|
|
Kerecseny/Karácsony:
December 21. ősi ünnepünk
dátuma
2008-12-21. 21:44

Valódi Turul: a
kerecseny
|
Írek tömegei mai napig
megünneplik a kelta Yule-t,
a téli napfordulót, amikor a
negatív mélypont, a
leghosszabb éjszaka után
"nyúlni" kezdenek a nappalok
és újra győz a fény. A
legalább oly ősi, több ezer
éves magyar nép is számon
tartotta más neveken e
dátumot, s ma újra akad pár
ezer ősmagyar hitű, kinek a
Karácsonyhoz hasonló
jelentőséggel bír december
21-e, vagyis
Nagyboldogasszony napja.
Amit még "pogányként", szent
madarunkról Kerecsenynek
neveztünk, s utóbbi, lám
mily hasonló a Karácsonyhoz.
Hun karácsony
No
nem véletlen, hogy Karácsony
is közel esik e dátumhoz, a
kereszténység kénytelen volt
sok nálánál sokkal régebbi
hagyományt burkoltan
beemelni ünnepkörébe. A
Jézus nemzsidó (pl. párthus)
eredetében hívőknél,
napjaink óhitű magyarjai
körében egészen jól megfér a
kettő egymással, nincs is
ellentétben, ahogy buzgó
katolikus írek is mélyen
hisznek és ragaszkodnak ősi
kelta kultúrájukban/hoz.
Őket persze nem gúnyolja és
gyalázza saját hazájában egy
szdsz-szerű idegen söpredék,
és a világ legtermészetesebb
dolga, hogy ilyenkor
tűzvarázslatokat tartanak a
hagyományos Yule tánc
mellett. Szakmunkák ezrei
tárgyalják Karácsony
pogány/kelta eredetét, s
megtartják ezt az írekkel
közös gyökerű és nyelvű
walesiek és skótok is.
Mellesleg nem feltétlenül
bölcs dolog az ómagyarokat,
hunokat a lekicsinylő
értelemben pogányoknak
nevezni, hiszen egyre több
adat és kutató támasztja
alá, hogy a magyarság 1000
előtt jóval keresztény
nemzet volt, csak éppen a
maga módján, arról nem
beszélve, hogy higiénia és
sok más terén is előztük a
"művelt" nyugatot. Legyünk
hát büszke pogányok..
Sólyom nagyhatalom

Őseink ékszerein
|
A kerecsen sólyom (Falco
Cherrug) valóban nemzeti
madarunk és ősi
szimbólumunk. Ő a Turul,
hiszen a sólyomra használt
másik régi szavunk a turul.
Legnagyobb európai állománya
a Kárpát-medencében él,
(azon belül 80% a
csonkaországi állomány).
Szent állatunk Trianon, és
főként a kommunista
megszállás évtizedeiben a
kipusztulás szélére került,
életpályája szinte a
magyarságéval forrott össze.
Azóta, hála a
természetvédőknek és
nemzetközi sólyommentő
projekteknek, állománya
stabil, sőt gyarapodik
(minden más államban csökken
a számuk). Minden harmadik
európai kerecsen
Nagy-Magyarország területén
él. Természetesen ettől még
ma is szigorúan védett és
veszélyeztetett (ahogy
nemzetünk is, amely azonban
nem védett, sőt kilövési
engedély érkezett rá
Izraelből), de 20-30-ról
mára sikerült mintegy 130
fészkelő párra gyarapítani a
felbecsülhetetlen értékű
populációt.
A Kerecsen sorsa tehát azt
is mutatja, hogy fel lehet
állni a gödör aljáról.
Nagy dolog, kivételes
megtiszteltetés
megpillantani egy vad
sólymot, talán ő jön
hozzánk, ha jön. (Mostanság
keveset jön, de 2006
tavaszán e sorok írójának
sikerült egyet látnia.
Mielőtt fényképezőgépéhez
kaphatott volna, a fenséges
madár könnyedén, nem sietve,
mégis másodpercek alatt
tovaszállt.)
Más szavakkal:
sólyomnagyhatalom vagyunk,
de még véletlenül se
gondoljon senki a magát
köztársasági elnöknek hívató
hanukázó, cigányfajvédő,
zsidóbérenc nyomorultra.

Modern, de
hagyományhű
megjelenítés
|
Egyes mai katolikusok sem
feledkeznek meg az ősi
hagyományokról, ennek
köszönhetően Pilisszántón
tavalyelőtt decemberben
szentelték fel a kápolnát a
Magyarok Nagyasszonyának,
Nagyboldogasszonynak.
Akárhogy is nézzük, ez a
ceremónia a napvallás,
Öregisteni óhitünk elemeit
hordozza magában, még ha a
Kerecsenyről itt külön most
nem is szólottak.
Három évvel az alapkőletétel
(2003) után felavathatták a
Pilisszántói Boldogasszony
Kápolnát, amely hirdeti a
magyar nemzet egységét és a
Szent Korona népeinek
testvéri közösségét. A kőből
épült istenháza Makovecz
Imre építész első olyan
tervén alapszik, amely
szerint az egész épületet
csak kőből és nem fából
emelik fel.
Libényi János - Kuruc.info
A pálosok nem temetkeztek
2006-04-26. 22:31
|
A budaszentlőrinci
pálos kolostor
romjai |
Szántai Lajos történészt
olvasni érdemes, személyesen
hallani egy-egy előadását
felemelő élmény. Van valami,
szavakkal is nehezen
leírható szellemi
kisugárzása, tárgyi tudása
pedig lenyűgöző... Pap
Gáborral és másokkal együtt
ahhoz a tudós körhöz
tartozik, amely történelmünk
meghamisítása ellen küzd.
Legjelentősebb vállalkozásuk
a Képes Krónika új, minőségi
kiadása volt, az eredeti
latin mellett kiegészítve
magyar és angol
fordítással!, szakmai
magyarázatokkal és két
tanulmánnyal - kiváltva
természetesen a hivatalos,
ortodox "történettudomány"
képviselőinek haragját. Akik
mintha nem akarnák, hogy a
valódi tartalom
anyanyelvünkön terjedjen. Az
Országos Széchenyi Könyvtár
szabálysértési feljelentést
tett, majd az
állami tulajdonjog
állítólagos megsértése miatt
több tízmillió forintos kár
megtérítésére irányuló pert
is indított a Krónika
kiadója, nyomdája és
aranyozója ellen, arra
hivatkozással, hogy egy
állami tulajdonban levő
nemzeti közkincsről a
könyvtár engedélye nélkül
nem lehet reprint kiadást
megjelentetni. A feljelentés
nyomán megindult
szabálysértési és
büntetőeljárásokat nyomozati
szakban felelősségre vonás
nélkül megszüntették. A
tulajdoni per megegyezéssel
zárult köszönhetően dr.
Gaudi-Nagy Tamás és dr.
Zétényi Zsolt ügyvédek -
akik a Nemzeti Jogvédő
Alapítvány vezetői -
szakszerű jogi
képviseletének is. Az
egyezségben a kiadó, a
Nemzeti Kincseinkért
Egyesület csupán annyit
ismert el, hogy nem kapta
meg a kiadáshoz az OSZK
hozzájárulását, de azt nem,
hogy jogsértést követett
volna el, az OSZK pedig
minden kárigényéről
lemondott.
Szántait egyelőre a
kuruc.info-n is csak
olvashatjuk, de ki tudja,
mit hoz a jövő. Most a
pálosok történetének
hivatalos tankönyvekből
hiányzó momentumait tárjuk
segítségével olvasóink elé.
********
A pálosok életútját nem
lehet teljesen és biztosan
végigjárni, viszont vannak
nagyon fontos történelmi
csomópontok és sorsfordulók,
amiket jobban meg lehet
vizsgálni, hogy közelebb
juthassunk hozzájuk. A pálos
az egyetlen magyar
alapítású, hivatalosan is
elismert magyar
szerzetesrend. Az
Árpád-korban számtalan
királyi alapítású
szerzetesrendünk élt és
működött, viszont ezeket a
rendeket soha nem
jelentették be Rómába, és
nem kérték Róma jóváhagyását
sem működésükhöz. Ez az
egyetlenség tehát nem azt
jelenti, hogy valóban az
egyetlenek voltak, hanem a
hivatalosság útját egyedül
ők vállalták fel és járták
végig.
(előadás jegyzet)
Ha valaki a pálos
renddel foglalkozik, akkor
már az ismerkedés kezdetén
különféle nehézségekbe
ütközik. Mivel remete
rendről van szó, Remete
Szent Pál első remete rendje
jelenik meg az ő vallásos
tevékenységükben és
életükben. A Pálos rend
valódi, szerzetesi
kötelékektől független
remeteségből indult ki.
Érdekes az, hogy egy Török
József nevezetű
vallástörténész, aki Rómában
végzett, arra
figyelmeztetett, hogy a
pálosok őseit nem lehet a
szó hagyományos értelmében
remetének nevezni. Ő hívta
fel arra a figyelmet, hogy
azok a remeték, akik a
pilisi hegység barlangjaiból
indultak el a renddé válás
útján, lépten-nyomon
bejártak Esztergomba, és
bevitték a maguk készítette
kosaraikat. Ezeket ott
kenyérre, élelmiszerre
váltották, és közben az
esztergomi érsekkel és
Magyarország zászlós uraival
több napon keresztül
elbeszélgettek. Erre az
ellentmondásra tehát egy
Rómában végzett
egyháztörténész hívta fel a
figyelmet és hozzátette,
hogy akkor ezek a
szerzetesek, a szokásos
értelemben nem is nevezhetők
remetéknek.
A remetékről azt kell
elsősorban tudnunk, hogy a
nagy egyház vonulataiban
azért nevezik őket
remetéknek, mert olyan
helyekre mentek lakni, amely
helyek az emberközösségektől
nagy távolságban voltak és
magányban élték az életüket.
Hosszú éveken, évtizedeken
keresztül emberekkel nem
találkoztak, és nem
érintkeztek. De a pálos
atyák ősei nem törődve ezzel
a meghatározott tétellel,
kijártak a barlangokból, a
völgyekből és bementek
Esztergomba. A Pálos rend
élettörténete kivonatos, és
másolt formában maradt fenn.
Gyöngyösi Gergely pálos
atya, aki a pálos rend
generálisa volt, 1520-tól
1522-ig, két éven keresztül
irányította Magyarországon a
pálos rendet. Ő írt a régi
atyákról egy nagyon szép és
olvasmányos művet. Ezt a
művet mi nem ismerjük
teljességében, mert nem
maradt fenn.
Egy másolatot ismerünk, az
pedig töredékes, mert a
leglényegesebb részeknél
lehet érezni, hogy a másolók
véletlenül, vagy szándékosan
kihagytak mondatrészeket,
sőt hosszú oldalakat, de még
így sem tudták annyira
megkurtítani Gyöngyösi művét
annyira, hogy néhány nagyon
lényeges vonatkozás ne
szerepeljen benne.
Gyöngyösi Gergely
leírja, hogy a pálosokat
miért nevezték remetéknek:
"azért, mert magányos
barlangokban laktak." De
elmondja, hogy amikor a
pálosok fő monostora
felépült a Hármas-forrás
tövében a Szent Kereszt
tiszteletére, a templom
bejárata fölött Varsányi
István nevezetű pálos atya
gyönyörű szép rímekben
szedett verse volt
olvasható. Ebben a versben
fogalmazódik meg igazából az
a tétel, hogy miért is
nevezzük a pálosokat
remetéknek. Két
meghatározást találunk:
azért voltak a pálos ősök, a
régi atyák remeték, mert
úttalan, régen nem járt
utakat fedeztek fel a sűrű
erdőkben, s ez arra
figyelmeztet, hogy nem
menekültek az emberek elől,
hanem olyan utakon jártak,
amely ösvényeken a
közönséges, halandó ember
nem jár, és nem lehet vele
találkozni. A másik fontos
meghatározás: a pálos atyák
azért voltak remeték, mert a
hegyoldalakban szétszórtan
található barlangok mélyeit
jól felkutatták. Azért
remeték, mert az útjuk az
emberlakta világtól jóval
messzebbre vezet.
Népmesei fordulattal élve,
olyan utakon jártak, ahol
még madár sem jár, tehát az
ő útjuk ebből a közönséges,
halandó világból kivezet.
Vajon miért lényeges
ennyire az, hogy ők a
barlangok mélyeit
kikutatják, és a felkutatott
barlangok mélyéből indulnak
el? Első pillanatban úgy
tűnhet, hogy ez egy teljesen
jelentéktelen mozzanat,
nyilván egy remete, egy
magányt kereső ember
megkeresi a védett helyeket,
visszavonul egy barlang
mélyére, és ott próbál meg
éldegélni, de próbáljuk meg,
és vonuljunk vissza 8-10
fokos hőmérsékletbe és
próbáljunk ott élni. Ez túl
hosszú ideig nem fog
sikerülni. Viszont a pálosok
azt mondták, hogy a régi
remeték nem egyszerűen
meghúzták magukat a barlang
mélyén, hanem a titkos,
elhagyatott barlangokat
feltárták, felkutatták. Ez
azt jelenti, hogy azokban a
barlangokban, valamit
őriztek, ezek a barlangok
valamiért fontosak voltak
számukra. Itt lehet érezni,
hogy a pálos rend a
magyarság történelmében
miért játszott olyan fontos
szerepet.
Amikor azt mondják a
pálosokról, hogy ők "az örök
bölcsesség útjain jártak",
akkor tudnunk kell, hogy
ennek a bölcsességnek van
egy helyszíne, ahonnan ez a
bölcsesség származik. Ha egy
barlangot találunk a
bölcsesség útjának kezdetén,
akkor ez arra figyelmeztet
bennünket, hogy itt olyan
tudásról van szó, amit
nemzedékek örökítenek és
adnak tovább, vagy válságos
esetben kultúrák továbbítják
egymásnak, ami egy adott
világ-időszakban, - ha nem
rejtenék el, - elpusztulna.
Ezért kellett a Pilis
területén ezeket a
barlangokat felkutatni.
Innen érzékelhető, hogy az
összes krónikánk és a pálos
hagyomány is a pálos rend
indulását nem Özsébhez, IV.
Béla kortársához köti, hanem
sokkal távolabbi múltból
indítanak. Az első lényeges
állomáshely Szent László
király idejében érhető
tetten, egy Vác nevezetű
remete a főszereplő. Ez a
Vác nevű remete elhagyja a
világi dolgokat, magányba
vonul, és hatalmas tudása
van. I. Géza királyunk az ő
tiszteletére alapítja meg
Vác városát.
Itt templomot építenek
Boldogasszony tiszteletére,
és aki ismeri a legendákat,
tudhatja, hogy ennek a
templomnak a helyét egy
csodaszarvas jelöli ki.
Innen indul Vác, és mivel
látja, hogy az ő
tartózkodási helyén templom,
város épül, tovább vonul és
bevonul a Pilis védett
helyeire és ott él tovább.
Vannak sokkal régebbi
szálak is, amelyek a
honfoglalás időszakára
nyúlnak vissza. Amikor a
honfoglalók beérkeznek a
Kárpát-medencébe, és
birtokukba veszik azt a
területet, amit Anonymus
Atilla király városának
nevez, vagyis a Pilis
szívéről van szó, akkor ezek
az ős szerzetesek, a régóta
nem működtetett
barlang-szentélyeket
felkeresik, és a titkaikat
felkutatják. Egy elhagyatott
és elfeledett bölcsesség
nyomában indulnak el, és ez
a pálos küldetésnek a
legfontosabb vonulata: a
mélység. Ez egy olyan
mélység, ami nincsen a szó
szoros értelmében az időhöz
hozzákötve, olyan hagyomány,
amely az örökkévalósághoz
kötődik hozzá. Ahogy a régi
atyák mondták: az örökkévaló
tudás útjain jártak.
Miért voltak ezek a
barlangok ennyire
jelentősek? Amikor a pálosok
kiléptek a világ elé, és
lehet tudni, hogy egyre
inkább olyan életet éltek,
amely bizonyos kötöttségek
mellett a nagy nyilvánosság
előtt történik, a barlang
továbbra is megmarad. Minden
pálos kolostor mellett,
minden pálos templom mellett
ott találjuk a barlangokat.
A barlangok mellől, amikor
már renddé szerveződik a
régi atyák vallása, nem
tágítanak a pálosok, mert
éppen a pálos rendbe való
belépéshez tartozik nagyon
szorosan hozzá. Ez azt
jelenti, hogy amikor régen
valaki a felvételét kérte a
rendbe, azt mondták az ifjú
jelentkezőnek, hogy egy év
próbaidőt el kell töltenie.
Tehát egy évig lehetett azon
gondolkodni, hogy a pálosok
kötelékébe az illető be
akar-e lépni, vagy nem. És
amikor eltelt az egy
esztendő, és felvették őt a
pálosok rendjébe, akkor
kerül megint előtérbe a
barlangok jelentősége. A
pálos beavatás egy kőből
készült koporsóhoz tartozott
hozzá.
A pálos rendbe való felvétel
nyitó szertartása úgy
történt, hogy a jelöltet,
aki az egy év próbaidőt
letöltötte, ami egy eléggé
szigorú szabályzat
betartásán alapult, akkor
ebbe a kőből készült
koporsóba befektették.
A budaszentlőrinci pálos
kolostor romjai
Az igazi nagy
kérdésünk úgy hangzik, hogy
hol található ez a kőágy?
Vannak források, amelyek úgy
írják, hogy a kolostor
udvarán volt látható. Ezt
azonban teljesen biztosan
kihagyhatjuk, mert azért
létesítenek egy kolostorba
udvart, hogy ott közösségi
életet éljenek és az a
vallás kötelékein belül,
viszonylag szabadabb helyet
képviseljen. Nyilvánvaló
módon nem kötik az olvasó
orrára, hogy hol volt ez a
kőkoporsó, de ha az ember
tudja, hogy ezek a barlangok
minden kolostor mellett
fellelhetőek - gondoljunk a
Mecsekre, a Bakonyra, a
Zemplénre és a Pilisre -
akkor érezhető a szoros
kapcsolat. Vannak közelebbi
példák, mint
Budaszentlőrinc, itt is
pálos romokat lehet látni,
és ott van mellette a Bátori
barlang. A néphagyomány
szerint a pálos atyák oda
menekítették a török elől a
kincseket. Kincseket a
Bátori barlangban soha,
senki nem talált, mert nem
ez volt a szerepe.
A bátori barlang bejárata a
Kaán Károly kilátóval
Az ifjú jelentkezőt
tehát levitték a barlang
mélyére, és ez volt a
lényeg. Ugyanis amióta világ
a világ a barlangoknak
kettős szerepük volt.
Egyfelől minden barlang az
emberiség hajnalától kezdve
menedékhelyül szolgált és
ezzel egyenértékű szerepe,
hogy kultuszhely is volt.
Kultikus tereket építettek
ki barlangok mélyén. A pálos
hagyomány szerint, amikor
elérkezett a beavatás ideje,
akkor ez a ceremónia a
régóta felfedezett barlangok
mélyén történt meg, tehát
látszólag úttalan utakon
levonultak a barlangok
mélyébe, a belső termekbe,
és a belső főteremben semmi
más nincs, mint egy hatalmas
nagy kőkoporsó. Ezen a
szertartáson csak néhány
ember volt jelen, és itt
érzékelhető, hogy a pálosok
miért kedvelték a
magányosságot. Ezek a
szertartások ugyanis a
magányossághoz kötődtek.
Levonultak a barlangba és
ott a jelölt belefeküdt a
kőkoporsóba.
A gizeh-i Nagy Piramis
dél-nyugati oldalról és a
Király Kamra kőkoporsója
Amikor ezt halljuk,
akkor az az érzésünk támad,
hogy ez egy nagyon ismert
beavatási mód, csak éppen a
magyar hagyományban eddig
még nem találkoztunk vele,
de ha ugyanezt a hagyományos
beavatási módot Egyiptomba
helyezzük át, és azt
mondjuk, hogy a fáraót
bevezették egy hegy
belsejébe, ami akár épített,
akár természetes hegy
lehetett, akkor mindenki
tudja, hogy ennek a
beavatásnak mi a tétje.
Tehát nagyon fontos, hogy a
magyar hagyományban ez már
szerzetesi szinten
megjelenik, nem kell hozzá
fáraónak vagy uralkodónak
lenni, viszont észrevesszük,
hogy a pálos atyák élete
végig a magyar királyok
életével párhuzamosan
fejlődik és alakul. Együtt
futnak végig a történelem
mezején.
Arra gondolhatunk,
hogy a barlangok mélyén
történik valami beavatásos
dolog, aminek keretében
felveszik a jelölt embert a
pálosok kötelékébe. Biztosan
elmondanak a kőkoporsó
mellett néhány imát, a
gyertyákkal esetleg
keresztet vetnek a
homlokára, és ezután a már
pálossá lett atya kimehet,
könnyű fehér ruhában a
közösségbe. Egészen biztos
azonban, hogy nem ez történt
és erre maga Gyöngyösi
Gergely figyelmeztet
bennünket, aki a pálos rend
generálisa volt. Gyöngyösi a
következőket mondja: "Ezek
az atyák egész életük
folyamán azt próbálták
megvalósítani, amit odafönn
az égben, az angyalok
szférájában láttak". Tehát
nincs félreértés, van egy
közvetlen kapcsolat, egy
beavatás után és ezt nem
lehet másképpen megnevezni.
(Pontosan tudjuk, hogy ezzel
a kifejezéssel visszaéltek,
és folyamatosan visszaélnek,
de ez valóban beavatás.)
Ebben a kőkoporsóban valami
tényleg megnyílik. Megnyílik
az ég, a pálos atya lelke
felszáll, áttöri a
kőboltozatot, a föld
szféráit, - és a barlangban
történő beavatásnál ez a
lényeg - hiszen ha nem
tudott kilépni a barlang
mélyéből, a bezárt világból,
akkor a jelöltet nem vették
fel a rend kötelékébe. Ez
egy hatalmas nagy próbatétel
volt, és amit ott fenn
látott az égben - ezt maga
Gyöngyösi írja le - azt
valósítja meg a földön. Egy
szellemi élményről, egy
látásról van szó, egy igazi
tapasztalatról.
Vajon hogyan
történhetett ez a beavatási
út? Ha valaki ismeri a
magyar kereszténység
archaikus népi imádságait,
akkor könnyen megvonhatja a
párhuzamot, hiszen ezekben
az imádságokban a
leggyakoribb indító kép úgy
hangzik: "Én lefekszem én
ágyamba, mint Úr Jézus
Krisztus a koporsóba." Tehát
a pálos atya beszáll a
koporsóba, az álomvilágba. A
hagyományok tovább
folytatják a leírást,
Krisztus fejénél, vagy annak
a fejénél, akit beavatnak,
megjelenik a ragyogó fényes
Nap, a lábánál pedig a
ragyogó Hold, tehát ez a
fajta belemerítkezés a
kőkoporsóba, a Fény közegébe
való jutást jelenti. Arra
gondolhatunk, hogy ennek a
beavatási útnak nincsen
folytatása, itt véget ér, de
szó sincs erről, mert az a
jelölt, aki átélte ezt a
hatalmas élményt, amikor
halála után ténylegesen és
valóságosan elhagyja az
emberi világot, akkor soha
nem hagy maga után bomló
holttestet.
A pálosokat arról
lehetett felismerni a
középkorban, hogy haláluk
esetén nem hagytak maguk
után olyan holttestet, amit
az enyészet ki tudott volna
kezdeni, mert a barlangok
mélyén valódi beavatás
történt. A pálos valóban
megismerte a halált,
szembenézett a halállal,
felrepült a lelke az égbe,
ami azt jelenti, hogy égi
erőkkel felvértezve jött
vissza a földre, az égi
testet visszahozza a földi
testébe és ezért a holtteste
romlatlan maradt. A
középkorban ez annyira
közismert volt és annyira
lehetett róla tudni, hogy
még a néphagyomány útján is
megmaradt. Gyöngyösi Gergely
azt írta, hogy ő erről nem
akar sok mindent mondani,
mert úgy tűnne, hogy csak
dicsekedni akar, mert a nép
ajkán éppen elég
csodatételről esik szó, és
aki többre kíváncsi,
forduljon a néphez. Ennek
érdemes lenne utánajárni,
mert a néphagyomány útján
egy nagyon szívós
emlékezőképességgel
szembesülhetünk, és egészen
biztosan meg lehet találni a
nyomokat.
A pálosoknak három
nagyon jelentős kolostora
volt. Ezek pedig - a
márianosztrai, a
budaszentlőrinci és a
máriavölgyi kolostorok -
arról voltak nevezetesek,
hogy nem volt temetőjük
(pedig mindegyikről tudjuk,
hogy több száz pálos élt
bennük). Azért nem, mert
egyetlen egy esetben sem
kellett az elhunyt pálos
testvért elhantolni, mert a
testük egy megfelelő helyen
romlatlanul várta a testi
feltámadás idejét. Azon
kellene eltűnődnünk, hogy
ezzel a magyar nemesség és a
főpapság soha, de soha nem
dicsekedett. Amikor
Kapisztrán Szent János,
elvetődött Márianosztrára és
ott felkereste a pálosokat,
akkor egészen egyszerűen
felkiáltott: "hogyha élő
szenteket akartok látni,
menjetek Nosztrára!"
Gyöngyösi Gergely ehhez
hozzáteszi: hogy nemcsak élő
szentek vannak itt, hanem
mind a mai napig látható,
hogy őseink ott fekszenek
fedetlen kőkoporsóikban,
romlatlan holttesttel. Ez
egy idő után feltűnővé vált
és sok pálos atya
kezdeményezte, hogy a
szentté avatási eljárásokat
el kellene indítani, hiszen
Rómában tized ekkora
teljesítményért már az egész
püspöki kart kirendelték.
De a pálosok végül
soha nem indítottak szentté
avatási eljárásokat, és
amikor elérkezett a
törökdúlások ideje, - ahogy
a későbbi pálosok írják -
akkor már reménytelenné is
vált, mert eltűntek azok az
akták, melyben minden egyes
szent életű pálos testvér
életrajza olvasható, ahol
napnál is világosabban lehet
látni, hogy életükben milyen
csodákat tettek. Figyeljünk
fel arra, hogy
Magyarországon tehát
létezett egy olyan
szerzetesi rend, amit mi
nagyvonalúan elkönyvelünk,
hogy ebből is csak egy volt,
de azt nem tudjuk, hogy
milyen volt ez a
szerzetesrend. Hol találunk
a kereszténységen belül,
akár a domonkosoknál, akár a
Benedek-rendieknél olyan
kolostorokat, ahol az
elhunyt szerzetesek
romlatlanul alusszák örök
álmukat? Egészen egyszerűen
nincsen, viszont
Magyarországon lehet
érzékelni azt, hogy ez a
romlatlan holttest valami
miatt nagyon lényeges és
fontos dolog.
A pálos liturgiában
végig az évszázadok során
egyetlen egy nem bomló, nem
romló holttest játszotta a
vallásos tisztelet
központját és szerepét. A
pálosok fő tisztelete, a
liturgia fő iránya egy olyan
holttest felé vezet
bennünket, akiről nem lehet
tudni, hogy ki volt, hogy
mikor élt, de nagyon
lényeges, mert nagyobb
ünnepeken körmenetek
szereplője, és vannak olyan
ünnepek, amikor
Magyarországról, a
legtávolabbi tartományokból
is ennek a holttestnek a
látására érkeznek országunk
fiai. Tehát rendkívül
lényeges, és ebből érthető
meg, hogy a pálosok milyen
szerepet töltöttek be a
középkori Magyarország
életében.
Erre jó példa, hogy
amikor 1490-ben, Hunyadi
Mátyás halála után
megkoronázzák Ulászló
királyt, aki idegen házból
származik, az első dolga,
hogy Budaszentlőrincre
elmenjen a pálosokhoz, és
kérje e titokzatos holttest
látását. Ulászló először azt
mondja: látni akarom az
ereklyéket, erre a pálos
atyák bólintanak, elmennek
egy kápolnába, és kihoznak
egy olyan köntöst, ami
pálmalevélből készült,
Ulászló erre azt mondja,
hogy ő nem erre kíváncsi, az
igazi relikviát akarja
látni. Megint visszamegy egy
atya és kihoz egy övet, amit
pálmalevélből fontak. Ekkor
Ulászló nagyon ideges lesz,
elveszíti a türelmét, és azt
mondja, hogy a holttestet
akarom látni, s ekkor az
történik, hogy kizavarják a
templomból!
Itt kell feltennünk a fő
kérdést, hogy vajon kinek a
holttestét akarta látni
Ulászló király, mert úgy
tűnik, hogy ez tényleg
jelentős esemény, mert a
koronázása után megy el oda,
és úgy tűnik, hogy ez a
király méltatlan a test
látására. Nem bíztak meg
benne a pálos atyák, és nem
mutatták meg neki. A
holttest tehát nagyon
jelentős szerepet játszik és
ahogy látni fogjuk, végig
vonul a pálosok egész
történetén.
A pálos rend
megalapítója, Özséb volt,
aki a pálosokat, a régi
atyákat összegyűjtötte és
renddé formálta. Ő IV. Béla
király kortársa volt, és
nagyon szoros barátságban
éltek. Özséb Esztergomban
született, előkelő szülők
gyermeke volt, ez az ő
életében nagyon hangsúlyos,
mert ez azt jelenti, hogy az
Árpád-házi királyok
családjával oldalágon
rokonságban állt. Még az
anyatejtől el sem
választották, már elkezdte a
tanulást és a bölcsesség
szeretetét. Ez azt jelenti,
hogy még anyatejen élt,
máris "megkezdte
tanulmányait", és el lehet
tűnődni, hogy milyen
bölcsesség adódik a tej
útján. Ez nem akármilyen
tudás, ez az a fajta tudás,
ami népmeséinkben
Fehérlófiára jellemző, aki
azért növekszik és
gyarapodik erőben, mert az
édesanyja több éven
keresztül szoptatja őt.
Tehát Özséb bölcsessége és
tudása egy égi minőséghez, a
Tej Útjához kötődik.
Elmondják róla, hogyan
gyarapszik, növekszik
erényben, bölcsességben, és
hogy a bölcsességet élete
folyamán tanította, és
továbbadta.
A hagyományok szerint
Özsébhez Esztergomba
bejártak a Pilis remetéi
eszmét cserélni. Ezen
találkozások alkalmával
Özsébnek egyre jobban
megtetszik a remete életmód,
egyre kedvesebbé válik.
Valójában nem az életmód,
hanem az a tudás, amit a
remeték a barlangok mélyéről
magukkal hoznak.
Egy alkalommal, amikor
Özséb a Pilis mélyén
imádkozott, és mély
imádságos állapotba került,
csoda történt vele.
Imádkozás közben a lelke
kirepült a testéből,
elhagyta a testét és a
felhők járásának
magasságában elkezdett nagy
köröket leírni. Felülről
látta az egész ősi királyi
központot, és miközben nagy
magasságokban, mint egy
sólyommadár keringett és
rótta az égi köröket, látta,
hogy a Pilis rejtett
zugaiban az erdők, a
barlangok mélyén apró, kis
lobogó lángok égnek. És
miközben szemléli a Pilis
területén szétszórva lobogó
lángokat, csodálkozik, hogy
az apró lángok beborítják az
egész Pilist, mintha virágok
lennének. A látomás
következő pillanatában ezek
az apró lángok elkezdenek
egymás felé közelíteni.
Először csak két lángocska
egyesül, aztán kettő egyesül
egy harmadikkal, majd az
összes láng igyekszik egy
közös középpont felé.
A következő pillanatban azt
látja Özséb, hogy a Pilis
kellős közepén egy hatalmas
nagy tűzgömb jelenik meg,
ami beborítja a hegyeket. (A
látomás itt még nem ér
véget, de a folytatást
gyakran kihagyják Özséb
élettörténetéből.) A
következő pillanatban ez a
hatalmas tűzgömb szétterül,
és az egész Pilist
beborítja, és mindent, ami a
Pilis felszínén van, ez a
hatalmas láng elpusztít. Ezt
látta Özséb a felhők
magasságából, és a következő
pillanatban már újra ott
térdelt egy hegy tetején és
akkor már pontosan tudta,
hogy a látomásának mi volt
az értelme, mit jelentett.
Ha mi magunk kerülnénk ilyen
helyzetbe, ezt a
látomássorozatot nem igazán
tudnánk értelmezni, tehát
valószínű, hogy Özséb még
valami mást is láthatott,
ugyanis számára teljesen
egyértelmű volt, hogy az
egész Pilist beborító apró,
lobogó lángok a Pilisben
szétszórtan élő remeték
lelkei, majd ezek a lelkek
egyesülnek egy tűzgömbbé, és
ez lesz az egyesült remeték
rendje.
Tehát a majdan megalakuló
szerzetesrendre
következtetett Özséb ebből a
képből, de vajon utána mit
csinálnak ezek a renddé
alakult szerzetesek, mi a
következő állomás? Vége van
a tűzgömb fényes
időszakának, és szétterül a
tűz a Pilis területén, és
mindent feléget, felperzsel.
Ez a látomás is a pálosokhoz
tartozik hozzá, de vajon
miért és hogyan? A látomást
követően Özséb 1250 körül,
miután összegyűjtötte a
remetéket, a Pilis
térségében - nem lehet
pontosan tudni, hogy hol, -
felépíttet egy templomot a
Szent Kereszt tiszteletére.
Tehát a pálosok őstemplomát
nem Thébai Remete Szent Pál,
a névadó tiszteletére, hanem
a Szent Kereszt tiszteletére
építik fel.
A pálosok életében
nyilvánvaló, és hivatalos
módon is megjelenik a
"párosság", a pálos egyik
hangalaki megfelelője a
páros, ehhez még különösebb
nyelvi érzék sem kell. Tehát
a pálosok nem egy, hanem
páros életutat futnak végig.
Már az indulásnál ott van
egy olyan Rend, amit nem
pálosoknak, hanem a Szent
Kereszt remetéinek hívnak.
Úgy tűnik, hogy
küldetésüknek ez a
gyújtópontja, ez a
leglényegesebb kiindulási
pont és a Pilis oldalában
felépítik a templomot. De
vajon hol épülhetett fel?
Bármilyen különös, egyet
lehet tudni: nem völgyben és
nem hegyoldalon. Tudjuk,
hogy a Pilis térségében
számtalan régi templomromot
fedeztek fel. A leghíresebb
Klastrompuszta, Kesztölctől
néhány km-re, a Pilis
hegység DNY-i, NY-i falánál,
a Pilis fehér szirtjei,
hatalmas fehér mészkősziklák
tövében találhatók a
templomromok.
Pálos templom volt, egészen
biztos, de nem a főtemplom.
A Pilis túloldalán, a mai
Szentkereszt községtől
nyugatra, a Pilis tömbjének
K-i oldalában találjuk a
másik templomot, és
tulajdonképpen lehet érezni,
hogy a Pilist körbeveszik a
templomok. Tehát a szó
legszorosabb értelmében ez a
Szent Hegy, aminek lábainál
pedig működő templomokat
találunk. De a főtemplom, -
maga Gyöngyösi írja le, -
nagy magasságban van, elég
fáradalmas feljutni, mert
hegyek orma fölé épült. Ez
alapvetően fontos, és azért
fontos, mert nem Remete
Szent Pál tiszteletére
épült, hanem a Szent Kereszt
feltalálásának tiszteletére
és ezért nevezik a pálosokat
a Szent Kereszt Remetéinek
is.
Miért ilyen fontos a
Szent Kereszt tisztelete, és
miért olyan fontos ünnep a
Szent Kereszt feltalálása?
Az Árpád-kori templomokban,
tehát most nem pálos
templomokról van szó, hanem,
az 1200-as években épülő
keresztény templomokban
Magyarországon a templomok
falain látványosan
megjelenik egy olyan esemény
megörökítése, amit Szent
Kereszt feltalálásának
neveznek. Valami miatt egész
Magyarország területén
fontossá válik ez az
esemény. Vajon mit is
értettek ezen az ünnepen az
Árpád- és az Anjou-korban?
Az egyházi hagyomány
szerint a Szent Keresztet
Nagy Konstantin császár
édesanyja, Ilona, bizánci
császárnő találta meg. Ezt
az eseményt a római
katolikus vallásban, és a
bizánci kereszténységben is
számtalanszor ábrázolják.
Ezekben az ábrázolásokban
egy visszatérő típus jelenik
meg, a Kereszt egyik oldalán
áll Nagy Konstantin bizánci
császár, és a másik oldalon
áll Ilona, az édesanyja.
Magyarországon viszont
egyetlenegy ilyen jelenetet
nem örökítettek meg.
A tornaszentandrási
templom falképén a Szent
Kereszt feltalálásának
jelenetében egy nőalakot
lehet látni, akit Ilonának
neveznek. Mellette áll egy
másik alak, aki
művészettörténészeink
szerint Konstantin, bizánci
császár lenne, de ő nem
lehet Konstantin császár,
hiszen még azt sem lehet
eldönteni róla, hogy férfi
vagy nő, tehát a nemisége
sem eldönthető, nemhogy a
földi hierarchiában
betöltött rangja, méltósága.
A másik oldalon három alak
jelenik meg. Az első
főszereplő egy kis emberke,
ezt nem lehet máshogy
értelmezni, ő a "kisember".
Ott áll a Keresztnél fehér
színű felsőrészben, fekete
harisnyában, a bal kezét
csípőre teszi, a jobb kezét
pedig látványosan felemeli.
Az ujjait szétnyitja, és ha
valaki nem látná, hogy miről
van szó, még figyelmeztet
is, hogy látni kellene! Ha
ez a kicsi ember tud látni,
akkor a templomban a hívek
is látják és értik, hogy itt
miről van szó.
A Szent Kereszt feltalálását
örökítik meg, tehát ennek az
eseménynek a tényleges
nyomon követése a szemhez
kötődik, vagyis a fény
látásának szervéhez, ami azt
jelenti, hogyha ez egy
kereszthez kötődik, akkor ez
nem ácsolt mivoltában
játssza a főszerepet, nem az
a lényeg, hogy cédrusból
vagy fenyőfából ácsolták,
hanem mivel a "belső
látáshoz" kötődik, a kereszt
belső tulajdonságai lesznek
a fontosak. Ez a kereszt
Fényből van, ez a
Fénykereszt, ezért a hozzá
vezető út a saját
kicsinységünkön keresztül
vezet, és csak akkor jutunk
el a célunkhoz, ha "látóvá"
válunk ebben a világban.
Itt kell eltűnődnünk
azon, hogy miért épp egy
Ilona nevű nő tartja a
Fénykeresztet? Az Ilona a
magyar nyelvben nagyon
sokféleképpen értelmezhető,
de az egyik jelentése: ÉLŐ
NŐ. Az örök nőiség, ami az
életen keresztül
tapasztalható meg, és Ilona
tartja, mert a folyamatban
lévő életből nő elő, vagyis
amíg ez a kereszt, ez a
minőség a világban jelen
van, állandóan felnő,
állandóan megjelenik, és
állandóan jelen van. És
ekkor lehet elgondolkodnunk
azon, hogy milyen Ilona, ha
nem görög Ilona, ha nem
bizánci Ilona, akkor ez
Magyar Ilona, a meséinkben
Tündér Ilona. Ezt a nevet
pontosabban meghatározni
egész biztosan nem lehetne,
ez az ő szerepének az
"Ilonaságnak" lényege. A
Szent Kereszt feltalálása,
bármily különös, a magyar
nemzet sorsában egy
mérföldkövet jelent, ez a
nemzet keresztje és a nemzet
istenasszonya, hogyha egy
kicsit keresztényi köntösbe
akarjuk átültetni, akkor azt
mondjuk róla, hogy
Nagyboldogasszony. Ilona
mellett, úgy tűnik női
ruhában áll egy másik alak.
Amikor az ember ott van a
templomban, és élőben nézi a
képet, az első élménye, hogy
nem tudja eldönteni, kit lát
a képen, mert egyből azt
mondjuk a hosszú sújtásos
ruhája miatt, hogy női alak,
de ha megnézzük a vállát, és
az álla körül a kicsit
elmosódott, szakállszerű
árnyalatot, akkor
elbizonytalanodunk. Nyilván
valamiféle jelentéshez
kötődik ez a kétneműség, ez
a lebegtetett nemiség. Ez az
alak valamit tart a kezében,
egy pálcát, és a pálca körül
két kígyó tekereg, aminek
jelentését mindig egyetlen
bolygó-minőséghez kötik
hozzá, Hermészhez, vagyis a
Merkúrhoz, ez az ő
tulajdonsága, jelzője, ez
egy értelmi képességet
jelöl. A kereszt mögött álló
vitézeknek érdekes a
megjelenése, - ez a kép már
az Anjou-korszak elejéről
származik - az öltözet
feltűnő, jól látható, de
gondjaink lehetnek a
megfejtésével.
Ha az eredet típusát meg
akarjuk találni, akkor
nyugatra nem indulhatunk, de
ha egy kicsit keletre, vagy
délkeletre vesszük az
irányt, akkor megtaláljuk
azokat a kultúrákat, ahol
éppen a papoknak van ilyen
öltözéke. Gondolhatnánk
arra, hogy ez kun süveg, de
nem az. Ez mitrász süveg,
annyira jellegzetes
ábrázolásról van szó, hogy a
római kori emlékeken ez a
különös sapka, az előre
hajló élével,
kőfaragványokban
lépten-nyomon előkerül, nem
a mitrász vallásról van szó,
de valami viselkedésmintára
mégis következtetni lehet
belőle. Amikor Mitrászt
megörökítik, akkor többnyire
egy fáklya van a kezében,
amit azért tart a kezében,
mert vagy a barlangból jön
ki, vagy a barlangba megy
vissza, ugyanis ez a
beavatási út, szintén
barlangok mélyéhez kötődik.
Ezen a képen nem erről van
szó, bár lehet kapcsolat. Ha
megnézzük a süvegeket, az
egyik vitéznek nem a fejére,
hanem a feje fölé került a
süveg.
Ennek az a jelentése, hogy
ez a süveg felülről, az
égből száll alá, és ha
tudjuk, hogy ez a süveg egy
valláshoz kötődik, egy papi
viselet, egy bölcsességhez
kötődik. Ha felülről
érkezik, akkor nagy
magasságból száll alá a
bölcsesség, és ezt azért
érdemes ennyire körülírva
megfogalmazni, mert amikor
Magyarország kellős közepén
a Szent Kereszt tiszteletére
Özséb templomot épít, ott
egy nagyon sajátos útvonal
jelenik meg, és ez az
útvonal ezekhez a
tulajdonságokhoz tartozik
hozzá.
Valamit tudatosítanunk
kell, hogy érezzük, Remete
Szent Pál is jelen van.
Amikor az Árpád-ház kihal,
vagyis elérkezünk ahhoz az
időszakhoz, hogy pontosan
lehet tudni az előjelekből,
hogy a Turul nemzetség földi
útjának végéhez elérkezik,
akkor egy bizonyos tudást,
mintegy stafétabotot, tovább
kell adni, és a Pilisen
belül elindítják a
Pálosokat. Mintha azt
tapasztalnánk, hogy egy láng
kihunyófélben van, és mégis
ezt a lángot valakiknek majd
tovább kell vinni. Ezért,
amikor a Pilisi Központból
elindul ez a rend, a
királyokat találjuk ott
indítónak és támogatónak, de
más is történik. Amikor
Özséb 1270-ben meghal, éppen
ebben az évben hal meg IV.
Béla királyunk is, a Szent
Kereszt feltalálásának a
napján. Tehát az első
rend-alapító éppen akkor hal
meg, amikor IV. Béla
királyunk, abban az
esztendőben. Özsébet a
generálisi székben Benedek
követi, aki 1290-ben hal
meg. Ebben az évben pedig
IV. László királyunk is
meghal.
Tehát az együtt élünk,
együtt halunk életforma
szintjén vagyunk. A magyar
királyok és a pálosok így is
összekötődnek. III. András
1301-ben hal meg. Mondani
sem kell már ezek után, hogy
a pálos generális, István is
ugyanakkor hal meg. Lehet
érzékelni, hogy hatalmas
tudásról van szó, és nemcsak
a földi utakat kell
egyengetni, hanem az égen is
van közös dolgunk. Az Anjouk
bejövetelével, 1304-ben a
pálos főkolostor megszűnik
működni. A Szent Kereszt
tiszteletére épített
kolostorban olyan tudás
jelent meg, amit egy
idegenből behívott királyi
család, még akkor is, ha
oldalágon a Turul
nemzetséggel álltak
rokonságban, már nem tud
működtetni. Ezért létesíteni
kellett egy könnyebben
működtethető központot, s
ezt Buda fölött,
Budaszentlőrincen
létesítették, és itt őrizték
Thébai Remete Szent Pál
holttestét.
Az Anjou
legendáriumban megörökítik
Remete Szent Pál életét 4
miniatúrában. Az egyik azt
ábrázolja, amikor Remete
Szent Pált Remete Szent
Antal fölkeresi, és együtt
vannak. Itt lehet igazán
megérteni, hogy ha a
pálosokról beszélünk, akkor
mindig párosokkal fogunk
találkozni. Ez nagyon-nagyon
fontos dolog.
Mit tudhatunk Thébai
Szent Pálról, akire a
pálosok lépten-nyomon
hivatkoznak? Ő ténylegesen
remete volt, a thébai
sivatagban remetéskedett 60
teljes éven keresztül, és ez
idő alatt emberrel sem
találkozott. Ez lett a
nyugati szerzetesi eszmény,
úgy elmenni a világból, hogy
emberrel se találkozzon. A
magyar népmesék hősei ezzel
ellentétben azért vonulnak
el, hogy eljussanak
nagy-nagy távolságokra, majd
visszahozzák az embereknek
az összegyűjtött tudást,
mert az emberek nem tudnak
olyan messzire eljutni. Pál
visszavonul és egy
pálmafákból álló ligetben
egy sziklabarlang rejtekén
éli életét. A ruhája
pálmafából készült és étele
a pálmafa gyümölcse. Szent
Pál lakhelyétől egynapi
járóföldre remetéskedik
Szent Antal is. Thébában
vagyunk, a fáraó sírok
helyszínén. Pál egy fáraó
sírja mellett lakik, és hogy
ez nem feltételezés, azt
maga a legenda is elmondja.
Amikor felfedezi a barlangot
és bemegy oda, akkor régi
szobrokat, falfestményeket,
pénzverőműhelyt talált, és
ezeket nem pusztítja el,
mert ebből az ősi világból
valaminek tovább kell
mennie. Szent Antal tehát
nem messze tőle
remetéskedik, és büszkén
arra gondol, hogy ő a világ
legnagyobb remetéje, de
álmában egyszer a Teremtő
meginti, és azt mondja:
Antal, nem te vagy a
legnagyobb remete a
földkerekségen. Menj el, itt
van tőled nem messze Pál, ő
a legnagyobb remete, keresd
őt fel, mert meg fog halni!
Tehát azért kell
felkeresnie, mert Pál meg
fog halni. De ebből az
elmúlásból, majd valakinek
az életet tovább kell vinni.
Találkoznak, és ahogy
mondják a legendák, örülnek
egymásnak, egész nap
imádkoznak és dicsérik a
Teremtőt. Az Anjou
legendárium képén egy
egészen különleges
pillanatot örökítenek meg.
Nem az imádkozás pillanatát,
nem azt, amikor dicsérik a
Teremtőt, hanem azt a
pillanatot, amikor felülről,
az égből egy fekete holló
hoz egy fényes égi testet.
Ez a mennyei kenyér. Ez a
legfontosabb pillanat, a
remeték szinte rajta ülnek a
fák tetején, és mindkettejük
kezében van egy-egy könyv.
Gondolhatnánk, hogy könyvet
olvasnak, de ők kifelé
mutatják a könyveket, tehát
olyan könyveket lapoztak
fel, amiket nem számukra
fontos, hanem nekünk szól.
Ez a "pálság" lényege,
felnyitódnak a könyvek és
felénk fordulnak, s lehet
érzékelni, hogy innentől
kezdve az a fontos, hogy
ismerjük-e ezeket a
könyveket és a sorait
tudjuk-e olvasni?
A felnyitott könyv az
évkörön belül a vízöntő
téridő egység megidézője,
tehát kétfelé indulnak el a
sorok és a hullámok, és a
vízöntő holdháza a holló.
Ebből tehát érezhető, hogy a
remete Szent Pál-ság és
Szent Antal-ság az évkörön
belül egy nagyon kínos
pillanathoz van hozzákötve.
A következő kép már Remete
Szent Pál halálát mutatja,
és Antal egy könyvvel a
kezében, már csak magának
olvasgat, nem felénk fordul
ez a nyitott könyv.
Láthatjuk, hogy két oroszlán
van a képen. Azonosítani
tudtuk a hollóval és a
nyitott könyvvel a vízöntő
időszakát, az oroszlánnal
pedig azonosítani tudjuk a
vízöntővel szembeni
túloldalt, az oroszlánt. Az
asztrál-mítoszi hagyomány
szerint az idő múlása és
alakulása ebben a tengelyben
viselkedik a
legkülönösebben. Az
oroszlánban, ahol a nap
otthon van, az idő
felduzzad, ott van az időből
fölösleg, a túloldalon pedig
az idő, hullámok formájában
szétszalad. Ott az időből
nincs sok, ott nem lehet
időre váltani az életet.
A legenda szerint,
miközben Antal imádkozik Pál
holtteste felett, a
sivatagból előbandukol két
oroszlán, gödröt ásnak és
Antal a holttestet, az
oroszlánok által kapart
gödörbe helyezi. Ezen a
képen mást látunk, az
oroszlánok gödröt nem
kaparnak, sőt a túloldali,
mint egy nagy cica,
nyalogatja Pál kezét. A
másik oroszlán szája is
nyitva van, és látható a
nyelve, ez azt jelenti, hogy
nyelvelnek, tehát mondanak
valamit. Itt az oroszlánság
beszédére kell
odafigyelnünk. Ebben a
lényeges és döntő az, hogyha
ez az oroszlán Remete Szent
Pál kezét nyaldossa, akkor a
tettek mezejét jelenti -
mert a kéz a tetteket
jelenti - és az
oroszlánságban fog
továbbmenni. Tehát, ami a
Pálos renddel indul és, ami
a pálos szerzetesi életben
megjelenik, az az időhöz
kötött szent élet lesz.
Ezért hangsúlyozzák a pálos
szentek legendáiban, hogy az
atyák az élet minden percét
kihasználták.
Soha egyetlenegy felesleges
lépést nem tettek, életük
folyamán betöltötték az
időt, és ez azért fontos,
mert a magyar történelem
legkritikusabb időszakában,
nem lesz idő, el fog fogyni
az idő. Ezért fontos Thébai
Remete Szent Pál, mert van
egy olyan párosunk, akiknek
romlatlan holttestük van, az
egyik Magyarországon van. Ez
a fontosabb. (Ulászló látni
akarja a későbbi időkben, de
kizavarják a templomból. Ha
Thébai Szent Pál holttestét
akarja látni, azt bármikor
megnézhetné, de van valaki
mögötte, akit még látni sem
szabad, de ahhoz, hogy az
idő meglegyen, teljes legyen
és együtt lehessen futtatni
a nemzet életének történelmi
idejét, ehhez szükség van
erre a másik holttestre is.)
És ekkor válik érthetővé az,
hogy amikor az Anjouk
bekerülnek Magyarországra,
és már ténylegesen úgy
hívják a pálosokat, hogy
Thébai Remete Szent Pál
rendje, akkor nagyon
lényegessé válik az, hogy
hol van ez a holttest.
Innentől kezdve, úgy tűnik,
mintha egy különös,
borzongató történelemmel
ismerkednénk meg, mert
mindenki Szent Pál testét
akarja megszerezni. Először
Bizánc kezébe kerül. Manuel
bizánci császár pontosan
tudja, hogy ez majd valami
miatt majd magyar királyok
számára fontos lehet, és
megszerzi a holttestet.
Bizáncba viteti. Itt pedig,
hogy a magyarság soha ne
jusson hozzá ehhez az igazán
csak egységében ható
testhez, levágja a fejét és
elküldi Rómába, innen pedig
később Prágába kerül.
A következő állomás
Nagy Lajos királyunk
időszaka. 1381-ben, Lajos
király Velencét szinte
majdnem a földdel tehetné
egyenlővé, olyan hadisikerei
vannak. De megkegyelmez
neki, és a békefeltételekben
szerepel egy kitétel, ami
úgy hangzik, hogy: "Remete
Szent Pál holttestét - és
figyeljünk a fogalmazásra -
adják vissza". (Ez majdnem
olyan, mint a Szent
Koronának az országba
kerülése, hogy
visszakérjük.) Egészen
egyszerűen nem értjük, hogy
miről van szó, Nagy Lajos
feltétele, a béke feltétele
és záloga, hogy
visszakerüljön Remete Szent
Pál holtteste, könnyen
lehet, hiszen a párja már
itt van, tehát éppen ezért
használják ezt a különös
szófordulatot. A velenceiek
pedig, nem akarják
visszaadni. Vajon miért
olyan fontos ez a holttest?
Ragaszkodnak a testhez, és
végül a velenceiek minden
cselt kitalálnak,
holttesteket cserélnek ki,
másolatokat készítenek, de a
magyar főurakat nem lehet
félrevezetni, valamilyen
jelről felismerik.
Csak olyan jelről ismerhetik
fel, mint egy ikertestvér
kapcsolat. Ha ez valóban
Remete Szent Pál, akkor az ő
párjának testén is megvannak
az összetartó azonosító
jelek. Végül is
Magyarországra hozzák a
holttestet, és ekkor
példátlan ünnepségsorozat
veszi kezdetét, az ország
megmozdul, és apraja-nagyja
Budára zarándokol. S ezen
megint el lehet tűnődni.
Nagy Lajos korában az
Anjou-kor a csúcsán van, -
az Árpád-kori csúcsokat már
soha nem lehetett
meghaladni, még Hunyadi
Mátyás idejében sem - itt
más értelemben lehetett
eljutni a magaslatokra.
Tehát ténylegesen Nagy Lajos
sok mindent rendbe hozott,
amit apja, Károly Róbert
galád módon elrontott, és
tönkretett. Nagy Lajos
szabályosan megújító
szerepkörben lép fel, és
ebben a menetben kerül haza
Remete Szent Pál is, és az
egész országban
zarándoklatokat tartanak, és
menetekben járulnak fel
Budára. Vajon miért ekkora
ünnep ez? Hallatlanul
lényeges, és hallatlanul
fontos és lehet érzékelni,
hogy a magyarságról van itt
szó.
A királyok játsszák a
legfontosabb szerepet, ők
igazgatják a nemzet életét
és sorsát, és mellettük
mindig ott vannak a pálosok,
és nem azért hozzák
Magyarországra, hogy még
inkább tudjanak valakit
tisztelni, hanem mert
valamit meg kell idézni. Egy
olyan minőséget, ami
megfoghatatlan, de ha
testében megragadom, akkor
valóra tudom váltani és ez a
leglényegesebb és
legfontosabb.
Miért fontos ez a
Remete Szent Pál, hol van az
ő másik párja? A következő
képen a Szent Koronán
látható Pál képet látjuk, a
felső korona részen,
legfelül található, tehát
lehet érzékelni, hogyha
pálosokról beszélünk és van
egy olyan szintje a
pálosságnak, ami a királyhoz
kötődik minden időben, akkor
a végső forrás a koronához
vezet vissza bennünket,
vagyis az amit a király,
mondjuk Nagy Lajos Thébai
Remete Szent Pál okán
fontosnak tart, az a nemzet
életében a koronánkon
mutatkozik meg.
Nagy léptekkel, így
érkezünk el Hunyadi Mátyás
királyunk országlásához.
Hunyadi Mátyást a pálosok
következetesen hollósnak
nevezik, Mátyás pedig a
pálosokat szintén hollósnak
nevezi, itt már nem a
pálosság, nem a Szent
Kereszt, hanem a holló veszi
át a főszerepet. És ha
visszaemlékezünk Pál
legendájára, hogy ez a holló
miért volt fontos, mert az
égből jött, a Teremtő küldte
és ételt hozott a csőrében,
és 60 éven keresztül, amikor
Pál ott élt a magányban,
akkor a holló minden délben
csak egy fél cipót hozott.
Amikor Antal megérkezik,
megint megjelenik a holló és
egy teljes kenyeret hoz az
égből. Akkor ezt máshogy nem
lehet megnevezni, ez az égi
test. És Hunyadi Mátyás
idejében megjelenik a nemzet
életében a nemzet testének
tanítása, s az a fő kérdés,
hogy a nemzet testével mi
lesz?
Mátyásnál az a
probléma, hogy ami elindul a
pálosok útján, az idővel
való bánásmód, kiélezetté
válik. Tehát Mátyás pontosan
tudja, hogy mikor fog
meghalni, pontosan tudja,
hogy ő a teljes értékű
Magyar Király, de azt is
tudja, hogy még valamit a
történelmi helyzeten lehet
és kell javítani. Annyira
pontosan lehetett tudni,
hogy itt a középkori
Magyarország dicsőségének
végéhez érkeztünk el, hogy
az esztergomi érsek, Vitéz
János dolgozószobájában a
falakra fel voltak festve
egészen a szkíta kortól
kezdve a régóta uralkodó
magyar királyok. Elmondják a
korabeli szemtanuk, hogy
ezek a magyar királyok
minden esetben a hozzájuk
való csillagképekkel és
bolygókkal voltak
megörökítve. Ebben a rendben
érkezünk el Hunyadi
Mátyáshoz. Őt is
megörökítik, csillagkép és
egy bolygó mögötte, tehát a
királyaink kozmikus sorsot
irányítanak és kormányoznak,
és Mátyás után jön még 3 kép
(Mátyás idejében vagyunk
még), az utána következő 3
uralkodóval.
Itt lehet tudni, hogy
Magyarországon pontosan
ismerték a magyarság
tragikus sorsát, jövőjét és
pontosan ismerték, hogy bár
majdnem lehetetlen, - de
mivel tényleg lehetetlen
nincsen, - hol lehet a
sorsot jóra fordítani.
Hunyadi Mátyást egy olyan
uralkodó követi a képeken,
aki ül a trónszéken, és az
igazak álmát alussza. Ő
Ulászló (őt zavarták ki a
templomból). Aki alszik, aki
tunya és lusta, az ne
uralkodónak minősítse magát.
Utána jön egy sokkal
lényegesebb szereplő, egy
fiatal király, aki egy
tűztenger kellős közepén
áll. Ő II. Lajos. Benne áll
a tűzben, és itt emlékezzünk
vissza Özséb látomására,
elindul egy nagy tűz és
elpusztít mindent. De
könnyen lehet az is, hogy a
pálos útból fakadóan ezen a
tűzön át lehet menekíteni az
értékeket. Ez alapvető
tétel, eljön a nagy tűzözön
a nemzet életében és van egy
király, akinek a kezébe -
bár lehetetlen és tragikus
körülmények között, de -
mégis adatik hatalom, és itt
Hunyadi Mátyás tragédiáját
is megérezhetjük.
Amikor ugyanis Bonfini
leírja Mátyás halálát, akkor
leírja, hogy Mátyást
kérlelték a vitézek és a
csillagászok, hogy ne menjen
el Bécsnek büszke várába,
mert meg fog halni, viszont
a pálos atyák arra
buzdították, menjen el
nyugodtan, mert akkor is meg
fog halni. Tehát nem a halál
a kérdés, mert a halál
biztos, a kérdés, hogy
hogyan hal meg a király.
Ekkor a pálosok generálisát
Szombathelyi Tamásnak
nevezik, róla elmondják,
hogy szent életű és a
próféták lelke volt vele. Ez
azt jelenti, hogy minden
egyes csata előtt megjósolta
csalhatatlan pontossággal,
hogy Hunyadi Mátyás hogyan
fogja az ütközetet végezni.
Amikor Mátyás Bécset
ostromolja, az egyik vitézét
hazaküldi, hogy Szombathelyi
Tamás imádságát kérje, és
itt jegyzi meg Gyöngyösi
Gergely, hogy a magyar
zászlósurak soha nem
vonultak csatába anélkül,
hogy a pálosok atyja ne
imádkozott volna értük a
hadjárat folyamán.
Ez a Szombathelyi Tamás
mondta meg Mátyás királynak,
hogy mikor fog meghalni.
Érdemes megvizsgálni, hogyan
történik meg a halál.
Emlékezzünk vissza a pálos
hagyományban a címerszerű
főszereplőkre: két oroszlán,
és egy holló, és ez magának
Hunyadinak a címere. A
pálosok címere: látunk egy
fát és a fa oldalán, két
oroszlán feltámaszkodik
annak törzsére, a lombok
között ott van a holló, de a
holló nem kenyeret tart a
csőrében, hanem gyűrűt. Itt
érezhető, hogy amit a
királyok elindítottak a
pilisi királyi központból -
IV. Béla, IV. László és III.
András - itt most
ténylegesen ennek a kifutási
időszaka érhető tetten. És
Hunyadi Mátyás elmegy
Bécsbe. Húsvéti ünnepek
vannak, virágvasárnap.
Mátyás 1464-ben
virágvasárnapon akarta magát
megkoronáztatni, de nem
lehetett, mert jeges áradás
volt, rossz volt az idő és a
nemesség a szertartásra nem
gyűlt össze. Kizökkentünk az
időből, hol lehet
visszazökkenni?
Megint virágvasárnap van, de
ez már nem koronázási
szertartás, Mátyás Bécsben
van és tudja, hogy miért van
ott, egész nap nem vesz
magához ételt, (szertartás
van). Bonfini leírja, hogy
az uralkodó nagy fegyelemmel
bonyolítja le a
szertartásokat, méltósággal
fogadja a vitézeket, lovaggá
üti az arra méltó férfiakat,
és nem eszik, s ez még
egyáltalán nem jelent
semmit. A király már lehet,
hogy több hete nem evett, a
pálosokról írják, hogy a
böjt volt az eledelük,
Hunyadi Mátyásnak is a böjt
az eledele ebben az időben
és virágvasárnap délutánján
véget ér ez az időszak. Azt
mondja: Éhezem - ez a jézusi
szomjazom váltó-párja - és a
király fügét kér, amikor
nincs itt a fügeérés ideje.
Ez a FÜGE lényeges, mert
ettől FÜGG a magyarság
további sorsa, vagyis a
király halálától függ
Magyarország további léte.
A király pontosan tudja,
hogy halálával mit vállal:
megváltásból vállalja a
nemzet érdekében a halált,
és amikor eljön, hihetetlen
fájdalmakkal jár. Ilyenkor
teljesen mindegy, hogy
valakit felbérelnek-e.
Bonfini leírja, hogy a
király mindent megtett
életében, nem hagyott maga
után rendezetlen kérdéseket.
Egyetlen egy dolgot nem
tudott megvalósítani. Az
volt a terve, de korai
halála ebben megakadályozta
- nem kellett volna még
meghalnia, de vállalta a
halált - itt az idővel
futunk versenyt, a dolgokat
nem lehet halogatni. Tehát
volt egy terve, a fehérvári
királyi központot és
temetkezőhelyet akarta
megújítani, még életében. Mi
történik akkor, ha Hunyadi
Mátyás a fehérvári szakrális
központot megújítja? Most
nem lenne kérdés, hogy hol
volt Fehérvár, és hova
járhatunk haza megújulni,
amikor nagy baj időszakában
élünk - ez kimaradt, tehát a
kulcs a fehérvári királyi
központ.
Ezt a központot a
következőképpen nevezik:
országunk közepe, országunk
köldöke (gondoljunk arra,
hogy hol jelenik meg a kis
csillagocska a
gyermekrajzokon
(magcsillag), azon a
szinten, ahol az anya
méhében hordja a gyermeket
és a köldök, a táplálásnak,
a létfenntartásnak a
köteléke, ha nem lenne,
akkor nem születne meg a
gyermek) időre vetítve, ez a
megújuló idő tengelye.
A nemzet életét, történetét
a köldökön keresztül lehet
megújítani, a harmadik
elnevezés: országunk szíve,
ha a szív nem dobog, beáll a
teljes halál. Hunyadi
Mátyásnak ez volt a nagy
terve, Fehérvár megújítása,
de nem sikerült. Mátyás
fájdalmak között, kínnal hal
meg, lehet, hogy kardokkal
döfik át, lehet, hogy
megmérgezik. Mindegy, a
halál szörnyű kínok
közepette történik, és a
király fájdalmában üvölt. Ez
a lényeg, ordít, mint a
szenvedő oroszlán.
Visszakaptuk az oroszlánt,
és itt lehet az oroszlán
időszakában az időt
megnövelni, fájdalmában
ordít és egyetlen egy nevet
tud kimondani: Jézus, Jézus,
Jézus. Bekövetkezik a halála
és ekkor Magyarországon,
Budán, a fővárosban a király
két oroszlánja, pont akkor
mikor Mátyás meghal, kimúlik
ebből a világból. Ez
félelmetes és hihetetlen, de
le van írva. Meghalnak az
oroszlánok, majd az összes
holló, ami a
Kárpát-medencében
fellelhető, csapatokba
verődik és Magyarország
közepére, Fehérvárra
szállnak.
Következő lépésben
Magyarország alsó részein a
vizek kiáradnak, kiömölnek -
teljességgel működik az
oroszlán-vízöntő tengely, az
idő-tengelyben vagyunk - és
itt hozzáteszi a krónikás,
hogy azért áradnak ki a
vizek, mert a király még
holtában is védi a nemzetet
és az országot a török
támadások ellen.
Hunyadi Mátyással
tehát valami félbe marad,
hiába teljesedik ki, egy
teljes szakrális védelmi
rendszer megmozdul, de
Fehérvár fő kérdés marad. És
így érkezünk el II. Lajos
király idejébe.
1522-ben II. Lajos
elmegy Prágába. A pálos
atyák megbízzák őt, ha már
Prága városában jár, akkor
hozza haza Remete Szent Pál
fejét. Miért fontos ez? Nagy
Lajos hazahozza a testet,
utolsó Lajosnak pedig meg
kell szerezni a fejet, mert
az, ami nem romlik, ami
kiállja az idő próbáját,
külön van. II. Lajos elmegy
Prágába - Ő Cseh király is
volt - ott tartózkodásának
utolsó napján összegyűlik a
cseh főnemesség és II. Lajos
felteszi nekik a kérdést:
volna egy kívánságom -
mondja Lajos király -
teljesítenék-e? A cseh
főnemesség azt mondja:
Teljesítjük, bármit kívánsz.
Lajos azt mondja: Adjátok ki
Remete Szent Pál fejét.
Ekkor fagyossá válik a
légkör, fogak csikorognak, s
a fejet nem akarják kiadni,
de végül, mivel szavukat
adták, odaadják, de előbb
cselhez folyamodnak. Gyorsan
elmennek a Prága melletti
várba, és a kápolnában, ahol
sok fejereklye van,
összecserélik a feliratokat,
a fedő kendőkön.
De egy lelkiismeretes cseh
főpap ott áll az ajtóban és
figyelmezteti Lajost, hogy
figyeljen oda, mert a Remete
Szent Pál feliratú kendő
alatt nem a thébai szent
feje van, és megmondja, hogy
melyik kendő alatt találja
meg az igazi fejet. Lajos
király magához veszi Remete
Szent Pál fejét és hazahozza
Budára, ahol megismétlődik
az ünnepségsorozat,
zarándoklatok, szertartások.
A szertartásoknak van egy
döntő fázisa, s ezt
Gyöngyösi Gergely nagyon
pontosan leírja: "a
szertartások több napot
vesznek igénybe" - és itt
jön a drámai pillanat - "a
király jelenlétében" - és ez
azért drámai, mert neki nem
csak jelen kell lenni, hanem
a szertartásokat neki kell
lebonyolítani. Ő viszont
csak jelen van. Egy teljes
napig tart, amíg a fejet a
törzzsel egyesítik,
szertartások közepette.
Gyöngyösi hozzáteszi:
"Sajnos ez a fej, már a cseh
atyafiaknak köszönhetően
nagyon sanyarú állapotban
került vissza, a haját, a
szakállát és az összes
szőrzetét kitépték",
hatástalanították. Itt
érzékelhető, hogy II. Lajos
az Özséb látomásában
szereplő nagy tűzön most már
egyre kevesebb reménnyel fog
átkelni.
Így érkezünk el
1526-hoz. Ekkorra már a
török elfoglalja
Magyarországon a Királyi
Központ területeit, Budát
épségben hagyják, a királyi
várat a török nem pusztítja
el. Amit elpusztít, az a
Budaszentlőrinci pálos
kolostor. Ezt a földdel
teszik egyenlővé. A pilisi
pálos kolostorokat a földig
rombolják. A török a fő
csapást nem is Buda felé
méri, hanem
Budaszentlőrincre, a Szent
Kereszt kolostorra, és a
sokat emlegetett
Klastrompusztai
romegyüttesre. Azok a
régészek, akik 1959-ben
Klastrompusztánál ástak, egy
Mérei István nevű régész -
tudjuk ez nem volt a
szellemi tisztánlátás ideje
- megdöbben, és leírja, hogy
nem az volt a fájdalmas,
hogy alig találtak valamit,
hanem a pusztítás nyoma,
mert senki nem gondolta
volna, hogy így pusztították
el a középkorban a pálos
kolostorokat.
Ez azt jelenti, hogy a
falaknak csak a csonkjai
maradtak meg, és olyan
tűzzel pusztították el
ezeket a kolostorokat, hogy
még a kőszobrok is
szétrepedtek és meghasadtak,
és ami megolvadhatott, az
mind megolvadt. Ugyanígy
pusztították el
Budaszentlőrincet is, és
írják a későbbi források,
hogy a Budaszentlőrinci
kolostor, akármilyen idő is
érkezzék el Magyarországra,
már soha nem lehet
helyreállítani, de
hozzáteszik, hogy - nem kell
megijedni, mert - a pálos
atyák, az isteni
szertartásoknak minden
fontos eszközét és tárgyát
eldugták és elrejtették a
török elől. Tehát valahol
megvannak. Ezekre a
kincsekre mind a mai napig
nem találtak rá, de mind a
mai napig folyamatosan
keresték. 1827-ből maradtak
meg jelentések, hogy a
Pilist messzi földről
felkeresik kincsásók, és a
régi kincseket keresik.
Mérei István leírja, hogy
elképesztő az, hogy ezeket a
romokat a kincsásók hogyan
forgatták meg, hatalmas
aknákat ástak. (Valamit
érdemes volt keresni.)
Visszatérve II. Lajos
királyra, elérkezik 1526, és
a királynak nem az erőben
vannak gyengeségei, vagyis
nem a haderőn múlott, hogy
gyenge volt a király, hanem
személyes vallomása szerint
a fő probléma egy szóban
foglalható össze: IDŐ.
Vonulnak a seregekkel a
török felé, elhagyják
Magyarország közepét a Duna
vonalán, és várja Lajos
király a sereghez csatlakozó
részeket. A seregrészek
viszont nem csatlakoznak.
Küldi a segélykérő
leveleket, és a legdrámaibb
levelében lehet látni, hogy
mennyire kényes kérdés az
idő. A főpap megírja a
levelet, a király odalép, és
saját kezűleg írja oda, hogy
gyorsan, gyorsan, gyorsan.
De minden csiga-lassúsággal
történik.
Nem lehet elővenni azt
az időt, amivel az
eseményeket jóra lehetne
fordítani. Így érkeznek le a
mohácsi csatamezőre, és az
első nagy figyelmeztető jel
is az időhöz kötődik.
Megérkeznek hajnalban.
Minden magyar királyunk a
sorsdöntő csatákat hajnalban
indította. II. Lajos ott áll
hajnalban, az idő
születésének kapujában, ott
áll a sereg, kinevezve a
fővezér. Egy papot neveznek
ki, a keresztneve - nem
véletlenül - Pál. Tomori Pál
- tehát ez pálos kérdés a
kozmikus idő szerint - s a
török nem jön. Délutánra jár
már az idő, amikor
megjelennek a török seregek.
Teljes kizökkenés az időből,
ami azt jelenti, hogy nem
sikerült valamit
helyreállítani.
Elkezdődik a csata, és
bármilyen különös, az első
elsöprő roham után jönnek
vissza a magyar főurak és
jelentik Lajos királynak,
hogy indíthatja a
derékhadat, mert győztünk, a
török meg van törve, vonul
vissza. (Ez nem
kozmetikázás, el kell
olvasni a korabeli
jelentéseket.) És felemelik
a királyi zászlókat,
elindulna a királyi hadtest,
mennének, de azt látják,
hogy a király eltűnt, épp a
legkritikusabb időben. Mi
veszi át ekkor a főszerepet?
A vízfolyások, egy patak, a
patak neve pedig
Csele-patak. Ez egy nem várt
fordulat, nem készültünk fel
kellően és a sors kibabrált
velünk, kicselezett. És
teljesen mindegy, hogy
amikor megtalálják a
holttestet, akkor egy cseh
kard által átütött sebeket
találnak rajta, tehát
háromélű kard ütötte át a
testét, ténylegesen
meggyilkolták. Ami a lényeg,
az a Csele-patak.
A hagyomány szerint a király
ezen még átkelt - tehát még
itt is van remény, még van
lehetőség - egy vitéze lelép
a vízbe, feltartja a pajzsot
és a király ezen kel át, de
erről a patakról valamit
mondanak, ez a patak
megáradt. De egy megáradt
patak nem tud kozmikus
katasztrófát előidézni, de
egy elrontott Vízöntő
program igen. Amikor
megáradnak az idők és
elsodornak, az már veszélyes
lehet. A történelmi énekek
itt veszik át a főszerepet,
amikor azt mondják: Lajos
király lent van a
Csele-patak gyomrában, a
szederindákban benne, tehát
a Magyarok Királyát egy
indarendszer köti gúzsba,
nem tud mozdulni.
Könyörögnek egy madárhoz -
itt azért a holló is
végigvonul - "Madár, madár
szálljál Csele-patak fölé,
szárnyaddal csapd ketté a
vizet és hozd fel a Magyarok
Királyát, ha lehet!" Tehát
itt már nem Lajosról van
szó, hanem a Magyarok
Királyáról.
Ettől a történelmi
pillanattól kezdve nincs a
magyaroknak királya.
http://www.kitalaltkozepkor.hu/szl_palosok.html
http://www.atillanepe.net/
Porzsolo:2007.XII.22
Megtalalhato a Magtarban
Szantai Lajos alatt.Az
utolso.
|
|
|
|
|