MVSZ Sajtószolgálat
Mellékelten megküldjük Borbély József írását, amely a szlovákiai magyar sajtó pártfüggőségét szemlélteti az MVSZ-ről szóló, tudatosan egyoldalú tajékoztatás példáján. Borbély József az MVSZ Szlováliai Országos Tanácsa elnökségének tagja.
 
Egy kézirat Canossa-járása!
( A felvidéki magyar egypártrendszer működésének árnyoldalai )
 
Kezemben tartogatok két elutasító válaszlevelet, melyekben közlik velem nagy tisztelettel, hogy – különböző okoknál fogva – nem áll módjukban nyilvánosságra hozni a címben szereplő kéziratot. Az aláírók beérkezési sorrendben: dr. Fónod Zoltán, a Szabad Újság szlovákiai magyar hetilap és Szilvássy József, az Új Szó szlovákiai magyar napilap főszerkesztői. Több elutasító válaszlevéllel nem “ajándékozott meg” senki, mert nagyjából ezzel ki is merült az országos terjesztésű ismert napi- és hetilapok lajstroma. Valljuk be őszintén, hogy elég szegényes a “választék” ahová fordulhattam volna problémámmal, ha arra gondolok kb. 600 ezerre tehető a felvidéki magyarok lélekszáma, és a két fenntebb említett sajtótermék közül is csupán az Új Szó az amelyik tudomásom szerint önfenntartó. Ennek taglalása, hogy miért van ez így, szintén megérne egy misét. Inkább azon gondolkodom, hogy ezek után mitévő legyek. Alázkodjam meg, mint azt IV. Henrik német király darócruhába öltözve, mezítláb, télvíz idején tette jó ezer esztendeje? Igaz sikerült neki kivezekelni Canossa várában az egyházi átok alól való feloldozást. De én kihez forduljak? A két főszerkesztő csak bábfigura, nincsenek döntési helyzetben kényes témák területén. ( Az egyiket nemrég helyezték vissza főszerkesztői székébe – ki tudja pár éve miért rúgták ki?) Megfordult a fejemben, hogy a címben szereplő felkiálltó mondat helyett nem volna ildomos inkább egy kérdő mondat: Van-e sajtószabadság a felvidéki magyar sajtóban tíz évvel a rendszerváltás után? Szerény véleményem szerint egyértelmű, hogy nincs hiszen monopolhelyzettel állunk szemben. Akárcsak a politikai szintéren, ahol a Magyar Koalíció Pártja az egyeduralkodó. Most ez a párt mondja meg – nyiltan vagy burkoltan – mit lehet és mit nem lehet leközölni. A régi reflexek újra élnek – apropó ki sem haltak, csak köntöst váltottak. ( az Új Szónak külföldi tulajdonosa van, mégis működik a kézi vezérlés ) A kör ezzel itt be is zárul. Állításomat azért megpróbálom bizonyítani közvetve és közvetlenül is. Az előzményekhez tartozik, hogy a felvidéki magyar egypártrendszer 1998-ban jött létre – tegyük hozzá kényszerhelyzet hatására. ( Mečiarék megemelték a parlamentbe jutás küszöbét.) Tulajdonképpen tehát az ún. egységes felvidéki magyar politizálás Vladimír Mečiar akkori miniszterelnöknek “köszönhető“. Addig úgy, ahogy plurális volt a felvidéki magyar sajtó. Akkor is előfordult ugyan, hogy írásomat nem közölte az Új Szó, de a konkurens Szabad Újság minden további nélkül zöld jelzést adott. Indirekt tehát a sajtó akkor sem volt független. ( Most nem taglalom, hogy akkor ki, kinek az oldalán állott.) 1998 óta ez a szembenállás megszűnt és ezzel párhuzamosan a kritikai hangvétel is eltűnt a lapok hasábjairól. (Kritikai hangvétel alatt az MKP kormányzati tevékenységét érintő bírálatokat értem.) 1998-ig az egyetlen napilap egyetlen személyt támadott szünet nélkül: Duray Miklóst. ( Most az a Szilvássy József “védi“ és az MVSZ kapcsán készített Vele riportot, aki akkor minden ellene szóló írásnak – főleg T.M. tollából - szabad jelzést adott.) A három párt fúziójából létre jött MKP-ben Duray háttérbe szorult, mellékvágányra állították. Ami a legszomorúbb meghasonlott korábbi önmagával. Rájött, hogy kifizetődőbb megélhetési politikusnak lenni – akárcsak újságírónak. ( Tisztelet a kivételnek.) Honnan veszem ezt az állítást? 1990-től 95-ig tagja voltam az Együttélés mozgalom Országos Tanácsának. Testközelből ismertem Duray akkori politikai “ars poeticáját“. 1998 őszén a kormányalakítási folyamatban már nem számoltak Vele, politikailag ellehetetlenült. Van egy másik még lehangolóbb magyarázat is viselkedésére – hosszú ideig sikerült az igazi arcot álcázni és megtéveszteni sok egykori hívét – így jómagamat is. Egyetlen lehetőség maradt számára, a Magyarok Világszövetsége. A lényegnél vagyunk! Az MVSZ körül most már több mint egy éve szándékos botránykeltés folyik, melynek “élharcosa“ Duray Miklós. A stílus, ahogy ezt Duray megjeleníti számomra 1995-ig ismeretlen volt. Értesüléseim szerint a botránykeltők szénája nem áll valami fényesen. Augusztus végére pont kerülhet az egész gyalázatos ügy végére. E kis kitérő után térjünk vissza a címben szereplő kézirathoz, mely a felvidéki magyar sajtóban “persona non grata“ lett. Ez év májusában a Szabad Újság hetilap leközölte P.E. Mi a helyzet az MVSZ háza táján? című írását. ( P.E. nőnemű és Duray Miklós trójai falova.) Az írásra ketten is reagáltak személyes megszólítás ürügyén. Egyikük én voltam – mivel tagja vagyok az újjá alakult MVSZ szlovákiai OT elnökségének. Sem Soóky Gál László az MVSZ szlovákiai OT elnöke válaszát, sem az én írásomat nem közölték. Most pedig rá szeretnék térni kéziratom Canossa-járására – az elutasító válaszlevelek taglalására. Dr. Fónod Zoltán, a Szabad Újság főszerkesztője írásban azzal indokolta az elutasító választ, hogy nem akar a lap hasábjain elindítani egy MVSZ “teleregényt“. Ez az állítás minden alapot nélkülöz, hiszen P.E. írásával a főszerkesztő beleegyezett egy “teleregény“ elindításába. Nem mondott igazat akkor sem, amikor azt állította “a tények szintjén kívánunk foglalkozni az MVSZ tevékenységével“. ( P.E. tehát tényeket közöl Fónod szerint, amit maga Fónod kényszerült később korrigálni perrel való nyomásgyakorlás következményeként.) Ezek után – csak távirati stílusban: Június 8-án telefon beszélgetésben Szilvássy József, az Új Szó főszerkesztője igéretet tesz, hogy mint “önálló cikk fog megjelenni írásod“. Kérdésemre “Jóska nálatok van sajtószabadság?“ – igennel válaszolt. Június 15-én ismét felhívtam a főszerkesztő urat, aki közölte, hogy Duray válaszával együtt fogják leközölni írásomat. ( Meglepődve jegyeztem meg “mi az Jóska ismét egyeztettetek a pártközpontban?“) Még a válasz meg sem jelent és várni kell a válasz válaszára. Kicsit furcsa, nem? Végül igéretet tett,hogy legkésőbb június 18-án leközli az írást. Persze – most már mindenki kitalálhatja – hétfőn sem hozta nyilvánosságra. A dolog végére szerettem volna járni, de egész nap “házon kívül volt“. Végül sikerült mobilszámát megszerezve kapcsolatba lépni vele. Most azt a meglepő választ adta, hogy – és ezt később írásban is tudomásomra hozta “ ... kéziratodat sajnos, nem tudjuk közölni, ... amelyet lapunk olvasói nem értenek, őszintén szólva én sem.“ Ekkor már világossá vált előttem, hogy a bolondját járatja velem. ( Később olyan információt kaptam, hogy a már betördelt írást tiltották le.) Ugyan milyen konklúzió vonható le ennyiféle elutasítás nyomán? Csak egyféle ... A pontos választ majd maga a főszerkesztő adja meg: “Némi sikerre azonban csak szavahihető személyek, leginkább új emberek lennének képesek. Sajnos, belőlük van a legkevesebb a politikai ringben, ezért a pártközpontokból legalább az egzisztenciájukat betegesen féltő manipulátorokat kellene kiseprűzni.” ( Új Szó, 2001.06.27., Szilvássy József: Píárpolitikusok – vezércikk ) Ezzel az idézettel tökéletesen egyetértek. Az idézetet csak annyival bővíteném ki, hogy “és a szerkesztőségekből”.
Befejezésül rátérek a szlovákiai magyar média és politikum összefonódásának közvetlen bizonyítására. Meg szeretném jegyezni, hogy a probléma nem magával az összefonódással van, mert ha ez közösségi érdekek mentén történik, akkor az összefonódás kifejezés helyett egységről beszélhetünk, ami minden közösségi magyar számára üdvös jelentőségű. Sajnos nem az utóbbi esettel állunk szemben. Először is rá kell világítani az MKP kormányzati szerepvállalásának körülményeire. A felvidéki magyar közösség egyetlen egy tagja sem adott felhatalmazást az MKP-nek arra, hogy hatalomban való részesedés fejében lemondjon minden korábban felvállalt jogos követeléséről. ( pl. Eduard Beneš 1945-ös Elnöki dekrétumai – kollektív háborús bűnösség, autonómia-törekvések, teljes szintű magyar oktatási rendszer kialakítása stb.) Az MKP csúcsvezetése mindezt mégis végighajszolta abban reménykedve, hogy a koalíciós szerződésben lefektetett programpontokat a lemondás ellentételezése fejében megvalósíthatja. Ebből szinte semmi sem realizálódott. Azonban ne én mondjam ki az igazságot, hanem egy “autentikus politikus”: “Csupán olyan apró eredményekről lehet beszámolni, amelyek nem nagyon igazolják azokat a visszalépéseket, amelyeket megtett a párt. A legnagyobb eredménynek a tapasztalatszerzést, egyesek megvilágosodását, s a tanulságok levonásának lehetőségét tartom.” ( Duray Miklós, Magyar Demokrata, 2001.ápr.26., 17-dik szám)
Sajnálatos dolog, de az MKP mind a mai napig nem vonta le három éves kormányzati tapasztalatok tanulságait. Az MKP 2000. október 30-án egy olyan országjelentést készített és küldött el az EU-nagyköveteinek, melyben reális képet ad a szlovákiai viszonyokról és benne a magyar közösség helyzetéről fontolóra véve a kormányból való kilépést. Mégsem tette meg mind a mai napig, pedig a megyerendszer kialakítását szakítópróbának tekintette. Ez egy tudathasadásos politizálás, vagy ami még rosszabb a magyar közösség érdekeinek feladása a választópolgárok becsapása. Mindez a magyar sajtó közreműködése nélkül nem lett volna kivitelezhető. Tehát a sajtót is súlyos felelősség terheli a kialakult helyzet miatt. A budapesti Balázs Ferenc Intézet reprezentatív szociológiai felmérésben járt utánna, milyen hatással van a magyarországi státusztörvény a határon túli magyarok közéleti értékrendjében. A Felvidék esetében lesúlytó a végeredmény. Az Orbán Viktor vezette magyar kormány megítélése csak a szlovákiai magyarok körében romlott. ( 11 százalékpontos zuhanás az előző évhez viszonyítva.) A szlovákiai magyar megkérdezettek 73,1 %-a kérelmezné a magyar igazolványt szemben Erdély, Kárpátalja és Vajdaság 90 % feletti értékeivel. Dobos Ferenc szociológus, az intézet kutatásvezetője az okokra a következő magyarázatot adta: “Az egyik ok az lehet, a szlovákiai magyarság nem ugyanolyan módon kapott tájékoztatást a törvénytervezetről ... . A legrutinszerűbb kérdéseknél a “ nem tudja” részaránya nagyságrendekkel meghaladta a másik három területen kapott hasonló válaszok számát ... . A szlovákiai magyarság hosszú ideje klasszikus egypártrendszerben él ... továbbra is egysíkú információkat kap ... .” ( Új Szó, 2001. június 18.)
Azt hiszem a bizonyítási folyamatot itt befejezhetem.
Úgy gondolom saját problémám okait keresve eljutottam magyar közösségünk problémáinak gyökereihez is. Csak abban reménykedem, hogy a Magyar Demokrata és annak általam nagyra tisztelt főszerkesztője, Bencsik András úgy jár el velem szemben, mint IV. Henrik német király esetében VII. Gergely pápa tette – leközli ezt a bizonyos kéziratot.
 
 
Itthon Magyarországon
 
Tisztelettel: Borbély József