya-nyelvünk, miért nem tanítják gyermekeinknek klasszikus költôinket, íróinkat? Miért nem hallanak emberpalántáink iskolapadjainkban Berzse-nyi, Tompa Mihály, Erdélyi József, Sértô Kálmán, Szabó Dezsô igéirôl, miért nem ismerik népdalainkat, ope-ráinkat, táncainkat? Miért fehér folt számukra dicsôséges történelmünk, kezdve Attila nagykirálytól Kapisztrán Szent Jánoson át Szálasi Ferencig? Miért, hogy az 1919-es 133 napos kommunizmus áldozatairól nem szólnak tanköny-veink, de a zsidóság állítólagos vesztesé-geirôl papolnak olyanok, akik utálattal tekintenek mindarra, ami nem zsidó?

            Igen, magyar testvérem! Azt hisz-szük, ha mi becsületesek vagyunk, a másik is az. Végzetes tévedés! Vegyük például alapul a zsidóságot. Eleink közül sokan azt hitték, ha a zsidók ma-gyarosítják nevüket, magyarul írnak és beszélnek, ôk is olyan derék honpolgárok lesznek, mint mi. Megfeled-keztek arról, mire tanítja ôket a Talmud. Ezért védekeztek ellenük Árpád-házi királyaink, majd Hunyadi Mátyás, ezért ostorozták ôket költôink, mint Ber-zsenyi, Kölcsey, Petôfi, Sértô Kálmán, Erdélyi József, vagy legnagyobb politikusaink közül Széchenyi, Kossuth, Istóczy Gyôzô, Bartha Miklós, Szálasi Ferenc. Huszadik századi történelmünk pedig bebizonyította, hogy a világuralomra törô cionista zsidóság minden magyarellenes tett támogatója, sôt kiagyalója.

            Nagyon nagy történelmi aluliskolázottság kell ahhoz, hogy valaki ezt ne lássa. Most, amikor az Európai Uniónak nevezett falanszterbe akarják beterelni népünket, ki kell mondani az igazságot: az Európai Unió az isteni világrend tagadása, a nemzetek teremtô Isten általi egyediségének megkérdôjelezése. Despotizmus, amelyrôl már Madáchnak is volt néhány keresetlen szava ,,Az ember tragédiája” falanszteri színében. A nemzeti-népi hagyomá-nyok megsemmisítésével ugyanazt szeretné elérni, mint a kommunizmus: eltörölni a vallási, közösségi múltat, a faji mivoltot. Ezért tiltja például az EU a disznók moslékkal való etetését, ugyanis Brüsszel urai csak sütnek, vagy nyersen esznek, de nem fôznek.

            Az Európai Unió céljait szádékosan hallgatja el a nemzetközi tömegtájékoztatás. Hazánkban egyedül a MIÉP mert a politikai pártok közül határozott nemet mondani az EU-ra. Szégyen, hogy a magukat konzervatívnak, nem-zetinek, kereszténynek mondó pártok és mozgalmak igent mondtak rá. De nem volt különb a Magyar Katolikus Püspöki Kar sem, amelynek tagjai felszólították híveiket, szavazzanak az EU-ra. Nincs szomorúbb és lehangolóbb, ha egy népet lelki vezetôi cserbenhagynak! Ha a fôpapok nem merték vagy nem akarták kimondani, én kimondom: az EU végsô célja mindannak lerombolása, ami a keresztény civilizációból még megmaradt! Trianon csak anyagi javainkat vette el, az EU viszont kultúránktól, nyelvünktôl, egyszóval: önmagunktól akar megfosztani. ,,Gondolkozz Európában!” – harsogja a maoista, anarchista gyökereibôl táp-lálkozó SzDSz, mélyen gyűlölve mindent, ami keresztény.

            Társadalmunk, népünk erkölcsileg, szellemileg halálosan beteg. Tömegek fordultak el Krisztustól, akárcsak az önzô, öntelt nyugati civilizációkban. Millióan elfeledik a bibliai igazságot: ,,Keressétek elôször az Isten országát és az ô igazságát” (Mt 6, 33.). Vagyis az emberi lét végcélja semmiképpen sem lehet az anyagi javak puszta felhalmozása. A keresztény társadalmi rend természetesen megbecsüli a magántu-lajdont- és gazdaságot, de mindezeket csak eszköznek tekinti, nem célnak. Hirdeti, hogy az emberi lét három alappilléren nyugszik: az erkölcsön, a szellemen és az anyagon. A sorrend nem megfordítható! Aztán azt is tanítja, hogy a fajszeretet nem ellentétes a felebaráti szeretettel, hiszen Isten különbözô fajokat teremtett. „A szeretet nem az, hogy szeressem azokat, akikeleszik a jövôt a gyermekeimtôl, akik elveszik az országot fajomtól: a szeretet törvé-nye mindenek elôtt a hozzám tartozók és fajtám iránt kötelez.” – írta Szabó Dezsô. Aki nem a saját faját szereti legjobban, hanem a másét, mert az ugye-bár ,,szép”, nemcsak önmagát sérti meg, de Istent is. ,,Az Isten minde-nek fölött, a haza mindenek elôtt” – vallotta, no nem Kertész Imre, hanem Kölcsey.

            Az EU azonban nemcsak a magyar műveltséget akarja eltemetni, hanem a magyar ipart, kereskedelmet is. Egyre több az egészséget károsító élelmiszer, holland szabvány szerinti zöldség, gyümölcs, húsféle. Valószínűleg elbor-zadnának sokan, ha vajmi fogalmuk lenne arról, milyen vegyszereket tartalmaznak az élelmiszerboltok zömében árusított termékek. A közelmúltban Sarolta Wilcke német vegyészmérnök megnevezte – a teljesség igénye nélkül – azokat a kémiai adalékokat, amelyek súlyosan, sôt végzetesen károsíthatják szervezetünket. Íme:

–            Rákkeltô adalékok: E 123, 131, 142, 210, 211, 213, 214, 216, 217, 239, 330

            Egészségre káros anyagok

–            Szájpenészt, szájgyulladást okoz: E 330 (mesterségesen elôállított, rákkeltô citromsav)

–            Bélpanaszokat okoz: E 220, 221,                     222, 223, 224

–            Emésztési zavarokat okoz: E 338,                 339, 340, 341, 407 (utóbbi a carragen, majdnem minden olcsó bolti tejtermék tartalmazza), 450, 461, 463, 465, 466

–            Bôrpanaszokat okoz: E 230, 231,                     232, 233

–          B 12 vitamint károsítja: E 200

–            Koleszterint károsan befolyásolja:

E 320, 321

–            Idegérzékenységet vált ki: E 311,                     312

–            Különösen veszélyes adalékok: E                  102, 110, 120, 124

–          Gyanús adalékok: E 125, 141, 150,             153, 171, 172, 173, 240, 241, 477

 

            Aki szereti hazáját, népét, köteles bojkottálni a mérgezô, testet-lelket roncsoló termékeket! Termelni kell, vagy piacon vásárolni. Az utóbbi például senki számára nem elérhetetlen. Ami pedig a szellemi honvédelmet illeti, súlyos, sôt halálos bűnt követ el, aki nemzetidegen könyveket, lapokat vásárol. Megmérgezi lelkét, és hizlalja az aranyborjút. Ellenvetésként hallom, ,,de hát tájékozódni kell”, ám akik ezt mondogatják, tájékozódásuk nem fel-tétlenül terjed ki a magyar, keresztény szellemű sajtótermékekre. (Legköze-lebb közöljük ezek jegyzékét.) Félre e beteges gyakorlattal, miként a napi munka utáni estét betöltô tévézéssel is! Tessék a családban népmeséket, ver-seket, drámákat, nemzeti történelmi kiadványokat olvasni, róluk beszélgetni, mint régi falusi, kisvárosi estéken!

            Mindezt annak dacára vallom, hogy   a bolsevizmus szétverte megsemmisítésre ítélte a családot is. Rengeteg család egymással homlokegyenest ellenkezô világnézetű tagokból áll. Ilyenkor a nemzeti-keresztény szellemű családtagoknak meg kell ôrizniük hitüket, reményüket Istenben és a hazában. Ne csüggedjenek, ha saját családtagjaikat nem tudják meggyôzni, ha folyton ,,leszélsôségesezik”. Ôk majd Isten elôtt fognak elszámolni eltékozolt életükkel.

            Legyen példa számunkra az istentelen, démoni erôkkel szemben vívott harcunkban minden olyan nép, amely félti, óvja tagjait. Ami Irakot illeti, csak sajnálattal gondolhatunk arra, mennyire nem képes egyesült erôvel harcolni az arab világ az amerikai agresszió ellen.  Ezt használja ki világszerte a tömegtá-jékoztatás, amely azt vési milliók tuda-tába, micsoda agresszor  volt Szaddam Husszein. Ezért sok honfitársunk a gyilkosokat siratja, nem az áldozatokat. Nem tudják még, hogy Izrael rendôrállamként utasítja Busht, hová küldje ka-tonáit. Ha kell, képes az ókori Mezo-potámiát is bekebelezni. Chrudinák Alajos fején találta a szöget: ,,A háború valódi célja a Közel-Kelet politikai térképének átrajzolása, Amerika-barát bábállamok létrehozása, és Izrael kato-nai nagyhatalommá tétele a térségben.” Pontosabban az egész földgolyón. Nem Husszeinért, az olajért folyik az öldöklés, a népírtás, hanem a zsidó világuralomért. Aki ezt nem veszi észre, vak és sü0ket. Reményem szerint azonban eljön az idô, nem is olyan sokára, ami-kor a kerékbetört népek fellázadnak.

            Csüggedésre hajlamos honfitársaim sokszor megkérdezik: van-e értelme életünknek ebben a világban? Aki ismeri történelmünket, tudja: régen megsemmisültünk volna, ha nem lett volna bennünk „csakazértis”, élethit, egyéni példamutatás. Mutasson mindenki példát: bojkottálja az izraeli, amerikai termékeket. Olvasson, tanul-jon magyar szemmel! Legyen minden magyar család a tiszta magyar szó temp-loma! És akkor lesz még magyar jövô, akkor Isten sem hagy el minket, miként székely vitézeinket sem, akiktôl talán legtöbbet tanulhatnánk.

            Farcádi Sándor soraival kívánok kegyelemteljes húsvétot lapunk minden olvasójának:

            ,,Az Úr valamit akarhat velünk,

            Hogy néprostáján át nem ejtett közbe.

            E szent kegy szent hitét a csüggedés

            – Vigyázzunk hát – tovább se törje össze.”


66 kérdés és felelet a holokauszt legendáról

 

            (Rendhagyó történelmi adatokat köz-lünk az alábbiakban. Kiadója az Insti-tute for Historical Review – Történelmi felülvizsgáló Intézet, P.O.B. 2739 New-port Beach, CA. 92659 USA)

 

1.         Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy a nácik 6 millió zsidót öltek meg?

–            Semmilyen. Minden, ami rendelkezésre áll, a háború utáni, fôleg egyéni túlélôk vallomásai. Ezek azonban ellentmondásosak, és csak kevés állítja, hogy valóban tanúja volt az elgázosításnak. Semmi egykorú dokumentum vagy bizonyíték nincs: nincsenek hamuhegyek, egyetlen krematórium sincs, ahol lehetséges lett volna több millió holttest elégetése, nincs ,,emberbôl készített szappan”, nincsenek emberbôrbôl készített lámpa lámpaernyôk, és nincs helytálló statisztika.

 

2.         Milyen bizonyíték van arra, hogy a nácik nem öltek meg 6 millió zsidót?

–            Rendkívül sok törvényszéki orvosi, statisztikai elemzô és összehasonlító bizo-nyíték van, amelyek azt igazolják, hogy ez a szám lehetetlenség. A túlságosan sokszor ismételt ,,6 milliós” szám felelôtlen túlzás.

 

3.         Írt-e olyat Simon Wiesenthal, hogy nem voltak megsemmisitô táborok Németor-szágban?

–          Igen. A híres náci vadász ezt írta a Stars and Stripes 1993 jan. 24-i számában. Más-hol azt állítja, hogy zsidókat gázzal csak Lengyelországban öltek meg. (Books and Bookmen Magazin 1975. ápr.)

 

4.         Ha Dachau Németországban van, és még Simon Wiesenthal is azt mondja, hogy Dachau nem volt likvidációs tábor, akkor miért mondja azt sok amerikai veterán, hogy megsemmisítô tábor volt?

–          Azért, mert amikor a szövetségesek elfoglalták Dachaut, sok amerikai katonát és másokat is körülvezettek a táborban, és egy épületet mutattak, ami állítólag gázkamra volt. S a hírközlés azóta állandóan hangoztatja, hogy Dachau elgázosító tábor volt.

 

5.         És mi van Auschwitzcal? Van-e bi-zonyíték arra, hogy ott gázkamrákat hasz-náltak emberölésre?

–          Nincs. Auschwitzot a szovjetek foglal-ták el, s a háború után átalakították. Egy helyiséget átépítettek úgy, hogy gázkamrának nézzen ki. Amerika egyik gázkamra-szakértôje, Fred Leuchter, miután megvizsgálta ezt, meg a többi, az auschwitzihez hasonló gázkamrát, azt mondta, hogy teljes abszurditás azt állítani, hogy ezeket hasz-nálták, vagy egyáltalán lehetett volna használni kivégzésre.

 

6.         Ha Auschwitz nem haláltábor volt, akkor mi célból létesítették?

–            Internálási központ, és egy nagy gyár-komplexum része volt. Szintetikus üzem-anyagot gyártottak, és az internáltak ott dolgoztak.

7.         Kik létesítették az elsô koncentrációs táborokat?

–          A britek Dél-Afrikában, a búr háború (1899–1902) alatt, ahol afrikánereket (af-rikai hollandokat), nôket, gyerekeket tartottak fogva. E táborok poklaiban kb. 30 ezren pusztultak el. Ezek voltak a borzasztóak, de ezt a hírközlés soha sem emlegeti.

 

8.         Mi volt a különbség a német koncentrációs lágerek és az amerikaiak kitelepítési táborai közt, ahová az amerikai japánokat internálták a második világháború alatt?

–          Csak a nevük volt más. Az egyedüli jelentôs különbség az volt, hogy a németek azokat internálták, akik állambiztonsági veszélyt jelentettek, vagy ezzel gyanúsít-hatóak voltak a háborút viselô Németország számára, míg a Roosevelt-kormány kizáró-lag faji alapon internált: az összes japánt.

 

9.         Miért küldte az a német kormány a zsidókat koncentrációs táborokba?

–          Azért, mert a kommunista felforgató munka résztvevôi túlnyomó többségben zsidók voltak. Azonban mindenkit, aki nemzetbiztonságilag veszélyes volt, inter-náltak, nemcsak zsidókat.

 

10.       Milyen ellenséges intézkedéseket tett a világ zsidósága Németország ellen már korábban?

–          A nemzetközi zsidó szervezetek nem-zetközi bojkottot hirdettek a német áruk ellen, 1933 márciusában a koncentrációs táboroknak még híre-hamva sem volt.

 

11.       Hadat üzent-e a világ zsidósága Né-metországnak?

–          Igen. A világ fôbb újságjai ezt jelentették. Például a címlapján adta hírül a londoni Daily Express (1933. márc. 24.): ,,Judea hadat üzen Németországnak!”

 

12.       Ez még azelôtt volt, mielôtt a ,,ha-láltáborokról” szóló rémhírek születtek vagy csak utána?

–          Közel 6 esztendôvel korábban. Judea 1933-ban hadat üzent Németországnak.

 

13.       Melyik ország bombázta a történelemben elôször tömegesen a civil lakosságot?

–          Nagy-Britannia, 1940. május 11-én.

 

14.       Hány emberölésre alkalmas gázkamra volt Auschwitzban?

–          Egy se.

 

15.       Mennyi zsidó élt a háború alatt német megszállta, vagy a németekkel szövetséges országok területén?

–            Kevesebb, mint 6 millió.

 

16. Ha a németek nem pusztították el a zsidókat, akkor mi történt velük?

–            Kivándoroltak Palesztinába, az Egye-sült Államokba és más országokba.

 

17.       Hány zsidó menekült a Szovjetunióba, vagy evakuálták ôket, mélyen a Szovjetunió belsejébe?

–          Több mint két millió menekült el, vagy evakuálták ôket a szovjetek 1941–42-ben, így ezek a zsidók sosem kerültek kerültek német uralom alá.

 

18.       Hány zsidó vándorolt ki Európából a háború elôtt – így kerülve a német birodalmon kívül?

–          Talán egymillió, nem számítva azokat, akiket a Szovjetunió fogadott be.

 

19.       Ha Auschwitz nem volt megsemmisítô tábor, hogy lehet az, hogy a táborparancs-nok Rudolf Höss mégis azt vallotta hogy az volt?

–          Ôt a brit katonai rendôrség megkínozta – mint egyik vallatója késôbb elismerte.

 

20.       Van-e valami bizonyíték arra, hogy az amerikai, brit és szovjet hatóságok német foglyokat kínoztak meg azért, hogy a ,,pontos vallomásokat” felhasználják a nürnbergi bírósági tárgyalásokon és máshol?

–          Igen, van. Garmadával. Nagymértékben alkalmaztak kínzásokat, hogy hamis bizo-nyítékokat produkáljanak a becstelen nürnbergi bíróság számára, és más, a háború utáni ,,háborús bűnöket” tárgyaló ,,népbíróságok” részére.

 

21.       Milyen hasznot nyújt a zsidóknak a holokauszt mese?

–          Segíti megvédeni ôket, mint népcsoportot a bírálatokkal szemben. Azonkívül ér-zelmi köteléket képez a zsidók és vezetôik között. Óriási eszköz számukra az állandó pénzszerzô kampányban. Végül arra hasz-nálják fel, hogy igazolják az USA segítségét Izrael számára.

 

22.       Milyen hasznot húz belôle Izrael?

–          Igazolja azt a sokmilliárdnyi dollár ,,jóvátételt”, amit Németország fizetett Izraelnek és a sok egyéni ,,túlélônek”. Felhasználja az amerikai cionista lobby is, hogy Izrael párti amerikai külpolitikát diktáljon a Közel-Keleten, és hogy kénysze-rítse az amerikai adófizetôket évente több milliárd dollár segély fizetésére.

 

23.       Hogyan használja fel ugyanezt a sok tudatlan keresztény pap?

–          A holokauszt történetet azért idézik, hogy igazolják a zsidók ótestamentumi eszméit, mint a szent és örökké üldözött ,,Választott Nép”-ét.

 

24.       Mi haszna belôle a kommunistáknak?

–          Elvonja a figyelmet a háborús uszításokról és atrocitásokról, amiket a 2. világ-háború elôtt, alatt és után követtek el és után követett el.

 

25.       Mi a haszna Nagy-Britannia számára?

–            Ugyanaz.

 

26.       Van-e valami bizonyíték arra, hogy Hitler megparancsolta a zsidók tömeges kiirtását?

–          Nincs.

 

27.       Milyen gázt használtak a németek a háború alatt a koncentrációs táborokban?

–          Cyklon B-t, ami rovarirtó, és széles körben használták Európában.

 

28.       Mi célból alkalmazták?

–            Ruhaneműk és lakások fertôtlenítésére, a tífuszbacilust hordozó tetvek és más rova-rok kiírtására.

 

29.            Alkalmas volt-e tömeges emberpusz-tításra?

–          Nem. Ha a náciknak tényleg gázmé-reggel való emberölés lett volna a szán-dékuk, sokkal alkalmasabb termékek álltak volna a rendelkezésükre. A Cyklon B ugyanis egy lassú hatású fertôtlenítô szer.

 

30. Mennyi idôre van szükség egy Cyklon B-vel fertôtlenített helyiség kiszellôzte-téséhez?

–          Az emberöléshez szükséges nagy ada-gok esetén 20 órára. Az egész eljárás azonban nagyon komplikált és veszélyes. A gázkamrákat azonban olyan légmentesen kell tudni elzárni, mint például  a tengeralattjárókat, gázálarcokat kell viselni, és csakis képzett technikusokat lehet erre a célra alkalmazni.

 

31. Az auschwitzi táborparancsnok, Höss, ugyanis azt ,,vallotta”, hogy emberei tíz perccel az áldozatok halála után bementek a gázkamrába, a holttesteket elvinni. Ezt hogy lehet megmagyarázni?

–          Sehogy sem. Ugyanis, ha bementek vol-na, ugyanaz lett volna a sorsuk, mint az állítólagos  áldozatoknak.

 

32. De Höss azt is ,,vallotta”, hogy emberei állítólag cigarettáztak, miközben húzták ki a holttesteket a gázkamrákból. Hát a Ciklon B nem robbanékony?

–          De igen! A megkínzott Höss vallomása nyilvánvalóan hamis.

 

33. Mi volt a nácik ,,pontos eljárása” az állítások szerint?

–          A mesék változatosak, kezdve azon, hogy gázzal telt fémdobozokat dobtak be a zsúfolt terembe egy lyukon keresztül a tetô-rôl, továbbá, hogy a zuhanyozókból süvített a gáz, vagy hogy gôzkamrák voltak, és árammal ütô szerkezetek. Állítólag millió-kat öltek meg így.

 

(Folytatása a következô számban)


Mi történt 65 évvel ezelôtt?

 

            Ez a hónap is jól kezdôdött, ugyanis Stern Samu hitközségi elnök kibocsátotta émelyítô röpiratát: ,,Igazságot a magyar zsidóságnak!” címmel.

            5-én tartotta Darányi Kálmán  emlé-kezetes gyôri beszédét.

            9-én újjáalakult a Darányi-kormány. 

            11-én este jelent meg a  Magyarország-ban, a volt fajvédô, volt képviselô  és volt vitéz Bajcsy Zsilinszky Endre zseniális szózata ,,Schuschnigg gôzni fog” címmel, amelyre még derülni sem volt ideje a  közvéleménynek, máris jött a hír, hogy a német  csapatok átlépték az osztrák határt, és Hitler másnap diadalmasan bevonult Ausztriába. Ezzel megszűnt a bécsi tűzfészek!

            Blum Leó megalakította második  kormányát.

            Franco gyôzelmesen elônyomult a spanyolországi vörösök hadállásain.

            Néhány nappal késôbb Budapesten  lelepleztek egy kommunista összeesküvést. A  fülöncsípett vezér: Wiener Tibor zsidó ,,úri” egyén, aki abban bízott, hogy ez a harc lesz a  végsô...

            Egy héttel a németek ausztriai  bevonulása után, Bécs lehiggadt és Schuschnigg ,,úr” már védôôrizetben kuksolt!

            24-én a szudétanémetek nagygyűlést  tartottak Karlsbadban, és erélyes hangon tárták fel  sérelmeiket.

            29-én megszólalt a magyarság is, Szüllô  Géza felállt a cseh parlament ülésén, és a magyar párt nevében deklarációt olvasott fel, amelyben a magyarság részére auto-nómiát követelt,  ugyanekkor a lengyelek, a németek valamint a  tótok is szót emeltek önállóságuk érdekében.

 

 

            3-án intézte a nemzethez rádiószózatát  Horthy Miklós kormányzó.

            Grieger Miklós halálával megüresedett  lovasberényi (Fejér Vármegye, ez tôlem, B. F.) kerületben Hubay Kálmán megkezdte agitáció-ját.  A választás egyébként pótválasztással, majd  azzal végzôdött, hogy Lovasberény Hubay  Kál-mánt küldte a Parlamentbe képviselônek.

            8-án került a Ház elé, a beterjesztett  zsidó-törvény, amely az ötszázalékos zsidóságnak  húszszázalékos(!!!) keretet engedélyezett! Mecsér  Endre ekkor azt mondta: ,,Meggyôzô-désem, hogy  a miniszterelnök úr ennél szebb húsvéti ajándékot  a magyar népnek nem adhatott volna!”

A zsidótörvény beterjesztési napján  megbukott a Blum-konnány.

            9-én Hitler Adolf bevonult Bécsbe. 

            11-én Daladier megalakította az új  francia kormányt.

            23-án a Képviselôház ülésén felállt Bethlen István gróf és nagy beszédet tartott természetesen – a zsidó törvényjavaslat ellen!

            26-án a Parlament megszavazta a zsidó  törvényjavaslatot.

            27-én Sulyok Dezsô vállalta a szerepet,  hogy Szálasi Ferencet leleplezi, miszerint, neve  Szálosján. Hubay Kálmán, aki már éles  közbe-szólásaival is dádogássá csillapította a ,,nagy leleplezést”, fulmináns válaszában, nemcsak erélyesen visszautasította a vádakat, hanem okmányokkal és hiteles  okmánymásolatokkal bizonyította be, hogy a botrányos felszólalás vádjai rosszindulatú, alaptalan állítások, amivel a kinyílt szemű magyarság eleve tisztában is volt...

(A következô számban folytatjuk)

 

Forrás: Elsô Nyilas Kalendárium, Felelôs kiadó: Fiala Ferenc. Összetartás kiadása, 1938. Összeállította: Bellák Frigyes (Szombathely), Csontos Péter (Buda-pest) forrásfelkutatása alapján


Nyékhegyi István:  A Trianont elôkészítô hazaárulások leleplezése (2.)

 

            Az alábbi, eredetileg 1938-ban megjelent tanulmány megismertet a Versailles-i boszorkánykonyha szakácsművészetével. Az évtizedeken át szinte hozzáférhetetlen írás szolgáljon okulásul minden  magyar-nak, mielôtt kimondaná a ,,boldogító igent” a Trianonok Trianonjára, az Európai Unióra.                                                           – Ifj. T. L.

 

            A ma már elhibázottnak felismert, fôképpen Prágából irányított háború utáni hivatalos francia külpolitikának ez az iránya, mint a békekötések után tanúsított magatartás azonban természetszerűen nem döntheti el azt, hogy valójában milyen szerepe, milyen része volt Franciaországnak Trianon elôkészítésében és létrehozásában, és vajon milyen érdek irányította ebben az eljárásában? Ezt különállóan kell megvizsgálni, ha tisztán akarunk látni ebben a szenvedélyek által elhomályosított kérdésben, ami nélkül  jövô külpolitikánk helytelen irányba tévedhet.

            A háború elôtt a francia külpolitika nem volt barátságtalan a monarchiával, illetve Magyarországgal szemben. Párisban  tisztában voltak a túlnyomó részben szlávok és magyarok által lakott Habsburg-monarchia nagyfontosságú ellensúlyozó hivatásával a terjeszkedésre és hatalmi célok felé törô, egységes és hatalmas német birodalommal szemben. Nem feledték el, hogy az 1870–71. évi német-francia háború idején a rokonszenv Bécsben és Budapesten egyaránt szinte ösztönszerűen Franciaország felé fordult, és csak Oroszország fenyegetô magatartása (amely a  Bismarck és Gorcsakov között létrejött titkos megegyezés következményeként jelentkezett), valamint a cseheknek és délszlávoknak orosz biztatásra történt monarchiaellenes tüntetô megmozdulása intette óvatosságra és a semlegesség mellett való állásfoglalásra a monarchia akkori felelôs vezetôit, elsôsorban Andrássy Gyula gróf akkori miniszterelnököt. A nagy német gyôzelem után  a magyar képviselôházban a függetlenségi párt és a vármegyék élesen tiltakoztak Elzász-Lotharingia Németországhoz való csatolása ellen, mint amely európai háború mérges magvainak elhintésével fenyegetett.

            A francia közvélemény csak akkor kezdett elhidegülni a  monarchia és Magyarország iránt, amikor az egyre nyomasztóbbá váló orosz veszedelemre való tekintettel kénytelenek voltunk szoros, de kifejezetten csak defenzív jellegű szövetséget kötni Németországgal. A Quai D‘Orsayn azonban ezután is változatlanul a régi külpolitikai elvet vallották, hogy az európai egyensúly és a Duna-medence önállóságának biztosítása érdekében fel kellene  találni ,,Ausztria-Magyarországot”, ha nem volna már feltalálva.

            A háború folyamán is voltak olyan mozzanatok, amelyek  világosan arra mutattak, hogy a monarchia változatlanul defenzív  háborús céljai nem esnek egybe a hadi sikerek által felajzott német imperialista elgondolásokkal, és hogy a monarchia halálos birkózása csupán Oroszországgal és balkáni szövetségeseivel, nem  pedig Franciaországgal folyik. Különösen a cári Oroszország összeomlása után eszméltek rá még jobban a Quai d‘Orsay-n, hogy  most már fokozottabb mértékben szükség lesz a monarchia dunavölgyi ellensúlyozó szerepére az orosz hatalom kiesése folytán.  Benes és Masaryk emlékiratai keservesen panaszolják, hogy kezdetben mily nehézségekbe ütközött monarchiaellenes propagandájuk az erôsen gyökeret vert hivatalos francia felfogás miatt, amely  az osztrák-magyar monarchia fennmaradását – a német hatalmi  törekvések ellensúlyozása szempontjából – elsôrendű francia érdeknek tekintette. Majdnem internálták a francia érdekbe ütközônek ítélt monarchiaellenes irányban működô cseh emigránsokat.  Ezeknek nagyon ügyesen, szívósan és megtévesztô taktikával kellett dolgozni, míg sikerült a monarchiát, különösen pedig Magyarországot a francia közvélemény és hivatalos körök elôtt, mint a német hatalmi törekvések legkészségesebb segítô társát befeketíteni.

            A hivatalos francia köröknek a monarchia szerepérôl vallott régi felfogását a cseh emigránsoknak a háború folyamán még nem sikerült megingatni. Kétségtelenné teszi ezt, hogy amikor 1918 október havá-ban Andrássy Gyula gróf, a helyzet rendkívüli veszedelmességét felismerô új közös külügyminiszter, svájci megbízottja útján megindította a külön béke kötésére irányuló bizalmas tárgyalásokat, Clemenceau és Foch sürgôs választ kértek  svájci bizalmi emberük, illetve a monarchia akkori követ-helyettese, De Vaux útján arra nézve, hogy a monarchia vezetôi Trieszt meghagyásának biztosítása mellett – milyen területi veszteséget vélnek elviselhetônek a monarchia fennmaradásának veszélyeztetése nélkül. A tárgyalások fonala azonban még a válaszadás elôtt elszakadt a Károlyi-kormány uralomra jutása következtében. Ugyancsak a monarchia fenntartásának szükségességére  valló hivatalos francia felfogásról tesz tanúbizonyságot a francia  félhivatalos Le Temps-nak 1918. október 31-i számában, a monarchiával folytatott és a háború befejezését jelentô páduai fegyverszünet hírével kapcsolatban megjelent vezércikk, amely nyilvánosan a Quai d‘Orsay határozott utasítására óva inti a francia békeszerzôket minden olyan területcsonkítástól, amely az európai  hatalmi egyensúly szempontjából oly fontos szerepet betöltô monarchia fennmaradását veszélyeztetheti. (,,Elérkeztünk ahhoz az órához, amikor gyô-zelmünk olyan félelmetes következményekkel járhat, amelyek egész jövônkre ránehezedhetnek. Ha még idôt  vesztegetünk ... a vihar elviszi a dunai konfederáció terveivel  együtt a Habsburgok minden koronáját.”)

            De mindezeknél perdöntôbb bizonyítékot szolgáltat a francia hivatalos körök monarchiabarát álláspontjáról maga a Diaz-féle pá-duai fegyverszüneti szerzôdés és a párisi legfelsôbb haditanácsnak ezt véglegesen megállapító ülésén lefolyt vita. Történelmünknek ez a nagyon fontos mozzanata, minden részletében és valamennyi hivatalos adat felhasználásával, tehát, valamely hiteles magyar diplomáciai kiadvány formájában mindmáig megírva és közzétéve nincs. És az sincs hivatalos adatok alapján kellôen tisztázva, hogy miért nem tette ezt a Magyarországra nézve rendkívül  elônyös szerzôdést magáévá – két kézzel kapva utána – Károlyi Mihály kormánya? Vajon ez nem arra mutat-e, hogy itt takargatni való van, hogy itt megdöbbentô dolgok homályban hagyásáról van szó talán egyenesen azért, hogy a magyar közvélemény ne vehessen tudomást arról a valóságról, amelybôl súlyos és igen kellemetlen következtetéseket vonhatna le. Egyetlen forrás, amelybôl egyet-mást, errôl a Diáz-féle fegyverszüneti szerzôdésrôl meg lehet tudni, néhai Nyékhegyi Ferenc tábornoknak saját elhatározásából és hazafias sugallatából született, 1922-ben napvilágot  látott könyve. Nyékhegyi résztvevôje, tehát közvetlen fül és  szemtanúja volt ennek a történelmi jelentôségű fegyverszüneti  tárgyalásnak, és közvetlenül folyt be a szerzôdés létrehozásában  is. A rendelkezésére álló hivatalos adatokat tárta honfitársai elé.  Köny-vének elôszavában ez a kijelentés ragadja meg nagy erôvel  a figyelmet: ,,A nemzetnek joga van hozzá, hogy megismerje hazaáruló megrontóinak aljas szereplését; követelni kell, hogy napfényre derüljön a rejtélyes homály, amely a tényállást (a Diaz féle szerzôdés tekintetében) most még sűrű ködként takarja, és a  legkíméletlenebb megtorlással kell lesújtani az ország e gyűlölt  kufárjaira.”

            Nyékhegyi tábornok szenvedélyes kitörése teljes mértékben  megérthetô, ha pragmatikusan összeállított, hivatalos adatokon  nyugvó könyvét – egyre fokozódó megdöbbenéssel és felháborodással – végigolvassuk. Ezek a kemény szavak jogosan irányulnak Károlyiék példátlan lelkiismeretlensége és kalandor szelleme  ellen; hiszen ôk voltak azok, akik a páduai fegyverszüneti szerzôdést, amely jogalapot és módot nyújtott volna arra, hogy Magyarország teljes épségben, de mindenestre jóval csekélyebb területi veszteséggel ússza meg a háború szerencsétlen befejezését, léha  módon egyszerűen félretolták és ehelyett erônek-erejével az antantbarátsággal kérkedô Károlyi-kormány maga akart külön fegyverszüneti szerzôdést kötni az antant hatalmakkal, mint a teljesen független Magyarország képviselôje. Ez utólag meg is történt éspedig példátlanul megalázó körülmények között Belgrádban, ahol  Károlyi Mihály gróf Franchet D‘Esperey francia tábornokkal olyan  ,,katonai konvenciót” kötött, amely a páduai fegyverszüneti szerzôdés ,,kiegészítôjeképpen” lerontotta az eredetileg létrejött megállapodásnak Magyarországra nézve rendkívül elônyôs rendelkezéseit, és megnyitotta az ország régi határait az oláh és szerb csapatok elôtt, egészen a Maros vonaláig terjedô terület megszállása  céljából.

            Károlyiék utólag vakmerô hazudozásokkal és a páduai  szerzôdés eltüntetésével próbálták szörnyű és végzetes bűnüket  leplezgetni. Azt igyekeztek elhitetni, hogy a páduai szerzôdés egyáltalán nem vonat-kozott Magyarországra, hanem kizárólag Ausztriára, és csak az Olaszország felé esô délnyugati frontra; ennélfogva Károlyiék kénytelenek voltak a déli frontra vonatkozóan a  hiányt Belgrádban pótolni.

            A Nyékhegyi könyvében olvasható szószerinti szövege a páduai szerzôdésnek azonban minden pontjában ellene mond ennek a megtévesztésre szánt ferdítésnek. Mindenütt kifejezetten ,,Ausztria-Magyarország”, vagy ,,Osztrák-Magyar Monarchia”, mint egész szerepel szerzôdô fél gyanánt. Sôt a belgrádi ,,katonai egyezmény” is, amely tehát kifejezetten nem ,,fegyverszüneti szerzôdés”, az ,,antant-hatalmak és Ausztria-Magyarország között megállapított fegyverszüneti feltételeknek Magyarországra való alkalmazása tárgyában” címet visel. A trianoni békeszerzôdés is, mint a Magyarországgal való ellenségeskedés megszüntetésének és a Magyarországgal való béke-tárgyalások megindításának alapokmányára, a páduai szerzôdésre hivatkozik. Sehol sincs nyoma annak, hogy az antant a legtávolabbról is gondolt volna arra, hogy az általa aláírt páduai fegyverszünetnek érvényét Magyarországra és a déli balkáni frontra vonatkozólag kétségbe vonja. Ezt – ellenkezôleg – botor módon a Károlyi kormány tette meg, felrúgva a monarchiát, épp úgy, mint utóbb a királyság ôsi intézményét és üres frázisokkal ,,független Magyarországot” akart mindenáron játszani, amelynek ,,semmi köze Ausztriához”. És tette ezt éppen akkor, amikor állami függetlenségünk már elôbb meg-született, és többé nem a függetlenségünk, hanem egyenesen Magyarország léte vált vitássá. Egyenesen kierôszakolta a belgrádi találkozót és a külön tárgyalást, amely az önmagát lefegyverzô Magyarországra nézve csakis a végzetes ,,katonai egyezményre” vezethetett.

            A páduai szerzôdés az Olaszországnak átengedendô délnyugati területek kivételével mindenütt a monarchia határát jelölte meg demarkációs vonal gyanánt.

            A páduai fegyverszüneti szerzôdés 3. pontja akként intézkedik, hogy az ,,Ausztria-Magyarország által megszállott minden terület kiürítendô” és csak a délnyugati részen határoz meg olyan és pedig osztrák területre esô ,,vonalat, amely mögé az osztrák-magyar csapatoknak vissza kell vonulni”, tehát csakis az így kiürített osztrák területet kellett átengedni az antant csapatok által való megszállásra. Weber tábornoknak, az osztrák-magyar megbízottnak hivatalos érdeklôdésre az antant megbízottja, Badoglio tábornok erre vonatkozólag kinyilvánította, hogy ,,a montenegrói és szerb harctereken, valamint Romániával, Ukrajnával és Lengyelországgal szemben a jelenlegi birodalmi határ alkotja a kiürítésnél tekintetbe veendô demarkációs vonalat. Íme tehát, a páduai fegyverszüneti szerzôdés az osztrák-magyar monarchiát csupán az ola-szoknak átengedendô területek tekintetében állította befejezett tények elé, csak ezt a területet kívánta csapataival legott megszállni, egyébként a monarchiát – és ebben Magyarországot – teljes egészében érintetlenül hagyta, a béketárgyalásokra bízva a továbbiak tekintetében való döntést. A szerzôdés 1. pontja húsz hadosztály fenntartását engedélyezte Ausztria–Magyarországnak a 3. §-ban megállapított határain belül, ami a háború végén  igen tekintélyes haderôt jelentett, teljesen elegendô a belsô rend  fenntartására.

            Hogy ez mily tudatosan a monarchia fenntartásának célzatával történt – ami különben Wilson eredeti programjának is  megfelelt –, ezt teljesen kétségtelenné teszi a versaillesi legfelsôbb haditanácsnak a páduai fegyverszüneti szerzôdés feltételeinek megállapítására vo-natkozó tanácskozása. Ezen részvett Visnics, a szerb kiküldött is, aki a 3. pont rendelkezésétôl eltérôleg,  amely – a délnyugati részt kivéve – mindenütt a monarchia határát jelölte meg demarkációs vonalnak, ismételt felszólalásokkal azt akarta elérni, hogy az osztrák-magyar csapatok a monarchiához tartozó valamennyi délszláv területet is ürítsék ki, és engedjék át szerb megszállásra. Ezt a követelést Clé-menceau ismételten határozottan visszautasította, sôt Lloyd George ama közvetítô indítványához sem járult hozzá, hogy a szerb csapatok legalább Bosznia-Hercegovinát szállhassák meg arra való tekintettel, – hogy  e területeket szlávok lakják és ezek különben is nem régóta tartoznak a monarchiához. Clémenceau azonban hajthatatlan maradt,  nem engedve meg, hogy megszállással bevégzett tények teremtes-senek az Olaszországnak szánt délnyugati részek kivételével és ra-gaszkodott ahhoz, hogy a területi igények elbírálása tekintetében majd a békekonferencia döntsön, bevégzett tények által nem  korlátozva.

            A francia vezetô körök azonban – a fentiektôl kitűnôen – hiába igyekeztek a monarchiát és annak keretében Magyarországot lehetôleg óvni és fenntartani, mint a jövôben fokozottabb mértékben szükségessé váló ellensúlyozó hatalmi tényezôket a keleti expanzióra törekvô Németországgal szemben. Mindhiába, mert a Károlyi-forradalom megadta a kegyelemdöfést a monarchiának, a  ,,nem akarok katonát látni” jelszóval űzött defetista politika pedig, valamint a belgrádi szégyenletes ripacsexpedíció hatalmas rést ütött  Magyarország területi épségén, beengedve a Maros vonaláig és annak nyugat felé való folytatásáig a szerb és oláh megszálló csapatokat. Az októberi forradalom és Károlyiék szörnyű kormányzati műkedvelôsködése Magyarországra nézve valósággal öngyilkosságot jelentett.

(Folytatás a következô számban)