 |
"Hiszek egy Istenben, hiszek egy
hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!" |
Zas Lóránt
KIABÁLNI MÁR NEM
(In memoriam 1956. október 23.)
Kiabálni már nem érdemes,
a tank rozsdás lett meg véreres,
a csillagok is porba másztak:
szobrok és ócskavas a pártnak.
A pártnak, amely bak volt, kecske,
kertünk és szántónk lelegelte.
Az ökröt tették meg titkárnak,
bőgött és csuklott. Inhaláltak,
lélegezték a meddő rendet:
az elvtársaknak befellegzett.
De újra jöttek, újra vártak,
az emelvényre álltak ásznak.
Esznek, isznak és ökrendeznek,
a pártvagyonból bank lett, szellet.
Felszentelték a feslő fáslit,
a szarkofágban Lenin lázit.
Az érdemrendek léggé váltak,
nem diszei már a ruháknak.
Vörös zászló és vörös bálvány,
kék lett az ég, a Tóra vár ránk.
Testünkre húztak csikos zubbonyt.
Leköpdösnek. Az apjuk kun volt,
Béla, a bácsi, bunburnyákjuk.
Az unokája elnök: fán fut.
-- Sedona, 2008. október. 23. --
HÍRHÁLÓ TV: Szabadságharcok
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=video&v=288
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=video&v=284
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=video&v=281
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=video&v=279
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=video&v=291
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=video&v=36
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=video&v=27
A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM
ŰZENETE AZ 1956-OS SZABADSÁGHARC 52.
ÉVFORDULÓJÁRA
TOVÁBB HARCOLUNK!

2008.10.11.
Was Albert emlékmű avatás
Pécs Református Gimnázium
A helyi református gimnázium udvarán
emlékművet avattak Wass Albert erdélyi író
tiszteletére. A szobor avatót a Vasasi Szent
Borbála Egyesület szervezte az ünnepségen a
Történelmi Vitézi Rend Egyesület
Dél-Dunántúli Törzsszékének állománya is
részt vett, és koszorút helyezett el az
emlékműnél.Hoppál Péter, az intézmény
igazgatója elmondta: Wass Albert munkássága
az egységes magyar nemzet kultúrtörténeti
értéke. Amikor Ő előtte tisztelgünk, akkor a
szoros összefogást, a közös tetteket is
jelképezzük. Az ünnepségen beszédet mondott
Wass Albert munkásságáról De Blasió Antónió
Európa parlamenti képviselő is.Ezután az
emlékmű leleplezése és felszentelése
következett. A megemlékezés koszorúinak és
virágainak elhelyezésével, valamint a
himnusz és a székely himnusz közös
eléneklésével zárult az ünnepség.
***
www.nemzetihirhalo.hu *************
Emlékezzünk 1956.október 23-ára!
"...A magyar vér oly nagy értéke Európának és a
szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.
A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet
tett a szabadságért és igazságért, mint bármely
nép a világon. (...) Csak úgy maradhatunk hívek
Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk
azt, amiért a magyar harcosok életüket adták, és
soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a
gyilkosokat."- írja A magyarok vére című
írásában Camus.
"1956. október 23-a örökre be van jegyezve a
szabad emberek, a szabad népek krónikáiba. A
bátorság, az öntudat, a diadal napja volt" -
méltatta 1960.október 23-án J.F. Kennedy,
Amerika elnöke, a magyar '56-os forradalmat.
1956-ban a forradalom és szabadságharcban a
barikádnak csak két oldala volt.
Az egyik oldalon a nemzet küzdött a
szabadságáért, a másik oldalon azok voltak,
akik saját hatalmuk biztosítása érdekében
idegen megszállókat hívtak a magyar nemzet
ellen segítségül, akikből a megszállók hű
kiszolgálói lettek évtizedeken keresztül.
Vajon hányan tudják kicsiny hazánkban, hogy
kikért és miért szólalnak meg a keresztény
világban mindenütt, minden délben a harangok?
Saját hazánk fiai tudják-e, hogy magyar
hősökért, az 1456-os nándorfehérvári győzelem
örök emlékére, amikor Hunyadi János hős végvári
katonáival megállította az Európára törő török
hadakat. Tudatosult-e a fél évezreddel későbbi
nemzedékekben, - akiknek fejébe, szívébe lelkébe
megpróbáltak 60 esztendő óta folyamatosan
bűntudatot táplálni idegen érdekek szolgálatába
szegődött vezetői - hogy Európa szívében a
magyar nép évszázadokon át védőbástya volt, hogy
a maga szabadságküzdelmeivel Európa szabadságát
is védte. Mégis, amikor ez a kis nemzet a maga
szabadságküzdelmeit vívta, a világ bár
elismerte, mindig magára hagyta.
Így volt ez 1956-ban is, amikor a magyar nemzet
szabadságharcát vívta a szovjet megszállók és
kiszolgálóik ellen. Miközben a nyugati világ
bennünket kitartásra bíztatott, Amerika elnöke,
Eisenhower a szovjet vezetők tudomására hozta,
hogy szabadkezet kapnak a magyar szabadságharc
leverésében. Szolgalelkű politikusainknak nem
ártana erre is emlékezni.
Mi történt 1956.október 23-án?
A vidéki egyetemeken már napokkal korábban
tanácskozások, viták zajlottak. A hallgatók
megfogalmazták követeléseiket, és az egyetemek
küldöttei 22-én a Műszaki Egyetemen éjszakába
nyúló vita után egységes szövegbe foglalták a 14
ill. 16 pontot. Elhatározták a 23-i -lengyelek
melletti- tüntetést, miközben a Műszaki Egyetem
épületet körbe zárták az ávósok.
1956. október 23-a valóban a bátorság, az
öntudat, a diadal napja volt.
1956 október 23-án az MDP hivatalos lapja, a
Szabad Nép "Új tavaszi seregszemle" című
vezércikkében üdvözölte az ifjúság követeléseit.
Megjelent Gomulka beszéde teljes terjedelemben,
és közölték az Írószövetség felhívását is,
melyből kitűnt, hogy az írók a lengyel
változásokkal egyetértenek, de a tüntetést nem
helyeslik.
Reggel érkezett haza Jugoszláviából a magyar
párt és kormányküldöttség, és azon nyomban
üléseztek is. Az ÁVH, a párthadsereg
megszervezte a Fő utcai börtön és a Rádió
védelmét. A hatalom bizonytalanná vált, hol
engedélyezte, hol betiltotta a tüntetést.
Nagy Imre és barátai Losonczy Géza lakásán
tanácskoztak a válságos helyzetről. Új vezetést
tartottak szükségesnek Nagy Imre miniszterelnöki
vezetésével. Talán legérdekesebb momentuma ennek
a tanácskozásnak az, hogy Nagy Imre ellenezte a
tüntetést.
Október 23-án a fővárosban
három jelentős
helyszín köré csoportosultak a történések,
amelyek gyakorlatilag közel hasonló időpontban
zajlanak.
Hol és hogyan zajlott a tüntetés
15 órakor indult a tüntetés a Petőfi-szobortól.
A vidéki és fővárosi egyetemekhez csatlakoznak a
Zrínyi, Petőfi katonai akadémiák, valamint a
Kossuth Tüzér Tiszti Iskola hallgatói is. Az
egyetemisták és tanáraik Pesten a
Petőfi-szobornál, a budaiak a Műszaki Egyetemnél
gyülekeztek, és indultak a Bem-szoborhoz. A
diáksághoz csatlakoztak a teherautókon érkező
munkások is. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre
tízezres tömeg előtt szavalta el szívbe
markolóan a Nemzeti dalt, és egy diák felolvasta
a 16 pontos követeléseket. Innen a Kossuth Lajos
utca, Károly körút (Tanács körút),
Bajcsy-Zsilinszky út, Szent István körút, Margit
hídon át vezet a tüntetők útja a Bem-szoborhoz.
Itt egyesültek a Duna-parton vonuló tízezres
budai diáksággal. Az egyetemisták szoros,
rendezett sorokban, kart karba fűzve vonultak,
hogy provokátorok ne furakodhassanak közéjük.
Nemzeti, piros-fehér-zöld színű zászlókat
vittek, és hazafias dalokat énekeltek. A
Bem-szobornál Veres Péter felolvasta az írók
kiáltványát, Bessenyei Ferenc szavalta el a
Szózatot. Végül Z. Herbert lengyel író üdvözölte
a tüntetőket. Mivel igen rossz volt a
hangosítás, a diáksághoz csatlakozó hatalmas
tömeg követelni kezdte, hogy Nagy Imre beszéljen
a Parlamentnél. Megszülettek az első lyukas
zászlók, amelyek azóta a bátorság és
szabadságszeretet szimbólumaivá váltak. A
nemzeti érzés felülkerekedett a félelmen.
Bicskákkal vágták ki a gyűlölt Rákosi-címert a
nemzeti zászlókból. Megindult a hatalmas tömeg a
Kossuth térre, ahová teherautókon érkeztek a
különböző gyárak munkásai is.17 és 18 óra között
mintegy kétszázezres tömeg gyűlt össze, és várta
Nagy Imrét. A Parlamenthez vonuló tömegben már
hangosan szólt a forradalom majd szabadságharc
leglényegesebb követelése:
"Ruszkik haza!"
A tüntetők egy része a Rádióhoz ment, hogy
felolvassák a hírekben a követeléseket, mások a
Városligetbe indultak, a Sztálin-szoborhoz.
Jelszavakat skandáltak: "Vesszen Gerő! Vesszen
Piros! Vesszen az ÁVO!" Küldöttséget szerettek
volna bejuttatni a Parlamentbe. Miután a téren
kioltották a világítást a sötétben csak a
Parlament tetején égő vörös csillag világított.
A tömeg az aznapi Szabad Nép újságokat
(Népszabadság előd lapja) összecsavarta,
fáklyákat gyújtott, és skandálni kezdték:
"Oltsák el a csillagot, fogyasztja az
áramot!"- mire el is oltották. Nagy Imre
csak ezt követően, 21 óra tájban érkezett, s
miután szinte kituszkolták a Parlament
erkélyére, szerencsétlen beszédét "Elvtársak!"
megszólítással kezdte, mely a tömegből
ellenszenvet váltott ki.
"Nem vagyunk elvtársak!" Nagy Imre
kénytelen volt "Magyarok! Barátaim!"-ra
változtatni a megszólítást. Nem sokkal a beszéd
után érkezett a hír, hogy a Rádiónál lövik a
tüntetőket. A Parlamenttől, akárcsak a
Városligettől az emberek megindultak a Rádióhoz.
A Ruszkik haza! Nem vagyunk elvtársak, a
kommunizmus vörös csillag jelképének
elutasítása, '56 alapkövetelményei voltak.
Vagyis: szabadságot és függetlenséget, magyar
utat, demokráciát!
Így dőlt le a Sztálin szobor
A Dózsa György úton volt a hírhedt Sztálin téren
a Sztálin-szobor. A szobor felállítása előtt itt
állt a híres Regnum Marianum templom, a magyarok
Nagyboldogasszonyának temploma. A templomot az
1919-es vörös uralomtól való megszabadulás
emlékére építették. A hatalmas Sztálin-szoborba
sajnos nagyon sok értékes magyar köztéri szobrot
beolvasztottak, egyértelműen azzal a szándékkal,
hogy elpusztítsák a nemzeti és keresztény
értékeket. A monumentális talapzaton rövid
kabátban egyik kezét magasra tartva áll a
szovjet diktátor.
Itt inkább a munkásság, és a környező lakosság
gyülekezett, és a Bem téri tüntetés
folytatásaként a résztvevők egy része is ide
jött. Itt is egyre hatalmasabbá duzzadt a tömeg.
Alkalmi szónokok szónokoltak, a szovjetek
távozása mellett már a gyűlölt zsarnokság
szimbólumának, a szobor ledöntésének gondolata
is megfogalmazódott.
A szobor ledöntése nagyon nehezen sikerült,
mivel a hatalmas csizmákat vasbeton tartotta.
Sok sikertelen próbálkozás után végül
lángvágókkal segítettek, majd vassodrony
kötelekkel, teherautókkal húzták az akkori nevén
Gorkij, ma Városligeti fasor irányába. A szobor
végül 21 óra 35 perc 32 másodperckor földet ért.
A szobor egyik döntője így emlékszik erre
vissza:
"Hatodszor is mentem, és hatodszor is
ráraktam a kötelet. Mind a két csizmája körbe
volt vágva már. A szoborral csúszkáltam
jobbra-balra, a tömeg kiabált, már a tömeg
féltett, hogy jövök a szoborral, mivel olyan
nagy volt a lengés. Az emberek már annyira bele
voltak melegedve a döntésbe.
Mikor leértem, az egyik ember azt mondja, hogy
"Na fogadjunk, hogy most ez a szobor lejön
érte!" - Volt egy orosz órája, és letette a
földre. Azt mondja: "Fogadjunk, hogy ezt föl
fogja venni most a szobor!" - Persze mi
röhögtünk mindnyájan, hogy hát milyen hülyeség.
A szobor előtt lent van az óra. Húzzák a
szobrot. Az, a könyökbe hajtott jobb kezével
ide-oda mozog. Végre megrogyik a jobb lába,
egyenesen dől le, és mintha nyúlna le az óráért.
...Az óra megállt, mikor a szobor összetörte.
Itt nincs hazugság. Mindenki, aki ott volt,
tudja, hogy ez a pontos idő." (Schwarcz
Gusztáv, '56-ban 18 éves, sportoló).
21 óra, 35 perc, 32 másodpercet mutatott az óra,
amikor a szobor ledőlt.
Ezt követően elszavalták a Nemzeti dalt, és az
egybegyűlt tízezres tömeg együtt ismételte az
eskü szövegét:"Esküszünk, esküszünk, hogy rabok
tovább nem leszünk!"- majd elénekelték a
Himnuszt. A csizmába pedig kitűztek egy kivágott
címerű, lyukas nemzetiszínű zászlót.
Ekkor jutott el a térre a hír, hogy a Rádiónál
az ávósók lövik a népet, és már áldozatok is
vannak. Az emberek teherautókra kapaszkodva vagy
gyalog elindultak a Rádióhoz.
A hatalmas szobrot a Körút - Rákóczi út
kereszteződésébe vonszolták, ahol kalapácsokkal
apró darabokra törték. Emléknek, mementóként
vitték haza, hogy a bátorság és
szabadságszeretet legyőzi a zsarnokságot.
Az 50. évfordulóra, erre a helyre állította fel
az MSZP-SZDSZ- kormány a mi adónkból a
vascsövekből készült éket, a Janus-arcú,
kozmopolita emlékművet, amely sokkal inkább a
szabadságharcot leverőknek, mintsem a forradalom
diadalának állít emléket. A még élő
szabadságharcosokat az akasztófákra, és a
munkásőrök
V formátumú, támadó, felvonuló
felállására emlékezteti.
Hogyan zajlott a Rádió ostroma
A Rádió esetleges védelméről már a tüntetés
megkezdése után fél 4-kor 30 felfegyverzett,
könnyfakasztó gránátokkal ellátott ávós
katonával gondoskodtak. Ezt követő fél órán
belül még két ÁVH-s századot is kirendeltek a
Rádió védelmére, mielőtt a tüntetők odaérnének.
Kezdetben 260-280 ávós védte az épületet.
18 órát követően a Belügy gondoskodott a
középületek védelméről, és szinte az egész
országban egyidőben harckészültségbe helyezték
az ÁVH alakulatait, valamint a Néphadsereget is,
de utóbbiakra nem mindenütt számíthattak. A
piliscsabai és aszódi gépesített ezredet
riadóztatták és a fővárosba rendelték.
20 óra tájt Gerő Ernő - miután Hruscsovval
tárgyalt -, hírhedt beszédét elmondta a
rádióban. Sovinisztának, reakciósoknak,
antiszemitáknak, csőcseléknek bélyegezte a
tüntetőket. Azóta is, ma is ismerősen
felhasznált jelszavak a hatalmon lévők részéről,
a nemzetben, hazában gondolkodókkal
kapcsolatban. Gerő beszéde az egész országban
felháborodást keltett. Ezt követően Gerő a
szovjet katonai beavatkozást már sürgette.
A Kossuth téren gyülekezőkkel szinte azonos
időben érkeztek az első tüntetők a Rádió épülete
elé. A diákok a követeléseiket szerették volna
megismertetni az egész országgal. Ez nem
tetszett a Rádió vezetőinek. Benke Valéria, a
Rádió alelnöke intézkedett. Ők nem is érthettek
egyet a szovjet csapatok kivonásával és a
nemzeti követelések ismertetésével. Végül a
diákküldöttséget beengedték, de csak néhány pont
felolvasását engedélyezték. Ezt a diákok a Rádió
erkélyéről tudatták a tüntetőkkel, akik
ragaszkodtak az összes követelés felolvasásához.
A közben hatalmasra nőtt tömegből a diákok
segítségére sietve - kb. 80 fő - újabb
küldöttség próbált benyomulni az épületbe. A
bejutottak egyikét még az előcsarnokban lelőtte
az ÁVH-s őrség, mire a többiek kihátráltak. A
gyilkosság futótűzként terjedt a tömegben. A
tüntetők a rácsokba kapaszkodva próbáltak az
épületbe bejutni. Néhányukat, akik az ablakon
keresztül próbáltak bemászni, az ávósok
elfogtak. Először könnygázzal próbálták
szétoszlatni a tömeget, majd tüzet nyitottak
rájuk. A rádióadások ekkor már a Parlamentben
működő rádióadóról történtek.
A Rádiónál az ávósok a tömegbe lőttek. Az ÁVH 19
óra 45 perc körül adta le az első
riasztólövéseket az épületből a felkelőkre.
A Rádiót védő 260-280 ávós erősítésére 20 és 21
óra között újabb 300 főt rendeltek ki, akiknek
átmenetileg sikerült a tüntetőktől a Rádió
környékét megtisztítani, és az épületbe bejutni.
Majd mentőautónak álcázott gépkocsikban
kíséreltek meg fegyvereket juttatni az épületbe,
amit a tömeg felfedezett.
Zólomy Lászlót - akit egy századdal a HM-ből
rendelték a Rádióhoz - este 9-kor az a tény
fogadta, hogy az ávós katonák láncba fejlődve,
civilekre lövöldözve tisztítják meg a Bródy
Sándor utcát. A tüntetők részéről
fegyverhasználatot nem tapasztalt.
21 óra előtt a Bródy Sándor utcába érkezett még
Solymosi János vezetésével Piliscsabáról egy
lövész és egy harckocsi-zászlóalj.
A piliscsabai ezred tisztjei, miután bejutottak
az épületbe, fegyvertelenül kijöttek, és
próbáltak a tömeggel szót érteni, de a Rádióból
tüzet nyitottak rájuk. (Nagy Imre beszéde szinte
ezzel egy időben hangzik el a Kossuth téren.)
Solymosi János az épület erkélyéhez támasztott
létra tetején beszédet akart intézni a tömeghez,
hogy erőszak nélkül távozásra bírja.
N. J. ávós százados ezt úgy értelmezte, hogy a
piliscsabaiak átállnak a felkelőkhöz, ezért
parancsot adott Solymosi ezredes lelövésére. A
Rádió egyik szélső ablakából az ávósok
célbavették, de helyettesét, Szabó századost
találták el, aki belehalt a sérülésekbe.
A piliscsabaiak elvegyültek a tömegben, nem
lőttek a tüntetőkre, sőt melléjük álltak,
fegyvereik egy részét is odaadták.
A tüntetés spontán felkeléssé alakult. A
tüntetők fegyvereket szereztek, és a magyar nép
felkelt a szovjet elnyomás és kiszolgálóik, az
ávósok uralma ellen.
A fővárosban a felkelők telefonközpontokat,
nyomdákat vettek birtokba, valamint behatoltak a
fegyvergyártással foglalkozó üzemekbe, és
raktárakba. Megpróbálták elfoglalni a Szabad Nép
székházat, ahol a pártlap munkatársai üléseznek.
Debrecen
Ezen a napon a fővároson kívül Debrecenben
történtek a legjelentősebb események.
A debreceni bölcsészhallgatók és fiatal tanáraik
valamint a középiskolások már délelőtt 11 órakor
tüntettek, munkásokat győztek meg, hogy
csatlakozzanak hozzájuk. Délután 20-30 ezer
ember tüntetett a BM megyei főosztálya, az ÁVH
előtt. Az ávósok a fegyvertelen tüntetőkre
vezényelték az első sortüzet. A magyar
forradalom első halálos áldozatai a debreceni
Ács Zoltán, Ádám Mihály és Gorzsás András,
harmincan pedig megsebesültek. Ebből az is
nyilvánvaló, hogy az első puskalövések még a
Rádió ostroma előtt, eldördültek Debrecenben
este hat és hét óra között.
Ilyen egységes és fenséges talán még nem is volt
ez a nemzet. A fegyverrel küzdő fővárosi és
vidéki felkelők mögött ott állt az egész ország
a hatalmon lévő törpe kisebbség kivételével.
Az '56-os forradalmat, akárcsak az 1848-ast, a
magyar ifjúság vitte győzelemre. Fiatal
munkások, diákok, egyetemisták fogtak fegyvert,
hogy szembeszálljanak a szovjet megszállás és az
ávósok uralma ellen, hogy megvédjék a hazájukat.
A hatalmon lévők megpróbálták vérbe fojtani a
felkelést
Október 23-án éjszaka Gerő Ernőék kérésére a
hazánkban állomásozó szovjet egységek bevonultak
a fővárosba. A "segítség kérést" Hruscsov
írásban is kérte, amelyet visszadátumozott
formában Hegedűs András írt alá napokkal később.
A Szovjetuniót nem érte váratlanul a
magyarországi felkelés. Az esetleges lázadás
leverésére
"Iránytű" (Kompasz) néven
hadműveleti terv is készült. Ekkor hazánk
területén öt szovjet hadosztály tartózkodott. A
szovjet hadtest-parancsnokság Székesfehérváron
székelt, 12 magyar városban csoportosították a
főerőket. Malasenko már október 22-én Budapestre
érkezett. Szokolov marsall 21 órakor
telefonutasítást adott a szovjet csapatok
Budapestre jövetelére.
22 órakor a szovjet csapatok elindultak
Kecskemétről, Ceglédről, Szolnokról,
Székesfehérvárról, Sárbogárdról a magyar
fővárosba, ahová éjfél körül meg is érkeztek.
Azonnal megkezdődtek az összecsapások a
felkelők, valamint az ávósok segítségére jött
szovjet csapatok között. Kétezerre becsülik a
fegyveresen harcolókat, a VIII. és IX. kerület
ellenállását tartják a legerősebbnek.
Október 23-án éjjel szovjet részről 6.000
katona, 290 harckocsi, 120 páncélozott szállító
és harci jármű, 156 ágyú bevetésére került sor,
ami kevésnek bizonyult, ezért éjfélt követően
további két hadosztály átlépte a magyar határt
Románia és Kárpátalja felől. Budapesten ezáltal
24-én már 20.000 szovjet katona került
bevetésre.
A megszállókat kiszolgáló párt és kormányvezetés
a késő éjszakai órákban megalakította a Katonai
Bizottságot, mely mindvégig a forradalom
leverésén munkálkodott. Tagjai: Apró Antal,
Czinege Lajos, Fehér Lajos, Földes László,
Kovács István, Mező Imre, Münnich Ferenc, Piros
László, Bata István.
A 24-én riadóztatott 5 szovjet hadosztály
létszáma: 31.500 fő, felszereltségük 1.130
harckocsi és önjáró löveg, 615 tüzérségi löveg
és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380
páncélozott jármű, 3.930 gépkocsi. Valamint
riadókészültségbe helyezték a Különleges Hadtest
vadászrepülő és bombázóhadosztályt és a Kárpáti
Katonai Körzet vadász és bombázó hadosztályát.
159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési
parancsra, hogy a magyar felkelést mielőbb
leverjék.
Mindez kevésnek bizonyult. Folyamatosan özönlött
be hazánkba a szovjet haderő.
Az ávósok levezényelték az első sortüzeket.
Statárium és kijárási tilalom volt.
November 4-ig a hazánkban tartózkodó 5
Hadosztályhoz, további 17 érkezett. Az RTL bécsi
tudósítója szerint, a magyar szabadságharc
leverésében 200.000 szovjet katona, 4600 tank,
és több száz harci és szállító jármű vett részt.
Ez nem egyezik a hivatalosan bevallott szovjet
adatokkal, azok lényegesen kevesebbet mutatnak
ki, például a rendteremtésben részt vevő katonák
számát 60.000 fő körül határozzák meg.
A forradalomból már október 24-én
szabadságharc lett, mert hadüzenet nélkül,
idegen hadsereg támadta meg hazánkat.
Nagy Imre csak október 28-án ismerte el a
felkelés jogosságát, addig kormánya nyíltan
szemben állt a felkelőkkel.
Orbán Éva
'56-ot kutató közíró